Kedves barátaim!

Pár napja olvashattatok itt előkészületeinkről. A történetet ott fejeztem be, hogy már csak egy próbaút és pénteken indulás. Ami ezután történt, az alább olvasható.

A próbaút reménykeltően indult. Kedden délután ötkor nyeregbe pattantunk és elindultunk ki a városból, bizakodó szívvel és 1:25-ös keverékkel. A második falut is elhagyva a Pony lesántult sajnos. Megfordultunk és a Riga vonóerejét kiaknázva visszaküzdöttük magunkat a faluvégi benzinkúthoz. Természetesen a gyújtás lett beteg amit nem tudtunk orvosolni ott helyben pedig a helyi Rometes csodatévő öreget is kihívták segítségül nekünk. A diagnózis gyújtótekercs hiba lett. Tibor nem az a fajta aki feladja, így én telefonon szereztem alkatrészt, ő elment megvette, beépítette.
Szerda este hívott, hogy minden OK!

Tibor mondta az apjának, hogy olvassa el a posztot készülődésünkről ha kíváncsi mit tervezünk. Ő mikor elolvasta azonnal hívta Tibort:
- Tényleg a Dakarra készültök???
Ugyanis az egyik kedves kommentelő tette fel ezt a kérdést, apuka meg már kezdett megijedni.

A csütörtök alig akart véget érni, én meg mint egy kisgyerek már alig vártam, hogy reggel legyen és indulassunk. Hajnali négykor már az órát néztem, de még sötét volt. Az ébresztő hat órára állítva, de én már negyed órával előtte szedegettem össze magam. Fél hét után pár percel már ott toporogtam Tibi mellett a garázsban és nagyon reményteljesen:
- Tibi, elmegyünk és vissza is jövünk ezekkel! - mondtam.
- Hat óra negyvenkettő, Apamackó még bizakodó! - rótta fel mosolyogva az ajtófélfára Tibi.

Motorjaink az induláskor.

Háromnegyed hétkor berúgtuk kicsiny motorjainkat és útnak indultunk. Székesfehérvár központjából indulva célunk Budapest Városliget, a dátum Május 1. Aki szereti a régi járműveket kitalálta már, hogy a Szocialista Járműipar Gyöngyszemeinek Nagy Tavaszi Seregszemléjére indultunk. Gyengébb idegzetűek mostantól kapaszkodjanak.
A motorjainkról tudni kell, hogy mindössze két sebességfokozattal rendelkeznek, utazó sebességük 30km/óra körüli, a Pony még sebességmérő szzerkezettel sincs ellátva! A hűvös idő kedvez a szívómotoroknak, így tanultuk régen a Forma-1 közvetítésekből, erre nem is lehetett panasz.
Be voltunk öltözködve szépen. Mint egy vemhes jegesmedve úgy néztem ki. A motorok viszont jól érezték magukat és vígan duruzsoltak alattunk. A Székesfehérvár vége táblánál megálltunk egy fotó erejéig.

Sokan nem hitték volna, hogy akár idáig is eljutunk!

A 7-es főuton haladtunk szép egyenletes 30-35-ös tempóval. Velencét elhagyva egy horgásztó mellett álltunk meg először pihenni. Nagyon mosolyogtunk azon milyen jól haladunk, még nyolc óra sem volt.

Pihenő a horgásztónál Velence és Kápolnásnyék között.

Egy kiadós nyújtózás után tovább indultunk. Haladtunk szépen és már a pettendi pecsenyesütő finomságai lebegtek lelki szemeink előtt, de szomorúan láttuk, hogy zárva. A motort le sem állítva húztunk tova. Érden vételeztünk reggelit. A büfés is megtekintette járgányainkat, s mikor megtudta hova megyünk, elhatározta délután ő is megnézi a találkozót.

Vidám reggelizés Érden.

A szoborparknál újra megáltunk egy fotózásra.

A nagy ember lábánál kicsiny gépeink.

Alig mentünk pár percet, elértük a Budapest táblát.

Innen már gyalog is!

Az Erzsébe hídon át jutottunk Pestre. Már csak néhány kilométer, bizakodtam magamban. Szerencsésen megérkeztük a Városligetbe. Az emberek mosolyogva néztek minket – ha tudnátok honnan jövünk mosolyogtunk mi is magunkban. A gépket büszkén támasztottuk le a múzeum előtt.

A célban, a Közlekedési Múzeum előtt.

A lényeg hogy ideértünk, a visszaútra még nem gondolunk. A látnivaló bőséges volt. A fellelési állapotú Moszkvics 403-tól a csodálatos GAZ-14 Csajkaig, szinte minden. Jó két óra názelődés után meglett a reggel elmaradt sült kolbász is, megfejelve egy jókora tarjával. Hozzá egy pohár sör. Utána mind két jóllakott óvodás kifeküdtünk a fűre. A pihenő után még fotóztunk párat a szépségek közül, aztán cihelődni kezdtünk. A Hegyalja utat nem akartuk visszafelé is bevállalni így az Andrássy út-Lánchíd útvonal mellett döntöttünk. Az útvonal végül is stimmelt.
Alig haladtunk azonban valamit az Andrássy úton, mikor Tibor jelezte gondok vannak. A Ponyból elveszett az erő. Nem akar felpörögni, csak alapjáraton küzködik szerencsétlen. Mivel a tünetek újra a gyújtótekercs hibáját jelezték, szomorúan feladtuk az újraélesztést. Ilyen alkatrész nem vittük magunkal, nem gondoltuk, hogy az új nem bír ki ennyit. Nem egy kopó alkatrész, gondoltuk.
Gyalogszerrel folytattuk utunkat a már eltervezett vonalon. Az Andrássy út végén már felmerült bennünk, hogy helyet kéne cserélni az édesdeden szunyáló, bepiált hajléktalanokkal. No persze nem vagyunk gyenge gyerekek, elszántan nyomultunk tovább. A Lánchídon, a sétálók között, motort tologató két ember már biztos nem volt a legnépszerűbb. Az alagút bejáratánál álló táblán olvasható:
- Légszennyezettség miatt a gyalogosforgalom nem ajánlott! - feliraton már csak fogvicsorítva mosolyogtunk.
- Majd átugorjuk a hegyet, nem? - gondoltuk keserűen.
Az alagút mögötti emelkedő már lelket próbáló volt! Nem adtuk fel, nem áltunk meg pihenni. Szerencsénkre. Mikor a Délibe értünk kiderült, hogy tíz perc múlva indul a gyorsvonat haza. Megvásároltuk a jegyeket, a mocikra meg bringajegyet. Feldobtuk őket a vagonba, felmásztunk mi is majd elterültünk. Összességében a küldetést sikeresnek itéltük meg, mert a nagyobbik rész, felérni az eseményre sikerült. A hazaútnál pedig talonban volt a vonat lehetősége bár nem szívesen éltünk vele.

Barátaim a belső levelezőlistán, már este hét felé érdeklődtek egymástól: tud-e valaki a medvéről?
Ez megható volt. Nyolc óra felé ültem a gép elé, és vázoltam nekik hogyan jártunk.
Büszke voltam a nagy kalandra.
Ők meg kicsit irigyek a „két elmeroggyantra”. :-)