Címkék

Címkefelhő

Beszóltak

Autófilek még

Kapkodó esélyesek, brilliáns Alonso - F1 Japán nagydíj

2008.10.12. 16:00 | prokee | 15 komment

Címkék: mercedes ferrari bmw f1 autó technika mclaren forma1 formula1

Mindkét világbajnoki esélyes hibázott, majd büntetést kapott a Japán Nagydíjon, Fernando Alonso ellenben ismét bizonyította tehetségét és a Renault javuló formáját. Massa egy pontja is kérdéses még.

Rosszul kapta el a rajtot Lewis Hamilton, és ha tudta volna, mekkora lavinát indít el ezzel a ténnyel, bizonyosan kétszer is meggondolja célegyenes végi manőverét. Nagyon nem akarta, hogy Kimi Räikkönen eléje kerüljön, ezért talán túl sokat kockáztatott és egy kissé optimista kifékezéssel próbált meg a finn elé kerülni – közvetlenül a rajt után. Túlbecsülte magát és mindössze annyit ért el, hogy a pálya szélére kényszerítette Räikkönent, saját magát és csapattársát, Heikki Kovalainent is. Nem elég, hogy ezzel pozíciókat vesztett, de a versenybírák még egy boxutca-áthajtásos büntetést is kiróttak rá ezért a manőverért.
Valójában azonban ez már csak hab volt Hamilton tortáján, hiszen az ugyanolyan fejvesztett Felipe Massa ekkorra már sportszerűtlenül kipenderítette, miután a brit pilóta megelőzte őt. Massa tán még jogosabban kapott ugyanolyan büntetést, mint Hamilton. Így történt, hogy már a verseny első harmadában eldőlt mindkét világbajnokicím-esélyes sorsa. A McLaren versenyzője az utolsó helyre esett vissza, Massa teljesen a 16. körig futhatott tovább hetedikként, akkor azonban le kellett töltenie megérdemelt büntetését. Csak maguknak köszönhetik mindketten, hogy a 13-14. helyen találták magukat, dicséretet egyikük sem kap majd csapatfőnöküktől.

A rajt utáni káoszból Robert Kubica és Fernando Alonso profitált leginkább, hiszen az első két helyet megkaparintották, mögöttük Heikki Kovalainen autózott, de balszerencséjére a 16. körben motorja tönkrement, a finn feladta a küzdelmet. Massa hibáját követően Kimi Räikkönen lett a Ferrari zászlóvivője az élbolyban, amelyik a boxkiállások első hullámát követően némiképp megváltozott. Alonso kevesebb benzint kapott, mint Kubica, így sikerült a lengyel elé kerülnie, és folyamatosan növelte előnyét az alulkormányzottságra és tapadás hiányára panaszkodó BMW-menő előtt. Kimi Räikkönen ekkor minimális lemaradással a harmadik helyen volt, mögötte a Toyota hazai pályáján versenyző Jarno Trulli, majd nem kis meglepetésre a magára találó Nelsinho Piquet. A két Toro Rosso ismét kitűnő pontszerző helyen, Bourdais a hatodikon, Vettel a hetediken autóztak ekkor, a pontszerzők sorát Nick Heidfeld zárta.

Közben persze Hamilton és Massa igyekeztek felzárkózni, de büntetésük és saját kerékcseréjük újra és újra visszavetette őket. Az élen Fernando Alonso ekkorra már több mint 10 másodpercnyire távolodott Kubicától, akit már Räikkönen szorongatott. A csapat tisztában volt vele, hogy ezúttal a második hely a tét, kérdéses volt, hogy a boxutca-látogatások második hullámának után sikerül-e a lengyelnek visszajönnie a leggyorsabb köridőt egyre lejjebb faragó Räikkönen elé.

A szerencse Nico Rosberg képében érkezett Kubica számára. Räikkönen elég gyors volt ahhoz, hogy Kubica kiállása után pár sebes kört futva elég előnyre tegyen szert, hogy saját kerékcseréje után a második helyre kerüljön, de a Williams versenyzőjét egy előzésre helyet nem hagyó pályarészen érte utol, így tempót vesztett, a terv nem sikerült. Azonban minimális különbséggel érkezett meg riválisa mögé, így sebességkülönbségét kihasználva többször is próbálkozott az előzéssel, kemény csatát vívva a lengyel „csodagyerekkel”. Kubica azonban hidegvérrel hárította a támadásokat, így a Ferrari dobogósa inkább a biztos harmadik helyet választotta végül. Ez idő tájt, mikor Räikkönen és Kubica vívták harcukat, történt a futam egytlen kérdéses balesete, melynek végkifejlete csak a verseny után lett nyilvánavaló. Történt ugyanis, hogy Sebastien Bourdais a boxkijáratot elhagyva összeütközött az ekkor már a pontszerző helyért hajtó Massával. Nem volt teljesen egyértelmű, ki hibázott, hiszen mindketten versenyben voltak, Bourdais nem volt köteles elengedni Massát, míg amaz, ha kicsit megfontoltabb, talán nem találta volna el a francia autóját. De ez fordítva is megítélhető, ha azt vesszük alapul, hogy Massa volt az adott pillanatban a gyorsabb. A versenybírák azonban úgy döntöttek, hogy a francia hibázott, ezért 25 másodperces büntetést róttak ki rá a futamot követően. Így csak a tizedik helyen rangsorolták, Massa eképpen a hetedik lett, Sebastian Vettel a hatodik és Mark Webber is ponthoz jutott. A brazil 5 pontra megközelítette a jelenelgi éllovas Lewis Hamiltont, aki bajnoki pontok nélkül távozik Japánból, csakúgy, mint a McLaren-Mercedes csapat is.

Alonso abszolút megérdemelten nyert, ezúttal a kellő sebessége is – kicsi szerencse mellett – megvolt hozzá, másodikként végül a harmadik VB esélyes, Robert Kubica ért célba, harmadik lett Kimi Räikkönen, és a Renault örömét tetézve Nelsinho Piquet szerezte meg a negyedik helyet.

Úgy tűnik tehát, Alonso személyében egy régi-új játékos tűnt fel a porondon, aki képes lesz még két futammal a szezon vége előtt pontokat rabolni mindkét világbajnok-esélyestől.

Hogy mennyire köp bele a levesükbe, az akár már október 19-én eldőlhet az ugyancsak érdekesnek ígérkező Kínai Nagydíjon.

Jegyzetek a margóra.

Mit is lehetne hozzátenni? Talán ennyit, hogy nem egészen egyértelmű ezúttal, hogy a verseny ismét a zöld asztalok mögött dőlt el. Persze milliónyi kérdést felvetnek majd a bírák döntései, sok okos ember analizálja amjd a történteket, de most már totálisan mindegy. Az én álláspontom szerint Hamilton és Massa is már verve voltak, mikor elkövették azt, amiért büntették őket. Hamilton mindenáron Raikkönen előtt akart maradni, pedig talán jobb lett volna, ha elismeri, ezt a rajtot elkúrta. A büntetés talán jogos, talán nem, előfordult már ilyen máskor is, lehet, ezúttal túl egyértelmű volt a szándék.

Massa esete nem hagy kétséget, Hamilton bőven előtte volt, teljesen jogos volt, amit a brazil kapott.

És –habár nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet kijelentek- ezúttal mindkét hot-head tanulhatott Alonsotól egy kis hidegvért. Egy leendő világbajnok (gondolok itt Massára és Hamiltonra) egyszerűen nem veszítheti el a józanságát ilyen nyomás alatt. Nem borulhat el az agya, mégha mégoly fiatal is. Megérettek-e a világbajnoki címre? Döntsék el maguk. A jelenlegi mezőnyből ők emelkedtek ki a szezon folyamán leginkább, de szerintem messze nem ők a legjobb versenyzők a mezőnyben.

Így vagy úgy, Massa megúszta Bourdais ellenében és ha Hamilton nem vigyáz és olyan pánikba esik és fölösleges kockázatba megy bele, mint a tavalyi szzon végén, akkor erősen sanszos, hogy bukja a VB címet. A fölösleges vállaskodás az első kanyarban intő jel lehet számára. Nem kellett volna.

Kubica szépen-finoman megint ott volt, amit Raikkünennel csináltak, az mestermunka volt. Emelem kalapom ismét előttük. A gúnárszerű lengyel egyre inkább szimpatikus számomra.

Kína érdekes lesz, a feszültség fokozódik, kíváncsi vagyok, lesz-e nevető harmadik, vagy ezúttal valamelyikük kibírja idegekkel.
 

omm




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (3/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr76709720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2008.10.12. 16:27:23

Végre egy paliklaci mentes közvetítés! 8-]

tamaska 2008.10.12. 16:29:22

"Az én álláspontom szerint Hamilton és Massa is már verve voltak, mikor elkövették azt, amiért büntették őket."

teljes mértékben egyet értek veled, bár Wéber Gabiék nagyon védték a Hamilton fiút. Nagyon törekedett rá, hogy Kimi előtt forduljon be, és ez lett a tuti 2. helyből...
Bájdövéj kinek mennyire tetszett a Palik Laci nélküli közvetítés? Vagy ne kezdjük ezt most megint??? :)

tamaska 2008.10.12. 16:30:09

hoppá, Sam megelőzött...

ShwartzWazul 2008.10.12. 17:51:25

A versenynek két fő pozitívuma volt, úgymint: a.) nem volt egy szokványos futam, és b.) a családnak nem kellett paliklaci hülyeségeket üvöltöző hangjára ébrednie, ergo nyugodtan végignézhettem.
Ami viszont _nagyon_ nem tetszett: én megértem, hogy izgalmassá akarják tenni a végjátékot, de az már mégiscsak sok, hogy ezt mondvacsinált ürüggyel/ürügyekkel teszik.
A rajt utáni Hamilton akció bosszantó volt, mert Kimi ha elöl marad, nyert volna. Mondom bosszantó, de hogy egy versenyrajt utáni első kanyaros elfékezés miatt büntetést adjanak, olyat még nem hallottam. Pláne úgy, hogy a résztvevők mind továbbmentek és az okozó nemhogy pozíciót nyert, de többet vesztett is.
Nyilván Massa Hamiltonos hülyesége felett nem lehetett szemet hunyni, de azért csak kellett valahogy javítani a helyzetén, hát megbüntették Bourdais-t, mit lehessen tudni, egy pont is egy pont. Pedig az esetet minimum fele-fele arányban okozták.

megint 2008.10.12. 18:44:08

Közvetítés ismét katasztrófális volt

megint 2008.10.12. 18:45:51

jah, kicsit unom már , hogy ezek ketten állandóan védik Hamiltont, massa féle esetnél igazuk volt, de az elején Hamilton célja nem az volt, hogy bevegye a kanyart, hanem , hogy Kimit kiszorítsa, ha már elbaxta a rajtját

Hepi 2008.10.12. 19:09:52

én azt nem értem ebben az egészben,hogy mindenki arról beszél,hogy jogos volt-e vagy sem a büntetés.de senki nem foglalkozik azzal a ténnyel,h szegény Kimi (nem első alkalommal),de pontokat bukik a hülye hamilton miatt..ha már nekem szar,legyen Kiminek is? mert megbüntetik,oké.de attól még Kimi is ugyanúgy elbukja a pontokat.. igazsagtalan..

GabstarDeLuxe 2008.10.12. 19:14:07

Ez nem forma1, itt leülnek az FIA-nál egy asztalhoz és pénzfeldobással döntenek versenyzőkről, büntetésekről. Bár nem bírom se azt a szerecsent, se a Massát, de egyik bünti se volt megalapozott, pár éve hol voltak ilyenek?

Nameg mikor Bourdaisra ment rá a Massa...

Nagyon remélem hogy a nevető harmadik verzió lesz, Kubica megérdemelné teljes mértékben a címet, nagyon jó pilóta, kár hogy évközben kicsit elszürkült, de ez nem változtat azon a tényen hogy ottvan, esélyes, még van 2 verseny, ha az a 2 tirpák így folytatja 1 pontot nem szereznek ezután, a többi meg kiszámolható.

Alonsónak meg ismét egy nagy grat, főleg annak ismeretében hogy a renault messze nem a legerősebb kocsi a mezőnyben.

Lowtyo 2008.10.12. 19:52:24

Alonso briliáns volt, örültem a győzelmének. Hamilton és Massa büntetése is jogos volt szerintem, mindkét manőver etikátlan volt. Bourdais-Massa akcióra már nem tudnék egyértelmű okosságot mondani. Szerintem nem volt semmi büntetni való, de tény, hogy ránézésre szabálytalan volt a franci a fiú manővere.

Kimi pedig... Nagyon remélem, hogy a csapat szólt, hagyja Kubicát, mert...

megint 2008.10.12. 20:00:39

Bourdais-Massa féle ütközetet nem kellett volna büntetni, Kimi gyorsabb volt mint Kubica, de nem annyival , hogy megelőzze

[@Részeg@] 2008.10.12. 20:33:37

Bourdais 25 sec. et kapott büntibe...hány futamot fognak még megváltoztatni a verseny után? :(

Kifordított kacagány 2008.10.13. 08:23:40

és még csodálkoznak, hogy az usában nincs népszerűsége a f1-nek

Kopi3.14 2008.10.13. 12:02:12

Bourdaisnak mit kellett volna maskepp cisnalnia? Voros szonyeget a dicso Felipe ele teriteni, es megvarni, amig kenyelmesen fel kornyire elmegy onnan? Kovetkezo futamokon ugyanigy midnen elfekezeses rajtot buntetni fognak? Ha valaki hibazik ezentul es mas is porul ja, az is allandoan buntetest fog kapni?

nap 2008.10.13. 12:40:34

Az hogy a tavalyi vb ugy ert veget, ahogy, az nyilvan a kemugy lezarasahoz tartozott.
De az idei ev...
Egy bironak illene partatlannak lennie, de ugy tunik itt testuletileg a ferrarinak dolgoznak.
Sokadszorra buntetik meg Hamiltont, legrosszabb esetben is ketseges helyzetekben, ahhoz lassan kezdunk hozzaszokni. De hogy Massaminator nekimegy Bourdaisnak, es ezert Bourdaist buntetik... Végre nem játszik keljfeljancsit, és rögtön pontszerző helyen van (lenne).
Legkozelebb szoljon mar valaki Massaminatornak, hogy ez autoverseny, nem pedig a CARMAGEDDON!
Alonso szepen versenyzett, kar, hogy a szezon elejen annyira fos volt a renault.

Pretya 2008.10.13. 14:05:46

a versenyek már régen nem a pályán dölnek el. Az a két "világbajnok esélyes" meg szerintem egy nagy nulla.