Alfa Romeo B.A.T.. Tényleg csak dióhéjban, mert ennél az autónál azt hiszem felesleges bármit is írni. Elég nézegetni a képeket, úgyis a formában van az okosság. Egy négyzetcentiméterén több eredeti vonás van, mint a legtöbb mai tömegautón, és nem hinném, hogy lenne olyan autók irán picit is érdeklődő ember akit hidegen hagynának ezek az autók.

Az 1953-as torinói autókiállítás nézelődőinek bizony alaposan földbe gyökerezhetett a lába. Egy roppant furcsa, szinte semmihez sem hasonlító autó állt az Alfa Romeo standján. Olyan korról beszélünk, mikor Európa kezd magához térni a háború után, azonban még nagyon sokaknak elérhetetlen álom egy autó, illetve minden ország elkezdi gyártani a saját népautóit. Messze vagyunk még az űrversenytől és annak hozományaként a futurisztikus, űrhajó szerű tanulmányoktól. Az autók formatervei nehézkesek, fantáziátlanok, a gyártók inkább a funkcionalitásra, mint a designra helyezik a hangsúlyt és legtöbbjük még mindig a háború előtti formaterveket és műszaki megoldásokat gondolja újara. Ebben a korban jött ki az Alfa tanulmányautóival, melyeket a Bertone stúdió tervezett azzal a céllal, hogy a légellenállást tanulmányozzák, illetve annak csökkentésére tegyenek kísérleteket. Az alapot az Alfa 1900 jelentette, melyre Bertone-nak sikerült olyan karosszériát terveznie, amitől még ma is tátva marad sokunk szája. Az egész 1953-ban kezdődött a BAT (Berlinetta Aerodinamica Tecnica.) 5-el, majd következő évben a BAT 7-el folytatódott, mely talán mid közül a legelvetemültebb és végül a BAT 9-el zárult 1955-ben. A légellenállás csökkentése olyan jól sikerült rögtön első körben, hogy a BAT 5 Cw értékét sikerült 0,23-ra szorítani. (hasonlítás képen, az Opel Calibra, aminek légellenállási együtthatója a mai napig kiválónak számít „csupán” 0,26). Következő évben tovább sokkolták az embereket a BAT 5 továbbcsiszolt változatával a BAT 7-el. Ha nem tudnám, hogy itt már 0,19 a Cw érték, azt gondolnám, hogy csupán a döbbenetkeltés volt a cél, hogy lám, tudunk még az előbbinél is merészebb formát álmodni, de az adatokat látva látszik, hogy komoly mérnöki teljesítmény van a betegesen zseniális formatervezési bravúr mögött. A 90 lóerős Alfa motor az 1100 kg-os kasztnit 200 km-es sebességre tudta gyorsítani. Nyilván ebben erőteljes szerepe van, hogy nem egy kétajtós szekrényt kell maga előtt tolni. Az utolsó tanulmányt 1955-ben mutatták be a torinói kiállításon. Ez már talán picit visszafogottabb a másik kettőnél, már-már úgy tűnik, talán Torinóban elgondolkodtak a szériagyártáson is. Kapott „normális” fényszórókat (jaj, honnan olyan ismerősek :)), megjelent az Alfa pajzs, sőt, még külső visszapillantója is van. Persze sosem lett belőle, még kis darabszámú széria sem.

Jó 50 évvel később még tett egy kísérletet az Alfa a BAT felélesztésén A 11-es koncepció autóval, mely a 8C alapjaira épül, de meglepne, ha több lenne egy egyszerű tanulmánynál. Formailag, véleményem szerint nincs sok finesz benne, kb. annyira öröksége a legendás BAT sorozatnak, mint a Beetle a régi bogárnak.
Semennyire.

BAT5