És szerintetek mit csinál az amerikai? Tiltakozik? Elhatárolódik? Felháborodik? Lófaszt. Vásárol. A Missouriban lévő kereskedés egyébként új és használt GM modelleket és Fordokat árul, és az eladott autók száma a négyszeresére nőtt. Eddig mindössze kettő vásárló, egy kanadai házaspár, és egy idősebb úr választotta a benzinutalványt. A tulaj meg nyilatkozik, mert azt szokás:
Örülünk, hogy szabad országban élünk, ahol az embernek lehet fegyvere, ha akarja” - tette hozzá a tulaj.
A kereskedés vezetőjénél Barack Obama, demokrata elnökjelölt szavai verték ki a biztosítékot, aki azt mondta, hogy együtt kell érezni azokkal a középnyugati emberekkel, akik a fegyvereikbe és Bibliáikba kapaszkodnak. A tulajdonos elmondta, hogy arrafelé mindenki templomba jár és fegyvert visel..
Azért annyit hozzá kell tenni, hogy egy alkalmasságival rendelkezni kell, hogy fegyvert választhasson az ember. Azt pedig nem nehezebb megszerezni, mint itt egy jogosítványhoz való alkalmasságit. Ez az ember egy igazi idióta, és mellesleg a világ legjobb marketingese, aki tudja, hogy mivel lehet eladni a terméket, valamint hogyan lehet megfogni az átlagos környékbelieket. Ők pedig igazi patriótának tekintik, és vissza fognak menni szervizeltetni is, és valószínű, hogy a következő autót is ott vásárolják majd. Ennyire egyszerű a dolog. Csak azt nem értem, hogy miért nem Bibliát osztogat hozzá?
Azon gondolkodtam, hogy itthon ez biztosan nem működhetne. Ha valaki elkezdene fegyvert osztogatni az autókhoz, akkor valószínű, hogy itt is lenne sokkal több eladás, mert idehaza éles lőfegyverhez jutni önvédelmi célból LEHETETLEN. Egyszerűen nincs rá esélye az átlagos embernek, hogy engedélyt kapjon. Nem tudom ez mennyire jó, vagy nem jó, de az biztos, hogy ha holnaptól itt fegyvert osztogatnának az autókhoz, akkor az autózz! blog nagyon gyorsan átmenne Kékfénybe, ismerve az átlagos hazai úrvezetők idegállapotát...
Beszóltak