A poszt témája az Autofilia flottából következik. Ez a jármű teljességgel biztosan kijelenthetően, leggyengébben motorizált jármű a mieink közül. Ez pedig a saját tulajdonomat képviselő Piaggio Ciao PX moped.

Miután Csikós Zsolt a 4. béből is meggyónta már, mire költötte el a Panda eltékozlásával összeharácsolt vagyont, s a Totalbike-on is megemlékeztek a keleti hasonmás Babettáról, nincs mit tenni nekem is színt kel vallanom. Igen, igen, mea culpa, én is rejtegetek még egy féldecis járgányt a garázs mélyén, évek óta, letakargatva, néha még magam elől is titkolva.

Az úgy volt, kezdhetném a gyónást, de tényleg úgy volt, hogy kaptam. Már magam sem tudom mi lehetett a cserealap amit Tibor barátomnak adtam érte. Neki kellett valami apróság, én meg kaptam érte egy mopedet. Én, aki úgy menten nagymotor tanfolyamra, hogy IFA-t és targoncát előbb vezettem minthogy szőrös lett volna ama bizonyos a gatyámban, Ladával is jól boldogultam, de még egy árva Komáron sem ültem, nemhogy a keleti végek kis tigrisén, egy Simsonon. Így lett nagymotor vizsgám, de, hogy mi fán teremnek az 50 köbcentisek továbbra sem tudtam. Mint a régi falusiak, eltettem tehát a Piaggio-t, hogy majd jó lesz valamire. Egyszer megpróbáltuk pár év állás után elindítani a szomszéddal, de szikra hiányában feladtuk, nem a kényszer miatt vettük elő akkor sem, csak kíváncsiságból. Eltelt még vagy újabb öt év, mire egyszer olyan emberrel hozott össze a jó szerencse aki kimondottan Vespa Piaggio gépecskéket, javít. Nosza elvittem hozzá kicsi járgányomat, s ő két nap alatt életet lehelt bele. A benzinmaradék úgy bekövült a karbiba, hogy cseppkőnek beillett volna, mondta, mikor mentem a mociért. Kapott új gyertyát, ékszíjat, egy főtengely szimmeringet, és már pöfögött is vígan alattam.

Mi lesz vele ezután? Ez fogós ravasz kérdés!

Mivel ugyan a lakcímkártyámban Székesfehérvár szerepel, de valójában egy hozzá csatolt kis településen lakom, ahonnan csak a 62-es főutat igénybe véve tudok bejutni a városba, s ezt abszolválni, ilyen lassú járművel nem reális a hosszú távú túlélési esélyeimet tekintve, azt hiszem marad hobbinak, esetleg a kislányaim első benzines, saját vezetési élmény nyújtó járműve lehet. Amúgy az egész kisfalunk legtávolabbi pontja is max 800 méter lehet, így helyben sem kell használnom. Marad letakarva, egy majdnem negyven évet megélt típus emlékeként.

A Piaggo Ciao modellről kutakodva 1967-2006 közötti gyártási időszakot találtam. A váz hátul mindegyiknél merev,csupán az első kerék rugózott, egy kis lengőkaron, hátul csupán a nyereg kapott rugózást. Ami igen érdekes szerkezet, mert nem csak a nyereg, hanem a nyeregcső is elmozdul, rugózik.

A trükkös rugózás megoldása

További finom részletek I. Nem feledhető keverési arány

További finom részletek II. Dekompresszoros blokkocska

A nyolcvanas évek beli példányok közt már több "fakerekű" verzió is található. A sajátom 1979-1981 körülire saccolható. Tibor barátom igen szépen rendb erakta, kapott eredeti színű fényezést, új gumikat Olaszországból, valamint csináltatott a megkopott eredeti után matricákat is a tankra. A kicsi Ciao most szinte gyári új állaptban van.

Egy, az enyémhez igen hasonló darab

Néha felülök rá és csak azt mondom Ciao!