Az autó és én

Első munkahelyem mi lehetne más, mint egy autókereskedés. (Mindig is tudtam, nincsenek véletlenek.) Mivel szűkebb családomban nem volt senkinek jogosítványa, így értelemszerűen autója sem. Azt sem tudtam, hol van a gáz, fék, stb. Itt viszont nem volt mit tenni, kellett a jogosítvány.

Szerencsére a telephely mellett volt Fehérvár egyik legjobb autósiskolája, így nem volt nehéz kiválasztani a legjobb oktatót. A sikeres KRESZ vizsga után végre beülhettem a kormány mögé. Fantasztikus érzés volt. Egy két rutinpályán megtett kör után az oktatómmal kimentünk először a város határáig, utána irány a belváros. Hétköznap du. 4 körül. El lehet képzelni azt a félelemmel teli örömöt, hogy én „vezetem” az autót. Szinte a piros lámpát sem vettem észre, annyira koncentráltam, hogy melyik lábammal is kell nyomni a pedált, hányasban van az autó, és persze az hol is van az a sebességfokozat, mi a következő? Ekkor döntöttem el, nekem automata kocsi kell! Így telt el a tanulás első fele, amikor is kezdtem ráérezni a dolgokra. Innentől kezdve már nem kellett semmiféle szuper automata, ide nekem a Lada 1.5-ös benzinest! (Így neveztük kedves kollégámmal, Lacival a tanulókocsimat.) Büszke vagyok rá, elsőre sikerült a vizsgám, hibátlanul. Elsőgenerációs jogosítványtulajdonos lettem.

No de minek a jogsi, ha nincs autó? Ha néha el is vittem egy-egy gépet haza, az nem az igazi. Látva ezt a vágyat egyik kedves jóbarátom - aki szintén autószerelő - jutányos áron összedobott nekem egy Trabant 601-et! Az első autóm!

Úgy száguldoztam vele a Velencei tóra, mintha legalább egy Mercivel mennék. Azóta vezettem már mindenféle kocsit, de ehhez fogható élményben, mint a Trabanttal, még nem volt részem.

Jelenleg egy Suzuki Wagon R+ büszke (rész)tulajdonosa vagyok, (amire korábban azt mondtam, soha) még eddig nem hagyott cserben. De mára már „csak” eszköz számomra az autó. Gondolom ezzel még sok nőtársam így van. Ettől függetlenül megszerettem a „MI AUTÓNKAT”!

Miért is van itt ez a post, miről szól ez a dolog? Lowtyo elmondja!