Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Disz iz dö biginig of a bjutiful frendsip...

2008.09.15. 08:08 | ommm | 28 komment

Címkék: restart autofilia transform

Annak idején, mikor az első Belsőség–Totalcar-találkozót szerveztük baowah barátommal, nem is sejtettem az irányt, hogy merre, hogyan tovább, mire lesz jó ez az egész és egyáltalán, szükség van-e rá?
Mint kiderült, ez egy kitűnő ötletnek bizonyult, hiszen autóbuzik olyan kicsi, de lelkes csapata ismerkedett meg, emberek olyan konstellációja állt össze egésszé, ami csak a legnagyobb véletlennek és szerencsének köszönhető.
Berúgtunk, persze hogy kegyetlenül berúgtunk, ahogy férfiak általában, ha együtt elmennek messzire otthonról, idegen helyre.
A teljesség igénye nélkül a kemény magot felsorolni nem tisztem és nem is akarom.

Azóta sokszor, sok helyen összejöttünk ilyen-olyan felállásban, ismerjük egymást és – mondhatom talán – barátok vagyunk. Ehhez mindössze ki kellett lépni a beteg netes társadalom anonimitásából és vállalni saját arcunkat. Elsülhetett volna balul is, hiszen különbözőek voltunk, vagyunk és leszünk is, de szerencsére az autók és úgy általában, a járművek iránt érzett elkötelezett rajongásunk összetartott minket.
Aztán valamikor a tavalyi év folyamán prokee kollégával egyetemben kitaláltuk az autóbuzik blogot, mivel úgy gondoltuk, jó lenne egy közös gyűjtőhely a megannyi mondanivalónak, a hülyeségünknek, és így – barátainkkal a hátunk mögött – belevágtunk.
Valójában nem fűztünk vérmes reményeket hozzá eleinte, erős volt a konkurencia, de bíztunk magunkban, tapasztalatunkban és tudtuk, hogy ha elkezdjük, akkor a kis csapat minden tagja kiveszi majd részét magában a munkában, amivel a blogírás jár.

 


Aztán úgy történt, hogy az április 28-i indulás napján 5080-an nézték meg az oldalt. Ez sokkal, de sokkal több volt, mint amennyire számítottunk. Aztán 3554-en, majd újra több mint ötezren. Valamibe belenyúltunk, valami itt jó és működik.
Döbbenten néztük a statisztikákat. Nagyon jóleső érzéssel töltött el minket, hogy nem volt hiábavaló a sok hajnali virrasztás, a rohadt telefonszámlák számait bőven kompenzálták Önök, kedves olvasók. Legjobb napunkon ezeddig 12757-en olvastak minket. Köszönjük.
Itt egy bővebb statisztika, csak büszkeségből:

Április 28. – szeptember 11.
363.274 PI
249274 látogatás
226931 egyedi látogató
18301 feed
136 nap
16669 látogató az Indexről
11250 látogató saját címről
9686 látogató a Totalcarról
3137 látogató a Google-ról

Mindazonáltal persze biztosak voltunk abban, hogy lesznek sokan olyanok is, akik nehezményezni fognak bizonyos mondatokat, gondolatokat. Ezzel számoltunk, blogunk bevallottan szubjektív, egy kis autóbuzi csapat véleményét tükrözi. Ez azért jó, mert egységesek maradunk kifelé és kiállunk szerzőtársaink véleménye mellett. Egységben az erő, illik ide a közhely. (És talán ezért is sikerült a „Szopasd le azt a szart” című poszttal eggyel redukálni az ostoba ámokfutók számát az utakon. Persze erről minden, mondatainkat és videónkat átvett média mélyen hallgatott. Nem csalódtunk bennük és megbocsátunk, de nem felejtünk.)

Persze egyikünk sem hivatalos tollforgató, van köztünk diák és öreg motoros, menedzser és gépész, jogosítvánnyal nem rendelkező és rutinos sofőr. Sokan vagyunk, sokfélék. Igaz, ennél fogva néha talán kicsit darabos a fogalmazás, karcos a mondat, de az üzenet mindig átmegy a túloldalra, a monitor előtt ülőkben mindig fogan egy-egy gondolat, ami akkor is jó, még ha egy suta „baszdmeg” is az.
Mert ez azt jelenti, hogy a poszt elérte célját, felrázta egy kicsit a mai rohanó világban sokszor letargikussá váló embert.
És ez jó, ennek a blognak ez a célja. Hogy egy kicsit vegyük észre egymást jobban, lássuk az arcot is, ne csak a fejet és talán szépen lassan egy értelmes, művelt generáció nőjön fel, amely eléri azt, hogy az autózás ne legyen többé harc a túlélésért.
De vissza a lényeghez:
Mára egy igazán ütőképes, sokoldalú csapatot alkotunk. Legutóbbi két „szerzeményünkkel”, Lowtyóval és Sanyival együtt kialakult az autóbuzik alapfelállása. Közben persze tagjaink kiterjedt marketingtevékenységet is folytattak itt-ott. Sikerült egy jól működő kapcsolatrendszert is kialakítani a Totalcar.hu-val és minden bizonnyal az Indexszel is, talán nem véletlenül kerültünk annyiszor a címlapra.
Nekik is köszönet.

E 136 nap eredményét itt láthatják, a megújult arculatban, a kemény munkában, amire nem sajnáltuk az időt, és sokszor a pénzt sem. Nem huszonegy napra kelt ki a csibe, de megérte.
Szerencsére voltak olyanok, nem kevesen, akik meglátták a fantáziát és a potenciált bennünk, így jutottunk el a mai nappal oda, hogy egy erős partnerrel karöltve folytatjuk a munkát. Nem, nem lettünk olcsó ribancok, de az esélyt hiba lenne nem kihasználni, ráadásul így módunk nyílik arra, hogy álmaink, terveink – ha minden jól megy – kézzelfogható formát kapjanak.

Köszönjük hát Önöknek, kedves olvasók, köszönjük nektek, barátaink, ellenségeink, irigyeink.
Azoknak, akik bíztak bennünk, akik segítettek.
Mi mindig itt leszünk, segítünk, ha tudunk, bárkinek, szívesen, emberséggel. Ahogy kell.
Maradjanak velünk, olvassanak minket továbbra is.

Vérünkben az autóbuzériával, fejünkben az autófíliával nem le, hanem továbbléptünk.

A szerzőgárda nevében
Vályi István
omm




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr89662337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZON 2008.09.15. 08:43:35

Köszönjük,csak így tovább! Vagy még ígyebbül !

Acmee 2008.09.15. 09:04:27

Szevasztok Srácok!

Először is max RESPECT Nektek! Talán vmi változást is sikerül elindítanotok, nem csak egy remek blogot. Mindezt reméljük kisember és magasabb szinteken is!

Mégegyszer GRAT!!

Nándesz 2008.09.15. 09:52:29

Mostanában nem nagyon néztem be ide, most nézem csak hogy Autofília lettetek hirtelen... ez minek köszönhető? Csak nem rinyált valami melegszervezet? :DD

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.15. 10:08:28

Ehhh, bocs mindenkitől, aki IE6-ot használ, úgy fest, abban szétesik az új kinézetünk egy hangyányit.
Türelem, orvosoljuk.

Totox 2008.09.15. 10:34:22

Jók vagytok és csak így tovább .Segitsünk egymáson csak így juthatunk elöbre.

DHARMA 2008.09.15. 11:09:01

Gratula, az eddigiekhez és a folytatáshoz is! Kiváncsi vagyok mikor jönnek az önjelölt nyelvészek az "autofília" miatt.

Csubakka Junior 2008.09.15. 14:02:54

Csak így tovább srácok! A kommentek számából nem gondoltam, hogy ennyi a látogató, ügyesen kihasználtátok a lehetőségeket. A Belsőség sajnos eléggé elanyátlanodott, kár érte. Vannak még fellángolások, de nagy jövőt nem jósolok neki ebben a formában. Úhogy nálam lassan átveszi ez a blog a Belsőség helyét.

GabstarDeLuxe 2008.09.15. 14:24:46

Hajrá hajrá, és követeljük a következő partytime-ot:D

Lally 2008.09.15. 14:47:55

Ez a félig Rat-Rod biztos, hogy jó választás volt? :)))

Lowtyo 2008.09.15. 15:04:44

Köszönjük a bíztató szavakat (jól esik ám hallani, hogy van értelme a munkánknak)
Hogy miként jutottunk el autóbuzikból autófíliába nem lenne egyszerű pár mondatba elmagyarázni, a lényeg, hogy kapcsoltunk egy kettes fokozatot és megpróbáljuk padlóig nyomni a gázt. Reményeink szerint egy jobban szervezett oldalt fogtok kapni, több posttal, picit szervezettebben, mint eddig. Reméljük továbbra is kitartotok melletünk és szívesen vesszük a kritikáitokat, észrevételeiteket.

feketenap 2008.09.15. 15:51:23

A rat-rod igenis jó választás volt!
Kámonn gyerekek kámonn!

grid 2008.09.15. 16:17:30

Nagyon jó kis oldal, sok sikert a továbbiakban!
(totalcar reszkess ;)

vwpolo · http://edrink.blog.hu 2008.09.15. 18:31:23

Amióta rátaláltam az oldalra figyelemmel követem, csak így tovább!!!(egy apró észrevétel: középre lehetne zárni esetleg az oldalt? a szélesvásznúak kedvéért:-D)

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.15. 18:33:47

Valójában én találtam ki, hogy balra zárjon, és még nem döntöttük el, jó-e ez így... Meglátjuk, de eddig egy ellenszavazatot jegyeztem :)

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2008.09.15. 19:08:12

Gratula srácok. Azért megpróbáljuk tartani a lépést :D. Bár nem jósolok túl nagy jövőt magunknak, de nektek annál inkább, ugyhogy még 1x grat, és tovább a lenini úton...

[@Részeg@] 2008.09.15. 19:27:19

Ismét csak csatlakozni tudok gabrisanyi barátomhoz, télleg jólenne egy mégegy partitájm! :D

Hepi 2008.09.15. 19:29:36

pont ma hazafele gondolkoztam azon,h vajon mi az oka,h AB-ből, AF lettetek :)
köszönöm a kielégítő választ,és csak igy tovább srácok :)

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.15. 19:34:45

Hepi:
Vajon elérhet-e blog annál nagyobb megbecsülést, minthogy valaki fejében offline is jelen legyen ? :)

Köszönjük mindenkinek, partitájm pedig természetesen lesz, nem is oly soká.

apamacko 2008.09.15. 20:46:51

Köszi minden támogató szót nektek kedves olvasó barátaink,
és köszönet ommm-nak és prokee-nak akik nélkül tényleg nem indult volna el a dolog !

És ommm barátom a kezdő képtől lefordultam a székről :-)
Mán megint meg kell néznem a filmet !

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.09.15. 20:52:18

nem találok szavakat, ennyi jó szó hallatán kicsit elérzékenyültem...megyek is gyorsan összedobok valami finomat a blog.hu frissítő-leállítása előtt ^^

bad trip 2008.09.15. 21:42:34

Emelem kalapom. Nade: Monza-elemzés? Vagy most nókomment? :)

ommm 2008.09.15. 22:19:44

lesz
még ma
nemsokára
vagy mi
:D

Hepi 2008.09.16. 19:07:02

-prokee- :

hmm,talan h a 136nap alatt,kb 350x nyitottam meg a néhai autobuzik blogot :D

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.16. 19:44:13

Hepi:
Derék dolog ! Pihenj, végy nagy levegőt, aztán folytasd! :)

volante · http://volante.blog.hu 2008.09.16. 21:46:07

Csubakkával egyetértek, a Belsőség helyét az én rangsoromban is egyre inkább az autóbuzik / autófília veszi át. Bár a névváltást nem értem. Lehet az, hogy egy komoly olvasottságú oldal már nem engedhet meg magának vulgáris címet?

ommm 2008.09.16. 21:56:25

volante · volante.blog.hu 2008.09.16. 21:46:07

fejezzük ki inkább úgy, hogy az új név egy kompromisszum eredménye :)
és köszönjük a támogatást.
mindenkinek.
süti beállítások módosítása