Címkék

Címkefelhő

Beszóltak

Autófilek még

Matchboxbörzén jártam

2008.11.10. 19:05 | Tommi | 11 komment

Címkék: retro játék lamborghini porsche autó matchbox ikarus rolls royce mercedes benz

Úgy hozta a sors, hogy november 9-én, vasárnap volt lehetőségem eljutni a Budapest, Váci út 140 alatt található Business Centerbe, az ezévi utolsó ottani Matchbox- és modellbörzére. Hiába utolsó (idén), nekem mégis az első volt, mivel eddig sosem volt alkalmam résztvenni hasonló eseményen.

Akár az első bálozóknak szokott a nagy tánc előtt, nekem is, mint első börzézőnek egy kicsit remegett a térdem, mielőtt bementem és megvettem a jegyemet. Odabent hatalmas nyüzsgés fogadott, bár többen mondták, hogy most nagyon kevesen voltak ahhoz képest, ahányan lenni szoktak. Én viszont igazándiból el sem tudom képzelni mi van akkor, ha még ennél is többen jönnek el, mert néhány asztal között így is elég nehézkes volt a közlekedés. Ennek ellenére nagyon nagy élmény, ajánlom mindenkinek, aki szereti a kisautókat, bár az árak színvonala azért nem bolhapiac, de ez a termékekre is igaz.

A portéka:

Szinte az összes jeles játék- és modellgyártó termékei jelen voltak, bár a hangsúly leginkább a Matchboxokon volt. Rajtuk kívül volt még Bburago, Maisto, Hot Wheels, Johnny Lightning, Corgi, SunStar, Schuco, Siku sőt, egy-két Playart kisautót is véltem felfedezni az egyik asztalnál.

Néhány képet készítettem csak, de ahol megkérdeztem, hogy szabad-e fotózni, ott az eladók szívélyesen engedélyezték, nem csináltak belőle problémát. 

 A vegyes felhozatal miatt motorkerékpár-modellek is voltak.

A Johnny Lightning sorok. Ennél az eladónál ezek a gyártmányok voltak túlsúlyban.

Matchboxok régről és nem túl régről. Az egyik zsákmányomat itt vásároltam. Ugyanis nem jöttem haza üres kézzel.

Nos, már csak egy dolog van hátra. Nevezetesen, a...

...zsákmány

Íme, ezeket vásároltam. Lowtyo, házi Benz-fanunk figyelmét külön felhívnám a középen látható W140 600 SEL-re.
Még egy megjegyzés a kisautókkal kapcsolatban, hogy a háttérben látható Ikarus dobozát nem én bontottam ki ilyen barbár módon, a tetejét kivágva, hanem már így vettem.

Sorrendben: Rolls-Royce Silver Shadow II, Lamborghini Diablo, Mercedes-Benz 600 SEL, Diesel Shunter, Porsche 959, a háttérben pedig egy Ikarus (365) Coach.




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr58760641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

streetsta · http://www.managertoys.hu 2008.11.10. 19:33:55

Na igen, ilyen alkalmakkor tud az ember kissé tudathasadásos állapotba kerülni. Nem tudom kinek van meg az az élmény, amikor állsz a kisasztal előtt, faarccal nézed a portékát, egyszercsak megpillantasz valamit. Lehet az Medzsó, vagy lendkerekes tűzoltóautó, bármi, a lényeg, hogy arra sem emlékeztél, hogy ilyen dolog valaha is létezett -nemhogy te is birtokoltál ilyett, és tologattad a porban ezerrel. Mindenesetre nekem már többször is volt ilyen flessem, és csak tátott szájjal tapogattam a cuccot, és nyöszörögtem, hogy ilyenem nekem is volt... (Vagy amikor legutóbb a Sugárban egy kiállításon az orromat is majdnem a vitrinnek nyomtam, ugyanis egy gyűjtő kifejezetten régi trafik-játékokra specializálódott. Istenem, micsoda dolgok voltak ottan!)

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2008.11.10. 19:49:34

Itt is találtál volna ilyeneket, ha eljöttél volna.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2008.11.10. 20:01:31

Jó volt találkozni veletek és modellautózni, meg nagyokat röhögni! Szomorúan vettem tudomásul, hogy én vagyok a legvénebb, de kit érdekel, szerintem egy húron pendültünk és ez a lényeg! Márciusban lesz a következő börze, ha nem előbb, akkor ott találkozunk!

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2008.11.10. 20:19:06

Vagy nem később... Március az még a hajtás időszaka lesz, így az érettségi évében...

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2008.11.10. 20:22:38

És én is örülök, hogy megismerhettelek, Joe!

apamacko 2008.11.10. 20:41:31

Sam Joe : Az ki van zárva hogy te légy az idősebb !
(csak mi vének nem voltunk ott :-)
Képeket megkaptad Tommi-tól ugye ? (Ford A)

Tommi : a Rolls rokona az enyémnek ?

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2008.11.10. 20:48:46

Ha a tied is eredeti angol, akkor rokon... Ha nem, akkor csak féltesó :)

A Ford A-t pedig itt találod:
matchboxmemories.blogspot.com/2008/10/illeglis-magyar-matchbox-kpik-hobby.html

biker_kolee 2008.11.10. 23:07:15

Látom Tommi, megvan a Porsche. ;) Viszont arra a Diablora én is lecsaptam volna. :P :D Lowtyo elől pedig a Benzet elcsórom. :P :D

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2008.11.10. 23:28:23

Nyugi... Lowtyo sem fogja megkapni a Benzet... csak felhívtam rá a figyelmét, hátha irigykedni fog...

rooster 2008.11.11. 14:19:37

Tommi, a benz eredeti matchbox? Nem az AMG kupé? Vaksi vagyok , nem látom jól a képen, de nem tudtam, hogy volt nagy merga szedán is. Nekem csak a kupé volt(van) meg, meg az E osztály..

Jó poszt volt, klassz a zsákmány is!

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2008.11.11. 15:50:34

Köszönöm az elismerést.

A Benz kínai gyártmány, de Matchbox márkanév alatti, tehát majdnem eredeti.

1992-ben jelent meg. www.matchbox1-75.com/images/1992/1992_39.jpg