Címkék

Címkefelhő

Beszóltak

Autófilek még





Kik vagyunk: feketenap

2000.01.01. 00:00 | feketenap |

A bemutatkozást talán azzal kezdeném, hogy miért is lett ez a nevem. Feketenap tulajdonképpen egy képregény címe. Bővebben itt olvashattok róla.

A való életben viszont egyáltalán nem vagyok hős, vagy különleges ember-szerintem. Büszke vagyok azonban arra, amit eddig elértem: van két gyermekem, feleségem, autóm, házam, diplomám, munkahelyem és egy blogom is, amit természetesen a többi szerzővel csinálunk együtt ezután. 

Kamaszkorom vége felé - a képregény hőshöz hasonlóan - én is belecsöppentem egy olyan életbe, amelyben addigi életemet el kellett felejtenem. Most azonban mégis itt vagyok, és ha visszagondolok arra, hogy mi minden történt velem azóta, szinte mindent ugyanúgy csinálnék. Nem hagynám ki azokat a pillanatokat sem, amelyeket az autók volánja mögött, a motorterek fölé hajolva, vagy az aknában, fejem felett egy-egy négyekerekűvel töltöttem. 

A teljesség igénye nélkül, felsorolás szerűen írok ide néhány autókkal kapcsolatos emlékemet, amelyre büszke vagyok, vagy nem, amely jellemez engem, vagy nem:

- Nagybáttyám trabantját vezetem, recsegtetve a hármast, talán nyolc éves vagyok.

- Apám motort cserél a nagypolszkinkban, otthon. Tesóm hegeszti az alvázát, ami lassan úgy néz ki, mint a matyóhímzés.

- Ülök a Fiat x1/9-em motorterében, kiélezett háromoldalú reszelővel hántolom a rozsdát és azon gondolkozom, kellett-e nekem ez az autó.

- Kipróbálok egy 350-es Jawat. Pólóban, papucsban. Határozottan eldöntöm, hogy nekem nem lesz nagymotorom.

- Megvan az első GTI-m, 1.6. Állat.

- Megvan a második GTI-m, 1.8. Kurvára állat.

- Karambolozik a buszom egy szembe jövő furgonnal, az illető meghal. Én az első lépcsőn állok a tömeg miatt, nézem ahogy harmónikázik a lépcső lemeze a lábam alatt.

- Fullos ködben száguldozok a Golffal, alig tudom kikerülni az előttem haladót. Mikor visszatérek a sávomba, szemből elhúz mellettem egy autó.

- Leendő nejem Sopronban dolgozik. Látni szeretném, elmegyek egy órára Várpalotáról Sopronba. Golfon nincs műszaki, zöldkártya, biztosítás. Nincs pótkerék sem. Rendőr sem.

- Fűzfőn dolgozom. A céges Mitsubishi L200-zal döngetek a rallye ob királyszentistváni pályáin, ebédszünetben.

- Megveszem életem harmadik GTI-jét. Döntöm bele a pénzt, kicsit használom, aztán baromállat módjára eladom.

- Egy autóm van. Életem legvitatottabbika. De ennek a volánja mögé már beültethetem nagyobbik lányomat, hogy megérezze a vezetés élményét.

Végezetül pedig el kell mondanom, hogy örülök annak, hogy olyan társaságra találtam, akik nem néznek szalonképtelennnek, ha folyton csak autókról beszélgetek velük. Remélem Ti sem fogtok, kedves olvasók!

 Üdv: feketenap




A bejegyzés trackback címe:

http://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr58735768
eXTReMe Tracker