Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Ezt vedd meg Rocko! – ha már úgyis hideg kaja, akkor legyen Sushi

2009.02.11. 09:00 | Sanyi. | 69 komment

Címkék: mazda nissan toyota mitsubishi autóvásárlás rocko autot vesz

Szerzőtársunk, Rocko, idétlen idők óta autóvásárlásra készülődik. Nelyvhelyességileg igényes, és magas röptű szakmai értekezéseket tartalmazó elektronikus közlés folyamatainkban többször, sőt, annál többször is próbáltuk őt meggyőzni arról, hogy mi lenne számára szerintünk az ideális választás. E poszt sorozattal szeretnénk nyílvánosan helyet adni direkt marketinges vénánknak, mely esetekben a kéretlen levelek címzettje, tehát az inpotenciális vásárló: Rocko lesz.

Kedves Rocko!

Mivel köztudottan "német autó" mániás vagy, én azt ajánlom, hogy már az elején kezdd el szélesíteni a látóköröd, és ne ragadj le a „német autó az autó” közhelynél.

Igazából nincsen komoly probléma velük, de az említett keret nem hagy túl nagy mozgásteret. Szempont ugyebár a zöldkártya, így inkább injektoros motorral szerelt benzines autót kell keressünk, a '80-as évek végéről, kilencvenes derekáról. Japánban ’89-től kezdtek befecskendezős autók tömeges gyártásába. Ezeket a rendszereket túlnyomó többségben a Denso szállította, ami az egyik legnagyobb tudással rendelkező gyártó napjainkban is. Az általad kiszemelt álom az - Audi 100 – ekkori szériáinak ellenben ez a leggyengébb eleme.

Hazánkban a használtautó piacon ezeknek a gépeknek alacsonyabb ráadásul az ára, ezért ha sikerül bármelyik típusból egy jó állapotút kifogni, nem fognak meglepetések érni. Nem is beszélve arról a tényről, hogy könnyedén elérhetőek az akár 140 Le-s modellek is, használható állapotban.

Ismerve szempontjaidat, én három utat (2 konkrét keményet meg egy lágyat) ajánlanék neked. Tudjuk, hogy lehetőség szerint méretes utastérre van szükséged, hiszen 49-es láb indexhez, nem egy Michael J. Fox kaliberű test tartozik. Ezzel szemben nagyrészt egyedül, esetleg másodmagaddal közlekedsz, így egy coupe is szóba jöhet.

’89 Nissan Sunny Gti coupe 

Van a látókörömben egy eladó példány 300.000 Ft értékben, felújítva, ültetve, zamatos alu felnikkel. 1.8-as Gti motor, 125 Le, megközelítőleg 1000 kg. Grafitmetál szín, hamvas beltér. Ennyi pénzért – elsőkerekes létére is – kivételes élményt nyújtó, de kedvesen terelgetve megnyugtató fogyasztást hozó precíz  mechanika. Injektor, katalizátor, zöld plecsni. Ugyan korábbi felajánlásomra sem kérted, hogy nézzek utána, én továbbra is ezt ajánlom a legmelegebben neked. Fiatal is vagy, minek neked egy vén Sánta, vagy egy unalmas német kispolgári átlagató.

’90 Mazda 626 Gti coupe

Igen, nekem is ez a típus van a birtokomban. Nos ez ellen is erősen tiltakozol általában, de EZT most találtam. Mit is tudjak mondani. Egyrészt elpusztíthatatlan, másrészt az 1989-ben bevezetett 2.0 16V FE DOHC motor (140 Le/189 Nm) olyan technikai színvonalat képvisel, hogy még 2003-ban is ezzel a motorral jöttek ki a KIA Sportage modellek. Ez azért elég nagy szó. Az FE szériájú modellek motorjai közt nem ritkák az 500.000 km-nél többet futott – felújítás nélküli - példányok is. A blokk egy eredetileg diesel üzemre tervezett modell, így kellően túl van méretezve. (Átalakítás nélkül a 300 Le közeli teljesítmény is elérhető vele – tanúsítják az amerikai portálok is.)

Na mindegy, kurva nagy, kényelmes, ráadásul 100-as utazóval a 7 litert sem művészet kihozni belőle!

Ezek lennének a konkrét javaslatok, de érdemes elgondolkozni egy jó kis Lancer-ről 1.5-ös benzinmotorral. A 990 kg-jával a 90 Le élhető, megbízható, kellemes családi autó. Az orra szerintem elég karakteres, nehéz kivetni valót találni benne. Egy hagyományos sedan kialakítással jó városi kocsi is, de ha kell lendületesen is autózható.

Esetleg egy elpusztíthatatlan Toyota Carina II. Nem egy nagy stíl, viszont egyszerűen képtelenség tönkrevágni, és belül kellemes kékes álmok lengenek majd körül, ha jól választasz kárpitot…

Ha úgy érzed kicsit is necces a zsebnek ez az egész autó projekt, a fenti gépekben bátran megbízhatsz. Ha egy rendesen átvizsgált vasat veszel, boldog… és nem szegény leszel!

A fenntartásuk nem vészes, mert viszonylag olcsón beszerezhetőek hozzájuk alkatrészek, és eleve nem beteges típusok. A teljesítmény adó nem a nagy tétel, ellenben a koruk miatt akár kedvező hobbiautó biztosítás is köthető rájuk. A felsoroltak közül szerintem egyik sem fogyaszt 8l fölött utazóban, de a városi étvágyuk is normális szinten van. Nem feltétlenül kell megretteni az 1.8-2.0 motoroktól sem, hiszen ezek lényegesen nyomatékosabbak mint kisebb társaik, ezért sokszor kevesebbet fogyasztanak, azonos használat mellett.

Na ennyi, nyomás autót venni!

korábbi ajánlások:
feketenap




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr9921080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rooster 2009.02.11. 12:47:31

Sanyi tényleg csupa penge gépet javasolt! A 626 kupé a legpengébb, nekem az kéne...
Az 1,5-ös lancer is jó, a ferdehátú szép is, de úgy tudom, hogy a hasonló korú Galantok is jók voltak.

Németek közül pedig keresnék egy tényleg garázsban tartott sierrát, 2 literest (vagy esetleg egy omega A-t, vagy szivar 100-ast, de szerintem amit találhatsz, az ezekből ennyiért mind szar).

Itt egy biztató Sierra, a képek alapján egész jónak tűnik (ami persze nem sokat jelent):
www.hasznaltauto.hu/2697858_ford_sierra_1992

Reálisan szerintem 300-320-ért el lehet hozni.

93-as fiestám volt sokáig, a tanksapka és a hátsó kerékjárat rohadásán kívül semmi baja nem volt, és sehol máshol nem volt korrózió sem, szerettem nagyon.

A nagyobb motorokból választanék, kevésbé vannak széthajtva, ha nem sietsz, akkor alig kell nyomni neki, ha meg sietsz, akkor van benne tartalék :).
(És a 2.0-ás fókám átlagban ugyanannyit fogyaszt, mint a haver 1.6-osa.)

loláb 2009.02.11. 16:19:08

Fú, egyszer egy nissan sunnyt gti-t megkergetnék valami hegyen felfele...

rognork 2009.02.11. 17:02:28

nagyon penge gépek. én még a nissan cherry turboval is szoktam szemezni, de az messze van ezektől tejlesítményben. carina meg sztem felejtős, csodálkoznék, ha lenne belőle 300e km alatti. de 160-ért az a 626 az bizony nagyon kéne...

cs0ki 2009.02.11. 17:02:45

nekem egy mazada 323 GTX 4WD turbo kéne, de nagyooooon!!!! igaz, az kicsit többe kerül, de szerintem többet is nyújt

loláb 2009.02.11. 19:49:19

@rognork:

Igen a cherry turbo is jó lehet...1.5 turbo, kb 130 ló, 700 kiló nyám-nyám.

Mostanában egyre többet álmodok kicsi könnyű, üveghangon forgatott elsőkerekes gokartokról. Doktor úr, mondja ez normális?

zalkapone 2009.02.11. 20:11:48

Sanyi! Az a 626-os nagyon szép! Beszéljük rá Rockót, majd egy-egy délutánra kobozzuk el! :-)

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.02.11. 20:48:36

Ez az Rocko,vegyél régi japánt,majd jól nem kapsz hozzá semmit!

Rocko- 2009.02.11. 21:00:07

mi mondatja ezt veled?

Kifordított kacagány 2009.02.11. 21:19:39

ja, szerintem is vedd meg a 626-t, vagy valamelyik másikat:)

Zsomatograf 2009.02.12. 09:15:19

Ebben a 626-ban volt hátsókerék-kormányzás? Már úgy értem, új korában, nem így, használtan, ráadásul Magyarországban...

dzsedi 2009.02.12. 12:16:18

a 626-az nekem is bejövős

Rocko- 2009.02.12. 12:37:46

Zsomi84 2009.02.12. 09:15:19
lehetett.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 13:31:59

Na Rocko, mosmán télleg elég a baromkodásból. Nyomás, aztán vegyél egy tisztességes Land Rover, f.szkivanmá. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 13:32:42

Minnyá bepöccenek, aztán írok cikket egy héten át a Land Roverekről, hogy melyik hogyvót, meg mér vót úgy, ahogy nem vót, aztán az betesz neked végleg. :)

Rocko- 2009.02.12. 13:52:55

oké, küldd csak. :D

Zsomatograf 2009.02.12. 13:54:20

@Tie:
Mostakkó a Land Roverek közé beszámít a Range is? Mert egy fullos '97 környéki 4.6 HSE-t igazán elfogadnék. Meg egy korlátlan céges üzemanyag-kártyácskát... :-)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 14:12:36

Hogy a fenébe ne számítana be? A Range Rover a Land Rover egyik típusa, ahogy a Defender, vagy a Discovery is, nem külön márka.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 14:18:45

Ja, és ráadásul a 4.6 HSE-k fillérekért vannak már itthon. Naná, mindenki fosik a nagy motortól, pedig azok nagyon baba kis gépek, városban 17-18 literrel el lehet velük járni. Csak sajnos iszonyú sok a bonyolult elektronika benne, és azzal szoknak lenni nyűgök, azt meg nem olcsó javíttatni.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 14:22:14

Óbazmeg... na EZT ne vedd meg Rocko: www.hasznaltauto.hu/2737573_land_rover_range_1993

A kezét letörném, aki ezt így csinálta meg... atyaúristen... Könyörgöm, a Range Rovernél egyenesen HAGYOMÁNY, hogy az oszlopok és az ablakkeretek mindig FEKETÉK (olyannyira hagyomány, hogy a legújabb Range Rovereken is szándékosan így van megcsinálva), a tető szigorúan az autó színére fényezett, a hűtőrács viszont sosincs fényezve az autó színére... Szégyen-gyalázat, amit műveltek ezzel az egyébként gyönyörű, hosszított Range-el.

Kifordított kacagány 2009.02.12. 14:53:26

hát lefestették. ezt az új tulaj is megteheti:)
egyébként szerintem a megcélzott árkategóriában nem valószínű, hogy találni fog olyant ami forgalomba is van helyezve és még el is indul..... izé, már én is nézegettem:)

a cikkek meg jöhetnek, szerintem senki nem fog tiltakozni és épülésünkre szolgálna

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 15:02:05

Igazándiból a nyerő darabok a 88 körül 3.5-ös injektorosok, amilyet nyertem. Városban óvatos lábbal 15 literrel elcsetteg, ha kell, megy is, mert kb. 160 lóerő (a 3.9-es vezérműtengelyével meg vagy 180-190), és papírokkal nem is kerül többe 6-800 pénznél. Csak sajnos már egyre ritkábbak.

Viszont alig van még bennük elektronika, a dolgok java mechanikus bennük, csak az ablakok motorosak, meg talán a tükrök, semmi több, ellenben a legtöbbje klímás, és van belőlük finom kéziváltós. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 15:05:40

Hétvégén asszony külföldön, én mondjuk szombaton túrok egy jó nagyot, de vasárnap elkezdek összeszedni valami érdekesség-gyűjteményt a Land Roverek történetéről. Az biztos, hogy minden komolyabb dolognak szentelek egy kis szösszenetet, meg külön még egyet az őrült ritkaságoknak, mint a Cutberthson féle lánctalpas Landy-k, és egyéb elmehúnyt őrületek. :)

Kifordított kacagány 2009.02.12. 15:38:03

Tie 2009.02.12. 15:02:05
ilyen: www.hasznaltauto.hu/2686469_land_rover_range_1985
vagy ilyen? www.hasznaltauto.hu/2734440_land_rover_range_1986

Tie 2009.02.12. 15:05:40
nagy összegekben mertem volna fogadni, hogy ebben a jó kis időjárásban néhány száz liter gázt elégetsz a környékbeli bozótosokban:)

Rocko- 2009.02.12. 16:05:43

Kifordított kacagány 2009.02.12. 14:53:26
eltaláltad, viszont 500-ért van szép Series III is. :)

Tie, mennyibe fáj egy olyan ülés, mint ami a bordóban van? :)

Zsomatograf 2009.02.12. 16:06:11

@Tie:
No, azért az a filléres dolog erősen relatív.
Pinduri tapasztalatom van a 4.6 HSE-vel, tágabb családi körben van egy, aztán már vezettem párszor, de csak Szeged környéki homokdűnéken, meg aszfalton.
Így tényleg tudom, hogy mi után csorog a nyálam... :-P
A hangját nem fogom elfelejteni, az biztos.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 19:24:36

@Kifordított kacagány: A bordó karburátoros 3.5 V8. Ha nincs jól beállítva a karbi, akkor égigérő szopás tud lenni, mert nagyon kevesen ismerik azokat a karbikat, még kevesebben tudják jól beállítani. A másik, az már az injektoros változat, az jó kis motor, nem nagyon szokott baj lenni vele, viszont alaposan meg kell nézni az automataváltóját, hogy milyen állapotban van. Meg hát persze az egész autót alaposan át kell nézni olyan valakivel, aki ismeri ezeket az autókat, és tudja, hogy mire kell odafigyelni (pl. én). :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.12. 19:25:58

@Rocko-: A gyári range plüss ülés? Hm... jó kérdés. Szerintem bontva 20ezer körül akad, többért szerintem már pofátlanság, de igazándiból gőzöm sincs.

Kifordított kacagány 2009.02.12. 20:23:30

Tie 2009.02.12. 19:24:36
igen, én is rád gondoltam. már ha esetleg egyszer aktuális lesz egy ilyen:)
ha az asszonyt egyszer beengeded az autódba, akkor tuti. egész biztosan hamar meggyőznénk egymást, hogy nem is olyan nagy hülyeség beruházni egy ilyesmibe és ugye ha nem marad a családban olyan aki józan megfontolásra késztet, akkor nehéz ellenállni a csábításnak:)

az automatával mi baj szokott lenni? azon kívül, hogy a bölcsek elfelejtenek benne olajat cserélni.

egyébként forgalomba helyezett rendszámokat lehet ilyenhez kapni? ha valakinek az jutna eszébe, hogy külföldi donorból "állítja helyre"

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.02.12. 21:27:44

Bázzeg:))))

Rocko, vegyél Range-t. Legalább tudod kerülni majd a belvárost. Bárhol.

Rocko- 2009.02.12. 21:34:44

Tie 2009.02.12. 19:25:58
ahh, köszi. :)

Sanyi. 2009.02.12. 21:27:44
azt hullagyalázásnak hívnák. :)

zalkapone 2009.02.12. 21:34:52

"egyébként forgalomba helyezett rendszámokat lehet ilyenhez kapni? ha valakinek az jutna eszébe, hogy külföldi donorból "állítja helyre"

:-D

zalkapone 2009.02.12. 21:36:20

@Kifordított kacagány:

Mozambiki rendszám + CD matrica, oszt jóvan! :-)

Kifordított kacagány 2009.02.12. 21:47:18

már gondoltam, hogy veszek valami szigetet, kikiáltom rajt a saját királyságomat és rendszámokat fogok árulni:)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.02.12. 22:58:06

@Kifordított kacagány: Fel is derengett előttem az a sziget. Ahogy ismerlek a következőképpen fog kinézni. Két bazinagy hegy egymás mellett. :)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.02.12. 22:58:57

Ja, lehet megveszem én azt a Coupet, és kicsit "csiszolok" rajta.

zalkapone 2009.02.12. 23:05:13

@Sanyi.:

Láttam ma a vecsési tesco parkolóban egy tök ugyanilyen autót, de az Honda volt. Lehet? És nem Prelude volt, azt ismerem.

zalkapone 2009.02.12. 23:10:04

Először azt hittem, hogy egy Silvia.

zalkapone 2009.02.12. 23:15:30

Az a baj, hogy mindig utólag jut eszembe, hogy van a telefonban fényképezőgép! :-(

zalkapone 2009.02.12. 23:17:13

Mondjuk szép kendács színe volt (hihetetlendiscozöld). Lehet, hogy csak viccesek voltak, mint a Citroen SLK?

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.02.12. 23:19:21

A volt szomszédomnak volt egy 626-a, mint az enyém, csak leejtőshátú. Gyöngyház bábákék. Postert settel, mint mine sweet.

zalkapone 2009.02.12. 23:21:54

Az is szép szín! :-)
Használtautón volt egy ilyen színű 525-ös bömbi, 1978-ból. Érdekes volt.

Rocko- 2009.02.12. 23:26:42

zalkapone 2009.02.12. 23:10:04
Subaru SVX? most kicsit ízlelgetem a képét, de nem most akarom megvenni. :)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.02.12. 23:31:54

Hát abból nem sok futkoshat itthon...

zalkapone 2009.02.12. 23:31:57

@Rocko-:

Passzolok. Nem vagyok jó a japánokban. :-(

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.02.12. 23:32:40

eunos cosmo:)
kicsit nagyobb, de a design ugyanaz

Rocko- 2009.02.13. 00:05:50

zalkapone 2009.02.12. 23:31:57
csak úgy mondtam. :)
www.dragtimes.com/images/9100-1994-Subaru-SVX.jpg
ő az tetszetős. perverz.

Sanyi. 2009.02.12. 23:32:40
milyen eunuch? :)

zalkapone 2009.02.13. 00:13:18

@Rocko-:

ÓÓÓ, ez vagány! Eddig még nem láttam ilyet, de nem rossz!

bjela szila 2009.02.13. 01:05:10

@Zsomi84: olasz csoda iveco,fiat uno , stb fiat-alfa-lancia cuccokból . régóta szemezek vele , de mire lenne pénz eladják . pont így vagyok a subaru svxekkel is .

Rocko- 2009.02.13. 06:56:15

zalkapone 2009.02.13. 00:13:18
jaja, király ritkaság. :)

Zsomatograf 2009.02.13. 08:30:47

@bjela szila:
Ahha! Ismerősnek tűntek a külső elemek, de nem tudtam hova tenni. Meg neten se találtam nagyon semmit róla, bár nem is szántam rá 3 percnél többet. Munkahelyen nem díjjazzák az ilyet. :-/

Egyszer egy SVX-re majdnem elcsábultam, de aztán jött megint a józanész dolog...

Kifordított kacagány 2009.02.13. 09:28:28

Sanyi. 2009.02.12. 22:58:06
öööö, ezt nem tudom miből következtetted ki, bár tényleg szeretem a hegyeket.
igazából valami mocsaras hasznavehetetlen mikroszigetre gondoltam, amin elfér a tábla, hogy az az én királyságom és hol lehet állampolgárságot és hozzá tartozó rendszámot vásárolni. semmi extra. ennyi, meg néhány millió szúnyog, hogy zalkapone kollégái ne érezzenek késztetést arra, hogy felvegyék a diplomáciai kapcsolatot az uralkodóosztállyal olyan csip-csup ügyek miatt, mint pl, hogy az állampolgárok mennyi időt töltenek a szigeten szúnyogvadászattal:)

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.02.13. 00:05:50
ez tényleg jól néz ki, tetszik. de te ne vegyél ilyent. szarul mutat rajta a rendszám és ha már a ződ matricával sem akarsz bajlódni, akkor a rendszámmatricával egész biztosan nem:)

Rocko- 2009.02.13. 09:30:50

Kifordított kacagány 2009.02.13. 09:28:28
hát ilyet tuti nem. elsôre biztosan.
ritkaság.
összkerekes.
drága.
csak így elsô blikkre. és jól néz ki. :) csak pusztán gondolatpornó ez. :)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.02.13. 10:03:13

@Kifordított kacagány:

Ajánlom figyelmedbe:
Moldova György - Rottenbiller utca 93/A Alkotmányos Köztársaság

:) minden mit tudni kell s érdemes :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.13. 10:34:57

@Kifordított kacagány:

Hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is hallottam még ilyen ügymenetről... :)))

Egyre ritkábbak a papírok, de olyan 150-200ezer körül szoktak forogni, Defenderekhez még ritkább, de néha fel-felbukkan olyan is. Tök hétköznapi dolog, hogy valami öreg, 82-es papírral fut egy külföldről hozott gyönyörű 94-es softdash ritkaság, elvégre senkinek fingja sincs arról, hogy miről is van szó, a rendőrnek meg főleg. :)
Az automatáknak sok apró kehe tud lenni, de egyik sem igazándiból olyan, hogy otthagy az autó a világvégén, inkább csak annyi, hogy az idők során úgy félmillió km környékén elfáradnak. Elkopik a nyomatékkonverter, és lomha, gyenge lesz az autó, elkopnak a kupplungok a váltóban, és csúszni fog, meg csúnyán váltogat, eldugul, meg beragad egy-két vezérlőszelep, és kitalál olyan hibákat, hogy hidegen nem hajlandó felváltani kettesbe, csak ha mész 4-500 métert, utána már rendben van, és váltogat, meg elmúlik a negyedik, aztán megint magához tér, aztán megint elmúlik, meg ilyesmik. Szóval inkább csak bosszantó dolgok, mint életveszélyes lerohadások, de ha terepen is akarja hajtani az ember, akkor nagyon bosszantó tud lenni, hogy nincs erő az autóban.
A felújítás meg drága, mert itthon kevesen javítanak automatát, és ezért sokat kérnek érte. Egyébként ez is olyan, hogy ha megvan az alkatrész egy váltófelújításhoz (kupplungok, nyomólemezek, ilyesmik, mindenestül kb 50ezer forint), és van egy kis érzéke hozzá az embernek, meg egy leírása a váltóhoz, akkor megcsinálja saját maga is, és akkor nem kerül 200ezerbe a felújítás. A nyomatékkonverter az egyetlen, amihez szakember kell, mert azt szétszedik, felújítják, összehegesztik, újra centrírozzák, satöbbi, az bonyás, de az általában benne van a komplett 200ezer körüli felújításban.

Kifordított kacagány 2009.02.13. 18:21:56

Sanyi. 2009.02.13. 10:03:13
még nem olvastam, de majd sort kerítünk rá. azt előre leszögezem, hogy nem akarok holmi köztársaságokkal vacakolni. feudális királyságot akarok, ahol én döntöm el, ki ül az egyetlen száraz zsombékra és nem vagyok hajlandó szavazásra bocsátani a dolgot

Tie 2009.02.13. 10:34:57
tekintve, hogy mennyivel szélesebb és főleg kellemesebb a kinti választék, nem csodálom, hogy másnak is eszébe jutott ez a megoldás. annyi pénzért meg szerintem bőven megéri a dolog.

azért szemétség a váltótól, hogy szar félmillió km után kopni kezd, nem? szerintem máglyán kellene elégetni az összeset:)
azzal mondjuk én is szembesültem, hogy nem sokan értenek hozzá. így a 3. automata körül ez erős gyanúvá érlelődött. a legjobban az tetszik, mikor megideologizálják, hogy miért nem nyúlnak hozzá. pl nem akarnak benne olajat cserélni, mert hogy az élettartamos olaj és nem kell benne cserélni, mert ha cserélik és nem olyant raknak bele, mint amilyen benne volt, akkor tönkremegy, mert az valami nem kapható spéci olaj. és ezt komolyan is gondolják. autószerelők. aztán lehet csodálkozni, hogy tönkremegy.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.14. 00:20:34

Igen, vannak ilyen barmok. Olajcserét a land rover szerelőm meg szokta oldani, de bele már nem nyúl, ha szét kell szedni, akkor ő is inkább elviszi az automatás szakihoz.
Mondjuk az olaj, meg a szűrőcserét én magam szoktam megcsinálni az automatán. :)

Aki meg azt mondja, hogy az automatában élettartam olaj van, annak dögöljön meg a kutyája a kislánya születésnapján. Az ilyen ostoba baromállatok miatt van az, hogy az emberek nem mernek automatát venni (meg gázost, meg ilyent, meg olyant, meg amolyant). Zamek. Az automata lelke a rendszeres olaj, és szűrőcsere. Nekem a gyári leírás 20ezrenként írja az olajat, és 40-enként a szűrőt, én ezt felezem, 10ezrenként kap új olajat, és húszanként szűrőt a kicsike, meg is hálálja. Bár, végülis a rohadt nagy súly kinyírja így is, úgy is, de hát gyakorlatilag az autóm non-stop túlterhelve megy. A hivatalos gyári legnagyobb összsúlya 2650kg, az enyim meg üresen, megtankolva 2820. :)

Ha érdekel amúgy az automatás szaki, akkor van kettő is, egy kisöreg, meg egy fiatal srác, mindkettő nagyon vágja a dolgokat, ha gondolod, átpattintom a kontaktokat. :)

Kifordított kacagány 2009.02.14. 01:33:47

van olyan amelyiknél nem írnak elő csereperiódust, de egyrészt szűrőt annál is kell cserélni, másrészt ha sokáig akarjuk használni, ott is ajánlatos cserélni. az utántöltésről nem is beszélve.
én csak azon vagyok ilyenkor kiakadva, hogy műszaki ember hogy juthat olyan következtetésre, hogy egy mechanikus szerkezetnek árt ha kenőanyagot cserélünk.
a te autód más téma. én nem gondolom, hogy a folyamatos túlterhelés drasztikusan csökkentené az élettartamát. egyrészt odafigyelsz rá, másrészt ezek a váltók a felhasználás módja miatt eleve erősen túlméretezettek, így a nagyobb súly cipelése kevésbé, soktonnás kamionok rángatása már inkább árt nekik:)

a kontaktok jöhetnek. most ugyan lekopogom épp nincs szükségem rájuk, de mivel koros darabok és az előéletüket illetően sincsenek rózsaszín illúzióim, így előbb utóbb biztos rászorulok.

zalkapone 2009.02.14. 13:11:05

@Kifordított kacagány:

Küldj nekem és a kollégáknak meghívót! Vendégségben nem dolgozik senki! :-)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.14. 17:02:16

Hát, azért nagyjából ez a teteje annak, amiket ez a váltó elbír. Ez egy hétköznapi, egyszerű ZF 4HP 22A váltó, ugyanez a váltó szerepel az 525 TD régi BMW-ben, a 240-es nagy dízel Volvókban, meg még egy rakás másik, a Range-nél sokkal kisebb autókban.
Bár, van egy angol cég, akik felújítják ezeket a váltókat, és meg is erősítik az egyes fokozatot bennük, hogy jobban húzzák az igát a Land Roverekben, gondolom nem véletlenül találták ki ezt a varázslatot. :)
A kamioncibálás, igen, az más történet... :)


A bordó 3.5 karbis Range meg, amit a minap linkeltél... Ma volt a kiránduláson. :)
Egész egyben van, szépen pörög, szépen veszi a fordulatot, gázon is jól megy, kéziváltós, persze a belseje kicsit ütött-kopott, meg kétajtósként funkcionál, mert kapásból az első ülések mögé van rakva a gáztartály, és nincs benne hátsó ülés... az ürgének van még egy Range-e, az egy 3.5i, de azon jár az agya, hogy megtartja ezt is, mert utánfutóval egy fordulóval el tud vele vinni 3 köbméter, 2 tonna fát. :)

Kifordított kacagány 2009.02.14. 18:19:40

zalkapone 2009.02.14. 13:11:05
oké, vedd úgy, hogy állandó meghívóval rendelkeztek és akkor lehet beruházok abba a mozambiki rendszámba, meg egyéb disznóságokba is:)

Tie 2009.02.14. 17:02:16
nem is azt mondtam, hogy a végtelenségig terhelhető, bár abban biztos vagyok, hogy te igyekszel kitapasztalni a határait:)

nem baj, ha nem adja el, már úgyis lebeszéltél róla. nem mintha lenne rá keret a családi kasszában. így meg azért biztonságban érzem magam vásárlásilag:)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.14. 18:22:19

A határok kitapasztalásán már túlvagyok. Az eredmény:
5db féltengelycsukló, 6db hátsó féltengely, egy első híd, egy kormánymű, egy automataváltó, egy rommátört terepváltó. :)

De legalább már tudom, hogy mit lehet, és mit nem. :))))

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.14. 18:23:44

Ja, törtem hátsó difi bolygóművet is. :)

Herr Tschik · http://mbybk.blog.hu/ 2009.02.19. 08:14:14

Egy kis adalék (anyaggyűjtés közben találtam).
MAZDA 626 GT reklám 1988-ból!

farm4.static.flickr.com/3426/3292485194_c8080e5d88_o.jpg