Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Túlsúlyos gumis

2009.09.23. 08:00 | fofo69 | 31 komment

Címkék: teszt történelem technika citroen érdekesség gumi michelin egzotikus

Amikor először megpillantottam ezt a - hernyót - , azt hittem hogy egy általam nem látott Louis De Funes film egyik különleges szereplőjét látom. Annyira nem csodálkoztam ezen a formán, hiszen a 70-es évek sci-fi filmjeiben látható rakéták is inkább hasonlítottak egy samponos dobozra mint egy komoly űrhajóra. Mint kiderült, nem ezen a vonalon kell elindulnom.

Annak ellenére hogy igen eltorzult ez a gyönyörű autó, a Citroen DS Break jellemző vonalai jól felismerhetők a Michelin PLR karosszériáján.

Érdekes a névválasztás is, pedig a tények ismeretében végtelenül egyszerű, ezt a különleges járművet a Michelin cég építette 1972-ben a Citroen közreműködésével, abban az időben amikor még a - gumimulti - tulajdonában volt ez a patinás francia márka. Ami életre hívta ezt a projektet, az volt hogy kamion abroncsokat teszteljenek nagy sebességnél, minimális kockázattal. Jelentős átalakításokat eszközöltek a kasztni és a meghajtás terén is, a "labor" több mint 7 méter hosszú és 2,5 méter széles. A tíz kerekes masina súlya közel 10 tonna (9150 kg) és 180 km/h végsebességre volt képes. Ehhez, az autó súlyához képest hatalmas sebességhez egy V8 Chevrolet motor segítette hozzá, ami a hátsó kerekeket hajtotta - mind a hatot. Itt jön a poén, volt egy testvére ennek a V8-nak, csakhogy ez a motor a középen elhelyezkedő tesztelt kereket hajtotta. A PLR felfüggesztése tradicionálisan hidropneumatikus amit az alap típusból örökölt, viszont ami kissé szokatlan az a négykerék-kormányzás de ez mind elől.

Fantasztikusnak tartom ezt a műszaki csodát, szívesen megnéznék egy röntgen rajzot a hajtásláncról.




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr231400358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2009.09.23. 08:35:20

Hű! Lehet tudni arról valamit, hogy most hol van és mit csinál ez a szörny? Már úgy értem, hogy múzeumban áll, vagy gyűjtőé, vagy ilyesmi.

fofo69 · http://autofilia.blog.hu/ 2009.09.23. 08:50:22

@Sam. Joe: Nem sok info van róla de nem tünt el a süllyesztőbe, találtam róla friss képeket is. Szerintem gyári tulajdon.

esef 2009.09.23. 09:18:47

Hasonló jellegű jármű készült W109-es Mercedesből is, csak az repülőabroncsok tesztelésére... :)

mercurius 2009.09.23. 09:31:21

ultrabrutál
elzúznék vele a belvárosban
tutter jobban megnéznék, mint a mostani verdákat.
lenyomnám az összes premisuvot vele:)

apamacko 2009.09.23. 11:26:04

Fofo, ismét gratula a témaválasztáshoz, és a jól összeszedett képekhez!

Régen hallottam, olvastam már róla de ott csak egy fotó volt. Így már teljesebb a kép.

Önjáró Talajgyalu 2009.09.23. 11:27:11

Hehehe, farmotor rulez!: D Enyimbe is az van, bar sajnos nem V8. :) (De majd lesz egy Tatra 603-am is, ha nagy leszek.)

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.23. 11:46:36

Ha már nem szép, legalább jó nagy! :D

Vortep 13 2009.09.23. 12:45:20

A karcagi benzinkútra beállnék vele tankolni.

Alhazred 2009.09.23. 13:14:53

@Vortep 13: én meg a fegyvernekire :D

Az EREDETI 2009.09.23. 14:20:07

"kamion abroncsokat teszteljenek nagy sebességnél, minimális kockázattal" tehát ez még ígyis olcsóbb volt mint egy kamion? ma szerintem inkább kamiont használnak, mert egy ilyen egyedi autó legyártásának összege a csillagokban járna. Csak tudnám akkor miért volt olcsó.

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2009.09.23. 14:26:13

Aaaaazigennnn!
Milyen agresszív arca van elölről... Mint egy feldühített darázs. Tetszik.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.09.23. 14:31:42

@Az EREDETI: Mert ma külön jogdíjat akarnak szedni mindenért, jóhogy drága legyártani bármit is. Nem tudom hol tartana az emberiség, ha pld jogdíjat kellene fizetnünk a kerék vagy a tűz feltalálójának...

fofo69 · http://autofilia.blog.hu/ 2009.09.23. 14:38:03

@Az EREDETI: Egy kamionnal nem tudták v. nem akarták átlépni azt a sebességet, amin a gumikat akarták tesztelni. A felső tűrés határ volt a cél.
Gondolom!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2009.09.23. 14:40:43

@fofo69: Ööö... Szerintem nem csak én igényelném a többi fotót is. Ha más nem ide kommentbe linkként. 8-) Ja és persze köszi!

Közben rájöttem, hogy miért tetszik. Ez egy vadállat, egy brutális dög és közben mégsem olyan drabális, mint egy Hummer.

fofo69 · http://autofilia.blog.hu/ 2009.09.23. 14:47:04

Nem mutatnak többet, itt vannak melyek érnek valamit.

Van belőle makett is: www.hobbytalk.com/bbs1/showthread.php?t=213969

egeresz 2009.09.23. 14:58:59

A verda ket dolgot tud, amit egy kamion nem:
- alacsony a sulypontja (stabil)
- kozeputt van egy onallo, hajtaslanctol fuggetlen kereke, amin vezerelheto modon lehet mindenfele nyirast, kiporgest, kuszast tesztelni, mikozben a 10 tonnas batart a 10 darab kereke biztonsagosan tart az uton. Az ilyen cuccok lenyege, hogy a tesztelendo kerek egy picit maskepp megy, mint a batar, es ezzel lehet kenyszeriten a gumit bizonyos hatasok elviselesere.
Gondolj bele, hogy kanyarban hogan kuszik a gumi; nagyon kicsit ferden beallitott tesztkerekkel hosszu egyenesen tartosan terhelheto a tesztgumi egy kanyar igenybevetelevel. Kulon lehet megnezni, hogy mi tortenik balkanyarkor, jobbkanyarkor, blokkolaskor, kanyarban blokkolaskor, katyu eseten satobbi; es nem csak, hogy egyesevel ertelmezhetok a hatasok, hanem 1-2 ev kamion igenybevetelt par nap alatt le lehet jatszani.
Ja, es nem soforon mulik a drifteles, hanem a muszeren.

egeresz 2009.09.23. 15:09:15

Haha, es latjatok milyen acelkoppeny vedi a tesztkereket? Ezek szamitottak ra, hogy a prototipus gumi barmikor csunyan durranhat, nem akart kaoszt a gep belsejeben :-)

karlmann 2009.09.23. 15:58:46

Ez nagyon-nagyon durva. De nem lennék meglepve, ha még ma is használnák. Maximum a műszereket kellett közben cserélni. Amire akkor megépítették, ma is tudja és a kamionok még most sem mennek 180-al.

Kifordított kacagány 2009.09.23. 16:41:00

@Az EREDETI: ma inkább laborban tesztelik, ahol mindenféle igénybevételt tudnak szimulálni akármilyen sebességen. már nem kell nekik hozzá se ilyen gép, se kamion.

toncsi64 2009.09.23. 16:43:22

Voltak ehhez hasonló gépek "polgári" felhasználásra is ;-)

www.aagarage.com/tissier_index.htm

zalkapone 2009.09.23. 19:28:12

Fofo! Ma is kitettél magadért! Ejj, nagyon komoly cucc!
Viszont a következő treffen alkalmával vigyázz, mert addig itatlak, ameddig el nem árulod, hogy honnan az ihlet! :-)

A kétkedőknek elárulom, hogy több vontató is képes határoló nélkül megfutni a 160-at. A a 20 kmh meg már nem hiszem, hogy nagy varázslat volna...

Alf (törölt) 2009.09.23. 20:42:06

köszi, jó cikk.
amúgy én úgy tudtam, repülőkerekeket is teszteltek, mindenfélét, amit a michelin gyártott, és a repülőkerék pl 0-ról párszázra gyorsul pillanat alatt, amit itt lehetett szimulálni, főleg, ha visszafele forgatod a belső kereket :)

amúgy ilyen még magyarországon is volt:
dssensation.com/slideshow/p018_1_1.jpg

pickapu 2009.09.23. 20:57:04

Utolérve nemigen tudnám mit kezdjek vele, meg-e merjem előzni, vagy inkább mégse?
Eszik ez az állat pickupot?

STi-2009 2009.09.23. 22:15:45

Hoppá...Ez mennnnyire keméééééény!!! Megtapogatnám élőben is.
Zalkaponénak igaza van, ezek az 5-600 lovas mai kamionok már elviszik a 140-160-at is. Egy 2.0-es benzines személyautóval még gyorsulásban is felveszik a versenyt

STi

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.24. 09:31:43

Nagyon komoly! Nem láttam még.

Mindenki ezzel tanuljon meg parkolni!

bxmpisti 2009.09.24. 10:29:01

2005-ben Párizsban a DS 50 éves jubileumi találkozóján én láttam ezt a járgányt;lenyűgöző darab.

fofo69 · http://autofilia.blog.hu/ 2009.09.24. 10:52:20

@bxmpisti: Ezt nem kellett volna!

Ma, csak irigykedtem. Hatalmas élmény lehetett!

Kifordított kacagány 2009.09.24. 16:00:11

@zalkapone: és arról sem kell megfeledkezni, hogy ha egy lejtőn elmegy a fék, akkor azt a kis sebességkülönbséget igen hamar le tudja küzdeni:)

Dagiszabi 2009.11.28. 17:33:04

Na akkor elárulom merre található ma a gépsárkány!
Most jöttem haza a Clermont Ferrand-i Michelin múzeumból és ott van kiállítva.
Naggyon kemény a gép. És milyen jó gépszag van benne...
süti beállítások módosítása