Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

KGST minimotorok

2009.04.26. 09:45 | apamacko | 16 komment

Címkék: szerelés romet pony

Az egész Tibi barátom révén kezdődött. Igaz barátja ő minden motornak, főleg ha régi és érdekes. Volt Pannónia T-5, és Jawa 559 is már a birtokában, de ezektől különféle okok miatt sajnos (már ő is bánja) megvált. Viszont időközben, egyre erősebb késztetést érzett arra, hogy a KGST keretein belül gyártott mini motorok egy-egy példányát, a garázsába állítsa. Na melyek is voltak ezek?

A mai harmincasok azonnal rávágják az elsőt: Romet Pony! Kényelmes keresgélés után először erre sikerült Tibinek először megalkudnia. Be is került a garázsba, a kissé kopottas de eredei állapotú motorocska. Már nem kézi váltós, hanem lábváltós darab (második széria). Mint a nagyok!

A második motor, már ritkább darab volt itt, kishazánkban. A Mini Riga, már egész komoly jármű, főleg első pillantásra. Ez persze csak akkor igaz ha a Pony mellett nézzük. A Riga állapota, már már megkíméltnek nevezhető. Természetesen ezen sincs semmi utólagos mókolás, egy hirtelen kormányfordításból eredő kis tankhorpadás elsőre az egyetlen szépséghibálya.

A kismotorok megvásárlásuk után kissé háttérbe szorultak. Tibi nem akart megválni tőlük, de idő nem nagyon maradt rájuk. A szülői ház fűtött pincéjébe kerültek, ahonnan most hoztuk őket elő, öt év után.


Íme a „fellelési” helyzet


A napfényben hunyorognak, rég láttak ilyet

Miért is szabadultak most ki? Teheti fel a kérdést a kedves olvasó. Nagy kalandra vállalkozunk, Tibivel. Elhatároztuk, hogy egy hosszabb túrát teszünk velük pár napon belül. A járművek ezrét most egy kis felkészítésen esnek át. A kerekek, gumiabroncsok, fékek állapotát ellenőritük először. A Pony hátsó kerekébe új belső került, a többi megfelelőnek bizonyult. A motorok indítása előtt az üzemanyagtartályokat kiöblítetük, ami a Rigán sajnos nem volt elég. Itt komolyabb beavatkozásra volt szükség. Rozsdaoldó, aprókavics kombó többszöri használatával értem el az elfogadhatónak vélt állapotot. A benzincsapokat, és a karburátorokat is kipucoltuk. A keveréket kis utánaolvasás után 1:25 arányúra lőttük be. A próbaindítás sikeres volt, de sajnos mindkét motorocskánál akadt hibajelenség. A Riga túl sok benzint kapott, a Romet meg túl keveset. Átlagban jók vagyunk, gondoltam, de ez kevés vigasz. A Riga karburátorában a tűszelep finomcsiszolása és beállítása orvosolhatja a problémát. A Pony-nál viszont hiába az új úszó, mivel nincs állítási lehetőség, elég tanácstalanná váltunk. Tibor a két főtengely szimeringet is kicserélte, a biztonság kedvéért, de ez nem segített. Sajnos mindkettőnk fiatal korából kimaradtak ezek a járművek.

Kis szünet Béláim, gondolkodjunk. Újra jól megúsztattuk a Pony karburátorát, újra berúgtuk, alapjáraton járt szépen, de amint ráhúztuk a gáz azonnal megtorpant. Hirtelen ötlettől vezérelve lenyomtam az úszót és úgy tartottam, a motor erre vígan felpörgött és minden okénak tűnt. További robbantott ábra nézegetés után, Tibor megfejtette a problémát. Persze banálisan egyszerű volt a megoldás. Az úsztató rugója bizonyult rövidnek, korábban letört belőle egy rövid darab. A rugó megnyújtása után a hibajelenség megszűnt! Levezetésképpen a váltót feltöltöttük friss olajjal mindkét gépben.

Még egy alapos tisztítás, és egy próbaút, aztán jöhet a nagy kaland!




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr131085877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zalkapone 2009.04.26. 11:03:29

Jó kis cuccok ezek! Emlékszem a régi szép időkben ilyen kis Romettel járt a postásunk! A nagy kalandra pedig kíváncsi vagyok!

Kifordított kacagány 2009.04.26. 12:26:04

hajrá, hajrá, várjuk a beszámolót

biker_kolee 2009.04.26. 13:44:32

Én is kíváncsian várom a beszámolót, meg hogy hogyan teljesítenek ezek a kisnagy gépek. :)

rognork 2009.04.26. 15:41:17

ez a riga már faceliftes, az eredeti kör alakú lámpával, és színre fújt fém sárvédővel jött ki. karburátorral soha bajom nem volt, viszont elég gyakran köpte be a gyertyát. a 25-ös keverék télre való, a gépkönyv nyárra 40-eset írt elő. ezzel a kismotorral sorra vertem el a pony, kadet, riga8 tulajokat, mivel a kis kerékkel hihetetlen jó gyorsult, és mire a többiek elérték a kicsivel magasabb végsebességet, úgyis jött a kanyar. nagyon szerettem.

Salvia Divinorum (törölt) 2009.04.26. 16:14:31

10 éve én is kaptam egy Mini Rigát, azon ökörködtem, mielőtt megkaptam az M-es jogsim. Emlékszem egyszer vagy fél órán át próbáltam berúgni, mire rájöttem, hogy zárva a benzincsap(bár néha nyitott benzincsappal is annyit kellett rugdosni :D )

Amúgy nagyon jópofa egy szerkezet. Arra határozottan emlékszem, hogy 2-esben alig ment gyorsabban mint 1-esben, ezért sose váltottam 2-esbe :D

arthur877 2009.04.26. 19:31:13

Azzal a Tropy MZ-vel a háttérben bátrabban mernék elindulni ám! :D

Csubakka Junior 2009.04.27. 00:03:08

Anemjóját! Csak nem a Dakarra készültök?! :) Viccnek jók ezek a kávédarálók, kíváncsi vagyok, hogy milyen őrültséget vállaltatok be!

(Riga moped drága kincs,
Jó ha van, de jobb ha nincs!)

apamacko 2009.04.27. 08:41:16

@arthur877: A háttérben lévő Trophy-val még bajos lenne leindulni :-)
Amúgy ez a Trophy áll a háttérben :
autofilia.blog.hu/2008/09/05/jo_tett_helyebe

rognork 2009.04.27. 15:21:08

@apamacko: nem kell neki egy 125/1-es 1974-ből, papírok nélkül?

yeti 2009.04.27. 18:31:20

Országúton akar hálni?
Riga mopeddel kell járni.
Nem szentségelt eleget?
Vegyen Riga mopedet!

Állat kis gépek.nekem Riga 12 van.Azért vigyetek szerszámokat,mert egy jó Rigán mindig van mit szerelni.Jó utat:)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.04.27. 18:40:42

@yeti:

Ez mekkora szöveg, bazz:)

Nekem az ugrik be, hogy:

Riga motor drága kincs,
jó ha van, de jobb ha nincs.

yeti 2009.04.27. 20:13:52

@scheerti: Még nagyapámtól tanultam.Az öreg Bervával mondta,de a mondóka nagyszerűsége abban rejlik,hogy szinte minden egykori gyártmánnyal kijön a rím:)

rognork 2009.04.27. 20:26:13

@yeti: amúgy sztem a gyári szerszámkészlet elég lenne, ha lenne benne gyertyakulcs. meg egy 13-as csillag. nekem évekig az pótolta a letört váltókart.

zalkapone 2009.04.27. 21:36:39

Egy olyan 250-es Trophy itthon is van. Már vagy háromszor álltam neki, hogy megcsinálom...

yeti 2009.04.27. 21:39:52

@rognork: A gyertyakulcs alap tartozék,gyári szerszámkészlethez sajnos nem volt még szerencsém,pedig jó lenne,mert azzal komplett a gép......

rognork 2009.04.28. 07:01:48

@yeti: hát ez ennyi év elteltével eléggé bukó. persze semmire nem volt jó, mondjuk 12 évesen nem álltam volna neki sallert ragasztani az út szélén (2 db is volt benne). asszem volt még egy, a teszkót megidéző csavarhúzó, meg a csepel bringákról ismert csoda kulcs, különféle kulcsnyílások egy darab vasban. érdekes módon a szokásos gyertyapucoláson kívül semmi műszaki hibával nem találkoztam, kivéve amiket magunk okoztunk (pl anyám padkával tőből kitörte a váltó tengelyét, apám letörte a váltókart, az elszakadt gázbowdent pedig inkább a kézifékkarra kötöttem, így mindkét kezem szabad volt)