Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Hogyan nem jött hozzám a Sánta Sátán?

2008.12.30. 08:00 | Rocko- | 38 komment

Címkék: volkswagen belterj környezetvédelem santana autóvásárlás

prológus: Bár ez az írás részleteiben hasonlít Csikós Zsolt által írt Miért nem vettem Mercedest? című postra, nem onnan merítkezik, csak hasonló cipőben járunk.
 
monológ: Úgy döntöttem autót veszek. Két fő okom volt rá. A nyomósabb: beleuntam a BKV végtelenségig sorolható negatívumainak listájába, de ebből is az ár-minőség aránytalansága zavart a leginkább.
Másrészt némiképpen cikinek éreztem, hogy itt papolok az autókról, de egy sincsen itthon. Kicsit hiteltelenné tesz a többi öreg róka közt.
 
Elhátározás rendben, kipipálva. Anyagiak, rendben, őőő, nem, nincsenek rendben. Pályakezdő vagyok, nem egy hatalmas fizetéssel. Ez némiképpen korlátoz valamilyen szinten, de nem vetett gátat. Korlátoz fenntartási költségek (úgy mint alkatrész, szervízdíj, benzinköltség) terén, és való igaz, addig nyújtozkodjunk, ameddig a takaró ér.
 
Na de mit szeretnék? Amerikai kilőve a költségek miatt, francia és olasz kilőve, inkább legyen egy bizonytalan meghátrálás, mint egy már bevitt öngól. Japánok nem tetszenek, egyrészt szeretem is a nagy autót, hajózásipárti vagyok, másrészt a kb. 195 centimet nem jó ötlet egy kisautóba betuszkolni. Maradtak a németek.
Az Audi egyértelmű, de ár miatt kiesik, Mercedesen nem az én világom (még, de ki tudja mit hoz a jövő), BMW-k mind agyonhasználva, leboyracerkedve. Mi legyen? Volkswagenek tetszettek, tetszenek, hoppá, igen a B2-es Passat tetszik, nem egy csíkszem éra, de már akkor megfogott, amikor szomszédunk volt, tizenéve. Az akkor volt, ma mi a helyzet? Élnek még ilyenek? És ha igen milyenek? Vajh tetszik még?
Hmm, huszonéves autó, tegeződhetünk is, szervízköltség nem csillagászati, tán még én is tudom szerelni, első autónak ideális.
 
 
Hamar választ kaptam a kérdésemre körütekintve az utcán és a hazai használtautó piacon. Hát siralmas. Hajlamosak rozsdásodni, de nem vészesen. Viszont a beltér inkább beltré, a mérettel és a megbízhatósággal jócskán visszaéltek az emberek. Siralmasan lelakott ülések, kapcsolók, hátul diszperzitfoltos csomagtartót és létralakúan napszítta tetőfényezést vizionáljunk.
Tomnemtom szól, hogy ha előbb jut ez eszembe, akkor nem dobja ki. KIDOBNI? Istenem, vétek. Nekem ideális lenne. Óóó, ő az én emberem, halmozottan hátrányos helyzetű volt neki több is, ért hozzá - végszükség esetén van kire támaszkodni.
 
Beindult a gépezet, elkezdtem hát kutakodni, a szememben kicsit megkopott az ötajtós ferdehát, szép dolog, de mostanában a szedánok jobban tetszenek. Elől doboz, középen négy ajtó, hátul doboz. Szeretem. Miért nem volt Passatból lépcsőshátú változat? Hoppá, de hát volt! Úgy hívták Santana, Amerikában pedig a Quantum nevet kapta.
Tetszik. Nagyon tetszik. De ritka mint a fene, nem baj, az alap ugyanaz, alkatrészellátás lesz, jó lesz, érzem.
 
 
Nézzük hát mi a kínálat: dízelt elvből nem, marad pár benzines az amúgyis szűk kínálatból. Marad egy igazán jó állapotú. Felveszem a kapcsolatot a tulajjal, nemrég (1,5 éve) került hozzá a kocsi Svájcból, hobbiautónak tartja, típusváltás miatt válna meg, ha lehetne szakértő kezek közt szeretné tudni az autóját. Ho-hó! Ideális alany. Plüss beltér - a kedvencem - rendben, képek alapján jó állapot, bordó színel sincs bajom.
 
 
 
Közben háttérben megy a szervezkedés, a még meg nem érkezett autó kapja a negatív beceneveket, Sánta, Sátán, vagy ezek kombinálva, végül egyszerűség kedvéért Sánta marad rajta. Kapom a tippeket, mindenki próbálja ajánlgatni a saját ötletét (többek közt a fent említett, Csik által bepróbált Mercit is), de nem hagyom magam, kiborulásig küzdök, nekem ez tetszik. Nem erős, nem hátulteker, de tanulópénznek nem rossz.
 
Alakítjuk a dolgokat, omm segít, szerz manualokat, szervízkönyveket, csak lengyelül, oroszul és spanyolul kell tudnom, de nem gond, több mint a semmi, már van ETKA is, Már csak egy Haynes hiányzik.
 
 
Felkészült vagy lúzer? Nem tudom, kezdem beleélni magam. Ha bajokkal is, de saját autóm lesz. Nem autófíl barátaim kicsit húzzák a szájukat - de hát ez öreg! Nekik hátrány, nekem előny. Autófíl barátaim készségesen segítenek, szervezzük a leutazást, stílusosan, állólámpás Mercivel megyünk a huszonéves csitriért, jönnek ők is, hozzák a tapasztalatukat, tudásokat, hogy taníthassanak, és nem utolsó sorban jó móka lesz.
Próbálok naprakész lenni, semmi meglepetés ne érhessen átíráskor, minden olajozottan WD40-ezetten haladjon.
Prokee segítségével biztosítást is sikerül megúszni kedvező áron, nem vérszipolyozó módon.
 
Tulajjal lebeszélem, rendben, én is ideális jelölt vagyok, nem csak munkásautónak kellene, januárban elhozom a kocsit, addig esélytelennek látom, hogy a szűk két hét alatt átirassam a kocsit az ünnepek alatt. Többiek is egyre jobban várják, lassan jobban mint én, pedig pattanásig feszülve tűkön ülök: saját autóm lesz!
 
És akkor beüt a krach. Olvasom a nagyfejűek által meghozott rendeletet. A jövendőbelimet nem használhatom munkábajárásra. Vagyis de, kerülőútvonalon, szívással, vagy antikrisztus módjára katalizátorossá tetetem a kocsit. Nem, ezt senki sem hagyhatja. Nincs kegyelem, nincs menekvés.
 
Teljes letargia. Hogy vegyek egy kocsit janurában, amit októbertől fél évig nem használhatok? Igérem anyu jó leszek, csak had autózzak. De nem, a rendelet könyörtelen, nincs esélyem. Sűrű bocsánatkérések és sajnálkozások közepette visszamondom az autót. Itt a vég.
 
epilógus: Egy időben a barátom, s egyben osztálytársam azzal játszott, hogy tízórai közben elhúzta az ember kezét, amikor beleharapott volna amaz a szendvicsébe. Többször megkaptam én is, vicces, de elsőre kellemetlen egy dolog. Kibontod a szendvicsed, készülsz, hogy beleharapj, a szádban érzed az ízét, megindul az emésztésed, már érzed a jóleső telítettség kezdetét, és nem, egyszerűen csak a levegőbe harapsz. Csak ez egy kicsitt nagyobb falat.
 
És hogyan tovább? Meglátjuk, nézelődök egyelőre utód iránt.



Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr84846590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 08:15:25

Egy jó nagy vaskos kalappal. :)

Ha már nagy disznó járművek, 740, 760-as Volvók esetleg? Van egyfajta... khm... bájuk. :)

Rocko- 2008.12.30. 08:33:44

nem illik megköszönni, szóval... :)

nem tom, Volvoban nem gondolkodtam, de majd körbenézek északiak terén.

Kifordított kacagány 2008.12.30. 10:44:41

csak jelezném, hogy az amcsi vasaknak alig vannak költségei.......feltéve, hanem kell bele új alkatrész és eltekintünk a bürokratikus lehúzásoktól;)

amúgy szerintem hamar feladtad. mi az, hogy nem mersz belevágni? hagyod, hogy a hülye idióták eltántorítsanak? tudod hányan csinálják okosban a műszakiztatást, meg a ződkártyát? (nekem két autóm is így fut). nehogy már ilyen marhaság eltántorítson, ha akarod azt az autót és tényleg jó.
és ha már bele is kell tenni azt a katalizátort, nem olyan nagy átalakítás, hogy ne lehessen később orvosolni, ha eléri azt a kort, amikor már igazán számít majd. arról nem is beszélve hány olyan autó van amelyik csak úgy néz ki, mintha lenne benne, de még sincs.

akiknek esetleg nem tetszenek az okos megoldások, azoknak persze igazuk van. nem ez lenne a demokráciánk helyes útja. ellenben nem is az amit a fent említett rendeletben erőltetnek. mert ugye azzal mindenki tisztában van, hogy nem ezek az autók miatt elviselhetetlen a levegő abban a városban.

Rocko- 2008.12.30. 11:12:20

"feltéve, hanem kell bele új alkatrész és eltekintünk a bürokratikus lehúzásoktól"
hát ezektôl sajnos nem tudok eltekinteni. :)

"amúgy szerintem hamar feladtad. mi az, hogy nem mersz belevágni?"
nem az egészet, csak ezt a típust. persze, lehet katalizátor, de az némiképpen sztenségtörés lenne. munkásautónál nem az, de ennél az lenne, túl jó hozzá.
okosban is megoldható lett volna, de a lebukástól félek. nem nagy pénz, nem milliókról van szó, de ha buktam a dolgot, akkor buktam, kocsit valószínû nem foglalnák le, de azért nem szertnék semmiféle galibát egy ilyen "apróság" miatt.

Sabc 2008.12.30. 11:58:12

És ha csak simán leszarnád a rendeletet, ahogy én is tervezem? :)
És nem, nem azért mert gazdag vagyok. Hanem mert betelt a pohár, és elegem van az autósszopató demckáj intézkedéseiből.

Sabc 2008.12.30. 11:59:01

Ja, és vajon 1.5 éve hogy került hozzá egy 20 éves Passat svájcból? Befizette a regadót? :)

biker_kolee 2008.12.30. 12:01:22

Kk sem bukott (eddig :) ) bele a dologba. Az én szörnyetegem is hasonlóan kapott ződkarit, igaz, sárga matricával, de megkapta... :D Szal meg lehetne azt oldani okosban... Manapság már mindent..

Szendwich 2008.12.30. 12:57:05

Kicsit mintha magamat látnám viszont, ahogy itt Rocko gondolkodik. Én is pályakezdőként üres zsebbel kezdtem el autók után nézelődni, hogy nekem is kell. Igaz én sokkal kevesebb autós műszaki tudással rendelkeztem akkortájt - meg most is -, mint Rocko.
A limit az az egészséges 200.000 forintos küszöb volt, hogy maximum ennyibe kerülhet az autó. Azaz átírással és egyéb költségekkel is maximum bűvös negyed millió forintra rúghatnak a költségek.
Az igazi keresgélés az kb. 2,5 hónapig tartott. Először körbe jártam a környék használt autó kereskedéseit. Több péntek délutánt és szombat délelőttöt elpöcsöltünk tesómmal (utólagos köszönet neki az önzetlen segítségért) a telepeken. Voltunk a volt KGST piacok autós piacain (Miskolc, Nyíregyháza). Sem itt, sem ott nem találtunk olyan autót ami a megszabott kereteknek megfeleltek volna. Persze néha találtunk olyan vételt, amin gondolkodó estünk (VW Jetta 2, Alfa Romeo - a típust már nem tudom).
Így maradtak az internetes és nyomtatott apró hirdetések. Ezekben először Fiat Regatta, Fiat Croma, Fiat Tempra (ez drága volt), VW Jetta 1, Ford Scorpio es Escort típusok után kutakodtam. Több kevesebb sikerrel. Jó párat megnéztem. Volt olyan, hogy nem nyílt a jobb első ajtó, a szélvédő keresztbe volt repedve, a belseje ki volt égetve több helyen cigivel és az ár nem volt alku képes! A legpofátlanabb az volt, amikor lebeszéltem a találkozót és nem jelent meg a tulaj az autóval. A telefonba meg csak hebegett, habogott. Így ezek a típusok kezdtek egyre jobban eltávolodni az elképzeléseimtől.
Végül elkezdtem cápa BMW-ket nézegetni. Teljesen bezsongtam a régi 318-asoktól, de ábrándok maradtak. Nem akartam hátsókerék meghajtású autót. Így jutottam el az Audikhoz, a régi 80-asokhoz, 100-asokhoz. A 100-asok nem igazán tetszettek, de a 80-asok... Kezdtek egyre jobban megtetszeni, elkezdtem utánuk olvasni, járni. Míg végül derült égből villámcsapásként megláttam ezt a hirdetést: szendwich.uw.hu/audi80/hirdetes.jpg
Az autószerelő ismerősöm megnézte. Azt mondta van pár hibája, de még pár jó éve. Így némi alkudozás után friss zöldkártyával és friss forgalmival 150.000 igaz magyar forintért megvásároltam. A járulékos költségekkel 234.000 forint körül volt az autó.
Nos mit mondhatnék. Jó vásár volt ;)
További képek: szendwich.uw.hu/audi80/

Sabc 2008.12.30. 13:03:10

Nem akartam hátsókerék meghajtású autót

Pedig annál kevés jobb van. :)

loláb 2008.12.30. 13:17:42

@Rocko-:
Szerintem a 440-es volvo lenne a neked való választás. Épp elég nagy, de nem batár, megbízható, javítható (valahol az olvastam,hogy a legyártott darabok 60%-a még ma is forgalomban van), külföldről szarér-hugyér behozható az alkatrészautó, tehát bontottan van minden. A turbomotoros elég jól húz. Nekem még tetszik is, főleg a korai, 89 körüli hűtőmaszkkos.

Illetve a racionális válaszás a kiváló, 2002-2003 körüli 1.0-ás, vagy 1.3-as swift. Első autónak, pályakezdő zsebnek tökéletes.

Kifordított kacagány 2008.12.30. 14:38:48

Rocko- 2008.12.30. 11:12:20
a te döntésed, én nem akarok helyetted dönteni, de szerintem túl bátortalanul csinálod. nem jó dolog mindentől félni, a félelem nem jó, megöli az örömöt. persze nem kell mindenbe beleugrani félelemérzet nélkül, de az sem jó, ha az ember már ilyen apróság miatt is csak rettegni tud és csak a mások által kijelölt úton tud haladni emiatt.
ahogy én látom, az úgy van, hogy megvan a pénzed az autóra, megvan az autó a pénzedért amire vágysz is, csak meg kellene venni. nem új autót veszel, hanem egy öreg "szart", amiből úgysem fogsz pénzt kivenni, tehát amit fizetsz érte, azt mindenképp elbukod. ha ezt el tudod fogadni, igazából nincs vesztenivalód, nincs ami miatt aggódj. persze, lehet, hogy lebuksz az okossal, de akkor mi van? kifizeted a büntit aztán kész. semmivel nem fog többe kerülni, mint ha valami elromlana a vason. még falhoz sem fognak állítani miatta. persze bűnt követsz el, mindannyian teszünk ilyent, de ez a bűn mások szerint bűn. szerinted az? ha a te értékíteleted szerint nem az, vagy az, de vállalható, akkor már csak az a kérdés, hogy esetlegesen hajlandó vagy-e megfizetni az árát. azért ez nem annyira morális kérdés, mint teszem azt egy emberölés, rablás, vagy hasonló. te becsületes embernek tűnsz és egész biztosan feszélyez a tudat, hogy esetleg ezzel ellentétesen cselekszel, de a becsület nem egyenlő azzal, hogy mindig más (sokszor agyament) szabályai szerint kell élni.

nálam a ladánál egyébként pont fordított a helyzet. katalizátoros, de átírásnál elbaszták és így papíron meg nem az. a vicc az, hogy így nem kaphat ződkártyát, csak miután új papírokat csináltatok neki. de nem fogok, még ingyen sem, mert nem akarom vele az időmet tölteni. ha megvan a plecsni, senki nem fog alámászni és megnézni, hogy mi van rajta, vagy mi nincs. gondolod nálad majd bemászik alá a rendőr egy dugó kellős közepén azt kutatva, hogy összhangban van-e a matrica a valósággal? kötve hiszem. legfeljebb arra lesz energiájuk, hogy megnézik milyen matricád van.

loláb 2008.12.30. 13:17:42
ne zavarjon, hogy egy olyanból akar átülni valami autóbba:)

Kifordított kacagány 2008.12.30. 15:02:45

egyébként meg ez már a második autó amit (a tudtommal) veszni hagysz. te is megvehetted volna Lowtyo autóját, ott a magas bürokratikus költségek rettentettek el. valahol igazad van, tényleg nem kevés amit fizetni kell utána, de ugyanakkor nem sokkal több, amit majd esetleg egy másikra költenél. ráadásul meg kell mondjam a saját tapasztalatom alapján, hogy annyira nem borzasztó a helyzet. az idei biztosításunknak jövőre a felét fizetjük és a négy autó kevesebbe fog kerülni mint az idén a három. ehhez csak egy olyan ügynököt kellett találni, aki hajlandó volt a lehető legtöbb kedvezményt megadni amit csak adhatott. elég elborzasztó a különbség. ami az idén 17e-be került, azért jövőre 8-at fizetek negyedévre. az audi meg 10-be fog kerülni. meglepő módon az ügynököt rohadtul nem érdekelte a kalkulációnál a ccm, vagy a teljesítmény.

ha pedig már az audinál járunk, elárulom, hogy a hátam közepére nem hiányzott még egy autó:). egyszerűen megtetszett az asszonynak én meg az áldásomat adtam rá. egyszer élünk. pedig nekünk még az ára sem volt meg rá:) (valójában betonozásból kifolyólag teljesen üres volt a kassza)

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2008.12.30. 16:11:30

Rocko,ha ennyit parázol,inkább biciklit vegyél, ne autót!

Tommi 2008.12.30. 17:03:04

Meg egy tubát, mert az jó :) - Viva Üvegtigris, Viva Cingár...

Rocko- 2008.12.30. 17:03:23

Sabc 2008.12.30. 11:58:12
hát, leeht leszarni. viszont ha ténylegk omolyan veszik, és ellenőrzik, akkor meg bukta. és mivel lesz valami anyagi vonzata a büntetésnek, ezért tuti fogják. ez lesz napjaink 30-as tábla meleltt traffizása.
nekem meg erre nincs se energiám se pénzem, h barmokkal küzdjek. holott tutui tisztább lett volna az autó, mint a mostani buszok.

Sabc 2008.12.30. 11:59:01
nem tomd hogy kerül oda, igazából annyira nem is izgatott. az a lényeg, h jó állapotban volt.

Szendwich 2008.12.30. 12:57:05
"Igaz én sokkal kevesebb autós műszaki tudással rendelkeztem akkortájt - meg most is -, mint Rocko."
haha, enyém se sok. csak próbálom magam elméletben felkészíteni.
"Először körbe jártam a környék használt autó kereskedéseit."
alapból kiestek, elkeseredettségemben
- az áraknak megfelelően már az összes nekem tetsző típust végignyálaztam használaton, sőt azokat is, amik nem tetszenek.
- ma benéztem használtkereskedésbe. gyomorforgató nepperség, az öreg autó == roncsautó, de még pénzt isk érnek érte. futva menekültem el.
"Így maradtak az internetes és nyomtatott apró hirdetések."
belelapoztam egy használtautós újságba, 2 sor leírás, autónként egy darab bélyegméretű fekete-fehér kép. semmire se elég, vissza is raktam.
"Nos mit mondhatnék. Jó vásár volt ;)"
an ez ppl. pont hasonlóan ideális lett volna. csak ugye matrica, az sok(k).

loláb 2008.12.30. 13:17:42
"Szerintem a 440-es volvo lenne a neked való választás.+
nézegettem, annyira nem tetszik, ellenben rozsdagyűjtésre ideális. :)
"Illetve a racionális válaszás a kiváló"
nem tudom, nem is néztem őket, de nem.
egy részt kicsi nekem. másrészt van itthon egy, attól próbálok menekülni. harmadrészt nem adnék olyanért pénzt, amit gyűlölök.

sok autót nézegettem már, ami elég nagy megalkuvás magammal.
vannak szintek, hogy az ember odaadná a feleségét, fél lábat, és a teljes politikusi kart, h ha övé lehetne X autó.
van az Y autó, amivel meghúzza a nadrágszíjat, asszony is maradhat, reggel csak fél csésze kávét iszunk, de nagyon szeretjük, 1 napot vele - 1 napot az asszonnyal alszunk.
van a Z, ami ép ésszel, hazai viszonyok közt feltartható, az ember szereti, évekig tudja használni, nem is vágyik nagyon másra. (ezt a kategóriát lőttem be először)
van a Q, ami "majdnem olyan, mint ha", hasonlít a Z-re, csak kisebb a motorja, kicsit jobban le van használva, a márka nem az, de legalább a konszern igen.
azt van a T autó, ami a Q alatt van, talán a gyártó 20 évvel ezelőtti modellje, már a "törököktől visszajött", ezt megengedhetem magamnak gond nélkül, bírni fogom, nem fogcsikorgatva. (na ez lett volna most az én kategóriám)
és van a P autó, amit nem szeretsz. ami egy dízel városi gyösz. ami totálisan ellenkezik az érveiddel, ízléseddel, de csak ennyire van pénz, különben az asszonyt is viszik a behajtók.

na most sokan a P-re akarnak rábeszélni, nekem a T lett volna, de ezzel a dologgal alulról fogom megnyalogatni a Q kategóriát.
ja igen, ne feledjük, h nekem ez első, és egyedüli autó, tehát minimalizálni kell annak az esélyét, h ott hagyjon, nincs másik kocsi, amivel munkába mehessek.

Kifordított kacagány 2008.12.30. 14:38:48
"de szerintem túl bátortalanul csinálod."
van benne igazság. de úgy modnanám, h ha nem kell, ne ksíértsük az ördögöt. öreg autó lesz, elég valószínű, h lesz baj vele. nem szeretnék nagyobb esélyt adni neki, h biztosan lesz baj vele.
"a félelem nem jó, megöli az örömöt."
lesz még kaland vele, nem aggódok, h nem. örömöt már az is okoz, ha megvan, és használhatom.
"az ember már ilyen apróság miatt is csak rettegni tud"
őőőő, hát a rettegés talán túlzás, de ha az ember kiad sok pénzt, akkor ne az legyen, h nem tudja teljeskörűen használni. persze, meg tudtam volna oldani másképp, ebben a formában is, de oylan megoldást keresek, amivel BIZTOSAN nem kell ezzel a kérdéskörrel foglalkozni. pedig hidd el, már nagyon vártam, h elhozhassam.
"tehát amit fizetsz érte, azt mindenképp elbukod."
tisztában vagyok vele. sőt, elég valószínű, h én leszek az utolsó tulaja a kocsimnak. na de nem akarok kiadni pénzt úgy, hogy alig hogy megvettem, szinte máris nem használhatom. ilyen korban nem beszélhetünk garanciáról, de arányaiban hasonló helyzetben (2 hónap után beszarik a dvd lejátszód, a TV-n csak teletextet tudsz nézni) az embert eléggé frusztrálná. csak egy újat kicseréltetsz, egy réginél nem tudsz kihez fordulni, csak magadhoz. egyszer kell dönteni, de jól.
"ha a te értékíteleted szerint nem az, vagy az, de vállalható"
szerintem ebben az esetben nem vészes, lévén hogy az eredeti indok nem alkalmazható rá. nem ujjal mutogatás, de van ezer más hely, ahol bűnöst lehet keresni. én meg már rögtön fekete lappal ugranék be a történetbe.
büntetés, mint olyan nem zavarna. a lebukás ténye, és a következményei zavarnának. oké, stikázok egy ideig. elkapnak, akkor mi lesz? én se tudom, bizonytalan ez így nekem. ebben meg nem szeretem a lutrit, autó ez, nem zsákbamacska. :)
"legfeljebb arra lesz energiájuk, hogy megnézik milyen matricád van."
igen, itt bukott meg a dolog. :)

Kifordított kacagány 2008.12.30. 15:02:45
"te is megvehetted volna Lowtyo autóját, ott a magas bürokratikus költségek rettentettek el."
neeeem, akkoriban inkább a fent említettek közül a Z kategória lebegett a szemem előtt, amiből majdnem lett egy Q vagy T.
nem is átírás zavart volna, nem tudtam volan fenntartani, másrészt az árát se tudtam volna kicsikarni magamból.
hitelt autóra elvből nem veszek fel, annyi bőr meg nincs a képemen, h Lowtyonak hónapokig tartozzak. neki a pénz kellett volna akkor és ott.
ja, és nem mellesleg nem szeretem az automatát. :)
"az idei biztosításunknak jövőre a felét fizetjük és a négy autó kevesebbe fog kerülni mint az idén a három."
én ennek örülök, csak nekem kicsit más a nézőpontom. biztosítási időszakban játszottam, a lehető legapróbb részletekkel, hogy mikor hogyan jövök ki jobban.
fiatal, budapesti férfi, 4 éves jogsival, háááát. minden biztosítós álma.
10 vagy 20 éves, 1.3, 2 liter vagy 5, Lowtyo csirke, Tie szörny, Sabc Bömi, anyám suzukija, egyre megy: szívok vele. ha akarod, szánj rá fél órát nézd meg mi jön ki: szívás. nem volt a nevemen semmi, szívás van. vagy trükközök, vagy trükközök. vagy ezzel vagy azzal. majd meglátjuk.
és az volt a legviccesebb, tök mindegy mit csináltam, közel olyan összegek jöttek ki típustól függetlenül, ugye biztosítónként szorzódott a tétel, de autónként 5-10 ezeres volt az eltérés éves szinten. viszont mindegyik vetekedett az autó árával.
egyetlen eset volt jó, amikor kidobott Podta biztosító 1.6 miliós biztosítást. kb. 300 ezres autóra.


BeeTm 2008.12.30. 16:11:30
:D
nem para, megfontoltság. :)

Csubakka Junior 2008.12.30. 17:21:04

Szerintem, első autónak egy II-es golf is megtenné.

Rocko- 2008.12.30. 17:23:32

azokat is nézegetem, de eléggé leharcoltak, illetve ott is fennáll ez a srága matricás dolog.

Kifordított kacagány 2008.12.30. 18:36:00

mint említettem, a te döntésed. én biztos nem aggódnék ennyit az okosban megoldott ződmatricáért, vagy épp a katalizátorért. ilyen árkategóriában az se nagyon érdekelne, ha néhány évente rá kell költeni az árát az autóra, ami a használt kategóriát tekintve amúgy is sanszos lehet. ha nem biztosításra, akkor alkatrészre. más autó is belekerül annyiba, legfeljebb arányaiban nem, de nem az arányokat, hanem a forintokat költöd. de ezeket a forintokat te költöd, neked kell kitalálni, hogy mire. pláne, hogy miből. az azonban biztos, hogy ha nem arra költöd amire szeretnéd, hanem arra amire "lehet", akkor sosem fog arra jutni amire szeretnéd. a lóvé meg mindenképp elkopik.

amivel viszont erősen nem értek egyet az a netes alkuszok alapján kalkulált költségszámításod. ne az alapján válassz autót. azt próbáltam elmesélni, hogy az alapján én a dupláját fizettem annak, mint amit fizethettem volna. lehet, hogy nem könnyű olyan biztosítóst keresni, akinél jól kötheted a biztosításodat, de ha csak a neten keresed, akkor nem is fogod soha megtalálni. egész biztosan van a rokoni, ismerősi körben olyan biztosítós, aki hajlandó neked jobb díjat ajánlani.

Csubakka Junior 2008.12.30. 17:21:04
az első autója a család suzukija. ez így már a második autó. szerintem nem arra kell neki, hogy legyen mit széthajtani, meg azért, hogy csak legyen valami.

Kifordított kacagány 2008.12.30. 18:51:25

ja, amúgy mi lenne, ha lebuksz? legfeljebb tényleg raksz bele egy katalizátort, vagy kockáztatsz tovább. nem fogják a homlokodra tetoválni, hogy csaló.
komolyan nem értem, hogy mi aggaszt, mitől félsz, ha a büntetés nem probléma. nem tudom elképzelni mit tehetnek még azon kívül veled. ezt a részét tényleg nem értem, kifejthetnéd bővebben.

egy kis adalék: két éve haverom neje eltaposott egy kispolszkit. azon kívül, hogy a gyerek ok nélkül háborogni próbált(beállt egy parkolóba, egy olyan autó mögé, ami teljesen eltakarta és egyáltalán nem látszott, majd csodálkozott, hogy tolatás közben eltapossák), semmi következménye nem lett a dolognak, mivel a kispolszki kb 10 éve vizsga és biztosítás nélkül közlekedett.
egy kollégám tavaly panaszkodott, hogy megállította a rendőr, megbüntette és kivonta a forgalomból a trabiját, mert nem volt rajta műszaki. kérdeztük tőle, mikor járt le, kiderült, hogy 4 éve. a trabi műszaki után újra forgalomba helyezhető lett volna ha akarja, még csak csúnyán sem néztek rá.
és ilyen, vagy ilyenebb autó tartok tőle rengeteg közlekedik még az utakon, te pedig azon aggódsz, hogy mi lesz, ha rájönnek, hogy sárga matrica helyett zöldet hordasz az autódon. tényleg, mi lenne? és hogy jönnének rá?

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 19:34:42

Legutóbb én is kihúztam bő fél évet műszkai nélkül a Ződ Szörnnyel. Aztán széttéptem az elejét, és sokáigg állt, majd persze akkor szúrta ki a röndér a matrica lejártát, amikor épp indultam zártszelvényért, hogy hátamra veszem, aztán menek a lakatoshoz, hogy csináljuk meg az autó elejét. Persze forgalmit elvette a rendőr, de ugyanúgy beleszartam, elmentem a zártszelvényért, egy hétig járkáltam a lakatoshoz oda-vissza, kész lett az autó, levizsgáztattam, forgalmit visszakaptam, csókolom. Még jól is jártam, mert az elvétel miatt adatlapos vizsgát köllött csinálni, ott meg egyből felalkudtam a vontatási súlyt két tonnára, meg helyesbítettük a tévesen beírt teljesítményt 170-ről a valós 149kw-ra, majd mindezek után még kaptam új forgalmit is ingyen, mert az adatok helyesbítése miatt hivatalból járt nekem egy. Ja, majd a legvégén kaptam egy csekket egy 5ezres büntiről, mert ejnye-ejnye, műszaki nélkül jártam. Gyakorlatilag 5ezerért kaptam új forgalmit, és törzskönyvet (ami együtt eleve drágább lett volna), meg vagy fél évet lógtam a műszakiból, így olyan, mintha 2.5 évre kaptam volna vizsgát. A hülyének is megéri. :-DDD

(most azon agyalok, hogy milyen adathelyesbítést kéne kitalálni jövőre, hogy megint ingyen legyen új forgalmim a műszaki mellé, mert akkor megint csak akkor viszem vizsgáztatni, amikor elveszi a rendőr a forgalmit) :-DDDD

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 19:38:04

Ződkártyázni is másfél évente szoktam egy év helyett, szerintem annyit ér annyi pénzért... legalább egy évnél biztosan többet kell érjen, ha már olyan drága. :)

A lényeg valóban az, hogy úgyse tudnak micsinálni az emberrel. Ha az államigazgatás f*szozik, akkor én is f*szozni fogok. Ahogy bölcs barátom szokta volt mondogatni, "A g*ciség társasjáték..."

:)

Kifordított kacagány 2008.12.30. 20:23:54

Tie 2008.12.30. 19:34:42
a legjobb móka az, ha a teljesítményt módosítgatod oda vissza:)
ha meg már itt járunk, elárulom itt négyszemközt, hogy a visionnek az egyik problémás része a teljesítmény. mikor kilencvenakárhányba behozták, még sehol nem volt a teljesítményadó így az ismeretlen típusra beírtak egy hasraütős számot(valószínűleg). történetesen a valós adat harmadát. volt is miatta köpködés a vizsgán, de valahogy ezt is meg lehetett oldani. a sötétített ablakokról már nem is beszélve. ez utóbbi nekem nem hiányozna, de mivel a szélvédő gyárilag színezett, hülyén nézne ki más színű oldalablakokkal. egyszer ha nagyon unatkozom, lehet szerzek hozzá bizonyítványt, de az se zavar, ha leszedetik.
a ladára nekem is késett most egy évet a ződkártya. a franc se nézte mikor jár le. csak a hónapot, az év meg nem tűnt fel:) ezért is nem derült ki eddig, hogy elbaszták az átírásnál.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 21:19:05

Hát, főfele nem alkuszom a teljesítményben, mert most ugye aszerint van az adózás, aztán legutóbb ott lobogtattam a gyári gépkönyvet, meg nyolcezer oldal szervízdokumentációt a típusról, hogy márpedig a 4.2 az 149kW, nem pediglen 170.

Szerintem a következő adathelyesbítés a vonóhorog kapcsolási magassága lesz... Azzal el is leszek sokáig, mert azt játszom majd, hogy berámolok a kocsiba, 5 centit leül, helyesbítjük, hogy mittomén, 570mm. Következő vizságra üres csomagtartóval megyek, nem ül le, helyesbítjük, hogy 620mm. :-D
Na, és akkor azt lehet faragni oda-vissza büntetlenül.
A tömegét nem akarom átírni, pedig röhejesen marhaság az az 1900 kg önsúly, ami a forgalmiban szerepel... :-D
Nélkülem, megtankolva menetkészen 2820kg, és még fog rá kerülni nehány kiló plusz, szóval mire kész lesz, lesz vagy 3200kg üresen, de akkor meg már C-s jogsi kéne hozzá, meg nem hajthatnék be vele egy csomó helyre. :-D

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 21:24:29

Amúgy a KFF szofferének, meg az adatbázisnak nem csak a teljesítmény a problémás része.
Gyakorlatilag negyed órát vitatkoztam a faszingerrel a mozaikban, merthogy szerinte ilyen autó márpedig nincsen is. Mármint se 40D motorkód (ez a 4.2-es Rover V8 kódja, és ezt a motrot csak és kizárólag a hosszított Classicba építették, nem egész három éven keresztül), se ilyen, hogy hosszított Range Rover, úgyhogy azt se tudták persze, hogy ennek egész máshol van az alvázszáma, mint a normál Range-nek. Egyszerűen nem szerepel ilyen a típusok között az ő programjukban, ahogy az ocsmányirodában sem, úgyhogy hivatalosan a szoftverben úgy van berögzítve a Ződ Szörny, hogy Land Rover EGYÉB, és megjegyzésben beírva, hogy Range Rover LSEi, persze a forgalmin ez már csak úgy mutatkozik, hogy Land Rover Range Rover LSEi.

Mondjuk azóta engem hívogatnak a mozaik utcából, ha valamit nem találnak Land Rovereken vizsga közben, vagy nem stimmel az alvázszám, vagy akármi gabaj van, mert nekem elmondja az alvázszámot, én meg elmondom, hogy milyen autónak kéne lennie ott az alapján. :)

Rocko- 2008.12.30. 21:39:31

Kifordított kacagány 2008.12.30. 18:36:00
"én biztos nem aggódnék ennyit az okosban megoldott ződmatricáért"
annyira én se, sokan csinálják, skan nem buknak le. ha ráadásul karban is van tartva (ejj de szépen mondtam), akkor nem gázosabb, nem füstöl az. csak ugye a jogszabály... ne mszeretnék megbukni vele.
"néhány évente rá kell költeni az árát az autóra"
ezzel tisztában vagyok.

"egész biztosan van a rokoni, ismerősi körben olyan biztosítós"
kifejezetten biztosítós nem, de ha elég öreg az autó, akkor jó biztosítást tudok kötni rá. minnél újabb a kocsi, annál inkább nem.

"az első autója a család suzukija. ez így már a második autó"
mármint úgy érti, h nekem első.

Kifordított kacagány 2008.12.30. 18:51:25
"nem fogják a homlokodra tetoválni, hogy csaló."
na ilyenekben nem vagyok képben. se cálfolni, se megerősíteni nem tudom.
"ezt a részét tényleg nem értem, kifejthetnéd bővebben."
próbálok felkészülni, szóval irracionálisan negatívan nézem:
- megbüntet okirathamisításért
- megbüntet környezetszennyezésért
- elérhetetlen időn belül kiszabja, h tegyek fel katalizátort
- elkobozza a kocsit
- elkobozza a forgalmit
és ezek kombinációja. :) nem tudom melyik lehet, melyik nem, de ha megoldható: nem a saját bőrömön szeretném megtapasztalni. :)
"te pedig azon aggódsz, hogy mi lesz, ha rájönnek, hogy sárga matrica helyett zöldet hordasz az autódon."
próbálok magamhoz mérten etikus lenni. :)))

Tie 2008.12.30. 19:34:42
"Legutóbb én is kihúztam bő fél évet műszkai nélkül a Ződ Szörnnyel."
na de azt ki merné megállítani? és ha mégis, akkor hogyan? :DD
én abszolute kis ember vagyok ilyenszempontból. :)

Kifordított kacagány 2008.12.30. 20:23:54
jó, de az is egy dolog, ha az ember elfelejti a vizsgát, meg más ha tudatosan más van odaírva. utóbbi azért kcisit baszkurálna belülről. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 21:51:15

Rocko, lóf.szt se koboz el a yard.

Egyrészről ott dől meg ez az egész zöldmatrica, sárgamatricás baromság, hogy rohadtul nem lehet ellenőrizni. A rendőr nem autószerelő, nem hivatott megállapítani, hogy az autóban van-e katalizátor, avagy szabályozott keverékképzésű-e, vagy sem.
Azt hivatott ellenőrizni, hogy ződ színű-e a matrica, vagy sem. Kész.
A kekeckedő marhát meg kikerülöd azzal, hogy fogsz bontóban két elrohadt katalizátort, kirámolod a belsejét, majd az üres, katalizátor-formájú csődarabot behegeszteted egy kipuffogóssal a rendszerbe, aztán ha kérdezik, hogy mi van a katalizátorral, akkor bőszen mutogatsz rá, hogy pont te rakattad be, hogy örüljenek.
Másrészről meg, ha véletlenül belefutsz egy KFF ellenőrzésbe az úton, próbapaddal, minden marhasággal, akkor azt, hogy neked most van-e katalizátorod-e, vagy csak annak látszó tárgyad, azt bizony ők se fogják tudni megmondani. Annyit fognak tudni mondnai, hogy az autód úgy, ahogy van, teljesíti-e a határértékeket. Ha teljesíti, akkor mehetsz, ha meg nem, akkor lekorlátozza a zöldkártyádat és/vagy a műszaki érvényességét, és kötelez, hogy x (8-10) napon belül csináltasd meg, és zöldkártyáztasd/vizsgáztasd le. Akkor meg elmegy az ember a zöldkártyáshoz, és egy sörér megírja az új zöldkártyákat, amin pont ugyanazok a süket kamu értékek fognak szerepelni, mint az előzőn, és mindenki megy tovább boldogan, amerre lát.

Ennyi.
Mondom, időről időre járkálok folyton mindenféle lejárt papírokkal, senki le se szarja tulajdonképpen az egészet.
A jogsim 2007 novemberében járt le, EÜ alkalmasságit megcsináltattam, de azóta nem mentem el az ocsmányirodába, hogy csináltassak új jogsit is hozzá. Mindenféle más ügyben voltam már ott, mások autóit intéztem, meg ilyenek, egy idő után már dafke nem csináltam meg a jogsit. novemberben pezsgőt bontottam, mer' ugye jubiláltam az egyéves lejárt jogsival, és ugyanúgy járok vele tovább azóta is. Rendőr meg bekaphassa, ott az EÜ papír, hogy alkalmas vagyok, tehet egy szívességet, ahogy mondják, körúton neonfénynél. :)
Majd megújítom, ha olyan kedvem lesz.
Mostanában még egy darabig, úgy érzem, nem lesz. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 21:53:23

"jó, de az is egy dolog, ha az ember elfelejti a vizsgát, meg más ha tudatosan más van odaírva. utóbbi azért kcisit baszkurálna belülről. :)"

Csókolom, ne legyé' má ilyen naiv.
Nem akarok belegázolni a lelkedbe, de szerinted a kinézett Santana, azzal a kitudjahányszázezret futott motorjával, meg elrohadt kipuffjával, meg úgy általában véve minden nyűgjével együtt, mennyire tudja hozni zöldkártyán a kötelező értékeket? Semennyire. :)
Na, szóval a normális, sárgaplakettes zöldkártyára írt dolgok is "tudatosan mások", és nem b.sznak egy öltést se, meg a kutya se foglalkozik vele. :)

Kifordított kacagány 2008.12.30. 22:59:32

Tie 2008.12.30. 21:19:05
ó, hát 2-3kw nem a világ. dokumentációt meg lehet hozzá szerezni,
de elismerem a vonóhorog tényleg egyszerűbb, azt meg is tudják mérni és nem meregetnek annyi ideig nagy szemeket a papírokra:)
egyébként meg ha már téged zaklatnak mert nem tudnak valamit, adhatnának már kedvezményt, vagy bérletet, vagy tudomisén mit az ilyen variálgatások helyett.

Rocko- · autofilia.blog.hu 2008.12.30. 21:39:31
Tie már mindent elmondott, nyugodtan hallgass rá.
az okirat hamisítást kihagyta, mert az meg egy olyan nagy hülyeség. eleve nem te "hamisítod", hanem aki kiadja a ződkártyádat, nála meg letudják maximum azzal, hogy elnézte. ergo senki nem fog foglalkozni vele. környezetszennyezésért sem büntethet meg, hanem azt teheti, amit Tie olyan szépen leírt.

tény, hogy nálam nem tudatosan lett más oda írva, de attól még más van odaírva(ne gondold, hogy a lada is a saját értékeivel ment át) és az első vizsgáztatás, kártyáztatás óta nyilvánvaló, hogy tudatosan teszek rá. a rend őrei meg nem tesznek kivételt a tudatos sumák és az elfelejtős sumák között.

Kifordított kacagány 2008.12.30. 23:03:19

Tie 2008.12.30. 21:51:15
azért azt jó, ha tudod, hogy az orvosi papírt a rendőr elvileg nem fogadhatja el, nem elégséges hozzá. más dolog, hogy nyugodtan hivatkozhatsz arra, hogy már leadtad az önkormányzatnál, de még nem küldték ki az újat. amennyit azok képesek tökölni, simán beleférhet az egy év is

Rocko- 2008.12.30. 23:06:38

Tie 2008.12.30. 21:24:29
"Mondjuk azóta engem hívogatnak a mozaik utcából, ha valamit nem találnak Land Rovereken vizsga közben, vagy nem stimmel az alvázszám, vagy akármi gabaj van, mert nekem elmondja az alvázszámot, én meg elmondom, hogy milyen autónak kéne lennie ott az alapján. :)"
hülye állat. :DDDD
ezekután tuti levizsgázol mindig. :)))

Tie 2008.12.30. 21:51:15
" lóf.szt se koboz el a yard."
én nem tom. meg hát ugye simán lehet, h "ma ződ bugyi van rajtam" mennyé, vagy "ma piros bugyi van, megszivatlak".
"hogy rohadtul nem lehet ellenőrizni."
az a nagyobb baj, h nem is érdkeli őket.
"rendőr nem autószerelő"
ő nem. de nem tudom mikor terjednek el ezek: totalcar.hu/magazin/kozelet/zsigavizsga/?full
mert mondjuk van biznisz a méregetésből.
"majd az üres, katalizátor-formájú csődarabot behegeszteted egy kipuffogóssal a rendszerbe"
ennyi erővel katalizátort is rakathatnék be. de nem akarok. érted, mint ha szenont raknál a Ződbe. nem oda való.
"Akkor meg elmegy az ember a zöldkártyáshoz, és egy sörér megírja az új zöldkártyákat"
értem.
"A jogsim 2007 novemberében járt le,"
igen, ezt mesélted. :D

Tie 2008.12.30. 21:53:23
"Nem akarok belegázolni a lelkedbe"
ezzel nem fogsz, max azzal, h én lelkiismeretes vagyok, más meg telibeszarva csinálja ezt. :)
"de szerinted a kinézett Santana, azzal a kitudjahányszázezret futott motorjával"
na-na-na. ha igazak, amit mondott az eladó, akkor elég jó állapotban van, képek alapján is.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 23:43:04

Hát, ha kedvezmény nem is, de erős hátszél, az van bőven, meg ismernek is, mert átlagosan havonta-kéthavonta fordulok ott elő, mindig valami rommáépített terepjárót viszek vizsgáztatni, haverokét főleg, mert az ilyen spéci dolgokat ott a legkönyebb elmismásolni. FIA bukókeretes Pahéró, laprugó fölé rakott híddal égigemelt Samurai, szétfurkált L300, lukas, korhadt vasak, dögrácsok, ezer lámpával, motortuning, spéci kipuffogó, esetleg E betű nélküli (merthogy Nascar versenyautóba való) rozsdamentes acél fékcsövek... ezeket csak így hirtelenjében szemezgettem az ismerősök átalakítgatott autóiból, aztán ezeket egy hétköznapi vizsgaállomásokról úgy rúgják ki, hogy a gumija nem éri a földet, ott meg velem kedvesek, előzékenyek, és legfőképpen nagyon komoly problémamegoldókészséggel működnek közre a dolgokban. :)
Szóval ilyesmik nem szoktak gondot okozni, hogy valami problémás, átalakított autót levizsgáztatni. :)
Persze ha szakadék az egész, meg nincs rajta fék, meg esik-kel, akkor ég a pofám előttük, de többnyire ezek a terepjárók műszakilag rendbe' vannak, csak hát egy csomó átlakítás miatt nem felenének meg agybeteg követelményeknek (pl. van egy ilyen marhaság, hogy a kipuffogót csak úgy lehet oldalt kivezetni, hogy a gjármű hossztengelyével legfeljebb 45°-ot zárhat be - ez általában 90 szokott lenni). :)

Az orvosi papírral meg azért nem tud micsinálni a rendőr, mert a kártyajogsim ott van hozzá, a KRESZ meg azt írja, hogy érvényes vezetői engedély birtokában lehet vezetni. Namármost, ennek a mondatnak már nincs értelme. Ugyanis a vezetői engedélynek két dátuma van. Az egyik az okmány érvényességi ideje (ebből még van sok év, mert félidőben pótolni kellett), a másik pedig a kategória EÜ alkalmassági ideje. A kártyán az utóbb van elmúlva, azt viszont igazolja a doki pecsétes papirosa. A vicces az, hogy mindig próbálnak keménykedni a rendőrök, mert hát ki, ha ők nem, aztán mindig lepattannak, mert én is tudom, hogy ők tudják, hogy nem tudnak megbüntetni vele, ergo csak a szájuk nagy. :)


Amúgy meg minden autó alvázszámából meg lehet mondani mindent, csak ismerni kell hozzá, hogy melyik helyiértéken melyik betű mit jelent. A Landy-nál kiolvasható belőle, hogy európában, vagy amerikában gyártották-e, hogy Landy-n belül milyen típus, milyen tengelytávú, milyen motorral, váltóval jött le a szerelősorról, hányajtós a kasztnija, melyik oldalon van a kormány, melyik modellévből való az autó, meg még néhány apróság. Biztosra veszem, hogy az összes többi márka alvázszámaiban is benne vannak ezek az infók kódolva. :)

Rocko:
Nyugodj meg, nem fogja teljesíteni a ZK-s határértékeket. Az enyimből, igaz ki van véve a katalizátor, meg ugye nincs agyontömködve a kipuffogó sem, de gázon is (pedig gázüzemben nagyságrendekkel kisebb a károsanyagkibocsájtás) csak úgy hozza a gyári benzines értékeket, ha lambda 0,89 alá szegényítjük a keveréket. :)

Persze ez a zöldkártyázás se ér egy rakás sz.rt se. Terheletlenül pörgetjük a motort x fordulaton, és azt gondoljuk, hogy ebből tudunk valamiféle fogalmat nyerni arról, hogy mit művelhet az a motor terhelés alatt... hogyne.
ROTFLMAO, hogy mást ne mondjak. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2008.12.30. 23:46:56

Erre a mobil vizsgaállomásra mondtam azt, hogy ha beleszaladsz, akkor legfeljebb levizsgázik újra az autó, vagy kap újra zk-t ugyanúgy, mint amúgy, és jóccakát. Amúgy én az elmúlt 10 év alatt sose láttam még ilyet akcióban, de még csak út szélén se. Kamionosokat riogató papucsost láttam, de az meg csak tengelysúlyt mér, meg összgördülőt, a többivel nem foglalkozik.

A Range-et meg szerintem nem is mernék rágurítani arra a marha drága próbapad-műszerre, jobban féltik azt annál. :-D

Rocko- 2008.12.31. 10:03:22

Kifordított kacagány 2008.12.30. 22:59:32
"Tie már mindent elmondott, nyugodtan hallgass rá."
oké, legközelebb nem fogok ilyenen aggódni.
de ezt már így nem, eléggé hiteltelenné tenne, ha ide-oda táncikálnék a véleményemmel.
" a rend őrei meg nem tesznek kivételt a tudatos sumák és az elfelejtős sumák között."
naja. :)

Tie 2008.12.30. 23:43:04
"Persze ez a zöldkártyázás se ér egy rakás sz.rt se. "
igen. :)
marhára nem valós értékre mennek rá, simán ki lehetne dobnzi ezer dízelt, és mondjuk lehet, h a Kacagány-féle Lada átmegy. na jó, az talán nem, de lehet más igen.

Tie 2008.12.30. 23:46:56
"A Range-et meg szerintem nem is mernék rágurítani arra a marha drága próbapad-műszerre, jobban féltik azt annál. :-D"
igen, ezért jó a Ződ. ;)


összegezve: legközelebb nem aggódok ilyeneken, vagy előre közhírré tétetik a kérdés, de ez most valóban bukta volt.

Kifordított kacagány 2008.12.31. 11:19:39

Tie 2008.12.30. 23:43:04
most legalább már tudom, hogy ha teljesen elborul az agyam és szörnyeket kezdek tenyészteni, akkor kihez forduljak a papírmunkával:)

nem csak az autók alvázszámába van ilyen info belekódolva, hanem minden termék sorozatszámába. viszont ezekből bármi hasznosat kiolvasni elég kevesen tudnak. ott ahol ezernyi típussal foglalkoznak, nem is lehet elvárni, hogy ilyeneket tudjanak.

Rocko- · autofilia.blog.hu 2008.12.31. 10:03:22
azt azért hozzátenném, hogy a lada motorja kifogástalan állapotban van, van benne katalizátor, meg még injektoros is, mégsem tudja maradéktalanul teljesíteni az elvárt értékeket.

Rocko- 2008.12.31. 14:08:44

értem. sokkal vagy kevéssel?

Kifordított kacagány 2008.12.31. 17:14:31

kevéssel, de az már elég.... illetve nem elég.

Szendwich 2008.12.31. 17:33:46

@Rocko- · autofilia.blog.hu 2008.12.30. 17:03:23
"- ma benéztem használtkereskedésbe. gyomorforgató nepperség, az öreg autó == roncsautó, de még pénzt isk érnek érte. futva menekültem el."
Ez igaz. A nepperek szarnak a farmra, olcsó autóból nem lesz ujjnyi vastag fux. Ellenben bemehetsz Suzuki, Skoda, Daewoo vagy mi, stb. márkakereskedések használt autós részlegében. Mindenkitől bevették a régi autóját, hogy csak vigye az új híg fost Blend-a-Med mosoly reklámmal. A régi autókat meg el kell passzolniuk, hiszen pénzt kell csinálni abból is. Nem állhatnak ott az udvaron hasztalanul. Így lehet találni egy-két alkalmi vételt.

Rocko- 2008.12.31. 17:55:33

Kifordított kacagány 2008.12.31. 17:14:31
ahham. :)

Szendwich 2008.12.31. 17:33:46
kössz a tippet. ahol voltam, ezek is inkább specializálódott kereskedések voltak, amiket meg én néztem, az ilyen "foglalja a helyet" kocsi, de azon is nyerészkedni akarnak.
süti beállítások módosítása