Elkezdtem írni ezt a posztot, kint sütött a nap, volt vagy 15 fok, a lányok előtúrták a szekrényből a rövid szoknyáikat, előkerültek a félcipők, én meg nekiálltam a bevezető szövegnek, miszerint lassan itt a tavasz, éledezik téli álmából a természet, mi pedig nekiállunk ünnepelni a nőket, akik ugye valamilyen formán az új élet kezdetének a szimbólumai.

Sokáig nem jutottam vele, kb. a bevezető rész szirupos, szentimentalista ömlengése volt kész, de egyszerűen nem tudtam tovább folytatni, agyam összes kis sejtje (sokak szerint ezekből nincs túl sok) erősen tiltakozott az elmúlt két kemény hónap kimerültsége miatt, hogy bármi vállalhatót alkossak. Nejem okos nő, szavak nélkül is tudja, mire van épp szükségem, szólt, hogy vegyek ki pár nap szabadságot, ő pedig lefoglalt egy közeli szállóba egy szobát. Egyik reggel aztán pici lányom izgatott csacsogással próbált feléleszteni, angyali kis hangon valami olyasmiről beszélt, hogy kint havazik. Azt hittem az este elfogyasztott vörösbor dolgozik még mindig bennem, esetleg valami hallucinogén anyagot csempészhettek bele, hisz én pár napja még a tavasz kezdetét éltető sorokat pötyögtem a gépembe, most pedig hirtelen mindent fehér hópaplan takart be.

Visszamásztam az ágyba, fülemre akasztottam a „ne zavarjanak” táblát és ismét kihúztam magam a konnektorból. Lehet hát kitörölni az elmúlt egy hónap egyetlen jó ötletnek tűnő posztját a merevlemezről.

Nem mondhatnám, hogy az a hosszú hétvége elég volt, hogy teljesen regeneráljam magam, gyerekkel elmenni telelni a kiadós alvások helyett kiadós fürdőzéseket jelent a szálloda összes létező medencéjébe felváltva, és maximum az étkezések idejére kapnak a szülők pár perc pihenőt. Szóval valamivel frissebben, úszóhártyákkal a kezemen és a lábamon ismét megpróbálok nekiesni a félbehagyott posztnak, lévén, hogy lassan igen csak aktuális lesz.

Törtük ugyanis a fejünket, hogy nőnap alkalmából, mivel lephetnénk meg a drága női olvasóinkat. Az, hogy mezítelenre vetkőzzünk és egy fénykép erejéig közszemlére tegyük adoniszi testünket, inkább tűnt büntetésnek, mint ajándéknak.

A nők szépek, a nők okosak, a nők kedvesek, imádjuk őket. Arra gondoltunk, kicsit megdolgoztatnánk őket.

Szóval, kedves lányok, nőnapon a blogunk csak a tiétek lesz. Írjatok nekünk bármiről, ami az autók világával kapcsolatos. Írhattok arról, mit jelent nektek az autó, melyik az álomautótok, első autóról, második autóról, sokadik autóról, a szomszéd autójáról, a női vezetőkről (ne adj isten a szőke női sofőrökről), ha valaki a kétkerekűekre gerjed, akkor akár arról is, vagy csak arról, hogyan lehet nőként elviselni egy igazi, hardcore-autóbuzival az életet. Bármiről, ami ehhez a maszkulinnak tartott világhoz köt benneteket. Ha csatoltok mellé képeket, videót még jobban fogunk szeretni benneteket.
Minden irományt megjelentetünk nőnapon a blogon, ha olyan sok érkezne, hogy nem fér bele egy napba, meghosszabbítjuk a nőnapot, amíg csak kell. És, hogy legyen egy kis ösztönzés is, a legjobban sikerült poszt alkotóját megjutalmazzuk. Az összes poszt megjelenését követően lehet szavazni, aki a legtöbb szavazatot kapja, másodmagával meghívást kap a legközelebbi Belsőség-Autófília találkozóra. A meghívást itt most tessék szíves lenni úgy érteni, hogy a találkozó idejére a nyertesnek és kísérőjének álljuk a szállás költségét. Természetesen, ha épp nem tud eljönni, át tudjuk tenni a következő találkozóra a meghívást, illetve van még egy B terv is arra az esetre, ha semmiképp sem tud összejönni a találka.

Tehát lányok, ragadjatok pennát, kopogtassátok lakkozott körmeitekkel a billentyűzetet és küldjétek el műveiteket nekünk 2009. március 4.-ig, a mail@autofilia.hu címre!

Kiegészítés (2009.02.12 22:12): Kép, video előny a pályázáshoz. Képet viszont mindenképpen kérünk, csatolva vagy akár link formájában, hogy tudjuk, pontosan milyen autóról beszélünk.