Címkék

Címkefelhő

Beszóltak

Autófilek még





Kik vagyunk: zalkapone

2000.01.01. 00:00 | zalkapone |

Mindenki a nevével kezdte, én is így teszek.
Zalkapone = családnevem kombinálva a híres gengszter nevével. Még iskolás koromban ragasztották rám e nem túl hízelgő becenevet, de sajnos okkal. Azóta viszont jó ember lettem (Édesanyám igazolni is tudja, akár írásban is!), mondhatni nálam tényleg találó a rablóból lesz a legjobb pandúr kifejezés.

Autóimádatom nálam is gyermekkorig visszavezethető, csakúgy, mint a többieknek. Sajnos családunkban nem nagyon voltak személygépkocsik, mikor kicsi voltam, de a 70-es számú főút mellett lakva azért a szememet kényeztették az elhaladó négykerekűek. Anyai nagyapám birtokolt ugyan egy 1200-es Zsigulit, de annyira vigyázott rá, hogy szegény az unalomban ment tönkre. Ha nagy ritkán Édesapám elkérte, akkor viszont kapott az arcába szerencsétlen! Nem véletlenül mély a szerelem azóta is a Zsigulik irányában!

Persze a Velencei-tó partján a ’80-as években már hihetetlen nyugati autókat is láttam, és feldolgozhatatlan volt egy ideig a különbség. Egy Mercedes-Benz egészen más kategória, mint a Zaporozsec. Az i-re a pontot a Budapesti Autószalon tette fel, amire elvitt Apu, azt hiszem 1986-ban. Volt ott kiállítva egy Ford Mustang, amibe egyből beleestem. Azóta is megrögzött Fordosként tengetem mindennapjaimat, bár nem mindig volt az adott gyártótól autóm. És igen, sikerült azt is feldolgoznom, hogy az amerikai Fordok egészen másmilyenek, mint az európaiak. Csakúgy, mint ahogyan borzalmasan nagy a különbség a régi és az új autók között. És nem az új autók javára! Ezek a három napra készült műanyag fogyóeszközök teljesen kiábrándítanak! És nem bírom, hogy mind ugyanúgy néz ki. Kapszulák, vízcseppek, ipari formatervezés, bróáf!

Aztán van egy mélyen titkolt vadhajtása is a járművek iránti vonzalmamnak, a vasút. Közel laktunk a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalhoz, és kisgyermekként sokat jártunk apai nagyapámmal „vonatot nézni”, a gárdonyi gyalogos felüljáróhoz. A pálya felsővezetékes villanyosítása a szemeim előtt zajlott le. A szobám ablakából pedig egyenes kilátás nyílt a vasútállomáson kiállított gyönyörű 424-es mozdonyra. Amit sajnos azóta elköltöztettek a Vasúttörténeti Parkba, de időnként elmegyek megnézni. És ha egyszer fiam születik, akkor megörökli a terepasztalt is, feltéve, hogy újraépítem.
Munkám során elég sok érdekes autóval és egyéb járművel „futok össze”, igyekszem majd róluk minél tartalmasabban beszámolni, ha lehetőségem lesz rá. Addig is „biztos utat, benzinkutat”!




A bejegyzés trackback címe:

http://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr301704692
eXTReMe Tracker