Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Eladósodásom története - Updated

2009.08.27. 13:00 | apamacko | 412 komment

Címkék: hitel suzuki swift ignis

1993-at írtunk, 23 éves voltam. Dolgoztam már ekkor pár éve. Egy örökségből és félretett pénzemből sikerült vennem egy Suzuki Swift 1.3 GC típusú autót. Azért döntöttem emellett mert mindenki dicsérte, olcsó volt, fürge modern. 880.000 Ft-ot fizettem érte. Fess fiatalember voltam egy vidéki kisvárosban, új keleti kocsival. Boldog voltam. Sokat kirándultam csajoztam, élveztem az életet.

1997-re aztán megnősültem, a lagzi után a kapott pénzekből és a régi autóm beszámításával szerettem volna valami újat venni. Sehol nem ígértek annyit a kocsimért amennyit szerettem volna. A Suzukim eddig jól szolgált, de szerettem volna pár extrát még így tettem egy új próbát a márkával. A kiválasztott Swift 1.3 GLX már 1.748.000 Ft-ba került, de már volt benne központi zár, elektromos ablak, fordulatszámmérő és még pár tetszetős apróság. Úgy éreztem, jól döntök, de kellett egy kis hitel is amit nem szeretek, de párom örült, így én is vele. Az új kocsival újra boldog voltam, bár ez már nem volt olyan menő, mint mikor a másikat vettem.

2003-ra már volt két szép kis gyerkőcünk, szerettünk volna egy kicsit nagyobb autót, meg jól lett volna végre egy klíma is. 33 évesen csak megérdemlek ennyit, nem? Sokfelé körülnéztünk, de megint csak a Suzukinál kötöttünk ki. Máshol egyszerűen pofátlanul alacsony árakat mondtak a régi kocsira, pedig mi úgy szerettük. Itt a hat éves kocsiért 800.000 Ft-ot adtak.
A kiválasztott kocsi pedig az új Ignis lett klímával 2.680.000 Ft-ért. Mivel az előző hitelt is fizettük rendesen, meg már le is járt így nem volt gond az újjal sem. Kedvesen segítőkészen intéztek mindent, hamarosan boldogan autóztunk új kocsinkkal.

2007-ben érett meg az idő újra autócserére. Egyre többet cikkeztek a biztonságról és bár az Ignisben volt légzsák, az ABS azért jó lett volna. Így újra ott ültünk a párommal a szalonban. Az értékesítő már régi ismerős volt, így elég közvetlenül beszéltük meg a dolgokat. A régi autónkért sajnos csak 1.300.000-ot adtak, és a tartozásunk is még bő egy millió volt a régire, de olyan kedvező konstrukciót ajánlottak, hogy nem tudtunk nemet mondani.
Az új autó megint Ignis lett, de volt benne ABS, meg végre CD, meg más apróságok, kaptunk hozzá téli gumikat is. A hitel 10 évre tolódott, de ez nem baj mondták, mert előbb is lecserélhetjük, ez megnyugtatott. A 10% indulót fedezte a régi kocsi, a havi részlet még belefért a költségvetésünkbe, a svájci frank meg elég stabil és a forint is erős.

Minden szépnek nézett ki. Mi belevágtunk a hárommilliós autó törlesztésébe.

2009-re aztán egyre mérgesebb lettem. A törlesztő részletek olyan csúnyán meg emelkedtek amire nem is gondoltunk volna korábban. Megkérdeztem a kereskedőt, mit lehetne tenni. Megígérték, hogy lekérdezik a tartozásunkat. Mikor közölték, hogy közel négymillió forint, értetlenül néztem. Nyugodt ember vagyok, nem kezdtem ordítni, de többször is el kellett magyarázzák, hogy megértsem miként is lehetséges ez. Azt gondoltam, nem fizetek le vannak ... De mondták az nem jó mert akkor is az egész összegért felelek ha a kocsit elviszik. A kocsit eladják, de az maximum a tartozás felét éri, így a többit rajtam hajtják be.
Itt kicsit remegett már a szám széle, de uralkodtam magamon. Kérdeztem, mit lehet tenni? Az egyetlen reális lehetőség, hogy ülök tovább a kocsimban, és fizetem a részleteket, mondták. Abban tudtak segíteni, hogy a részleteimet fix törlesztőre tudtam váltani, ami legalább egy kis könnyebbséget hozott.

Leültem a gép elé, és úgy gondoltam leírom, hogyan lettem boldog autótulajdonosból egyszerű adós. Tizenöt éve volt egy saját kocsim, nem tartoztam senkinek, most van egy olyan tartozásom amire nem fedezet az a jármű amire felvettem az adott hitelt. Megértettem – de fel nem foghatom - hogyan lehetséges ez. Én voltam buta, vagy a törvények túl lazák? Nem tudom, de gondoltam leírom.

Üdvözlettel: egy valaha boldog Suzukis

A fenti levélben leírt eset nem csak Suzuki tulajdonosokkal történt meg!

Az eladósodás általános jelensége volt annak tudatlan vásárlói magatartásnak amit a felpörgetett fogyasztói társadalom erőszakolt rá az egyszerű emberekre, akik a társadalmi trendeknek való megfelelés okán törtek egyre előrébb a bankhitelek dzsungelében.
Az erőszakos reklámok, gyenge pénzpiaci szabályok pedig csak erősítették, és felgyorsították a folyamatot.

UPDATE (aug.27, 22:00):

A valóság:

Apamacko vagyok, 34 éves.12 éve boldog házas ember. Két csodálatos lányom van. 13 éve dolgozom autószalonban értékesítőként. Nem Suzuki szalonban! Egy Saab 9000 CSE autóm van, ami 1993-as évjáratú. Nincs rajta hitel!

De  A párom a kislányainkat egy Suzuki Wagon R+ 1.0 autóval viszi iskolába. 2007-ben vettük 1.000.000 Ft-ért 2 évesen 15.000 km-rel. Van rajta hitel svájci frank alapú fix törlesztő részlettel. Az autóban van ABS és két légzsák, ez volt fontos nem más. Tetettem bele központi zárat 20.000 Ft-ért és került bele egy használt CD-lejátszó. Az autó napi 2x10 km-et megy városban. Tökéletes célszerszám. A havi törlesztője egy ember napi egy doboz cigarettájának az ára.

A posztban leírt helyzet viszont nagyon sok családra igaz sajnos, és NEM csak a Suzuki-ra igaz. Írhattam volna folyamatosan Opelt, vagy Volkswagent vásárló emberekről is. Elnézést, hogy csak most leplezem le magam, de pár elfajulástól eltekintve jó vita lett a témából.

Üdvözlettel:
apamacko




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr971338563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

series_one (törölt) 2009.08.27. 13:46:06

törvények túl lazák, az, persze.
szimplán annyiról van szó, hogy az autó értékvesztése nagyobb, mint a törlesztés üteme.
akkor meg mit csodálkozik, hogy nő a hitelállomány?

Csabar 2009.08.27. 13:52:26

Sajnos én is hasonló cipőben jártam, de én eladtam a kocsimat cirka 800.000 olcsóbban mint vettem 1.5 éve,maradt egy kis lóvém vettem egy öreget,mondtam nem baj majd megint lesz 7végén autószerelős mulatság a garázsban.De sajnos ez van bukni tudni kell!! Inkább az autóm menjen a lecsóba,mint a házam és az idegrendszerem!! Mert kocsiból egyszerübb olcsóbbat szerezni,mint házból!!!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.08.27. 14:01:23

@series_one:

Egyetértek, én konkrétan láttam, hogy mennyi pénzzel állnak neki az emberek autót keresni. A nulla forint az annyira nulla, hogy bajban vannak, mikor a 70 000 forintos átírás és adminisztrációs költségek felmerülnek. Suzukinál főleg, de biztos ugyanez megy az Opel-Skoda-KIA-Chevrolet kereskedésekben is.

Innentől nem biztos, hogy a törvény a hülye. Sokallta a kiscsalád a műszakinkénti 80 000 forintot a régi Kadettre, abban klíma sincs, a szomszédok se nézik meg, meg egyáltalán, ciki. Az, hogy szinte hibátlanul működik húsz évesen egyáltalán nem érdekelte őket, inkább leadták fillérekért valahol és belevágtak egy új Suzukiba. A Suzukinak csak a törlesztője évente háromszor több, mint, a Kadettre kétévente fordítandó pénz. Három évesen lecserélik SX4-re, kicsit drágábban, mert mégis új autó. A "régiben" van 9000 kilométer, három éves, és a 3,2 milliós vételárhoz képest ér 1600000 forintot. A SX4-nél újraindul a 10 év(ma már nem, de még így is vállalhatatlanul hosszú a törlesztés időtartama), kifizetve sose lesz, a kiscsalád meg fizetgetni a érszleteket nagy nehezen három évig, hogy keressenek helyette valami újabbat, csak pőár ezer forinttal többért havonta.

És nem egy ilyen van, hanem sok ezer.

F040 2009.08.27. 14:11:32

Azért az számomra elég furcsa, hogy csak azért cserél le valaki egy Ignist egy másikra, mert az újban van ABS meg CD-s rádió. Ez utóbbit 20 ezer forintért lehet vásárolni, az ABS meg valóban egy hasznos dolog, de nem csodaszer. Attól, hogy egy Ignis-be beszerelik, az attól még nem sokkal lesz biztonságosabb autó. Szóval nem igazán látom mi értelme volt gyakorlatilag ugyanazt megvenni sokkal több pénzért.
A törvények persze rosszak, de az emberek sem túlzottan racionálisak sok esetben.

F40

butcher511 (törölt) 2009.08.27. 14:12:53

Egyre inkább azt gondolom, hogy valami isteni csoda érhetett engem, hogy a részletem a válság előtt volt 19k, utána felment 20,5-re. És mindenki anyázott hogy ez mennyre elszáltak a hitelek, én meg máig nem értem hogy miért nem ment föl. Utána kérdeztem, nem-e a határidő csúszik, azt mondták nem. Kérdeztem hogy kell-e majd korrekciót fizetnem, azt mondták nem. Nem értem másoknál hogy ment el ennyire a részlet.

Önjáró Talajgyalu 2009.08.27. 14:14:38

Semmi gond, mert aki regi autoval jar, abbol meg az upcoming jogszabalyok csinalnak kozellenseget (evenkenti vizsga, sargamatricas kitiltas, hadnesoroljam), szoval kb. ez az egy lehetoseged van. Veszed az uj szart, reszletre, es fizetsz, kussolsz. Mert ha nem, viszik hazad, gatyad, es mehetsz a balettbe ugralni.

Szep uj szabad vilag. Komolyan az atkos jobb volt. Akkor legalabb megfoghato volt, hogy ki az aki rabsagban tart, es korbaccsal hajtottak a karamba. Most meg cukorkaval. Csak a modszer valtozott, de a regi valahogy oszintebb volt.

Balazs5 2009.08.27. 14:18:56

Mindíg új és új autó...Az uccsót nem is tudom miért vette a sztori írója, a törvények nem túl lazák a hitelből hitelbe tipikus esete.

msadmin 2009.08.27. 14:25:31

tanulságos sztori. mint öregautós tulaj én is ott izzadtam az újautó szalonban mert nekem is kell már 40 felé a klima meg miért járok még mindig egy szakadt kocsival.
aztán mikor mondta az értékesito h 3 kilo az üzembe helyezés akkor fordultam ki..és milyen jól tettem..most nyugodt vagyok, ha meleg van lehuzom az ablakot ha rányitják az ajtót röhögök, az évenkénti vizsga meg meglesz okosba. kapják be!

yeti 2009.08.27. 14:27:58

@butcher511: Annyit elárulsz,hogy milyen hitelt vettél fel rá?Megy milyen valutában?

Libidó 2009.08.27. 14:28:41

@butcher511: "Utána kérdeztem, nem-e a határidő csúszik"
Így, hogy "nem-e".
Ezt bizony, kib*szott szépen kérdezted.
Suttyó-e vagy? (az)

csz0 (törölt) 2009.08.27. 14:31:21

Tanulság:
- ha nincs pénzed lényegesen jobb autót venni, mint amid van, ülj szépen a hátsó feleden s örülj a meglevőnek (még vagy 10 évig nem fogom eladni az enyémet :D)
- valutás hitelt autóra soha (sikerült betartani)
- autóvásár min. 50% önerővel (ezt is sikerült betartani)
- nem új autót, hanem 3 éves használtat (ezt én is elrontottam)

pipikirálylány 2009.08.27. 14:32:05

Asszony nikkje...

Szal nem értem én ezt az újautó mizériát, a 15 éves swifttel is el lehet poroszkálni. Nekem egy olyan autóm van, ami benne van a 10 legrosszabban, (F Astra) 15 éves idén. És rohadtul semmi baja. Nincs törlesztő, olcsó az alkatrész, de csak a kopó dolgokat kell cserélni. Nagyon sajnálom a cikk írót, h beletenyerelt a levesbe, de hát ehhez 2 ember kell, kell egy balek is, aki ilyen jelentéktelen dolgokért eladósítja magát.

Legjobb autó a cégautó. :)

Nemo81 2009.08.27. 14:34:46

Ne csodálkozz!

Semmi fogalmad nincs a pénzről, értékvesztésről, hitelekről. Csak igényeid vannak, és nem létező pénzeket költöttél el. A bánat venne fel 10 évre hitelt egy bádogdoboz miatt. (akármilyen miatt sem). Ha 1,3 at ért a régi autó, akkor miért 10% ról indult a kezdőrészlet, mert a konstrukció havi törlesztése kicsi volt?

Egyébként köszi, mert a magadfajták miatt lehet olcsón használt autót venni, ami nekem meg is felel, bár asszem többszörösét keresem a te pénzednek.

Nancsi 2009.08.27. 14:38:44

15 éves autóm van, kpra vettem 10 évesen, ha veszek másikat (újat biztos nem), azt is kpra fogom venni. Ha meg megdöglik és nincs pénzem akkor járok újra BMV-vel (Busz-Metró-Villamos). Ha meg nem akkor nyúzom még vagy 5-10 évig.
Közben megnősültem, 1.5 szobás lakásunk van. Szeretnénk cserélni, nemsokára meg is lesz a különbözet 2.5-3 szobáshoz. Felvehettünk volna hitelt is erre már rég - akár tavaly nyáron is - de nem vettünk, mert nekem vannak hülye elveim...

Szerintem ma már nem kéne túlzásnak tekinteni ha egy család akar:
- 1 alsó kategóriás autót.
- 1 (panel) lakást.
Azonban a jelenlegi fizetés/adó/árakat figyelembe véve ez masszívan luxus lesz lassan. Álmaidban Albánia visszainteget...

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.08.27. 14:47:18

Fogyasztási cikket nem célszerű hitelre venni. Ennyi.
Ha ezt az egy dolgot sikerülne az iskolákban megtanítani (ha lenne egyáltalán olyan óra, ami ilyennel foglalkozik), akkor pár bank és autógyár csődbe menne, mi meg béna cuccokkal tengetnénk az életünket. Én se vettem hitelre a kocsit, olyan is, ég is a képem miatta valahányszor csak a közműcsekkeket fizetem be a postán és semmi törlesztőizét. :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2009.08.27. 14:47:19

@csz0: "- valutás hitelt autóra soha"

ha nem is soha, de jókor kell. Pl aki idén év elején vette föl, az eddig kifejezetten jól járt...

Szevasztok 2009.08.27. 14:48:04

Én pont annyi idős vagyok, mint a kedves fenti Suzuki tulajdonos, és éppen úgy 1993-ban lett először autóm.
DE!
Az egy 8 éves Fiat Ritmo volt - no hitel
Aztán 2 év múlva egy 6 éves Fiat Tipo - no hitel
majd egy 6 éves Peugot 309 - no hitel
.
.
.
idén vettem egy 2 éves BMW-t - no hitel (ennek az ára Ft-ban kereken 15-ször annyi volt mint az első autómé 16 éve)

Aki nem érti, hogy az új autó csak addig új, amíg kijön vele a szalonból, aztán már ő is használttal jár az így járt...
Mivel volt olyan autóm is amit drágábban adtam el 1-2 év után mint ahogy vettem (persze infláció, tudom...) még az is lehet, hogy ezalatt a 16 év alatt én nem költöttem sokkal többet autvásárlásra mint a Suzukis barátunk a hitelével együtt.

Gombóc_Artúr · http://zsirverseny.blog.hu 2009.08.27. 14:53:24

A suzukinál eggyel-kettővel nagyobb autót egész olcsón lehet kapni. Fiatal barátunk több helyen követett el hibát.

A, új autót nem veszünk, mert az első évében az árának 30%-át legalább elbukja.
B, Hitel helyett előtakarékosság (otthon is nehéz eladnom a koncepciót, de lehetséges)
C, Egy kocsi tovább él, mint 4 év

Egyik barátom vitte ezt a dolgot mesterfokra:
7-8 éves nagykocsit vesz (BMW, Volvo), ami kényelmesebb és kifinomultabb kocsi mint egy új suzuki, de kicsit olcsóbb annál.
5-6 éven át használja, közben rendszeresen félretesz a következőre, 20-30 eFt-ot havonta.
6 év után eladja a "régi" autóját és vesz egy 7 éves "újat". Szervizgondjai nem nagyon vannak ahogy látom, mert nem romlanak az autói.

yerico1 2009.08.27. 15:08:34

Van két kocsink, egyik 14 a másik 11 éves. A kettő együtt ér kb. 800-900 ezret.
A feleségem és én is mobilizálva vagyunk, igaz, nincs klíma, meg blokkolásgátló, meg szép új autó a ház előtt, de cserébe a ház új. Azon van elég hitel, a kocsikon nincs. Most már gondolkodok egy klímás autón. 4 évesen 1.2 millió, szemben az újkori 4,3 milliós listaáron. Ki lehet számolni az értékvesztését. Nem lesz rajta hitel.

Indy_ 2009.08.27. 15:17:31

2005-ben vettem egy új autót, 2/3-át kp-ben fizettem ki. Tavaly totálkárosra törték, amit a biztosítótól kaptam, abból visszafizettem a még hátralévő 3 évet és beleültem egy 7 évesbe, amin nincs hitel. Ez pont a válság előtt volt... Most egy öregebb autóban ülök, de nincs hitel rajta.

acsa77 2009.08.27. 15:19:35

Viccesek a Suzuki-vásárlók is, hogy modern kisautónak nézték az Ignist, miközben 80-as éveket rejtegető mini. Ráadásul 3 mio-ért 2007-ben... Na hagyjuk. Már 2007. körül raktársöprésen 2.5mio volt a dízel csúcsváltozat. A használtak meg a béka segge alatt voltak már akkor. Az SX4-ről meg azt hiszik, hogy kompakt, miközben az a Suzuki történelmének első kisautója.

De ettől függetlenül: összeadni/szorozni tudni kell, és akkor még előrelátásról szó sem esett... Már sok évvel ezelőtt is kiakadtam az átlagemberek pénzszórásán (akik ugye nem gazdagok). Évente egy millka simán megy a levesbe a semmiért, most meg több is, megtakarítás nulla. És akkor széles tömegek utálják a "nemzetrontó" pajeszosokat, miközben csak természetes módon használják ki a piac lehetőségeit.

Mo. nem luxusfogyasztásra termett, örüljünk, hogy van saját mg.-unk, és színvonalas munkát is végezhetünk (már amennyien akarnak). Kocsit csak profitszerzésre, elkerülhetetlen esetre szabadna venni, és akkor egy vidéki régió is simán kiharcolhatná (kifizethetné) az óránként közlekedő vonatokat/buszokat - és akkor az "elkerülhetetlen"-ek köre is szűkülne.

stevee 2009.08.27. 15:24:10

"""A régi autónkért sajnos csak 1.300.000-ot adtak, és a tartozásunk is még bő egy millió volt a régire, de olyan kedvező konstrukciót ajánlottak, hogy nem tudtunk nemet mondani."""
"""A hitel 10 évre tolódott, de ez nem baj mondták, mert előbb is lecserélhetjük, ez megnyugtatott. """"

Ne haragudj, de a szőr felállt a hátamon mikor ezt így ebben a sorrendben olvastam, ez a tipikus balek hozzáállás mintapéldája is lehetne. Meg kéne már végre érteni, hogy NEM szabad mindent benyalni amit a mosolygós értékesítő hölgyek/urak mondanak a szép új szalonban!!!!

segesvarics 2009.08.27. 15:24:18

Régi történet. Mondjuk Ignist, Ignisre cserélni, 3 millióért merész :-) De kinek a papné, kinek a Suzuki. Más, A HITEL nem játék. Csak most kezdik megtanulni, egyesek elég drága tanulópénzen. Mindegy, a márciusi közel 220 forint / CHF árhoz képest most újra normális a tarifa. 176 körül jár. Úgyh megnyugodhat a kedves tulajdonos, már nem 4 millióval tartozik.

B! 2009.08.27. 15:25:13

Én se vennék új Suzukit...
Régebbi és nagyobb autó (aminek van megjelenése többek között) párti vagyok.
Rover 620 dízel 800000 hitel három évre.
30 körül indult a törlesztő egy éve, aztán felment majdnem 50re. Jajj, micsináljak?
Hát kifizetem, mert nem úgy vettem fel a hitelt, hogy vigye a bank ha nő egy kicsit a törlesztő.
Összetörtem, mert előfordul (havas úton februárba'), jajj, micsináljak?
Megcsináltatom, mert nem úgy vettem autót, hogy ha behorpad vagy törik valamilye, akkor ha telik rá egyáltalán, hogy lábraálljon akkor elég a pénztárcából az alapozóra a pénz vagy jó a sárga ajtó is a bordó autóra...
Kevesen gondolják át, a cucc kell (nemcsak autó), jöhet a hitel...

És nyilván nem a Rover 620 a világ legjobb vétele, de odaállok vele bármelyik Suzuki mellé, 24 évesen nekem bejön...

B! 2009.08.27. 15:27:05

Az autó 12 éves...

acsa77 2009.08.27. 15:33:44

@yerico1: igen jó stratégia a tiéd és más beíróké is, de valahogy le kell cserélődnie a gk. állománynak, mondjuk évente az állomány 1/15-nek. A céges autók csak részben alkalmasak, mert hamar elhasználódnak.
Az is zavaró ilyenkor, hogy akik lazán megengedhetik maguknak, hogy fiatalítság a gépjármű állományt, azok is sokszor a határig költenek, arányában többet egy sztereotip nagyképű bajorországi svábnál is. Mondjuk lenyúl egy közbesz. üzletben 20M-t, és máris vesz X5-öt, ahelyett, hogy egy 116-ost (ne adj isten fapad Toyotát) venne, a többit meg közvetlenül itthon forgatná.

És ez nem egyéni szoc. probléma, hanem a közösség hozzáállása. Állítom, Dániában kevesebb csili-vili autót láttam - mert tudják, hogy mik az ország lehetőségei.

lajafix 2009.08.27. 15:33:59

ennyi pénzért már komoly gazdasági képzettséget is lehet szerezni, a történet főszereplőjére rá is férne. Tipikus 'a pina szorítása' történet.

Nor- 2009.08.27. 15:38:22

Köszönjük a hasonló balekoknak, mint a postíró, hogy agymosott zombihadként követi a kapitalizmus által diktált trendet.
Így lehet olcsón használható kocsikat venni azoknak, akiknek van annyi esze, hogy nem költ el olyan pénzt ami nincs, és csak akkor veszi meg a kocsit, ha már a zsebben rá a lóvé.

Tudjátok, az a bizonyos ár/érték arány.
Nekem konkrétan SOHA nem volt 5 évesnél fiatalabb kocsim, de hozzáteszem, az árokparton sem álltam vele lepukkadva. Mi a titka? használtan megvenni egy keveset futott darabot, ami jó állapotban van, átnézetni, kicserélni rajta MINDENT ami kopó rész (futómű részei, fékek, vízpumpa, szíjak, stb.), illetve AMINt bármilyen furcsaság hallatszik, azonnal megkeresni hogy mi adja ki a hangot és cserélni.
Így a szomszédnak menőző kispénzű balekokhoz képest 1/3-1/4 áron lehet üzemeltetni és fenntartani a kocsit, pláne megvenni.

Kívánok továbbra is sok balekot az országnak, valamiből a bankoknak is meg kell élni!

Zombika 2009.08.27. 15:39:04

Én csak azt nem értem, hogy amikor a saját autója volt hitel nélkül, akkor hogyhogy nem tudott félretenni egy fillért se a cserére?
Az ember soha nem tudott/akart spórolni, félretenni egy forintot se, de mindig egyre újabb és drágább autókba ült bele.
Ha jobban megnézitek, akkor az általa betolt saját erő mindig a '93-as autójának az amortizált maradéka volt. Így jutott el a 90%-os hitelig.
Az a szomorú hírem, hogy a jóember az elmúlt 16 évben semmit nem lépett előre anyagi helyzetében, csak egyre drágább és újabb autókat vett, olyanokat amiket már egyszerűen nem engedhetett meg magának, csak esztelen hitelfelvétellel tudta megoldani.
Nem értem, hogy ez miért lenne bárki más - erőszakos (wtf?!?!) reklámok, gyenge pénzpiaci szabályok, rossz törvények, a kormány az ellenzék, a zsidók vagy a pirézek - hibája? El lehetett volna ücsörögni az első Suzukiban 10 évig is, amíg össze nem jön egy kis készpénz az új autó önrészére, nem?
"33 évesen csak megérdemlek ennyit, nem?" Nem, tévedsz testvér, annyit érdemelsz meg, amennyiért megdolgoztál. Nem érdemelsz meg olyan autót, aminek csak a 10%-át tudod kifizetni.

acsa77 2009.08.27. 15:43:00

@stevee: A mosolygós hölgyek/urak vallásos meggyőződéssel mondogatták egy volt barátnőmnek már 2004-ben, hogy az 4 éves hitelének utolsó 1-2 évét érdemes előtörleszteni. Mi van??? Olyankor már alig fizet kamatot és a kezelési költség horribilis.
Másik, matematikából szigorlatozott ismerősömnek pedig be tudták adni, hogy megéri azt a konstrukciót választania, ahol a végén fizet még egy milliót. Elképesztő mennyiségű kamatot fizetett. És egy fillért sem alkudott a 4M Ft-os fapados dízel Pólón 4 éve. Szerintem rengeteg ilyen balek van.

Rocko- 2009.08.27. 15:43:28

@butcher511: azt is tedd hozzá, h cseéltél közben autót, Suzukit, Suzukira. :)

hirtelendi 2009.08.27. 15:50:13

Naná, hogy a törvények túl lazák, a fogyasztói társadalom,a globalizáció, az agresszív reklámok, a kereskedők, meg a bankok a hibásak. Hiszen, ha nem ők, akkor csakis az utóbb eladósodott, a döntést meghozó egyén lehet a hibás abban, hogy nem volt elég körültekintő, hogy úgy döntött bedől mindennek, amit mondtak neki, elhiszi, hogy van ingyen vacsora. De ez így nem lesz jó, mert akkor neki kellene viselni a felelősséget, nem lehetne sikoltozni állambácsi (azaz többi adófizető) segítségért. sokkal jobb, ha körülmények áldozatai vagyunk, akkor járnak nekünk a dolgok, és nem kell érte semmit tennünk.

Nem lenne nagy baj, ha a posztolóhoz hasonlók most már abbahagynák a rinyálást, és vállalnák a felelősséget a döntéseikért. Senki sem kényszerített őket géppisztollyal, hogy újabb és újabb hiteleket vegyenek föl, főleg nem úgy, hogy eszükbe sem jutott önállóan átgondolni a kockázatokat. És nem kell az ócska duma, hogy nem ért hozzá. Ez negyedikes matek, meg józan ész. De ha ennyi sincs senkiben, akkor ne vegyen fel hitelt, legalább annyi esze legyen.

zippofcy6 2009.08.27. 15:50:48

92-ben (350 ezerért) szüleimtől kaptam egy Suprát. Nem kicsivel voltabb menőbb vele mint egy fos Swifttel.
94-ben családon belül elcseréltem (mert sokat fogyasztott és apámnak meg megtetszett) egy CRX-re. Az is menő volt, és így egy fillérembe sem került.
95-ben ezt lecseréltem egy 2. generációs CRX-re (az 500 ezer HUF különbözet fele jött ÁFA okosságból, másik fele szüleimtől)
2000-ben egy MR2esre cseréltem, a 700 ezer HUF különbözet eredetét lásd fent :)
2005-ben lecseréltem a mostanira (4WD+turbó), egy az egyben.

Csak én látom úgy hogy Magyarországon aki dolgozik semmire se viszi, itt csak ügyeskedni érdemes? :P

(Ja és sose volt se MSZP-s, se Fideszes, se babó "kapcsolatom", se nekem se a családomnak. Erre büszke vagyok :P Igaz nem is tartok el se babót se orkot, se az állami bürökráciát ... na erre még büszkébb :P )

wamzer 2009.08.27. 15:53:43

Azér sztem élből fikázni az autóhitelt hülyeség. Nem feltétlenül rossz az. Jó, nyilván nem végtelen futamidővel, és nulla önerővel, de nem eredendően szar dolog az. Persze, dupla bukás a kamaton, és az azonnali amortizáción, de simán el tudok képzelni olyan szituációt, amikor mindent - nem csak anyagi szempontokat - figyelembe véve jobban megéri bukással együtt is beszálni egy hiteles új autóba, mint egy olcsóbb használtba.

Ugyanígy az újautó vásárlás fikázása is hülyeség. Mi a baj azzal, aki új kocsit vesz? Bukik, persze, rendben van, cserébe nagyobb eséllyel ússza meg szívás nélkül, új kocsival kapja elvben azt a "szolgáltatást" is, hogy az nem baszódik el, vagy ha mégis, megcsinálják garanciában. Akinek ez számít, az új kocsit vesz, benyeli a bukást, mert ez neki többet megér annál, hogy lerohadjon a gyerekével az országúton a 15 éves Kadettel, meghogy hozzá nem értőként szopassák a szerelők, és húzzák le jól.

(megjegyzem, úgy vettem védelmembe a hitelre új kocsit vásárlókat, hogy kp-vel kifizetett, 7 évesen vásárolt használt kocsim van :)

Zombika 2009.08.27. 15:56:24

@zippofcy6:
Nagyon ügyes gyerek vagy, de remélem egyszer még megrohadsz ezért a börtönben.
Faszom kivan, hogy abból a pénzből amit megkeresek a cégemben, kb. 30%-ot tarthatok meg én, a többit fizetem - helyetted is - bele a nagy kalapba, hogy legyen neked utad, kórházad, tűzoltóságod, segélyed, meg ilyenek.
Mondjuk így se halok éhen, de azért az kibassza a biztosítékot, hogy ahelyett, hogy csendesen, kussolva örülnél az "okosságodnak" még kérkedsz is vele.
Egy kulturált országban ezért mindenki leköpne téged.
Értsd már meg: nem az államtól lopsz, mert olyan nincs. A többi adófizetőtől lopsz, akik ezért jogosan haragudhatnak rád, hát lapulj nagyon!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 15:58:17

Így jár az ész nélkül vásárló fogyasztó.
Aki bedől minden reklámnak.

Azért egy hiányzó központizár miatt nem cserélném le az egyébként jól működő régit, hanem rakatnék bele egy huszasért.

Úristen, nincs ABS? Cseréljük le egy ugyanilyenre, amiben van. Bő 2 millát megér egy ABS....

Igen csekély szánalmat tudok érezni az így járt fogyasztók iránt.....

zippofcy6 2009.08.27. 15:59:14

Zombika: "Nem értem, hogy ez miért lenne bárki más - erőszakos (wtf?!?!) reklámok, gyenge pénzpiaci szabályok, rossz törvények, a kormány az ellenzék, a zsidók vagy a pirézek - hibája?"

Azért, mert az elmúlt 19 évben folyamatosan csak szegényítették az országot, az ipart külföldi kézre juttatták (a külföldi tulajdonosoknak meg csak piacként kell az ország a termékeiknek, szal ők jól leépítették az ipart) így nincs termelés, az állami intézményrendszert meg a saját jólétüket csak 85%-os adókkal tudják fenntartani, ami miatt a dolgozó állampolgárok megélni is alig tudnak, nem hogy megtakarítani.

Emiatt aztán ha kicsit is "élvezni akarják az életet" nem marad más számukra mint a hitel ... vagy elmenni más, normális országba dolgozni.

Magyarország a rablótőke gyarmata már idestova 20 éve ... köszönhetően NEKTEK, birkák.
Tőlem ugyan egy fillért se láttak eddig, és nem is fognak ezután sem!

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.08.27. 16:01:30

ezt a ráerőszakolós szöveget nem értem...

tegye fel a kezét, akinek fegyvert szögeztek a fejéhez, így kényszerítve devizahitel felvételére!

Passatszél 2009.08.27. 16:01:40

Nem értem egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért akar venni valaki egy drága kocsit ami tök alap. Látom a kocsikat ami ugyan új de se központi zár se szervo még egy rádió előkészítés se. És annyi pént adnak érte mint egy 10éves ful extrás felsőkategoriás kocsiért mindezt úgy, hogy tök ruppotlanok. Valaki magyarázza meg.

Zombika 2009.08.27. 16:02:57

@zippofcy6:
Te közgáz egyetemet végeztél?
Ennyi tévedést régen láttam ilyen kevés sorban.
Ha egyszer majd ráérek, elmagyarázom neked, hogyan működik a gazdaság.

stevee 2009.08.27. 16:02:57

@wamzer: evidens, hogy valakiknek meg kell venni az új autót is, hiszen akkor miből lenne a használt? : ) Itt az értelmesebbje csak annyit akar mondani, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Ha csak egy KICSIVEL több önmegtartóztatás lenne az emberekben, SOKKAL hatékonyabb, gazdagabb ország lehetnénk!

zippofcy6 2009.08.27. 16:03:16

@Zombika:
1. Ezeket nevezed te utaknak?
2. Kórházban 1x voltam az elmúlt 20 évben, magánklinikán, a magyar "egészségügyből" köszi nem kérek. Vagyis nem te fizetted, hanem én.
3. Segélyt életemben nem vettem fel és nem is fogok.
4. Nem lopok az államtól ... egyszerűen nem fizetek neki.
Arről hogy az állam téged kizsákmányol és ez téged frusztrál, én nem tehetek.
"Teccettek volna forradalmat csinálni" - idézhetem Antall Józsit :P

wamzer 2009.08.27. 16:03:21

@zippofcy6: "Magyarország a rablótőke gyarmata már idestova 20 éve ... köszönhetően NEKTEK, birkák.
Tőlem ugyan egy fillért se láttak eddig, és nem is fognak ezután sem! "

hmmm, a modorosblognak ujabb gyöngyszem lehetne a "modoros adócsaló", "modoros büszke adócsaló", "modoros mindig-mást-hibáztató álradikális" :D

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 16:06:22

@hirtelendi:

Egyet is értek, meg nem is.
Vegyes érzelmeim vannak egyébként a témával alapvetően.

Egyrészt:
Valóban minden felnőtt ember legalább általános iskolai szintű matektudással kellene hogy rendelkezzen. Józan ítélőképességgel, belátással, az igényeinek és azok kielégítési módjának megfelelő felmérésével.

Másrészt:
Milliárdos iparág épült az emberek befolyásolására. Ha nem működne, nem nőtt volna ekkorára. Pszichológusok, médiaszakemberek tömegei fordítják teljes munkaidejüket arra, hogy a még ellenálló embereket is megtörjék.

Hibásnak tartom a tudatipart és azt az embert is, aki saját tudatlanságából bedől minden szarnak. Mert lássuk be: a felnőtt emberek nagy része nem rendelkezik az első pontban körülhatárolt feltételekkel. Ezért ki a hibás? Az oktatás? Az egyén maga? Vagy egyszerűen az ember ilyen?

zippofcy6 2009.08.27. 16:06:47

@Zombika: Ne nekem magyarázd, magyarázd a 3 millió magyar dolgozónak miért lóg ki a seggük a gatyából.
BIZTOSAN megértőek lesznek majd veled ... ha ezt a rendszert véded akkor mit sírsz az adók miatt?
Szavazz a libatolvaj Gordonkára, és légy rá büszke mivé lett az országunk röpke 20 év alatt.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 16:08:54

@Zombika:
Nagyrészt a közgáz egyetemet végzett emberek tették tönkre a gazdaságot.....

zippofcy6 2009.08.27. 16:13:22

@wamzer: Bocsi, de 85%-os adót csak a hülye fizet meg.
Inkább legyek szemét mint kizsákmányolt rabszolga (nekem még azt tanították az iskolában hogy a kizsákmányolás ellen küzdeni kell, nem részt venni benne :P )

Ezenkívül mit is látunk az ország vezetőitől?
Eladták a nemzeti vagyont, a bevételt felosztották egymás között.
Ellopják a TI adótokat, kiosztják maguknak ADÓMENTES költségtérítés címén.
Ha én adóznék, NEM nektek lenne a jobb.
Hanem ők tudnának többet lopni !

Kár beléjük már ennyi is.

Csökkentsék az adókat 60%-al, akkor majd adózok.
Ja hogy ehhez le kéne építeni az állami bürökráciát, fel kéne függeszteni a (hazaárulásként felvett) külföldi hitelek törlesztését, be kéne fagyasztani az orkszaporító programot?
Hidegen hagy. Oldják meg, ők a hozzáértő vezetőink. Vagy mi másért választottátok meg őket ti, ha nem a szakértelmük miatt? :P

pet77 2009.08.27. 16:15:03

hitellel terhelt autóját beszámitjuk!!!!!!!!!

Egy újabb Úrhatnám, pénztelen,nagyravágyó balek története,aki mindig 0 Ft-bol akart új autóba ülni, és ugy akart élni, mint az amerikai filmekben,balkáni fizetésből...
Ja?! MI is az a devizakockázat????
Tökéletes példa a gyenge akaratú(befolyásolhato),kisebbségi érzésekkel küzdő (éppezért erején felül költekező) sznobnak!!!

Tisztelettel:15 éves autóval járó, azt időnként megszerelő, adóssággal nem rendelkező 32 éves lakás-és családtulajdonos.

Bartoki 2009.08.27. 16:15:13

Az úgy van, hogy ha egy autót nem tudok megvenni:
- legalább 20% önrésszel
- max. 5 éves hitelre
- emellett 1 évnyi törlesztésre elég tartalék kp-val
... akkor be kell látni hogy azt az autót nem engedhetem meg magamnak :(

Amúgy meg nem kell betojni, bár kérdés hogy mikor volt rajta 4 millió a tartozás, de valószínű hogy azóta már csökkent egy kicsit (mondjuk 3-3.5 millióra).

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.08.27. 16:18:48

zippo:
Ez nem politikai vitafórum, légyszíves tartsd magadban, vagy menj a megfelelő szaktopicba !

Zombika 2009.08.27. 16:19:00

@zippofcy6:
Nem EZT a rendszert védem. De a világ minden államában KELL adót fizetni, mert az állam közfeladatokat lát el. Persze lopnak is meg pazarolnak is (itthon többet, mint máshol), de gyakorlatilag mindenütt. Akárhogy is azt hiszed, hogy nem, te is részesülsz ezekből a közellátmányokból.
Minél kevesebb ember fizet adót, a maradéknak annál többet kell, ez viszonylag egyszerű. Jobb lenne egy alacsonyabb szintű központosítás, kevesebb elvonással, kevesebb állami közfeladattal, hogy az emberek inkább direktben fizessenek azért és annak, amilyen szolgáltatást és akitől igénybe vesznek. Pl. orvosi ellátás, oktatás. De itthon egy nevetséges összegű tandíj vagy vizitdíj sem megy át, ugye.
Pedig ha kevesebb pénzt fizetnénk be a központi kalapba, akkor kevesebbet tudnának ellopni és elpazarolni a "képviselőink".
Az előző rendszerben nem 3 millió magyar dolgozónak lógott ki a segge a gatyából, hanem 6 milliónak, nehogy azt hidd, hogy az jobb volt...

enté 2009.08.27. 16:20:53

Minek kell 4-5 évente hitelre autót venni? Elmegy az "újszaga" vagy mi lesz vele?

trixilw 2009.08.27. 16:21:33

Ne szídjátok szegényt suzukist, tényleg jót tesz velünk. Én pont a válság közepén vettem autót idén év elején. Először valami szar kis 10 éves fapadot akartam (természetesen kp), de mikor láttam, mennyire be vannak tojva az autókereskedők nem bírtam megállni és kivártam. 4 éves Citroen C2-t vettem, melyet a válság előtt 1,7-ért kínáltak. Én már 1,2-ért vettem meg, költöttem még rá 100 ezer forintnyi szervizt meg új gumikat és tökéletes, nem fapad.
Akkor még csak motoszkált bennem az érzés, ma már biztos vagyok benne: új autót soha! És csakis kp-ra

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 16:22:38

@prokee:
Nem akarok vitázni, de az eladósodás/eladósítás, akár autóvásárlás, akár kukoricadara, akár országszintű, az igenis politikai kérdés.
Kiváltképpen, ha az egyénileg jelentkező problémás tömegesen jelennek meg.
Az is, ha egy társadalomban tömegével vannak alulképzett emberek, akik bedőlnek minden harapnivalónak.

trixilw 2009.08.27. 16:25:55

@wamzer: Az hogy új autóval nem bukik baromira nem igaz. Az új autónak van egy olyan gondja, hogy garancia, ami csak akkor érvényes, ha az adott szalonba hordod vissza a kocsid állandóan, ahol töketlen, amatőr banda vár és még ki is lop mindent a kocsidból ami mozdítható. Ráadásul felszámolja az olajcserét amit baszik megcsinálni.
Többet ér egy jó autószerelő aki megnézi a kocsit, elmondja milyen problémák várhatók vele, ismeri a gyerekbetegségeit és azok javítási költségeit. Ilyet nem találsz márkakereskedőknél.

Werwolf 2009.08.27. 16:28:15

W 123, 1983.
No para. :))

kivétel ellenes 2009.08.27. 16:28:33

szerintetek miért terjedt el az öreg, de legalább ki van fizetve? sajnos tömeges a jelenség, de megmarad egyéni probléma szinten, mert nincs miből támogatni akik elszálltak. Lehet azt mondani, hogy a saját hibájuk, de a hitel törlesztőrészlet emelkedés jelentős része az országkockázati felár 10-12 szeresére növekedéséből adódik (jelenleg kb 5-6%!!!!), tehát a kormány felelőssége. Igaz, ezt a nulla gazdasági teljesítményt femutató kormányt azok (is) választották, akik elszálltak a hitelekkel, tehát akár a saját hibájuknak is felfoghatjuk....

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.08.27. 16:29:18

+ 1.700. EFt-t adtál egy autóért, mert ABS-es ? Nem kell csodálkozni.

Az enyém nem ABS-es. De pont annyiért vettem, amennyiért a Tiedet beszámították. Hitel nélkül , pont.

GyLovag 2009.08.27. 16:29:27

Azt, hogy nem gondolkodott valaki (magyarán hülye) azt értem.
Viszont ezt még világgá is kürtölni? Na ahhoz nem fér a fejem!

Apósomnak van egy mindjárt 10 éves Swiftje. Nem egy villantós autó az tény, de mivel az nem számít így járunk 5-6 literes fogyasztással és régi autóval.
CD lejátszó meg ABS hiánya miatt autót cserélni. Világ hülyéi egyesüljetek! ABS nélkül 10-20-30 stb éve is eljártak az emberek, meg most is.
MP3-at is tudó CD lejátszó az a nevesebbeket is alapulvéve (JVC, Sony) már 18ezerért is megvehető, ha csak az alaptipus is elég.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2009.08.27. 16:30:08

én autóm értéke fele a hiteltartozásnak. Első és utolsó új autóm volt, természetesen Suzuki. A következő egy 1993-as roncs lesz, de legalább egyben kifizetve, hitel nélkül.

mikrovp 2009.08.27. 16:33:22

Nem baj, most jó sok ember megüti a bokáját a felelőtlenül felvett hitelekkel. Ha ebből tanulnak, és rájönnek az "addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér" örök igazságára, már megérte. Ha nincs lóvé, ne vegyél új autót. Ha nincs lóvé, ne építs új házat. Ha nincs lóvé, ne vegyél plazma-tv-t. Az új dolgok vásárlása nélkül is meg lehet oldani az életet.

Kivancsi 2009.08.27. 16:35:19

Nekem nincs bajom se a torvenyekkel sem a hulye emberekkel...

SOT... IMADOM ezt a helyzetet..

Szeretek cash-re 3 eves megkimelt 10-20E km garazsirozott autot felaron teligumival, alufelni megvenni a hulyektol..
Majd boldogan 100.000 km-t beleverne a kovetkezo 3 eveben es persze jo penzert kuplung csere elott eladni :):):)

A hulyek meg fizessenek es jampizzanak az autoval en viszont hasznalni akarom occsoert :):):)

theutat villám 2009.08.27. 16:35:19

Ennyi eszed volt, azért jártál így

pet77 2009.08.27. 16:35:40

Szegény balek! Milyen büszkén tekinthetett le az Adriára menet a szegény szlovák rendszámú skodákra(PL: favorit, felicia) , amik feltehetően ki voltak fizetve, holott az egész" egzisztenciája" hitelből volt fedezve.
Mostmár értem, amit 97-ben nem értettem:A rózsadombon dolgozva nem egy S100-as skodát, zsigulit,kispolszkit láttam parkolni a több 10 millios ház előtt ...
Hiába, az okos ember a pénzét nem autóba fektet.Azt csak szükséges kiadásnak tekinti.Aki nem lesz azzá amit a reklámok és a társadalom sugall, az az okos ember...

paaj 2009.08.27. 16:37:15

Szokták mondani, tipikus.:) Te vagy az ideális vevő, minden hülyeséget benyalsz, a létező legszarabb hitelkonstrukciót simán bevállalod, nem számolsz, nem gondolkodsz. Aztán csodálkozol.:))
A 10%-os önerős hitelt pont a balekoknak találták ki. Ha van előtörlesztési lehetőséged és van pénzed, használd ki. Csökkentsd a tőketartozásod. Ha nincs hát így jártál. Most a saját károdon tanultad meg, remélhetőleg egy életre, hogy bármit is ajánlanak, bármilyen vonzónak tűnik az ajánlat, leül, számol, gondolkodik és legfőképp aláírás előtt az utolsó betűig elolvas mindent és ha nem ért valamit kérdez!

JMC 2009.08.27. 16:39:52

Lehet, hogy 30 éve eljártak az emberek ABS nélkül is, de akkoriban még színes tévé sem volt, meg mobiltelefon sem. Mostanában meg már szinte létszükséglet. Nem baj az ha van az autóban ABS, de utólag is bele lehet szerelni, ennél nagyságrendekkel olcsóbban.

pet77 2009.08.27. 16:40:32

@paaj: dehogy kérdez!!!!!!!!azt csak ostobák szoktak!!!!:))))))

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 16:42:48

@JMC:
Én tök jól elvagyok ABS nélkül is.
A tolatóradart pl. még cikinek is tartom.
Ez nem létszükséglet. A kaja az.
Színes tévé nélkül is el lehet lenni.

zippofcy6 2009.08.27. 16:44:33

Látom kicenzúráztátok a hozzászólasaimat ... 21. sz. Magyarország, cenzúra ...
Sok értelme van így a fórumnak, aki olyat ír be ami nektek nem tetszik kitörlitek.
Szerintem az egész fórumot töröljétek ki :P

pet77 2009.08.27. 16:45:33

MP3 lejátszóért aztán érdemes eladósodni!!!!!!!!!!!!
Ami dühitő: az én adómból segiti ki a "kormány"a szabadfelhasználású jelzáloghitellel rendelkező Újautósokat!:(((((((((

Indy_ 2009.08.27. 16:45:34

@Mk412: Nem mindenki vezet olyan jól mint te. ;) Inkább a radar, mintsem kilógjon valahonnan az autó és kevesebben férjenek el. No meg egy autót általában nem egyedül vezet az ember, nők is vannak ám a világon. :)

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.08.27. 16:46:05

zippocfy:
Akkor lassan, hogy te is értsd:
N I N C S H E L Y E A P O L I T I K Á N A K.

Számunkra van más örömforrás is az életben, számodra meg egy rakás lehetőség az ilyen hozzászólásokra.

redriot77 2009.08.27. 16:46:18

Az ilyen tipikus "10-évre-vett-új-ignist" emberek a fizetésük mekkora hányadát költik autóra? Törlesztő+casco+kfb+szervíz+benya? Szerintem meglepődnénk soknak közülük a fizuja fele-harmada is elmegy az új Suzira.

A poén, hogy öt év múlva már egyáltalán nem néz ki újnak, nem néz oda senki, mikor pity-pity húsz méterről a teszkó-parkolóban... De szerencsétlen továbbra sem tudja értelmesebb dolgokra költeni a pénzét, mert a törlesztő ott figyel. Ha várt volna két évet, 3mill helyett megvehette volna ugyanazt az Ignist 1.5-1.7-ért. Akkor se lenne a parkoló királya, de vehetett volna mondjuk egy hatos Beckset két üveg Adambrau helyett. :))))

pet77 2009.08.27. 16:47:50

@Indy_: Bezzeg amikor a nejednek trabantja volt,nem zavartak effajta dolgok...

zippofcy6 2009.08.27. 16:48:01

@prokee: Nézz utána ki mondta: "Minden politika" :P
Akkor minek raktok ki ilyen cikkeket ? Ez pláne az.

Indy_ 2009.08.27. 16:49:03

@pet77: nem vagyunk mi olyan öregek... ;)

Bélabácsi 2009.08.27. 16:54:02

Bár sose szerettem, Kóka Jánosnak volt egy nagyon, de nagyon igaz mondása: Magyarország 90%-a pénzügyi analfabéta.

Devizahiteles faszikáim egyvalamit néztek: a KAMATSZÁZALÉKOT. Amire persze rájött a nagy bizonytalansági tényező, az árfolyam-hányados. De eddig már nem jutottak el az olvasásban.

Két éve cseréltem le a használt gépemet egy újra úgy, hogy beszámíttattam egy valamivel kisebb újba és vittem a különbözetet kápéban. Mikoraz értékesítő meghallotta, hogy nem veszek fel hitelt, egyből rá akart beszélni egy nagyobbra, hiszen mennyivel szebb. Meg trendi. Meg wow. Háromszor kellett elismételnem hogy nem érdekel, nekem ez kell.

A mai geci marketingesek miatt az iskolában a számtan mellett a "hogyan mondjunk nemet ha valami nem kell nekünk" című tantárgyat kezdeném el oktatni, de nagyon gyorsan. Mert miattuk van négyzónás légkondi, Bi-Xenon és még sorolhatnám.

Rogue 2009.08.27. 16:54:07

Elnézést kérek a postolótól, de szerintem nem volt normális.
"Az új autó megint Ignis lett, de volt benne ABS, meg végre CD, meg más apróságok, kaptunk hozzá téli gumikat is"

Ha jól értem, ABS miatt lecserélte a 4 éves kocsiját egy kedvezőtlenebb hitellel megvett ugyanolyan újra???? Miközben az előző hitelből még annyi volt, hogy szinte nem is kapott semmit a kocsi leadása után???? Élethosszig a Suzukinak akar gályázni az ilyen????

Volt benne CD??? eredeti gyári CD???? volt hozzá téligumi??? Eredeti gyári téligumi?????? Fogadjunk, hogy negyedárban meg tudta volna külön venni ugyanazt sokkal jobb minőségben!!!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 16:55:31

@redriot77:
Pontosan.
Az ilyen hitelek annak jók, akik nem tudják értelmes dolgokkal lefoglalni magukat.
Hopp egy hosszútávú hitel és meg van oldva az életértelme 10-20 évre.


@prokee:
A hitel az politikai kérdés.

Ha a K-jetronic befecskendezőkről van szó, akkor nem terelődik át a téma.....

Danessz 2009.08.27. 16:57:07

KiA-m van,fix törlesztővel vettem a válság előtt 1 hónappal! Muhaha!

esde 2009.08.27. 16:58:15

ebben e történetben az a szép hogy 4x vett új autó mert kéne valami jobb ebből:

- elősször kiszúrták a szemét egy fordulatszámérővel (1500 a homasitában?) hányszázezret fizetett érte???
- másodszor megvette az ignist ez mondhatjuk autó váltásnak
- aztán megint az ignis, meg biztonságot szeretett volna, de nem kapott csak egy nagy hitelt amit nyoghet...

ha széthajtotta volna az első swiftet aztán most hajtaná az ignis-t akkor, lehet ne egy szakadt suzukis, de nem lenne hitel a nyakán...

hogy lehúzzák az embereket...

tényleg nagyon sajnálom...

mondjuk próbáltam ismerősöm meggyőzni hogy ne vegye meg azt a lomot... nem fogja fedezni a hiteltartozását pár év mulva és megvette...

azzal érvelt hogy 3 év mulva úgy is lecseréli... hát már meg sem merem kérdezni hogy is van ez most...

esde 2009.08.27. 17:00:16

nekem már ott gyanús volt hogy:

"az örökségemből vettem egy suzukit"

pet77 2009.08.27. 17:00:35

@redriot77: igazad van,inkább inná a márkás sört egy 10 éves ignis volánjánál:)))))

igazi hős 2009.08.27. 17:01:10

Nem értem az új autót fikázókat: megveszem használom 10-12 évig, újra cserélem. Átlag 5-6 éves autóm van, aminek teljesen tudom az előéletét. Aki mondjuk 4 éveset vesz és 4 évente cserél, annak is ilyen korú az autója, de háromszor játszik zsákbamacskát és alig kerül kevesebbe.

KR_ 2009.08.27. 17:01:17

jajaja... mindeki ugyan azt írja de lényeg tényleg az hogy:
A-el kell olvasni az apró betűs részeket,
B-nem kell hinni a reklámnak, pláne a kereskedőnek,
C-addig kell nyújtózkodni, amíg...,
D-mi a sz*rnak kell valakinek pukimentes autó, pláne ha 4 évente lecseréli...
E- suzuki...

Picit persze sajnálja az ember a hasonló cipőben járó embereket, pláne mivel hogy végső soron az adófizetők, azaz MI, fogjuk kirángatni őket a sz*rból...
De mást nem tehetünk, ez van.
Én személy szerint jól járok ezen, mert 2 évente lecserélhetem az autómat egy 2-3 évesre fele áron mint a szalonautó, úgy hogy max. 10-20%-t bukok az 50%-os áron, mert már a többit elbukták a posztot íróhoz hasonló emberek...

Nembaj. Mindenki a saját hibájából tanul!
Legyen neked is ez jó tanulság!

KZsuzsa · http://deepindata.com 2009.08.27. 17:03:45

azt kell mondjam, az új autó vásárlása jó. Már nem nekem, hanem az olyan balekoknak, mint a postíró.
Igazából addig jó, míg vannak olyanok, akik azt hiszik, lehet tovább is nyújtózkodni, mint az a bizonyos takaró.
Már csak azért is, mert ha senki nem venne új autót, mivel az első évben az elveszti a 30%-át, akkor egy idő után használt autó se lenne, mert az ilyenek nem kényszerülnének rá eladni.
Hogy aztán megvehessük mi, készpénzesek. Mi épp egy (asszem) 8 éves F Astrát.

dead end2 2009.08.27. 17:06:13

@Johann Gambolputty de von Ausfern schplenden:
azért járt jól, mert baromi drágán vette fel és most éppen csak kicsit drága??? LOL XD


apamacko meg egy tipikus lúzer.

Pár éve még kisebb csoda volt egy új autó a családban és éveket kellett várni rá. Fel kéne fogni, hogy az emberek most sincsenek annyival jobb helyzetben, hogy természetes legyen az új autó...
Mindegy, előbb-utóbb mindenki rájön.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2009.08.27. 17:07:45

csaladod van es ignist meg sx4-t veszel aranyarban? amit eddig kocsira koltottel az elmult 5 evben, az arabol vehettel volna egy uj xsara picassot. szerviz szinte semmi, fogyasztasa annyi mint a buzikidnak es 3 gyerek + csomagok nevetve befernek

kohana · http://kisviraginitaly.freeblog.hu 2009.08.27. 17:07:57

van egyébként, akire a józan ész se hat.
Ismerős járt úgy, hiába mondta neki párom, a nagy semmire (még egyetemen volt, éppencsak dolgozgatott, anyjának lakáshitel, és minimálbér), ne vegyen új autót. Csak azért is megvette.
Aztán alig több mint egy évvel később totálkárosra törte.
Kocsi oda, a hitel viszont még mindig ott van... a roncsot el bírta adni, meg a biztosítóval is sikerült valamit kialkudni, de az nem fedezte a teljes összeget, szóval a mai napig fizet, a nagy semmiért...

T4KK 2009.08.27. 17:07:58

Nekem meg 26 éves 1-es Golfom van, de el nem adnám. Annyira meg vagyok vele elégedve. Ráadásul Diesel. Még sincs vele szinte soha semmi baj, csak a kopó alkatrészeket kell cserélni, na meg hengerfejet néha, viszont az is fillérekből megoldható. Hitelre soha nem vennék semmit! Ha akar valamit az ember szerintem gyűjtse össze az árát, ha pedig nem bírja, akkor mondjon le róla inkább. Sajnos szar érzés is amikor némelyik szomszéd 3-4 évente cseréli az autót, de ha mi nem vagyunk azon a szinten hiába is erőlködünk.

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.08.27. 17:09:01

kopasz suzukis:
Bocs, de téged is moderáltalak. Egyetértünk ugyan, de ebből naaaaagy flame lett volna villámgyorsan, azt meg nem szeretjük :)

pet77 2009.08.27. 17:09:33

@Indy_: rendben...csak az igényeink és a lehetőségeink elszakadására próbáltam rávilágitani.

Fricibá' 2009.08.27. 17:10:58

1. Aki hitelt vesz fel nem termelő beruházásra, az hülye.
2. Aki ad neki, az aljas.
3. El kellene indítani a "Fizess készpénzzel!" mozgalmat, mert ha látod mennyi kp-d van akkor nem hitelből élsz.
4."széles tömegek utálják a "nemzetrontó" pajeszosokat, miközben csak természetes módon használják ki a piac lehetőségeit." (acsa77) Ez jó! Az angolok is csak kihasználták, hogy nekik már van géppuskájuk 1890-ben amikor vérbe fojtották a Mahdi-felkelést Szudánban. (Közelebbi párhuzamot nem merek írni...)
5. A gyerek is csak az első pofonig gondolkodott a diákhitelen.
6. Visszatérve az autókra: három éves korában féláron megveszem, hatévesen minimális veszteséggel eladom. Mindezt készpénzért. A bankok meg bekaphatják.

_mikulasbacsika_[+1] 2009.08.27. 17:12:53

Még jó, hogy ennyi balfasz van az országban, legalább lehet kapni alig használt pár éves autókat olcsón.
Ami nem jó, hogy mivel ennyi balfasz itt, a nem balfasz is kénytelen velük szívni a faszt, mert olyan ez a kurva ország, mint egy birkatenyésztő farm, megválasszák a geciláda tolvaj politikusokat, csak lesik ahogy kilopják a szemüket, aláírják a saját kivégzésüket, még a saját sírjukat is megásnák és zsupsz beleugrálnának.
A cikkíró meg szerintem nem is létezik, aki ekkora barom állat az nem is tud írni, nemhogy még fórumba írogasson. Csak hergelni akart titeket valami köcsög ezzel a cikkel.

igazi hős 2009.08.27. 17:16:14

@_mikulasbacsika_[+1]: Lehet hogy a cikk kamu, de ilyen emberke nem kevés létezik. Nemcsak nálunk.

pet77 2009.08.27. 17:16:50

@_mikulasbacsika_[+1]: a cikk valószinűleg tényleg fiktiv, viszont jó vitainditó!

LyukasBogrács 2009.08.27. 17:17:46

"1997-re aztán megnősültem" elso hiba: no

"de kellett egy kis hitel is amit nem szeretek, de párom örült, így én is vele" masodik hiba: a no beleszol

"33 évesen csak megérdemlek ennyit, nem?" harmadik hiba: onamitas

“pofátlanul alacsony árakat mondtak a régi kocsira, pedig mi úgy szerettük” negyedik hiba: naivsag

“olyan kedvező konstrukciót ajánlottak, hogy nem tudtunk nemet mondani” otodik hiba: gyengeseg

“A hitel 10 évre tolódott, de ez nem baj mondták” hatodik hiba: hiszekenyseg

“a svájci frank meg elég stabil és a forint is erős.” hetedik hiba: tudatlansag

“Azt gondoltam, nem fizetek le vannak ...” nyolcadik hiba: onfejuseg

“fel nem foghatom - hogyan lehetséges ez” kilencedik hiba: butasag

“de gondoltam leírom.” es vegul, tizedik hiba: onegetes

NYISZI 2009.08.27. 17:19:26

@gergo:
Franci "autót" a ház elé nem engednék beállni...:)

pet77 2009.08.27. 17:20:10

Érdekes, hogy a kommentelők között egy sincs,aki ugyanigy járt volna...Pedig a viszonyokat ismerve legylább a keresők 20 %-a járt igy...
Lehet, hogy ők a "kurvajó az új verda"cimű blogban kommentelik a "csóró régiautósókat"

Suttora 2009.08.27. 17:20:43

@LyukasBogrács: Az elsővel nem feltétlenül értek egyet, talán még a másodikkal se, de a többi jogos. :DD

Zombika 2009.08.27. 17:23:10

@Fricibá':
1) nem feltétlenül: pl. egyetemet frissen - kurrens szakon, nem büfé-kommunikáción - végző ember simán felvehet. Az első 3 évben várhatóan duplázódik a fizetése, a következő 3-ban még egyszer. Nyugodtan előrehozhatja a fogyasztását, hiszen csak egyszer fiatal. Én 12 éve megcsináltam, a 6 éves hitelt 2,5 év után visszafizettem, nekem bejött.
2) Aki hitelt akar és nem kap hivatalos csatornán, az felveszi uzsorástól. Az emberi hülyeség és a hozzá párosuló kitartás végtelen. Még mindig jobb, ha egy a PSZÁF által (elméletileg) renszeresen ellenőrzött bank ad.
3) Indítsd, szerintem sokan csatlakoznának
4) A világ már csak ilyen, az erősebb kutya gyak, erről nem a zsidók tehetnek. Mindenkinek ugyanazok a játékszabályok vannak, ki hogy tud élni velük.
5) Jó a gyerekednek, hogy nincs valódi szüksége a diákhitelre. Nem arra van kitalálva, hogy az ember márkásabb cipőt vagy farmert vegyen belőle, van olyan, aki enélkül _tényleg_ nem járhatna egyetemre.
6) Én vettem már autót kp-ért 3 évesen és adtam el kp-ért 6 évesen 40% bukóval (nem balekság, mindkettő piaci átlag volt). Autója válogatja: nagy motor, magas felszereltség mindig nagy értékvesztést jelent. Ezzel együtt én sem vettem soha új autót, pedig vastagon megtehettem volna (a mostani autóm 10 hónaposan 15,000 km-rel 35%-kal volt az új listaár alatt)

NYISZI 2009.08.27. 17:25:26

@igazi hős:
Teljesen igazad van igazi hős! Nézzük csak a hasznaltauto.hu-t. Sok sok dízel csoda 3-4-5 évesek. 50-60 ezer kilóméterrel? Valójában szerintem ez 150-160 ezer. Ha vennék egy ilyet jól járnék? Szerintem innen kezdődne az igazi bukás...

Grifter 2009.08.27. 17:26:34

Röhögnöm kell. Hát minek kellett neki 4. Suzuki, abból három hitelre, kettő meg feleslegesen?...
Az első Suzuki után (mert azt megértem, főleg hogy kp-ra el tudta hozni és akkor még vagesz volt - szerinte) vett egy másodikat, azt még talán érti az ember, de hogy harmadszor minek vett megint egy fapadot drágán és hogy miért vett még egy negyediket is, TELJESEN feleslegesen (15 évet kibírt ABS nélkül, 2007-ben már kár volt gyúrni rá) azt már kurvára nem értem.

Tipikus nagyonbuta áldozat - a saját hülyesége áldozata.

(Hozzá képest azok, akik 2007-ben vették életük első új autóját és így basztak rá, szinte már bölcs és okos emberek.)

Kifordított kacagány 2009.08.27. 17:28:01

"amit a felpörgetett fogyasztói társadalom erőszakolt rá az egyszerű emberekre"
szegények. de rossz lehet nekik.

@pet77:
erről eszembe jut a hétvége. leugrottunk egy kicsit a horvátokhoz hogy a kölykök lássanak egy kis tengert. a lényeg, hogy elég sokfelé mászkáltunk és feltűnt, hogy egyetlen nációnál fordult csak elő, hogy túl sokan zsúfolódtak túl kicsi autókba. természetesen a magyaroknál. találkoztunk némettel, osztrákkal, szlovákkal, horváttal, románnal, ruszkikkal, de mindegyik normális méretű autóban, kényelmesen ment nyaralni, egyedül a magyarok közt voltak olyanok akik úgy néztek ki, mint amit valami helyi konzervgyárban csomagoltak. természetesen voltak mások is kisautóval. ketten vagy hárman, de nem öten bezsúfolódva a csomagok tetejére. szánalmas volt. ugyanakkor persze a kempingben még véletlenül se lehetett magyar szót hallani. legalábbis elenyészőt. egy biztos, pénzt szórni úgy, hogy közben nyomorgunk, azt tudunk, a dzsentri életérzés benne van a vérünkben, így felesleges másra fogni a nyomorunkat. pláne valami megfoghatatlan társadalmi erőszakra.

_mikulasbacsika_[+1] 2009.08.27. 17:30:30

@pet77: Hja mire kialakulna a vita a lényegről, a zippo gyereket ki is moderálják. Pedig a hitel az politikai téma. Szar lehet moderátornak lenni.

Amúgy igen, megéri új kocsit venni, de csak akkor ha íziben kifizeted, nem a kurva pajeszok zsebét tömöd hitellel. És ha úgy használod persze. Normálisan. Nekem a 95-ben vett zsír új kisteherkocsi már rohad szét, de még mindig rendületlenül megy, kopó alkatrészen kívül szart se költöttem rá, és 1000-szeresen behozta már az árát. Ja nincs benne klíma. Majd ha ez beszarik, következőben lesz.
Személykocsi: 10-15 évesen vett jó állapotú zsírkirály verdával megyek amiben még recskáztató automata is van és baszok az új fapad suzukira ami egyébként 2x annyiba kerül, azt a különbözet lóvét meg elköltöm szerelésre ha valami befosik rajta.

Juzo 2009.08.27. 17:31:24

@Fricibá': A diákhitel pont hogy termel, a szegényebb rétegnek. Én pl nehezen éltem volna meg az egyetem alatt nélküle, msot viszont ennek köszönhetően jól fizető állásom van, és mosolyogva fizetem vissza, mert lassan már aprópénznek számít az az összeg, ami pár éve a megélhetést jelentette nekem.

esde 2009.08.27. 17:32:07

engem ma hívott valami lakástakrék pénztár hogy 200ft hitelkeretet vegyek már igénybe... kedvezményes meg tököm tudja, hitelkártya meg amit akarok, mert olyan szépen fizetem a lakás után is...

na mondom hitel? még ingyen se...

és nem értette az ürge a telefonban... hogyhogy nem kell hát 200e ft hónap végén, vagy ha valami elromlik?

mondom én azt a pénzt szokom elkölteni ami van, ami nincs azt nem!

megnéztem volna az arcát....

elbúcsuztunk...

pet77 2009.08.27. 17:39:57

@esde: Raifaisenes kiscsaj hiv, zavrhat-e,alkalmas-e az idő a beszélgetésre?
Mire én:Ha hitelt kinál,akkor nem érek rá!
Mire Ő:
Köszönöm az idejét,viszont hallásra.

Kovbandi 2009.08.27. 17:41:07

@zippofcy6: nem mindenki olyan szerencsés, hogy anyuciék Suprácskát toljanak a segge alá. Amúgy a stílusodból kiderül, hogy a magad kenyerén nemhogy "fos" suzukid, hanem egy normális bicigkid sem lenne.
Amúgy aki 3 mikulásért Suzukit vesz, az egy barom.
A kommentelőknek: vettem fel autóhitelt, sok évre, nem sok befizetéssel. Nem mondom, de hűdejó bizniszt csináltam, tudom, hogy értékvesztés meg stb, de legalább van egy megbízható, vadiúj gépem. Ami kicsi ugyan, de új. Hogy mi a különbség köztem és a drága posztíró között? Nekem is majdnem duplájára nőtt a törlesztőm, de símán kifizettem, télen is. Mert számoltam arra, hogy esetleg lehet több is a befizetnivaló. Mivelhogy össze is törhetem, és se pénzem, se kedvem százezreket kiperkálni, kötöttem cascot is. Igaz, hogy a hárommikulásos autóm lesz vagy hatban, mire kifizetem, de bevállaltam. Csak az a különbség, hogy gondolkoztam előre is. Azért nem minden autóhiteles marha, már bocs. Vagy esetleg én is okozója vagyok a válságnak?
Amúgy azért kellett autóhitelt felvennem, mert a lakásvásárlás és felújítás után nem maradt annyi kp-m. Inkább az autót vigyék, mint a kéróm.
És ha esetleg bekövetkezik a legroszabb? Vettünk a feleségemnek egy tizenéves gépet, ami jól felszerelt, egy éve gond nélkül megy, és hatalmas is, ugyhogy elfér benne a család, nem úgy, mint a vadiújban, mert ugye újban ekkorát nem birnék fizetni.
De azért ha hosszútávra megyünk, azért az új fosba ülünk be.
Ugye azért megbízhatóbb..
Ez is egy szempont

esde 2009.08.27. 17:41:24

@Kifordított kacagány: most voltam olaszban 3000km asszonnyal:) ketten kényelmesen egy 5 személyes autóban (ebbe belefér tényleg 5 ember) több mint 500L csomitér... stb pont befértünk:) biztos rossz oldalára mentél a tengernek... igaz én sem látta sok suzukit... :) szóval örülj csak:) én is örülök és így van ez jól:) sok szépet láttam és szupi volt a 2 hetes túra Rómáig leugrottunk:)
De egy bevásárlóautóval nemindultam volna neki az tuti:)

Zorgo 2009.08.27. 17:43:00

Ugyan már,nyavalyogtok itt a kocsi bukásokon!Tudnátok azt,hogy MOTORON mekkorát lehet bukni!:) Megveszed, és egy év múlva már 20-40% al kevesebbet adnak érte.Ha ehhez még egy jó hiteles konstrukció is bejátszik na az a szép történet!Egyébként egyet kell értenem a posztolókkal,új kocsit nem szabad venni.Jómagam is a 3-4-5 éves BMW ket részesítem előnyben.Itt már elbukta az árából amit lehetett,utána viszont van egy olyan autód ami az árát is tartja és műszakilag is maga a mennyország. :)

esde 2009.08.27. 17:43:09

na lassan megyek haza mert elfelejtettem adapterthozni a gépemhez és mostmár le fog merülni... :)

sok boldog suzukis kilómétert a hiszékenyeknek, a többieknek meg sok toleranciát... :)

érdekes hogy az örökkétartó csodagépet 3év után már cserélni kell???

ekanai · http://www.hangositas.com 2009.08.27. 17:43:55

Úgy tűnik, hogy tanulságos a történet, bár fájó is a cikk írójának szemszögéből:

bocsánat a nyers modorért, de talán így kicsit még őszintébbnek hat:

- nem hitelből kell élni, pláne nem 10 éves autó hitelekből
- mi a fenének veszel 4 évente új autót, ha nem bírja a takaród?

A hitel átlagban úgy működik, hogy x összegű dologra felveszel átlag x*1,6 összeget, azaz milliónként 1,6 milliót(most ennek inkább sokszorosa lett). Könnyű kiszámolni, egy kb 3 milliós Suzu 10 évre közel 5 millió. 10 év alatt garantáltan lesz válság(ezt tudni lehet előre, csak sokan nem hiszik el), ami megtolja a részleteket. tehát kb 5-6 milliót fizetsz ki egy olyan autóra, ami már a 4. év környékén nem nagyon ér 1 milliót. Ezt hívják úgy, hogy marhaság.
Alapszabály: Ha nincs meg az önerő legalább 40-50%, annyit fogsz fizetni, hogy inged gatyád egészséged rámegy egy sz.r autóra.

Akinek van esze, és el bírja viselni, hogy esetleg 5 éves vagy netán 15 éves autóban üljön, amíg nem tud másikat venni hitel vagy minimális hitel mellett, az a havi hiteltörlesztőnek csak az 50-60%át tegye félre minden hónapban(amíg amúgy a hitelt fizetné), és meg fogja majd látni a végén, hogy megfelelő helyre téve a pénzt, bizony megváltozik a leányzó fekvése. Nem hitele van, hanem kevesebb pénzből van ugyanott, vagy sokkal előrébb. Csak közben nem ő fizette a kamatokat, hanem kapta, és nem ment rá az egészsége, netán a családja.

Eszembe jut a Beatrice egyik dala: ".... mert ti emberek sz.rok vagytok....". Pont az ilyenekről is énekel. Saját marhasága miatt más a hibás.

Nem tudom mennyit keres a cikk írója, de az biztos, hogy nem keres annyit, hogy az autóit ilyen gyakran cserélje. Főleg ilyen blőd marha kamudumákkal, hogy biztonság, meg abs, meg klíma, meg hasonló dolgok. Ez saját maga átverése és ámítása.
Ha biztonságra vágyik, akkor miért Suzut választ? Semmivel sincs nagyobb biztonságban, mint az előző Suzuban.
ABS? Vezetett már ABS-es autót? Tudja megfelelően vezetni? Tudja, hogy nagyobb lehet a fékút? Mert ha csak beszél róla, de nem tudja használni, ugyanolyan sz.r helyzetben van, mint volt, ha nem sz.rabb helyzetben.

Tanuljunk már más ember hülyeségeiből.
Ne akarjunk mindenáron új autót, és társait.
Ne hitelből vegyük meg a 4 ezer forintos kerti széket, ha nincs rá pénzünk.
Ne mindig a társadalmi elvárásoknak akarjunk megfelelni, főleg ha azok kirakatbavaló ámítások.
Jelenleg nem él úgy az ország legtöbbje, hogy új autó 4 évente.
Igenis merjük azt mondani: én ezt nem engedhetem meg magamnak. Még ha ez fáj is.
Ha meg valaki nem vesz fel hitelt, nem feltétlenül ő a hülye.

Jelenleg egy 19 éves autóval járok, ami új korában került kb 270 ezer Ft-ba. Azóta nem lett ráköltve szervízben 200e Ft. Azaz ha kiszámoljuk, közel 20 év, közel 500e Ft, plusz infláció, plusz ez plusz az, kb évente kijön 25 ezer Ft.
Igaz nem lehet vele felvágni, nem lehet vele vagizni, hogy ennyivel megy vagy ilyen olyan frankó.
Viszont lehet vele vagizni: Ha ellopják, max 100ezer ft-os kárt okoznak. Ha arra gondolok, hogy mindennap spórolok vele 1-4 ezer ft-ot(igen, naponta), mert nem kell hitelt fizetnem, akkor talán igenis lehet vele vagizni valamilyen módon. Persze én is szeretnék modernebb, jobb autót, klímásat(nem a trend miatt), ABS-eset(tudom használni és vezettem, vezetek is ilyen autót), amibe csak átteszem a mostani autóból a rádiót, és pluszban ami esetleg eszik 5-6 liter körül 100on(ez talán benzinesként reálisan nézve álom,inkább 6-8 a realitás), és ami a legfontosabb, amiben a családom, és leendő gyermekeim biztonságban vannak. De ezt egyenlőre nem engedhetem meg magamnak észszerű keretek között. Meg talán vannak ennél fontosabbak is az életben.

Úgyhogy talán érdemes néha átgondolni az értékrendet és az életet, vajon az amit a média vagy a társadalom sugall, az hasznos-e számomra, és elfogadható-e az én életemben. Belefér-e anyagilag, kell-e az nekem.

Ja és az iskolában végre taníthatnának értelmes dolgokat is.

esde 2009.08.27. 17:46:58

szerintem szabad venni új kocsit:
annak aki azt a pénzt ki tudja gazdálkodni 3 éva latta mit rákölt + benya... na az vegyen új autót:) aki hitelre veszi megérdemli!

tehát egy alap mutyker 2-3 mila az évi 1 tehát ha nem hitelezünk havi 100k csak autóra, azátn benya mondjuk még 20-50k kerék, olaj, ez-az mondjuk 20k/hó

tehát havi 150-200k-ból van egy csettegőm és még megvan a foglaló az új autóra amikor eladom... :)

na ha ilyen suzukisok lennének nem lenne semmi gond:)

de vlahogy nekem ez nem életszagú...

tónik 2009.08.27. 17:48:28

@esde: Én tavaly beszoptam: 4 sör után voltam, mikor hívott a bankos: "300e hitelkártya, mivel jólfizető vagyok, ingyenes, csak 30 nap után kamat, stb...". Na jó, jöhet , hátha kell! Másfél évig hozzá sem nyúltam, egyszer csak - véletlenül- nézem a bszla kivonatot, hogy mi a fsz az a -3000? Mi lenne , paraszt, rendelkezésre állási díj!Jóóól lerántottak rólam vagy 45 ezret a semmire...

Zorgo 2009.08.27. 17:52:20

Talán az a baj,hogy mindenki szeretne jobban élni,boldogulni a világban.Csak éppen nehéz elfogadni,hogy nálunk 600 euró a fizu,nem pedig 3000/kopf mint a világ boldogabbik felén.Az embereknek tele a töke a spórolással,a duppla melóval, az állandó pénzszűkével.Szeretne mindenki magának egy kis (akár szuzukis) mennyországot teremteni,és persze ilyenkor jön a hitel a képbe.Amit ugye fizet a sógor,a koma, a kolléga is,de milyen szép az autójuk,a házuk.Egyszerűen bele hajszolnak mindenkit a vágyaik a költekezésbe,eladósodásba.

esde 2009.08.27. 17:53:12

ezért mondom hitel még ingyen sem kell, erről beszélek!

voltunk konyhát venni asszonnyal egy "neves" svéd üzletben, ott vírított hogy ingyenhitel meg tök tudja: oda is mentünk a nénihez hogy hogyvan ez akkor most nem kell kifizetni az egészet???

mondja: igen és nincs semmi egyéb költség

mondom: na jó és akkor hogy?

mondja: adatokat kér, felhívják a bankot másfél két óra mulva kész is.

monodm: mi hogy most itt üljek 2 órát??? mikor itt a pénz a zsebemben? najó, elvégre akkor csak én használom addig azt a pénzt míg ki nem fizetem

mondja: ja már vége a banki ügyinézésnek, jönnünk vissza holnap és akkor bírálnak

mondom: aha jó akkor kapják be a hitelüket, fizettem és eljöttünk:)

ennyi...

és mit el nem hisznek az emberek...

Robotik 2009.08.27. 18:00:10

"Az eladósodás általános jelensége volt annak tudatlan vásárlói magatartásnak amit a felpörgetett fogyasztói társadalom erőszakolt rá az egyszerű emberekre, akik a társadalmi trendeknek való megfelelés okán törtek egyre előrébb a bankhitelek dzsungelében.
Az erőszakos reklámok, gyenge pénzpiaci szabályok pedig csak erősítették, és felgyorsították a folyamatot."

BASSZUS, BASSZUS, BASSZUS, BASSZUS, BASSZUS, BASSZUS!

Ezt nem hiszem el. Ez a szintű demagogia, már egyenesen gusztustalan.
Nincs itt elég hülye ebben az országban, még csináljunk párat, vagy mi a terv ezzel?

Nem, nem az egyén a hibás, hogy gondolkodás nélkül vesz fel hiteleket, nem ő a hibás, hogy nem olvassa el azt a k.....szott hitelszerződést sem. Á dehogy!
Az erőszakos a reklámok meg a társadalmi trendeknek megfelelés az oka.

Persze. Ezt most pont elhittem...

Rám miért nem hatnak ezek a reklámok, miért nem szégyellek egy 11 éves autóval járni (amiben persze minden extra benne van (sőt még sokkal több is) amiért ez a hülye milliókat fizetett, csak épp nekem a tartozásának a felébe se került mindez)?

Hiába tudnék lazán megvenni egy új autót, de nem vagyok olyan hülye, hogy átvállaljam az ilyen balekoktól az értékvesztést és 3 évente cserélgessem az autóimat.

Emberünk mindezek után még megkérdi: "Én voltam buta, vagy a törvények túl lazák?"

Nem, te nem buta vagy barátom, hanem egy idóta barom vagy, aki még ilyenkor sem képes tanulni a hibáiból és másra keni a felelősséget. Mindaz amit nagy megleppetten leírsz, pontosan tudható volt abban a pillanatban is amikor aláírtad a szerdőzésedet, senki nem titkolta el előled, csak te szartál tudomást venni róla. Azt gondoltad, hogy ajándékba kapod az autót?
Azt, hogy a törvények esetleg túl lazák, legfejebb úgy lehet értelmezni, hogy az ilyen emberek gyámság nélkül szabadon járkálhatnak, ami valóban komoly probléma.

mikrovp 2009.08.27. 18:04:43

@MTFUN: hol 600EUR a fizu? A hivatalos adat szerint a mai árfolyamon 450EUR. Az a 150 sajnos nagyon nem mindegy.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 18:06:56

@Robotik:
Ez nem demagógia.
Rám sem hatnak a reklámok (ilyen mértékben), én is leszarom, mivel jár a szomszéd. Ebben megegyezünk.

Ettől még ne becsüld le a tudatipar hatalmát. Szakemberek végzik, jól működik. Az emberek többségéra hat.

Olvass Dosztojevszkijt, meg Göbbels-t.
Rájössz, miről beszélek.

mikrovp 2009.08.27. 18:07:52

@Robotik: azt azért a zemberek védelmében említsük meg, hogy a marketingesek száz éve kicsiszolt eladási technikájával szemben szinte védtelen (volt???) a 40 éves agymosás után jobbra vágyó nép.

GiXXXer 2009.08.27. 18:10:17

Nekem új autóm van, és a következő is új lesz. Évi 40-50.000 km-t autózom, ha veszek egy hétéveset, aminek 110re van visszatekerve az órája 240-ről, az nem sok jóval kecsegtet. Álló vagy fekvőlámpás 200D-t meg nem akarok... :P

Bár Ignist tuti nem vettem volna...

Most Subarura gyűjtök, Legacy 2.0 BoxerDiesel...nem lopják, alig van értékvesztése (mert senki nem akarja eladni, vagy elmegy kézen-közön), és fogja az utat, tehát később, vagy nem töröm össze sem... :) Májusban kellett volna venni, bár akkor meg nem adtak frank alapon hitelt (most se nagyon).

scavengario 2009.08.27. 18:13:42

minek vesz az ilyen kocsit? mi anno egy használt stilo-t vettünk 3.3millióért, 2 kp, a maradék hitel, de azt gyorsan le lehetett tudni, az elektronika miatt még vagy 120e ment rá (de ezt vártuk is mert előtte utánanéztünk), de a típushibák javítása óta semmi baja. megbízható, klíma, légzsák, abs a fontos. a többi extrát leszarom. hiába az elektromos ablak, annyit nem ér. én azt várom, hogy az mikor fog kimenni mert ismerősöknek már az is szétment a golfban. lehet tekerni is...
abs kell, volt már olyan, hogy ha nincs, akkor koccanás... klíma is jó nyáron. egy tempomat kéne még az autópályára, de ezért új kocsit nem veszek...

mikrovp 2009.08.27. 18:14:28

@GiXXXer: Sajna kevesen vannak a hazában, akik ilyen autókban gondolkodhatnak, de Neked őszintén gratulálok hozzá.

Robotik 2009.08.27. 18:20:40

@Mk412: @mikrovp:

Félreértetek. Azt én sem vitatom, hogy a reklám meg tud győzni embereket, de a reklám csak azt mondja, hogy vegyél ilyen autót, azt nem mondja, hogy ne olvasd el a hitelszerződést, ne nézz utána az érékvesztésnek, ne nézd meg, hogy ugyanazt az autót 2-3 évesen mennyirt kapod meg és végképp nem mondja, hogy ne nézz bele a pénztárcádba vásárlás előtt.
Ezt pedig nem lehet a fogyasztói társadalomnak felróni, ez kizárólag az egyén felelőssége, nem lehet másra hárítani. Illetve persze lehet, csak ha valaki nem képes beismerni ha hibázott, azt semmi nem óvja meg attól, hogy újra elkövesse ugyanazokat a hibákat.

mikrovp 2009.08.27. 18:38:57

@Robotik: az egyéni felelősség rendben van, nyilván. De az is nyilvánvaló, hogy megfelelő marketing- és médiatechnikákkal akár egész népeket, országokat is az orruknál fogva lehet vezetni annak ellenére, hogy a nép egy része átlát a szitán. De csak egy része. Én sem sajnálom az ilyenfajta bedőlő hiteleseket (autó, lakás, stb.), de azért az állam (az Írástudók, szakemberek, sőt értelmiségiek) felelőssége is megáll. Hogy egy nagyon egyszerű dolgot mondjak: egy autóhitel-szerződés (maga a papír) miért ilyen túlbonyolított? Miért van hozzá x oldal apróbetű, melléklet, stb? Nem lehetne fél oldalban megírni? De. Viszont jobb a káosz, a zavarosban halászat. Banki szerződések dettó. A szar mindig el van temetve a sorok között.

Forest (törölt) 2009.08.27. 18:39:35

Eső után köpönyeg, de azért, mert nincs benne ABS, én sem cseréltem volna autót ennyi ráfizetéssel.
A próbajogsiból két év után válik "rendes" jogsi, és azt mondják az oktatók hogy hét év aktív vezetés után már szinte minden átlagos közlekedési helyzetet átvészeltünk (meglepetés mindig lehet).
Ha valaki egy nem ABS-es autóban tölti ezt a hét évet, akkor megtanulja (nem extrém helyzetekről beszélek, amúgy ónos esőben az ABS-t is fel lehet dugni) hogyan tud biztonságosan megállni.
De jól hangzik, ABS, klíma, sallala. Egyszer én is belefutottam egy hitelbe, 40% önrésszel 3 évre. Letörlesztettem másfél év után, mert nagyon utáltam, hogy a casco miatt minden harmadik törlesztés pontosan a duplája az előzőnek.
Magyarán 35e Ft/hó két hónapig, aztán 70e Ft, "i ták dáse".
Az autóhitel az egyik legnagyobb haszonnal járó banki buli, ami a legkevésbé bocsájtható meg, mert igen, lehet venni olcsón is autót (több nagyságrenddel olcsóbban)
A lakás már más tészta, mert lakni tényleg kell valahol, és az albi sem sokkal olcsóbb adott esetben mint a törlesztőrészlet.
És igazatok van, a tudatmódosító reklámok készítői (tudom, "csak" médiamunkások) legalább akkora tettestársak az ilyen rémtörténetekben mint a megrendelő autógyártók és pénzintézetek.
A korrekt szerződés úgy nézne ki, hogy leteszik eléd a hitel értékét, és a visszafizetendő pénz nagyságát, hogy lásd mennyibe kerül neked a bank kockázata.
Erre persze még várhatunk.

akiboy 2009.08.27. 18:45:50

Mert jó nagy h...lye vagy barátom. 10 éves hitelt veszel fel devizában egy nyamvadt suzukira. Autóra ami a műszaki cikkek kivételével a legtöbbet veszít az értékéből az idő múlásával.... Ezek után csodálkozol hogy nem számítják be az elbaltázod döntéssel vett autónak nevezett mobilwc-det 10 millióért.

Tudod a lakáshitelesek azért mentek bele a necces hitelekbe mert szükségük volt a lakásra. Ha neked ennyire szükséged volt olyan autóra amiért nem dolgoztál még meg, akkor fizesd ki, aztán örülj neki hogy megvan amit "megérdemeltél"....

A legnagyobb ostobaságról akkor tettét tanubizonyságot amikor ezt meg is írtad ország világnak.

Sötétség serege.....

Anál Delon 2009.08.27. 18:46:52

Szóval.

Felveszek 1 milliót mondjuk 36 hónapra, 10%-s kamatra. Letelik a futamidő és visszacsengettem 1,8 milliót.

Természetesen ez nem uzsora, csak az ha ugyanezt én csinálnám.

Pfűjj az összes rohadt mocskos geci bankba. (és köp egyet)

robinzone 2009.08.27. 18:49:04

téged egy suzukiban fognak eltemetni... (nem baleset, végelgyengülés)

GiXXXer 2009.08.27. 18:52:11

@mikrovp: nekem bejött az élet. Mondjuk majd meg is szakadtam, mire felépítettem, meg pár zsák idegesség...
Most kisautóm van, mert jobb volt egy új kisautó, mint egy használt, és nem annyira üzembiztos nagy. Így tudtam (volna) félrerakni a következőre, de én inkább befektettem azt a pénzt, és most fiadzik.
Átlag-magyarnak kezdésnek használt Suzuki (nekem is az volt az első), mert arra az égvilágon semmit sem kell költeni, és lassan már egy évnyi cigi áráért megveheti az ember. A fölös zsetont meg ne pakolgassa félre, adja ki uzsorakamatra, csempésszen belőle cigit a határon... :D NEEEM! De mindenképp kezdjen vele valamit, a bankbetétek inflációt alig meghaladóan kamatoznak, akkor miről beszélünk? Lehet okosan is forgatni a forintot!

csiro 2009.08.27. 18:54:26

39 éves vagyok, alkalmazott és Mercivel járok már két éve. Igaz 17 éves, és a korához képest drágán vettem, de azt hiszem nem kell szégyenkeznem vele sehol. Volt vagy hat autóm, és mindig drágábbra cseréltem, de hitelt sohasem vettem fel, csak addig nyújtózkodtam, ameddig a takaróm ért. minden autóm törzskönyve itthon volt mindig... És ha úgy adódna, hogy beüt a válság, és el kell adnom, hát eladom, veszek egy valamit százötvenért, fenntartom gombokból, igaz ütött, kopott lesz, de annak is itthon lesz a törzskönyve és ha úgy tartja kedvem akkor felgyújtom, csak az árárt bukom el, nem a házamat. Ez a véleményem. Ha valaki újat akar és nincs rá pénze, az számoljon a következményekkel....

Nagy-Papa 2009.08.27. 18:55:17

Meg kell tanulni a realitások talaján maradni. Ha nem megy, akkor tanulni kell belőle. (11 éves full extrás autóm van. A full extrát úgy értsd, hogy a olyan is van benne, ami a legújabb buzikiban sincs!). Én pl megtanultam, mire ezt kinyögtem.
De a fő tanulság még nem jött elő: Meg kell tanulni pénzt CSINÁLNI! SOKAT! Aztán vehetsz bármit...
Persze az se megy egyik napról a másikra, de inkább arra költs!

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.08.27. 18:55:32

Van, aki nem tanul a más kárán, csak a sajátján.

Tíz éve muszáj volt a szó szerint széthulló Wartburg helyett valami, közel 0 önrésszel. Lett egy 10 éves Swift, sok hitelre. 3 év alatt kinyögtem, 27%-ot fizettem a tőkére.

Az is kezdett gyanús lenni alvázilag, lecseréltem picit nagyobbra, 6 évesre. Az újabb 3 éves hitelt másfél év után lezártam, így csak 20% körül fizettem a tőkére.

A mostani kocsimat már kp-re vettem. 15 éves, és minden karbantartással együtt olcsóbb, mintha havonta ketyegne a törlesztő, vagy járni kellene a kötelező szervizekre sok ezer Ft óradíjért. Próbálok tanulni.

Droidfigyelő (törölt) 2009.08.27. 18:57:02

@zippofcy6:

Gratulálok. Nagyon jól látod a lényeget. Ezzel az aggyal már a NASA-nál kellene dolgoznod az emberes Mars-programon, tutti, hogy 1 év alatt megcsinálod, ami másnak 20 év alatt se sikerül.

MatNob 2009.08.27. 18:59:27

Minden hétre kérek egy ilyet.
15 éves kisautóval járok dolgozni, napi 2*50 km-t. Főleg most a nyári melegben örülnék egy klímának, meg kicsit elszomorodok, amikor a csajom a jobbegyből dícséri a szép nagy autókat. Sokszor nézegetem a használtautókat, és számolgatok, hogy '"hiszen 3-4 év alatt kiperkálom... " de az ilyen sztorik mindig felébresztik a józan eszem.
Ez az enyém, ki van fizetve, nem eszik sokat, a klímát amúgy sem szereti a szemem, az ablakot meg le lehet húzni, ha csak kézzel is...
Amit nem költök hitelre azt meg eliszom a haverokkal, elviszem a Zasszonyt ide-oda vagy esetleg (na ez a ritkább) ott pihen a számlámon és várja a rosszabb időket.
A valaha boldog Suzukisnak meg sünt.

mikrovp 2009.08.27. 19:00:25

@Nagy-Papa: adhatnál tanácsot, ötletet. Na, csak nagy vonalakban...

Robotik 2009.08.27. 19:02:49

@mikrovp:

Nekem pl volt több ismerősöm is akiket személyesen próbáltam meggyőzni arról, hogy miért ne ugorjanak bele egy ilyen konstrukcióba, részletesen elmagyaráztam, hogy mivel jár ez, hogy az autója már attól a pillanattól nem fogja fedezni a hiteltartozást ahogy átlépte az autószalon kapuját, hogy túlképp a semmire fizetnek pénzt, mert ugyanazt az autót pár évesen akár több mint egy millával olcsóbban megkaphatják (egyiknek se munkaeszköznek kellett az autó, így aztán végképp hülyeség újat venni), hogy minden egyes év futamidővel százezrekkel növekszik a kifizetett kamat, stb, stb, stb. Senkit nem érdekelt.

Egyszerűen vannak olyan emberek, akiken nem lehet segíteni. Nem lehet a bankokra vagy a reklámokra fogni, ezek az emberek ilyenek. Ha nagy piros betűkkel ki lenne írva a hitelszerződésre, hogy "ÁTBASZÁS!!!" ezek akkor is szó nélkül aláírnák.

Én azt mondom, aki balek, megérdemli, hogy megkopasszák.

robinzone 2009.08.27. 19:03:20

azért a bankok nagyon keményen sárosak az infók elhallgatásában. de a legnagyobb sárkupac alatt az oktatás van. egyre erősődő érzés bennem, hogy az iskolai matekoktatásnak a pénzügyi számítások köré kellene épülnie, a legtöbb embernek semmire sem jó sinusok, meg cosinusok számolgatásánál: kamatos kamat, futamidő, árfolyam, 7.-ben simán mehetne már, hogy a nyócátalános se vegyen fel uzsorát... stb. minden felmérés szerint tök hülyék vagyunk a pénzügyekhez. ez vezet a 10 éves suzuki-részlethez. szemléletváltás!

Anál Delon 2009.08.27. 19:04:54

@csiro: ez a baj a magyar paraszt szemlélettel. kocsi legyen ezeréves, szakadt fostalicska, de az enyém meg "lehet, hogy öreg de ki van fizetve". ugyanez a házzal, lakással. nem baj ha beledöglesz de akkor is a tiéd a "fődhivatalba" a neveden van az a gecinagy 50 négyzetméteres kecó. földhözragadt banda!

persze ha beüt a válság lehet vakarni a fejedet, hogy mit csinálj. melyik szart add el, a házat vagy a kocsit.

bérelj barom! kevesebbet fizetsz és ha menni kell akkor menni kell, egy szaros épület vagy egy vasdarab ne legyen akadály!

MatNob 2009.08.27. 19:05:02

@GiXXXer: "Lehet okosan is forgatni a forintot! " - Kérdem ény hogyan? Mit forgasson egy átlagkeresetű ember? Azt a havi 40-50et amit félre tud tenni?
Rockefeller se ment volna semmire az első (dollár)milliója nélkül amiről ugye nem nyilatkozott. (Fujj ez nagyon közhelyesre sikerült.)
Várom az építő ötleteket!

JOHN RAMBO 2009.08.27. 19:05:56

Idén januárban vettem egy 2001 citroen xsarát.14000 km tettem bele a mai napig.Amit ráköltöttem:2 db gumi szilent +1 db izzó.Tele van minden használható extrával.-kp zár,abs:) -Városba klímával nem tudok többet 7,6-nál megetetni vele.Multikormánytól a fűthető tükörig tényleg minden bene van.Mindössze 850000 forintért.0 ft hitellel.Kutya bajom.Addig nyújtóztam ameddig a takaróm ért.Nem új autó?És akkor mi van?

T3raYon 2009.08.27. 19:09:33

Ez az írás a tökéletes tanmese a kocsivásárlásról a mai Magyarországon.
Van benne minimális önrésszel megvásárolt autó, van benne devizahitel és meglepődés és benne van a "Suzuki ördögi kör" (az, hogy használt Suzukiért csak Suzuki márkakereskedőtől lehet kimagasló árat kapni, de csak új autó vásárlásakor - ami trükk persze) melyből szinte lehetetlen veszteség nélkül kiszállni.

Az utolsó döntést, váltást meg már nem is értettem addig még volt koncepció a dologban, hogy relatíve reális hitel futamidő / önrész kombinációval ment a vétel, de az utolsó körben aztán minden elborult - az értékesítő zseniálisan dumálta bele az ügyfelet az értelmetlen cserébe, gondolom alaposan visszaélve azzal, hogy már "ismerősök". Persze a döntés felelőssége a vásárlóé.

Ahogy sokan írták: bárcsak minden gépkocsi vásárlónak lenne annyi "esze", hogy ha már mindenképpen a jövő pénzéből (=hitel) vesz autót, legalább annyit kiszámol, hogy a futamidő minden pillanatában fedezi-e a vagyon (autó) várható értéke legalább a hitel összegét! Ha pedig nem tudja akkor megkérdez valakit aki tud ilyet számolni - és lehetőleg nem az autószalonban dolgozik.

Nem tudom sajnálni a posztolót, mert túlságosan is naív volt - az élet pedig kompenzál.

Robotik 2009.08.27. 19:10:03

@Forest:

"A korrekt szerződés úgy nézne ki, hogy leteszik eléd a hitel értékét, és a visszafizetendő pénz nagyságát, hogy lásd mennyibe kerül neked a bank kockázata.
Erre persze még várhatunk. "

Forint alapú hitelnél megszorzod a kalkulált havi törlesztőt a futamidővel, majd kivonod belőle a hitelösszeget és megtudod, hogy pontosan mennyit fizetsz kamatra. Nem nagy kunszt.

Devizánál meg ezen felül kiszámolod ugyanezt 10-20-30%-os árfolyam különbözetekkel kalkulálva, hogy akkor se érjen nagy meglepetés, ha rosszabra fordulnak a dolgok. Ez sem nagy kunszt.

Én továbbra is azt mondom, hogy nem a bankokat kell hibáztatni.
18 évüket betöltött felnőtt embereknek kellene, hogy legyen ennyi esze. Akinek nincs, az így járt.

pet77 2009.08.27. 19:10:58

@GiXXXer: Most Subarura gyűjtök, Legacy 2.0 BoxerDiesel...nem lopják, alig van értékvesztése (mert senki nem akarja eladni, vagy elmegy kézen-közön), és fogja az utat, tehát később, vagy nem töröm össze sem... :) Májusban kellett volna venni, bár akkor meg nem adtak frank alapon hitelt (most se

Nem olvastad a Papp Tibis subarus buktát??
Egyébként lopják,mert nagyon fogy az alkatrész.(főleg karosszériaelemek és futómű).))))

Nagy-Papa 2009.08.27. 19:14:06

@mikrovp:
készülök bemutatni, de kultúrált formába szeretném önteni.
Addig nézd a "házi" blogomat, ott megírom.
Azért csodát ne várj, már Lenin et (elvtárs..) is megmondta:
Tanulni! Tanulni! Tanulni!
Aztán meg használni!
De a Bibkiában is benne van: Mindent lehet, annak aki hisz! (asszem Márk 9.27.)

JOHN RAMBO 2009.08.27. 19:18:47

Idén januárban vettem egy 2001 citroen xsarát.14000 km tettem bele a mai napig.Amit ráköltöttem:2 db gumi szilent +1 db izzó.Tele van minden használható extrával.-kp zár,abs:) -Városba klímával nem tudok többet 7,6-nál megetetni vele.Multikormánytól a fűthető tükörig tényleg minden bene van.Mindössze 850000 forintért.0 ft hitellel.Kutya bajom.Addig nyújtóztam ameddig a takaróm ért.Nem új autó?És akkor mi van?

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.08.27. 19:19:24

"A régi autónkért sajnos csak 1.300.000-ot adtak, és a tartozásunk is még bő egy millió volt a régire"

Aki mínusz egy misivel indul el ÚJ autót venni, csoda, hogy ennyi ésszel még szabadlábon van.

"Az eladósodás általános jelensége volt annak tudatlan vásárlói magatartásnak amit a felpörgetett fogyasztói társadalom erőszakolt rá az egyszerű emberekre"

Faszság. Senki nem tart pisztolyt senkinek a fejéhez, hogy hitelt vegyen fel, vagy luxuscikkeket vásároljon. Akinek kilóg a valaga egy misivel a gatyából, mi a fasznak indul el újautót venni? Csakis a saját faszverési hajlamának és ostobaságának az áldozata, senki másé.

Kifordított kacagány 2009.08.27. 19:19:58

@esde: az irány adott, az autókat útközben láttuk:)
mi csak a hosszú hétvégén ugrottunk le, de bevásárlókocsival akkor se mentünk volna. persze más az, ha ketten ülnek egy ilyenben, úgy még lehet kényelmesen utazni, no de mikor öten zsúfolódnak be(felnőttek) a csomagok mellé, mint a magyarok egy része, az nevetséges. egyrészt ott van a hitelből vásárolt új autóban, amiben nyomorog, míg egy használt és olcsóbb nagyobban kényelmesen utazhatna. lehet, hogy a világ a kicsi takarékos autók felé mozog, de magyarországon kívül a világ többi részén mikor nyaralni mennek, nem az az egyetlen alternatíva.
a dolog másik része, amiért a magyartalan kempingeket említettem. öt felnőtt belezsúfolódik egy szűk kisautóba, mert sajnálják a pénzt arra, hogy két autóval menjenek, majd kivesznek egy két szobás(vélhetőleg pótágyazott) szobát másfélszer annyiért, mint amit egy kempingben hagynának, ahol nem átallja felverni a sátrát egy európa nyugatibb feléről érkezett polgártárs. ilyenkor azért felmerül bennem a kérdés, hogy az illetőnek pénze nincs, esze, vagy egyik sem!? bár egyre inkább úgy érzem, sokan csak szenvedni szeretnek.

pet77 2009.08.27. 19:21:36

@MatNob: PL: részvény,lakáskassza(nem esett áldozatul a megszoritásoknak)
ingatlan most nyomott áron...sok sikert,örülj, hogy tudsz félretenni!

Anál Delon 2009.08.27. 19:22:51

@Il mio nome è Nessuno: mert a világon mindenhol kp-ra veszik az autót mi te idióta?

Zsoli · http://prohardver.hu/tema/a_nagy_volvo_topic/hsz_1-50.html 2009.08.27. 19:23:09

Rohadt kapitalisták.
Ez ilyen történetek mindig felhúznak, de nagyon.

Doubledeceker 2009.08.27. 19:24:02

A legszebb az utolsó naív kérdés, én vagyok a buta, vagy a törvények lazák.

TE vagy a buta édes fiam, illetrve nagyon nagyon naív.

Persze lehetne a tájékoztatás szélesebb körű, na de akkor is.

Amúgy meg mi a jó büdős fasznak, 3 évente új autóba ülni.

Én hál istenek nem keresek rosszul, de nem látom értelmét annak, hogy 3 évente új autót vegyek. Majd ha megduplázódik a fizetésem és ezzel bőven átlépi a milliót havonta akkor... Nem akkkor sem, kocsiba ölni a pénz hülyeség......

Kovbandi 2009.08.27. 19:25:06

Amúgy vállalkozó kommentelő társaim, akik soha nem vennének hitelre semmire!
Ha az a nyomorult balek nem vett volna fel valamilyen hitelt, akkor mi a fenéből rendelte meg volna a szolgáltatásodat, vagy vette volna meg az általad felépített szuper lakóparki kérót? He? Ami nem mellesleg pár év múlva széthullik, mert selejt anyagból, selejt román vendégmunkások feketén építettek. mert persze ócsóó legyen a kivitelezés, hogy 10000% haszonnal kalkulálhassatok. És utánna veszitek kp-re a bömösöket meg a villákat, és kiröhögitek a csórikat. Azért ezek a gerinctelen gennyládák is tehetnek a válságról, nem is keveset. Kizsákmányoló kulákivadékok.
Meg drága kocsmáros úr, aki becsületesen dolgozik, nem ugy, mint az előző példa. Ha nincs hitel, nincs annyi elkelt pl. suzuki. ha nem kell annyi gép, nem kell annyi melós. aki nem kell oda, mehet a levesbe, meg a munkaügyi központba. De akkor mit iszik el a kocsmádban? Ha semmit, akkor nincs nyereséged. Ha nincs nyereséged, nincs lóvéd. Ha nincs lóvéd, akkor? Mehetsz a levesbe.
Gróf Széchenyi is megírta, hogy a hitel a világ mozgatórugója. Igaza volt.
De azért honfitársaim, ne ész nélkül..
Amúgy a posztoló egy barom...
Megérdemli..
Lehet hitelt felvenni, de ésszel

pet77 2009.08.27. 19:26:57

.@ Kifordított kacagány:
érzem, sokan csak szenvedni szeretnek.
Magyar sajátosság csak meg kell nézn i a történelmet!
Ez a nemzet szolgalelkű!!!!!!!!!!!!

Kifordított kacagány 2009.08.27. 19:29:01

@Robotik: persze, mert ha le akarod beszélni őket valami hülyeségről, akkor irigy vagy és rosszat akarsz nekik. bezzeg a sok kedves ember aki a pénzét udvarolja ki, az mind megbízható.
hihetetlen. a tulajdon anyám is ilyen. bármit mondhatok neki, az nem úgy van, amit akármelyik jöttment állít, akit életében akkor látott először, annak mindent el lehet hinni mert az jót akar neki. persze mikor kiderül, hogy megint nekem van igazam akkor megy a kussolás, vagy a duma, hogy ezt ő is már akkor így gondolta. már meg sem próbálom lebeszélni a hülyeségekről. csináljon amit akar.

NYISZI 2009.08.27. 19:30:08

Ami nekem feltűnt,hogy a benzinkutakon az összes öreg verda tulaja 2-3 ezer forintért tankol csak.Itt meg mindenki tizenéves kocsikkal nyomatja a napi több száz kilómétereket? Arról senki nem beszél ,h a használtautók 95 % is részletre lett megvéve?

Sörkálmán 2009.08.27. 19:30:31

Amatőr voltál, apafej.
Volt nem egész egy éve egy cikk a TC-n, hogy "Hol veszít a suzukis".
Az annyiban különbözött, hogy az ürge suzukit akart astra classic2-re (G) cserélni.
Halmozottan hátrányos körülményeid közül 1 is sok:

- használt suzukit eladsz (köztudottan suzit 10 évig nem szabad eladni, zuhan az ára)
- beszámíttatod a használt autódat a kereskedővel (utánajárással jobban eladod egyedül)
- autót hitelre
- suzukit hitelre (!)
- 10 éves futamidő autóra
- veszel egy új suzukit és 4 évesen másik új suzukira csere...
- CD és gumi garnitúra miatt +1 misi, LOL

Akinek nincs meg a magához való esze, azt nincs az a törvény, ami megvédi.

Anál Delon 2009.08.27. 19:32:39

@Nandi29: addig álljál fél lábon amíg megduplázódik a fizetésed. nem baj majd a következő életedben!

nem nem hitelt semmire! se kocsira, se plazmára, se lakásra!

fődkunyhóba, remetének, járjál gyalog, szedd a bogyókat, menj halászni, vadászni, madarászni az kell nektek, vissza a sötét középkorba!

NYISZI 2009.08.27. 19:35:12

Mindenki köpköd a suzukikra.Azért ez a típus volt ami ki tudta szedni az átlag melós segge alól a füstokádó trabantokat,wartburgokat.

Doubledeceker 2009.08.27. 19:37:35

@Anál Delon:

Faszom, nem voltam világos, kocsira nem érdemes hitelt, vagy csak ha jól keresel, vagy nagyon ésszel....

Lakás megint más tészta.

Na meg a hitel is rendben van ha a fútamidő nem végtelen.

Nem írtam olyat, hogy a hitel nem jó, csak nagyon ésszel kell hozzá nyulni, amúgy akinek van pénze az persze könnyesn pofázik.

De lehet azért van, mert nem tapsoltam el baromságokra.

pet77 2009.08.27. 19:42:19

Karlovitz kristóf irta egyszer az autó-motor bevezetőjében:
"ha a szomszéd megkérdez milyen autót vegyen 6 millióért,azt felelem:Vegyél 2 millioért autót a másik 4-et fektesd be!"
Ez a gondolkodásmód itt még nem jellemzŐ, ellenben ha valakinek nálunk van 2 millája autóra,akkor 6 millióért vesz autót!:(((((

Zee 2009.08.27. 19:43:47

Éppen ezt akartam mondani,jóbarát ha jól számoltam 3-szor cseréltél autót.Én 30 éves vagyok az első és egyetlen autómat egy 1993-as Ford escort-ot 2003-ban vettem,azóta is nyüstölöm.Ok én nem nősültem meg és nincsenek gyerekeim-még,de élettársam van.Az anyósnál lakunk és 16 éves autónk van,amin az össze extra az ABS és a központi zár.Se légzsák se klíma semmi.

Az autó megy.Viszont nincs egy fia hitelünk sem.Akinek ma Magyarországon ilyen gazdasági helyzetben egy átlagos vagy az alatti fizetésből van pénze háromszor kocsit cserélni,az ne panaszkodjon.Az tud felvenni hitelt aki ki tudja fizetni.Én nem tudom kifizetni ezért nem is veszek fel.Azon a színvonalon élek amit megengedhetek magamnak és nem több.

Apám most 60 éves,50 éves korában cserélte le a 120-as Skodáját egy Feliciára.Ez eddig egy autócsere és 60 éves.Ja,neki sincs hitele.

szóval én ezen elgondolkoznék a helyedben,mielőtt ilyenek miatt háborogsz.Plusz valóban utána kéne számolni,józan paraszti ésszel.Egy autót ha megveszel abban a pillanatban,hogy kijöttél a szalonból minusz 250 rugó kapásból az értéke.Szóval normális ember autohitelt nem vesz fel 10 évre,vagy ha igen ne csodálkozzon,ha megszivatja a bank.De inkább saját magát szívatja,ha nincs annyi esze,hogy kiszámolja az amortizációt.Max lakáshitelt vennék fel 20 évre,mert azt úgy ahogy tartja az értékét vagy áruhitelt,1 évre és ennyi,de ha nem muszály inkább nem is veszek fel.Úgy élek,hogy tudjak mindig egy kicsit félretenni és ha kell valami akkor hitel nélkül is meg tudom venni.

Ne haragudj,de nem tudlak sajnálni.Bocs.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.08.27. 19:45:08

szegény balek? emberek, ez egy barom!!! miért érik meg egy 4 éves kocsi az autócserére, és miért kell ugyanolyat venni, egy központi zárért??"+!"%'!%
nem szeretem az ilyen embereket, akik nem tudják már, h mit kínlódjanak, aztán meg jár a szájuk, h nem fizetem... mintha muszáj lett volna belemenni 10 éves hitelbe. most meg másokat hibáztat. így járt. kapja be. fizessen.
addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.
most nem azt mondom, jó dolog a hitel, hiszen Széchenyi is megmondta. na de nem ilyen mértékben!

Utilsman 2009.08.27. 19:46:37

Emberek, emberek....jajj Istenem már megint acsarkodunk és egymásnak esünk. Ez is típikusan magyar sajátosság: mindenki hajtja a magáét...
Sajnálom szegény ipsét -meg is értem-, de ez nagy butaság volt ám.
Ha arra alapoznék, hogy ki mit gondol biztosan nem vettem volna azt amit vettem. Engedelmetekkel elmondanám az én kis történetemet:
Feljöttem vidékről Pestre dolgozni, pokolira meguntam a vonatozást meg azt, hogy kb. 10 ezer egy hazaút - oda-vissza- úgyhogy én kocsi után néztem. Először Pesten néztem körül a használtpiacon, de szörnyű volt a felhozatal mindenhol át akartak baxni. Így vidéken kezdtem újfent keresni, találtam is egy 5 éves Lada 112-est(csapott hátú), ami először viccesnek tűnt, de utána néztem az alkatrészárakat és a fenntarthatóságot meg a hasonló alsó-közép kategóriát és ez nyert(sok dolog cserszabatos a régi szamárral). 850e Ft kp-ért enyém is lett átírással együtt még tavaly kora tavasszal. Azóta 50e-t költöttem rá, de ebbe egy olajcsere is benne van. Jó fogyi, nagy csomagtér, erős futúmű és motor, normális alvázvédelem, kényelmes ülések, oldalrekeszek, hűtött tárcsafékek, elektromos ablakok, belülről nyitható csomagtér; hátrány: ABS meg klíma nincs(nem is lehetne sajna, mert alergiás lettem rá). Mindenhol mosolyognak és nézik, hogy mi ez de legalább 50 e km-rel van egy strapabíró verdám, igaz nem csajozós, szolíd, kicsit spártai a műszerfal, dehát eddig terjedt a takaró. A-ból B-be elvisz, teszi a dolgát, ennyi!

Mindenkinek azt tudom csak tanácsolni, hogy nézni és vágyakozni lehet, de a realitás bizony nagyon bosszantó dolog és előbb-utóbb mindig visszaüt egy rossz döntés az emberre és ez nemcsak a pénzügyekre igaz!
Szebb jövőt! :)

nehogymárne 2009.08.27. 19:48:47

Egy kis matek:

2007-ben vettek új ignist, beadták a régit, azért kaptak 1,3 milliót, mínusz egy millió fennálló tartozás, azaz 300k kápé, ami pont fedezte a 10% önerőt az új kocsiból.
Tehát vállaltak 2,7 millió forint adóságot és beültek egy csavarra ugyanolyan kocsiba, mint eddig volt, de kaptak hozzá... mit is?

újautó szagot,
abs-t,
cd-s rádiót,
4 téligumit,
apróságokat

hát ha úgy számolom, hogy a gumik, rádió, abs, apróságok érnek vagy kétszázezer forintot összesen, akkor a balek kettő és fél millió forintot fizetett négy fingszűz szuzuki ülésért.

ehhez jön az a tízéves árfolyamkockázat, amit mondjuk a bankárok sem számoltak ki fillérre, de ők mondjuk tudják fedezni.
a balek is fedezi, de csak a szónak a másik értelmében, úgy ahogy a kutyák szoktak.
fedezni

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.08.27. 19:49:59

@Utilsman: Te tényleg vettél nyolc és fél kilóért egy Lada 112-t?

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.08.27. 19:55:21

@Anál Delon: "mert a világon mindenhol kp-ra veszik az autót mi te idióta? "

Nem, a világon többnyire *nem* kp-re veszik az autókat, te idióta.
De aki ADÓSSÁGGAL indel el ÚJ autót venni, majd aláír TÍZ évet, az egy barom.

szalagfék 2009.08.27. 19:56:07

2004-ben vettem egy új rönót, felét befizettem kp-ban, a maradékot az eredeti 6 éves futamidő helyett előtörlesztéssel 3 év alatt benyomtam a banknak és ágyő. Soha többet autóhitel. Azóta szervizre, ZK-ra, vizsgára költöttem kb. 3 havi korábbi törlesztőrésznek megfelelő összeget. Már csak tankolni kell, ha meg beállok az ósan parkolójába az L.-es rendszámú fabia vagy ceed mellé, megnyugvás tölt el, hogy amit ő havonta csekken befizet a bankjának törlesztésre meg kötelező cascora, azt én ott helyben elköltöm a családomra. Ha kölöknek kell egy új DVD film vagy asszonynak egy új parfüm, szó nélkül megveszem, mert van annyi tartalék a családi kasszában, hogy ne számítson. Futná havi 40-es törleztőre is, de nem. A bank = pénznyelő.
Lehet, hogy "szar" 5 éves rönóm van, de még sose hagyott cserben, minden évben futja nyaralásra és hó végén se gond, ha kinövi a gyerek a cipőt és újat kell venni. Sok suzukis prolinak a törlesztő csekkek befizetése után már nem biztos
Cinikus vagyok? Vagy nagyarcú? Lehet, de tudok számolni és a pénzemet nem fogom ABS-re, digit klímára meg tolatóradarra és mindezek kamataira költeni.

csiro 2009.08.27. 19:57:57

@Anál Delon:
A hangnem nem megfelelő... mindegy, tégeg minősít.
A szemlélettel van baj. minek felgyorsulni, minek akarnak egyesek (a többség) azonnal, most mindejárt újat, jobbat, szebbet. Mert megérdemli? A fenét, hogy érdelemné meg, amikor semmit nem tett még érte, a rongyrázás van, villantás a szomszéd/barátok/csajok előtt. Nekem nem kell vakarni a fejem, hogy mit adjak el, mert az enyém, minden ami körülvesz, azt adok el, amit akarok. És inkább bérbe adok, mint béreljek, ez a különbség kettőnk között, mert abból a pénzből amit a banknak adtam volna vagy a tulajnak a lakásért bérleti díjra, abból inkább tőkét csináltam. Persze lehett itt kérdezni, hogy adj tippet csak nagy vonalakban, íme itt a tipp, lehet követni, nem két év volt, és egy szakadt 1.3D Unoval kezdtem, de nem nagyon érdekelt - és most sem érdekel - mit gondolnak arról, hogy miben és milyen ídős autóban ülök. Paraszt szemlélet? Vállalom, de nekem akkor is ez a normális gondolkodás.

Utilsman 2009.08.27. 20:02:20

@Il mio nome è Nessuno: Ja tavaly áprilisban, hitel nélkül.. Ha még ez számít: kaptam még 4 téligumit acélfenin (jó állapotút), 185/60-as 14"-es BARUM nyári gumit Borbet alufelnin(új mind), meg hozzá járt a 4 hangfal(Sony és SAL) MP3-as hifivel. Kaptam még: 2db tartalék rádióantennát, hűtőt, fékolajat, 1 pár fékbetét(német márkás új), kerékőrt az alufelnikhez, 1 fél doboz Valvoline olajat(kb 3L-el), egy új levegőszűrőt. Asszem ennyi volt......

NYISZI 2009.08.27. 20:07:55

@Utilsman:
Szia!
Utilsman!!Te írtad a népítéletet is?:) Szuper volt az is nagyon!!!:) Bejött a lada?

Kifordított kacagány 2009.08.27. 20:08:23

emlékszem néhány éve egy akkori ismerősöm is 10 év hitelre vett autót. mondtam neki, hogy 10 év alatt a gatyáját is ráfizeti a kamatokra, de azt mondta, hogy nem számít, mert 4 év múlva úgyis lecseréli, a beszámított érték meg fedezi a különbözetet és egyszerűen csak tovább fizeti ugyanazt a hitelt, rosszul semmiképp nem járhat és 3-4 évente újra cserélheti az autóját, nyugaton is így csinálják. kíváncsi lennék most mi van vele.

blacklord 2009.08.27. 20:13:47

Hát ez tipikus no comment... Egyre többet venni hitelre, ráadásul úgy, hogy nem számol egy esetleges törlesztő-emelkedéssel, ejha! Az meg végképp a legjobb, hogy annak alapján választ kocsit, hogy melyik szalonban mennyit adnak a használtért. Könyörgöm, autós hirdetésekről hallott már?

redriot77 2009.08.27. 20:17:06

Egy 2-3éves, 30.000 kilométeres és egy új Suzuki használati és esztétikai értéke között elhanyagolható a különbség. Az árak közötti eltérés 1millió körüli összeg is lehet.

Ilyen fiatal és keveset futott autó esetébenl azért jellemzően jó állapotú, még 100.000+ kilométeren át problémamentesen használható járművet lehet tanálni. Gazdag, tehetős ember az, akinek a pár hétig tartó újautó-fílingre (újrencám, védőfóliák saját kezűleg leszedegetése, fingszűz ülés, újautó-szag) vannak fölös milliói. Abban az esetben, ha ezeket a milliókat 8-10 éves hitelből finanszírozza beszélünk szegény-gazdagokról. :)

Juliette28 2009.08.27. 20:23:25

Forinthitelem van.
MU HA HA!

Már 5 éve se jutott eszembe felvenni devizahitelt. Nem, nem vagyok jós, csak féltem tőle. Az ismerőseim kiröhögtek, állandóan azzal szivattak hogy a CHF-forint részlet közti különbségből tudnak elmenni nyaralni Horvátba', én ostoba nyögjem csak a forinthitelt, az a loosereknek való, nekem csak csak Abádszalókra volt pénzem nyáron.
Aztán többen közülük megsértődtek idén, amikor én voltam 'Görögben, ők meg a velencei-tavon.
Az élet hosszú távon igazságos. :)))))

s-s-s 2009.08.27. 20:25:45

Hol cseszte el a cikkíró? Ott hogy telhetetlen és kell neki a 3 éves ignic után ugyanolyan f+s, hitellel meg mindennel. FIZESS! Ennél van cifrább bankos story is. Életbiztosítást kötöttünk, mondták amit befizetünk azon felül hogy kamatozik még részvénypiacra viszik és nincs más dolgunk mint fizetni és felvenni a lét x év mulva. A befizetett pénzünk FELE maradt meg eddig, a többi elúszott a tőzsdecápák irányába. A bank jelszava:" A++: másképp mint mások." Hát másképp csesszék meg a jó... a brokernetes annyukkal....
Ja kocsira visszatérve miért kell trendi újszagúra cserélni 4 évente? Járjál szarral még 5 évig és nemfog remegni a szád... Vagy kezd előlről a középsulit és menjél bkv kommunikációs igazgató helyettes aszisztensnek... 2 hónapos "munka"viszonnyal futni fogja a suzuki hitelre... Mást meg ugysem vennél mert barom vagy, és mert másnál bevált, akkor neked is megbízható lesz....

Nor- 2009.08.27. 20:30:17

Nincs MP3, nincs CD a kocsiban?
Mondok egy nagyon olcsó upgrade-et:
itmedia.sk/showitem.php?item=other-mp3player_3in1_sd001
Nincs 4000 Ft, és van az autódban mp3 lejátszó.

Központi zár, elektromos ablak? Utólag beszerelhető.
ABS? Aki nem tud vezetni ABS nélkül, az nem tud vezetni. Nálam max. akkor dolgozik az ABS ha tükörjég úton 10 km/h tempó mellett lassulok és kanyarodok. Amúgy az ember érzékeinél jobb ABS nincs, ha valaki tud vezetni.

Aki 0 forintból akarja a bazári majmot játszani, megérdemli hogy elzálogosítsa a jövőjét és eladja saját magát rabszolgának.
"Az emberi ostobaság határtalan" - mennyire igaz!

Phrascarica 2009.08.27. 20:39:03

@MatNob: olvass el 3-4 könyvet Robert T. Kiyosaki-tól, (Gazdag Papa sorozat) ha utána sincs semmi ötleted, hogyan lehet havi 40-50e-ből 1-ről a 2-re jutni akkor reménytelen eset vagy, viszont ha kezded kapisgálni akkor van remény. Nem kell ezt csinálni, de lehet hogy a szemedet felnyitja. Ez nem ügynökösdi könyv, érdemes olvasni, mert sok okos dolgot írogat.

NYISZI 2009.08.27. 20:39:13

@Nor-:
Az ABS mindannyiszor dolgozik,akárhányszor rálépsz a fékpedálra.Feltéve ha van ABS a kocsidban.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.08.27. 20:39:32

ez biztos nem egy tanmese? egy kitalált történet, h felmérjék az olvasókat sokféle szempontból (új autót v régit hajt, van-e hitele v nincs, okos avagy hülye) ?

efhábé 2009.08.27. 20:42:30

@paaj:" bármilyen vonzónak tűnik az ajánlat, leül, számol, gondolkodik"

És főleg azon gondolkodik, amit a reklámban már elmondtak:
A hitel üzlet, nekünk is, önnek is.

Csak komolyan kell venni. Nyilván az ember az üzleten keresni akar, hát számol egy kicsit.
A kamat x forint a kocsin. Egy régi kocsi nyavalyáira el kell költeni y forintot. Ha y nagyobb, mint x, akkor fel kell venni a hitelt. Ha viszont kisebb, akkor nem kell felvenni, jó lesz a régebbi autó is.
És ezt bármilyen hitellel végig kell játszani, kivéve tán az ingatlanhitelt, mert ott a gazdasági megfontolások mellett léteznek egyéb szempontok is, mert kinőhet egy lakást, házat egy család.

s-s-s 2009.08.27. 20:43:30

@phrascarica: Én is ajánlani tudom, pár hónapja akadtam rá: Gazdag papa, szegény papa ... nagy könyv...

efhábé 2009.08.27. 20:52:19

@_mikulasbacsika_[+1]: Hagyjuk már ezt az idióta zsidózást. Mondj már egy olyan kereskedelmi bankot Mo.-n, ami zsidó kézben van. OTP? Nem. CIB? Nem. K&H? Nem. Soroljam még?
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az autóhitelek jó nagy része az autógyár saját tulajdonában lévő pénzintézetből származik (pl. porschebank, PSA lízing stb.)

Carisma001 2009.08.27. 20:54:49

A sok érdekes észrevétel mellett ne felejtsük el, hogy levélírónk a részletek megugrása miatt eszmélt fel. Miért emelkedtek meg a részletei tetemesen? A tavaly év végi forint zuhanása miatt, amely hónapokig eltartott, és most sem áll valami fényes szinten. A magyar állam inkább a hülye hitelsegítség nyújtás helyett ( ami csak időhúzás, de NEM segítség) inkább próbálná a forintot stabilabban tartani. De hát a magyar politikus annyira elfoglalt és szegény ember , hogy erre nincs módja! ha-ha. Mellesleg a forint szintje a külföldi nagy multik beszerzése, és a nyereségük kivitele szerint alakul. Lehet a mi politikusaink azért nem akarnak stabil forintot, mert érdekeltekké teszik őket a multik?? Ejnye ne legyek ilyen kombinálós, a magyar politikus tiszta szívű rendes, dolgos ember.

Új autó értékesítőként azt mondom, hitelt nyugodtan lehet továbbra is felvenni, de csakis ésszel. Lehetőleg minél nagyobb Önerővel( pl 50%), és minél rövidebb futamidőre. Így nincs akkora kamat.

A baj az, hogy rengeteg ember van hasonló cipőben. a mindennapos munkámban számos olyan hitelegyenleggel találkozok, melyen a hátralévő hitelösszeg jóval meghaladja az autó jelenkori értékét. Olykor akár 2-3millió forinttal is!!!!

Végezetül csak annyit, hogy ha valaki tud egy betöltetlen BKV osztályvezetői állást mondjuk 3 napra és garantált végkielégítéssel, akkor szóljon!!!!Előre is köszönöm!:D:D:D:D

pet77 2009.08.27. 20:56:17

@s-s-s: olvastam a könyvet.
Tanulságos,azonban a kockázatokra nem hivja fel a figyelmet!
A könyv irója egy űgyes spekuláns,azonban ehhez rendkivűli tájékozottsag és gazdasági , tőzsdei jártasság kell!!!

nick: 2009.08.27. 21:00:32

baaazzz...
ez 2009-ben már elég durva

internete van, de annyit sem tud, mi az a devizahitelhitel, és nem bírja megérteni az árfolyamkockázatot, akkor inkább vegyen csak kp-ból autót

ne itt nyígjon, és másokat okoljon, amikor csak ő a tájékozatlan...
(de nagyon)
:-/

kapau · http://poloshop.blog.hu 2009.08.27. 21:03:36

Csak szánni tudom a post íróját... Még ki se fizeti a hitelt és már egy másik suzuki kell, az abs meg a CD miatt, és képes 3milkát felvenni... ÁÁÁÁ sztem több postot ne is írj... Aki autókról ír, annak ennél dörzsöltebbnek kell lennie!

mohabá 2009.08.27. 21:05:39

Én azt a részét nem értem amikor azt irja hogy nem volt az első Ignisben Abs.Ez nem igaz mert minden Suzuki alapfelszereltsége az Abs és a kétoldali légzsák!Ezért lehet kamu a story de lehet csak elírás.Én úgy gondolom hogy őszintén leírta a saját történetét nem kellene emiatt bántani.És erről nem a Suzuki tehet.Hogy jön most ide az hogy milyen maga a kocsi?Nagyon sokan vannak akik ebben a cipőben járnak és őket senki sem segíti!Csak szidjuk őket mert Chf hitelt vettek fel.Az senkinek nem szúr szemet hogy az IMF hitelt a bankoknak vette fel a kormány mert szegényeket meg kell segíteni?Jaj de sajnálom őket.El lett engedve a kezük és azt csinálnak amit akarnak!A hiteles embereknek üzenem hogy kitartás!!!

zgabi 2009.08.27. 21:08:34

Amikor a forint hirtelen meggyengült a bankok azonnal, a gyengülésnek megfelelő mértékben emelték a törlesztőrészleteket. Most a 317 Ft = 1 euro árfolyamhoz képest 270 Ft / 1 euro körül mozog az árfolyam. A bankok azonban nemhogy ennek megfelelően, arányosan csökkentették volna a törlesztőrészleteket, sok esetben egyáltalán nem csökkentették. A szerződésre hivatkoznak, mely ezt lehetővé teszi. Elképzelhetetlennek találom, hogy ne lehetne a bankok eljárásán jogi kifogást találni, és kötelezni mindet arra, hogy lefelé is arányosan mozogjanak a törlesztőrészletek. vagy ha nem lehet, akkor ezen ország vezetőinek kell azonnal, új törvényeket alkotni és életbe léptetni. El sem tudom képzelni, hogy egy ilyen új törvényt ne szavazna meg a képviselők több mint 2 / 3-a. Szóval rá kell lépni a bankok farkára de keményen, mert miattuk van ilyen szerencsétlen helyzetben a cikk írója. Mindamellett azzal a hozzászólóval is egyetértek, hogy Magyarországon nincs akkora átlagjövedelem, hogy éves szinten 200.000-nél is több új autót vehessenek az emberek. Pedig még tavaly is kb. ennyit vettek. Idén meg 85.000-re saccolják a kereskedők az eladásra kerülő új autók számát. Szerintem 100.000 körül lenne a reális szám. Megfontoltabbaknak kellene lennünk a hiteleket illetően, nem engedni a bankok gyakran átverős, mézesmadzag ajánlatainak.

richterjozsef 2009.08.27. 21:09:59

Sziasztok én ujonan vetem 1999 es swift sportot még ma is megvan ,1milla kp a tóbbi hitel ,nem bántam meg. Volt egy ocsmány diesel astránk 1 milláért beszámolták. Most elhoztam egy 1.3 swiftet réz metált. Hát ez már nem lesz olyan jó kis fordulaton indulásnál befulados. Itt is rátettem 1milát és remélem hogy kibir 6-10 évet. Igy már nem oolyan rossz az uj autó sem ::::::
Az ASTRA már egy rémálom volt

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.08.27. 21:10:14

mohabá:
Volt ABS nélküli Ignis.

nick: 2009.08.27. 21:10:28

Úristen!

visszaolvastam pár kommentet
van itt sötétség!... :-O

csak nehogy elfelejtsenek levegőt is venni egyszer...

olvasom, hogy vkinek még a kamatos kamat fogalom sem tiszta
a bank kockázatát meg már elképzelni sem tudja
a nettó jelenérték meg biztos vmi nemi betegség

na szuper...

akkor íme, tolle, lege:
penzugy.infodoboz.com/

richterjozsef 2009.08.27. 21:11:56

Bocsi aszt nem irtam hogy a tőbbi hitel

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.08.27. 21:15:09

@Kifordított kacagány:

Nem feltétlen értek egyet. Lehet, hogy az illető az autóúton spórolta meg a szálloda/panzió árát. Mehet kényelmesebb autóval és sátorozhat, viszont több időt tölt a lakhelyen, mint a kocsiban.
Vagy ha nagyobb autója lenne és fizetné/fenntartaná, lehet, hogy egyáltalán nem menne sehova nyaralni.
Egyébként meg városi furikázásra, dugóban toporgásra használja az autót, az évi egy (vagy 3 évente egy) utazás miatt meg nem éri meg nagy autót fenntartani.
Többnyire meg a sofőré a kocsi és az meg (én például) szarik rá, hogy hátul ki hogy nyomorog.

Mondom ezt úgy, hogy kisautóm van és imádom a sátrazást-kempingezést.

nick2005 2009.08.27. 21:16:22

Az új autókon 3-4 (vagy akár 5-6) év alatt annyit lehet bukni, amit egy átlagos jövedelemből nem lehet megfinanszírozni. Csak folyamatos egyre durvább hitelekkel, mint ahogy itt is olvashatjuk. Ráadásul autó terén sincs előrelépés, egyik Suzukiból a másikba ült az illető.
Apám tavaly ősszel gondolkozott új kocsin. Alacsony jövedelmű, ezért olcsó kategóriában gondolkozott, volt rá 1 millió kp.-je, gondolta a többit megoldja hitelből. Megnéztük a Dacia Sanderot, egy alapfelszereltségű modell esetében az 1 millió mellé lett volna még havi 24 ezer 84 hónapig. Fatter hazament, számolt, majd a vásárlás halasztása mellett döntött. Aztán áprilisban jött egy jó lehetőség, egy szintén magát elszámoló, eladósodó ismerősnek szabadulnia kellett a kocsijától. Így apám vett egy 3 éves Skoda Fabiat pontosan 15 ezer km-rel, és elég jó felszeretséggel 1,15 millióért, amit kp-ben ki tudott fizetni. Szerintem nagyon jól járt, és még nyugodtabban is alszik :))))

zgabi 2009.08.27. 21:17:47

@nick:: Te melyik banknál dolgozol, hogy ennyire nyalsz nekik? Sötétek a bankárok, még az ondólyuk is fekete.

Elektro (törölt) 2009.08.27. 21:26:04

Csak használt autót veszek. Max 1 miskáig, akkor is, ha a többszöröse van a számlámon. Van annyiért jó autó. Kölcsönt soha semmire nem veszek fel, ami zsé van, azt meg lekötöm. A bankok meg szívhatják a bráneremet...

Rá Dios 2009.08.27. 21:26:51

Nem akarok a más baján élcelődni, de a fél ország most tanulta meg az árfolyamkockázat mibenlétét. Addig sem volt titok, és odáig mindenkinek nagyon tetszett a dolog, hogy úgymond olcsóbb a devizahitel a forintban felvettnél. Ugyan miért is?
Szerencsénkre az árfolyam elviselhető szintre kúszott vissza.
A másik. Nem jó ötlet új autót venni, amikor a régi még nincs kifizetve. Egy autó esetében ez azt jelenti, hogy két kizetetlen kocsim van. Aki ugyanezt ingatlannal csinálta, az - pláne devizahitzellel súlyosbítva - nos, az tényleg benne van a slamasztikában.
Végszó: miért várjuk el a banktól, hogy gyorsan, adjon, olcsón adjon, sokat adjon, de betétünkért, számlapénzünkért fizessen többet, bármikor jussunk hozzá a pénzünkhöz kamatveszteség nélkül és még tőkekockázatunk se legyen... ?

smartdrive 2009.08.27. 21:28:07

te voltál a buta és mohó

Eryk 2009.08.27. 21:28:58

Ne haragudj, ezt mondom, de nagy balgaság hosszú lejáratú hitelba belemenni. Pláne egy Suzukival. (bocs, de számomra semmit nem ér) Én mostanában keresek egyet "szaladgálni" napi 10-20 km-e, de max. 200-300 ezer Ft.-ot adok érte. Ennyit ér, semmivel sem többet. Nem kell lemosni, sajnálni stb. '0 év hitel? - szerintem ez Nagyon nagy meggondolatlanság. Annyi más ésszerű autó létezik. Miért pont ez?

papa33 2009.08.27. 21:30:26

Na kérem, egyfelől remek Suzuki fikkantási lehetőség. De Aveo (2 évesen alig 1 millát adnának), Rio stb értéktartó... másfelől:
Az én esetem: +untam az igen öregeket, jöttek a gondok, eddig szocikra jutott, újszerűt szerettem volna, ismerőstől nem akadt épp, használt hitelre meg borzasztó, sokkal rosszabb mint újra. Dilemma tehát 6 év felett v új, tehát úgy lett új, hogy bő fele kp+hitel, ja mellé az öreg valóban reálisan kp-ként beszámítva. Letelt nemrég, devizás és alig emelkedett a végén, reálisan kiszámolva, a 2*esét is bírtam volna-nálam gyengébb anyagiakkal sokkal többet bevállaltak.
És nem tervezem eladni évekig még, a kp hez képest 300 k-val fizettem többet mindösszesen: kb 60% önerő, erős FT, jó csillagzat alatt felvett hitel.
És igaz, az újat félti az ember, jég, meghúzás, netán elbaltázok valamit...
És itt jön a casco: használtat sem mernék casco nélkül, ui kocc: 2 légzsák, min 2 övfeszítő, hűtők eset szerint, ezek pluszban a sérülésekhez, sztem min fél milla... lehet kidobni. És a használttal nem az a baj hogy belepuki, az sem hogy p után nem mos kezet, hanem valami műszaki prücök kijön és mai autók közt sok hulladék van, egyszer betankolt d megszabadulás, na ilyet kifogni. És ma mindenki csibész és az autóból akar megélni, visszapörget a márkeszervíz,...

Itt csókoltatom T kereskedőket (kik először reexportálták vagy hogy mondják az olcsón behozottakat, most sírva könyörögve drágultan adnák az autót, de múltkor 2.9999999 most 3,49999999 milla a Focus reklám-5% Áfa+,- szal , persze, üzenem nekik: egyfelől ha volt 3 millás (lehet nem volt) akkor ma sem fognak többet adni-nyugati cikk szerint ott sem eszik meg, másfelől üzenem, sokak megvették és fizetik becsületesen fiatal autók után, szóval ezek a fiatal autók még mennek sok évet, nem veszünk új autót... tessék elgondolkodni.
Kovácsúr +vette 25 éve első autóját... a maiak meddig mennek el?
Csók a bankoknak, kiveszik keményen a részüket a válságból...

Eryk 2009.08.27. 21:30:53

Bocs a 0 év az 10 év akart lenni

Riasom 2009.08.27. 21:31:08

@Juliette28: kicsit elsietted a muhahát, ha utánaszámolnál, valószínűleg arra döbbennél rá, hogy a devizahiteles ismerőseid még így is bőven jobban jártak nálad (és ha jól emlékszem, ez valami 300 forintos euróárfolyamig így maradna), annyival magasabb a forinthitelek kamata. Csak azért tűnhet úgy, hogy megszívták, mert a posztíróhoz hasonlóan nem számoltak az árfolyamkockázattal. De a lényeg, hogy mindennel együtt valószínűleg jobban jártál volna devizahitellel, ha már hitelt vettél fel.

igazi hős 2009.08.27. 21:33:41

@Juliette28: Ne áltasd magad, még az éveleji, tökönrúgásszerű CHF árfolyammal is a CHF hitellel jártak jobban. Persze fájt amikor 15-20%-kal többet kell fizetni, mint amit terveztél, de összeségében az 5 év alatt bizonyára te fizettél többet úgy 5-20%-kal, esetleg még többel ha szabadfelhasználású az a hitel.

Pepe masnit köt (törölt) 2009.08.27. 21:34:03

ANNYI itt az okoska faszfej, h az már fáj. Nem audibmw etc. kocsiról van szó, de már minden kisköcsög "méé vettéé hármat, megérdemled," vagy a kedvencem a "hát 10 év alatt tuti jön legalább 1 válság" - hú de kurva okos vagy így utólag.
btw picit nyugatabbra ritkán engedi meg magának egy bank h pl. csak úgy egyoldalúan módosítgat pl kamatot, a kiesett bevételt pedig itt (értsd: hazánkban) egész jól lehet pótolni (és igen, vannak jogszabályi lazaságok is, bármilyen meglepő)

de nyugodjon meg minden kis hülye bankvédő: buknak rendesen a bankok is, sok sok bedőlt hitelükkel szophatnak jó sokáig, mert az elején ugye bárkinek adtak zsét, csak vigye

noncapisco (törölt) 2009.08.27. 21:34:07

Aki akkora barom, hogy
egy 3 éves szuzukit lecserél
egy új szuzukira...10 éves hitelre.

Attól mit lehet várni az életben?
Mert a gondolkodás és az ésszerű
cselekvés láthatóan nem erőssége...

Ugye anyukám megint új a szuzukink ..vazze...normális ?!

zgabi 2009.08.27. 21:34:48

@Eryk: Nagyon is igazad van, a főnököm 3 éve vett egy Audi Q7-est 20 milláért, kiszámította, hogy az Eurotax szerint, a verdája most 13 millát ér, aztán nézegetett 3 éves, eladó Q7-eseket, a legdrágábbat 8,5 milláért kínálják.
Most nagyon le van döbbenve, hogy 3 év alat, kevesebb mint a felére csökkent az autója értéke.

Eryk 2009.08.27. 21:37:43

@Pepe masnit köt:

Ne haragugj, de nem gondolod ugye komolyan, hogy a bankok buknak? Istenem, hát nem látják ezt sokan, hogymire megy a játék a hitelekkel Mo.-on? Kicsit lássatok már a dolgok mögé.

Utilsman 2009.08.27. 21:38:09

@NYISZI: ha az egészre gondoltál a válaszom nem-csak egyet! Ha szar azt is leírom. Nincs tökéletes autó még a felső kategóriába sem, szerintem....ez egy kicsit rosszmájú bejegyzés volt. Látod, látod kijött belőlel a magyar vircsaft....

Beaujolais 2009.08.27. 21:38:31

Én szeretem azokat az embereket akik új autót vesznek:-D
Valakitől meg kell venni a használtautót.-D

Ainult Mina 2009.08.27. 21:38:46

Akár használt, akár új, az autó a létező legrosszabb befektetés. Valaki azt mondta, hogy Magyarországon sok emberi eggyel nagyobb autót hajt, mint amit megengedhet magának. Szerintem is így van, de kiegészítem azzal, hogy Magyarországon sokan eggyel kisebb autót hajtanak, mint amilyenre igazán szükségük lenne. (Opel Corsa, Klió, Kalos mint családi autó? sajnos igen.)

Kopasz Szuzukis 2009.08.27. 21:39:34

@prokee: Akkor lécci az adócsalással kapcsolatos "önbevallást is eltávolítani.

mohabá 2009.08.27. 21:40:30

Igen ha tudom hogy el fogok esni leülök.....akkor mi van ha elveszi a bank a kocsit?Hogy vasalja be rajtad?3millás autót elad 1.5-ért és a többit hogy vasalja be ha nincs az illető nevén semmi?Van egy ismerősőm elvitte a bank az autóját 2 hónap múlva felhívta a bank hogy nem tudja eladni a kocsit és hajlandók leülni vele tárgyalni csak vegye vissza a kocsit!

Cricket57 2009.08.27. 21:40:38

Mielőtt bárki nekem támadna, nem akarok okos lenni (nem is vagyok). De...
1. Az új autónak (persze ha ki tudod fizetni) ugyan úgy van előnye, mint a használtnak.
2. A hitelekkel nem az a legnagyobb baj, hogy becsapják az embert, hanem hogy az ember hagyja magát becsapni. Szabályosan igényli! Persze félretájékoztatják, elhallgatnak információkat. De ott a szerződés, el lehet (kell) olvasni! Aki ezek után meglepődik, hogy miért terhelnek neki késedelmi díjat, kamatot, miért emelkedik a törlesztője..., az tényleg megérdemli.
3. Ha keres valaki pl 100e-t/hó, miből gondolja, hogy tudja vállalni az 50e-s törlesztőt??? Ha 100et-t keres valaki, akkor nem tud 100.000Ft-t visszafizetni havonta, csak ezt nem látja be!
Szerintem itt az alapvető hozzáállással van a baj. Ha valaki hitelt vesz fel, bármire!, az nem a barátjától kér kölcsönt, amivel ha csúszik 2 hónapot belekerül 3 sörébe. Feltételek vannak, azokat tartani kell. És mindig a bank jár jól! Csak sokan azt gondolják, majd én így fogom, meg úgy fogom. Aztán meg panaszkodik, hogy nem értik meg, meg átverték. Nem, csak előre kell nézni, nem a pillanatnyi érzelmeinknek engedni.
A cikk íróját meg tényleg nem értem. Ha vesz egy kocsit hitelre, pl 1 millióért, mi lett volna, ha 1,5 millióért veszi, és akkor az elsőben van ABS, CD-s rádió, klíma..., visszafizeti a hitelt, és nem kell szir-szar dolgok miatt 4 évente kocsit vennie:)

papa33 2009.08.27. 21:41:29

Még annyit: sok autómárka örülne annyi hibának mint a Suzuki, érdemtelenül bántják, aki vett, az tudja mit vett, egy 3 millás Suz sosem bukik 2.5 millánál többet, arányában persze nem olyan jó ez. Kisember gondtalan, fenntartható autója.
Másik: természetesen casco más megítélés alá esik a légzsák nélküli 2-300 k-t érő autók esetében.


És az első 2003-as Ignisben elbaltázott módon nincs bizony ABS.

Van sebességfüggő elektronikus kormány, igényes láncos vezérlés, VVT - változó szelepvezérlés, amit a kis német autók-Póló pl hírből sem ismernek-csak a technika miatt.(Ignis 1.3, 1.5 VVT, Swift csak 1.5, SX4 xsak 1.6 VVT.)
(És volt japó elődje Ignisnek évekkel azelőtt igazi japán kisebb hátsó oldalablakról lehet felismerni, nincs sok, 3 milla volt anno kb.)

hex 2009.08.27. 21:46:50

A legszebb ebbben és az ehhez hasonló történetben az, hogy a Jópofa autókereskedő keresett a legtöbbet ezen az ügyleten.
Mert ugye ott van az árrése kb 5-6% (átlagos Suzuki árrés) illetve kb 1 mio finanszírozási és biztosítási jutalék ezen 3 autó után (@12-14% átlagos jutalék > asszem a Suzuki dealer ennyit kér).
Ha most visszaadja az autót akkor a leasing cég jó esetben lesz nullán, mert a jutalékot a kereskedőn visszaírni nem tudja, hiszen a Suzuki dealerek nagy része már tönkre ment.
DE jó, hogy legalább Te megkaptad az autót nem úgy mint az a kb 100 ember, aki helyett a finanszírozó kifizette a dealernek, csak az közben betérdelt..

noncapisco (törölt) 2009.08.27. 21:47:35

Egy 3 millió körüli ÚJ autó birtoklásának
havi ÖSSZES költsége ~ 100 000 Ft!!!

Egy ilyen 10 éves hitel lehetet cirka 36 000 Ft/hó
Ami felment a válság címszó alatt havi 50 000 körülre.

Ha ez a havi 14 000 Ftvalakit padlóra küld...
Ott nem a bank a bűnös!!!!

Hanem az olyan agyatlan aki
ennyire kicentizte a családi kasszáját
egy 3 éve szuziki helyett ugyanolyan
"de ez új ám" szuzuki akcióval...

Nem tudom sajnálni az ilyet.
Mert nem gondolkodik..

hex 2009.08.27. 21:51:33

@mohabá:
Ma már nem a hőskommunizmus van, hanem 2009. A tartozásod elkísér, életed végéig BAR listás leszel. Lehet 3-4 év múlva már albérletet sem kapsz majd.

Eryk 2009.08.27. 21:51:33

Bocsi én a Suzukit nem tartom rossz autónak, sőt az ár/érték alapján nagyon is jónak. Azt szerettem volna mondani, hogy nagyon sokan 10 év hiteles autót vettek. Istenem, bele sem gondoltak komolyan, hogy 10 év múlva semmit nem ér, és kifizették a dupláját majdnem. Pedig mennyi okos dologra lehetett volna költeni ezt a pénzt. Én vehetnék új autót kp.-re, de az az elvem, hogy már bejáratták azt előttem mások 2-3 év alatt. Minimum 40-50 % kedvezménnyel. De sohasem értem meg az embereket, hogy mi a fene a pláne egy új autóban, ha "100"-ik emeleten laknak.

Utilsman 2009.08.27. 21:52:23

@NYISZI: én egy autót sem fikázok, mert minden márkából tudnék mondani egyet-egyet amit jónak tartok. Nem is akartam reklámozni, te meg viccre veszed az egészet és kicsúfolsz, pedig egyáltalán nem rosszabb, mint pl. egy Dacia Logan ha már itt tartunk.....hát figyelj, nekem pár ezerbe kerül szervízköltségek nélkül ami neked az X km-ként elvégzendő szervízbe kifizetsz, ennyit spórolok mivel az autót én is rossz befektetésnek tartom. Jelenleg lakásra gyűjtök....tudod aki nem álmodozik az így csinálja! :)

mitudomén 2009.08.27. 21:54:01

Ne haragudj de te biztosan, bizonyíthatóan ELMEBETEG vagy. Egy szaros Ignisre 10-év hitelt felvenni nem normális dolog. Én is hitelre vásárolok autót, de két dolgot mindíg szemelőtt tartok:
1. MINDÍG LEGALÁBB AZ AUTÓ VÉTELÁRÁNAK AZ 50%-ÁVAL RENDELKEZEM.
2. 4-ÉVNÉL HOSSZAB FUTAMIDŐRE NEM VESZEK FEL AUTÓHITELT.

Ha ezk közül a kritériumok közül valamelyik nem tud teljesülni akkor NEM VESZEK másik autót!!!

Bakker ezt el se hiszem, de komolyan ez hihetetlen amit neked sikerült összehozni! Ha legközelebb hitelt akarsz felvenni bizalommal fordulj hozzám. Ekkora kamatra bármikor tudok adni!

igazi hős 2009.08.27. 21:58:52

@noncapisco: Ezt a 100 rugót kicsit kifejthetnéd. Kíváncsiságból ránéztem a sajátom adataira, az utóbbi 7 év 2,8 millióba került (2M benzinre + 800k szerviz), casco nincs, a kötelezőt nem tartom nyilván (most évi 28ezer, régen több volt). Ha az autó teljes árát, 3.5M ráteszem (de most valamivel 1M felett érhet), akkor sem jön ki ekkora összeg.

selyemhegedu 2009.08.27. 22:00:37

>Én voltam buta, vagy a törvények túl lazák?
A torvenyek tul lazak, hogy ennyi esszel ami neked jutott cselekvokepes nagykorunak szamitasz.

Eryk 2009.08.27. 22:04:51

@zgabi:
Tudod mit, most lenne érdemes megvenni a főnököd Q7-ét. Az már egy rendes verda, és meg is érné az árát.

selyemhegedu 2009.08.27. 22:11:57

>Én voltam buta, vagy a törvények túl lazák?
A torvenyek tul lazak, hogy ennyi esszel ami neked jutott cselekvokepes nagykorunak szamitasz.

Uristen, 4 ev alatt letorlesztettel 1,8Mft-bol 800 lepedot? Mi a fenenek vettel uj autot amikor a reginek meg a _harmadat_ sem fizetted ki joember? Egyaltalan minek vettel _masik_ autot?

selyemhegedu 2009.08.27. 22:12:48

Bocs a duplazasert, az elsonel megszakadtam (legalabbis azt hittem)

apamacko 2009.08.27. 22:18:11

Kedves kommentelők !

Felfedem magam a valóságot fenn, a poszt végén dőlt betűvel találjátok!

Üdvözlettel : apamacko

selyemhegedu 2009.08.27. 22:19:22

@Johann Gambolputty de von Ausfern schplenden: ha devizara akarsz spekulalni menj a forexre, ne egy rugalmatlan hitelkonstrukcioba ugorj bele amibol nem tudsz kiszallni ha ellened megy az arfolyam.

zgabi 2009.08.27. 22:28:23

@Eryk: Jó is lenne, csak előtte helyet és pozíciót kellene cserélnünk. Mert jelenleg, sajnos nem egyformán dagad a buxánk, s az enyém a laposabb.

nick2005 2009.08.27. 22:29:01

Három éve a kis utcánkban ketten is vettek kocsit. Egyik szomszéd egy új Suzuki Swiftet vett, mire kihozta 3,3 millióban volt neki. A másik szomszéd vett egy 3 éves Mazda 6-ost kerek 3 millióért. Idén úgy alakult, hogy mindketten eladták a kocsit különböző okok miatt, a Suzuki 1,6 millióért ment el, a Mazda 2,1 millióért. Szóval a Suzukis 3 év alatt bukott 1,7 milliót az új kocsiján. A Mazdás ugyanennyi idő alatt "csak" 900 ezret, és ráadásul 3 évig egy kategóriákkal nagyobb, minden szempontból jobb autóban ült (a különbséget talán nem kell ecsetelnem). Hozzáteszem, hogy a 3 év alatt egyik kocsival sem volt igazán gond. Szerintem a 800 ezres különbség elég nagy, monjuk éppen 3 nyaralás ára.

efhábé 2009.08.27. 22:29:20

@Juliette28: Devizahitelben pont nem igazságos az élet :)
Számold csak ki, ők hányszor mentek Horvátba', míg te egyszer Görögbe'.
Mindenkinek sírt a szája, hogy jajjatörlesztőrészlet, pedig még ezzel a nem egész egy éves kilengéssel is jobban állnak, mint a forinthitelesek. Hány törlesztőrészlet volt magasabb, mint "szokott"? mondjuk 10? És előtte hány évig fizették a jóval olcsóbb törlesztőt?

mohabá 2009.08.27. 22:29:35

Elég butaság az emberi sorsokat ilyenre felhasználni.Elég jó kis vita lett belőle?
Remélem a lelki orgazmusod megtörtént!

napalm 2009.08.27. 22:30:45

ignist vettünk 2004-ben. 0 km-est.
3 milla volt.
1,3m-al szálltunk be, 6 éves futamidőre (azaz 2010-ben járna le).
de még tavaly visszafizettük.
jól csináltam?;)
ja, és alólunk fog "kirohadni".
aztán veszünk egy másikat.

mohabá 2009.08.27. 22:34:22

@napalm: Gondolom nem a 100ezres fizetésből spóroltad ki :-))

igazi hős 2009.08.27. 22:37:58

@selyemhegedu: Épp arról beszélgetünk, hogy az átlagmagyar (de mondhatnék átlagembert is) mennyire nem lát át egész egyszerű pénzügyi konstrukciót (devizahitel), erre olyasmiről beszélsz, amin a feltett tőkénél is többet lehet bukni, különösen a hozzá nem értőknek?
"Emberek unjátok az oroszrulettet? Játszatok kamatswapet! Ugyanitt névérték alatt Lehmann kötvények eladók. (100% tőkegarancia!)"

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.08.27. 22:42:00

biztos sokan leírták már, nem olvasok vissza, de aki úgy gondolja hogy ha az autó értékének 90%-át hitelből szeretné fedezni, és a hiteltartozás mindenkori értékén felüli lesz az autó aktuális értéke, az kéremszépen pénzügyi analfabéta...

ha nincs pénz akkor nem kell új autó, ez alaptézis. de könyörgöm, nem akarom leszólni a posztírót, de egy javarészt kifizetett ignist amire már csak 2-3 év hitel lett volna, és volt 4 éves, és csak KLÍMA, az ABS meg a CD miatt cserélte egy újabb ignisre, és vállalt be + 7 év hitelt az idióta.

ha nem akart volna egy 4 éves autót cserélgetni lassan lejárt volna a hitele rá, értelmesen vezetve nem hátrány az ABS hiánya, CD helyett MP3 lejátszó transmitterrel, vagy kazetta adapterrel, klíma lehúzott ablakkal helyettesíthető lett volna...

de erre szokták mondani hogy akinek sokat akar a farka annak nem bírja a szarka, vagy valami ilyesmi

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.08.27. 22:42:27

apamacko, azért én az ilyeneknél mindig azt mondom magamnak, h ilyen a világon nincs, ekkora barom csak a mesében van. most az egyszer bevált :D

mabel_wheeler 2009.08.27. 22:54:23

nem is emlékszem, mikor vettem fel hitelt utoljára

klacus 2009.08.27. 22:57:44

Vettem, szép új autót, lépései: (Idén áprilisban, világvége hangulat közepén)
- hitel kondíciók átböngészése, legkedvezőbb az ahol már az első pillanattól min 35% -a törlesztődnek tőke
- havi költségvetés készítése 330 Ft-os Euro árfolyamon
- biztosítási díjak átnyálazása - havi bontásban

megvolt a törlesztő ami a Magyar állam csődjére méretezve jön ki 60 rongyra biztosítással (70 belefér)

Amikor ez megvolt akkor elmentünk kocsit keresni.
márkaválasztás, hitel kiválasztás és megvártuk még bedőlt a forint. 317-ft -os árfolyamnál kötöttem a hitelt. A bank lecsalta 309,35-re.

Fel kellene fogni, ha nem készpénzre veszel valamit, akkor a hiteleden múlik, hogy mennyiért veszed. Sokan abban a hitben voltak, hogy a 0%-ra megvett 6 hónapra halasztott autó ingyen van....

Sokan szópágra kerültek, mert egysejtűkén élték az életüket ebben a szarkupacban.

"A legvidámabb barak kemény kiképző tábor lett!"

noncapisco (törölt) 2009.08.27. 22:59:30

@igazi hős:

Számold át az évekekl ezelőtti Ft-t a mai Ft-ra.
Mert 7 éve pl. az akkori 1 Ft az ma.. jó 50 fillérrel azonos.

Szóval korrigált ez előző évek számait a MAI Ft-ra...
...és meglsez az a havi 100 ezer siman!

selyemhegedu 2009.08.27. 23:01:33

@igazi hős: isten ments hogy erre biztassak barkit. sot!

pont azt akartam mondani, hogy senki ne probaljon meg devizahitellel devizaspekulanst jatszani, mert ahoz egyreszt erteni kell, masreszt a devizahitel veszelyesen rugalmatlan konstrukcio ilyen kockazatok kezelesere, raadasul amit a magyar bankok egy resze CHF hitel cimszoval futtat az pont nem CHF forrasbol van hanem egy swap ugylet aminek a (nem csekely) kockazatat a kedves ugyfelre tolja a bank - lasd meg erosodo CHFHUF es melyben tanyazo CHF kamat vs tovabbra is magas torlesztoreszletek.

klacus 2009.08.27. 23:02:13

@nick2005: Hát igen egy autóval nincs gond ha nem használod.

Nekem évente belegurul 100-120 ezer. Valszeg a suzi jobban bírná, plusz van rá gari. A használtak 30-40 ezer alatt a különböző karbantartási hiányosságok miatt kidőltek, légyen bármiféle márka. A garancia időn bellűli tönkremenetel meg elég ritka.

klacus 2009.08.27. 23:03:45

@selyemhegedu: Ez nem banki taktika, hanem poltikai kérdés. A magyar politikai döntéshozás a pénzemberek kezében van. Ezt a vak is látja.

Yankee75 2009.08.27. 23:06:56

...Hmm..ha megengeditek elmondanék egy sztorit.
Amint meglátta az ismerősöm az autómat(igen suzuki és igen hiteles)azonnal pocskondiázta-a már itt is oly sokszor emlegetett érvekkel-abból a szempontból:"pajtás:nekem 12éves mercim van...EZ autó!Bőrülés,kényelem ,presztízs,stb..és nincs rajta hitelem!"Bár az igaz-hozzátette-,hogy 1 hónapban legalább 1hetet nem ment(mert javítatta 10k órabért,alkalmanként:kb 50k anyagkötséggel,kb. 6hónapon keresztül)ám büszkén ülhetek a csodaautóban!"
..ám vmi motoszkált benne: 6hónap múlva eltűnt a 12éves..jött helyette a 4éves(ámde 50%os hiteles merci:D,aminek a havi törlesztője megegyezik a suziéval!)!Hatalmas öröm és kivagyiság közepette még nagyobb intenzitással szidta a gépemet...mígnem beütött a krach!A 2-5 hó között 2szer vitte szervízbe az autóját(szintén 10k órabér,csak most 250k anyagköltséggel és vállhúzogatással:"uram-ez típushiba...")!
Háttérként még annyit: sem én sem az ismerősöm nem" kamatozunk",nem" szocpolozunk" és a mi nevünkön futnak az autók\hitelek....mindketten dolgozunk!:D
Hogy melyikünk fog rosszabbul járni?...az idő(de gyanítom:egynéhány kommentező majd eldönti:D)

selyemhegedu 2009.08.27. 23:07:06

"[...] De nem csak eméleti, hanem gyakorlati síkon is triviálisan bizonyítható a bankok inkorrekt kamatemelése: A svájci frank swap offer kamatlába már jóideje 0.30-0.40% körül van, a CHFHUF swapshort pozíció pedig az utóbbi időben már rekordszintű 8% körüli implicit kamatnyereséget hordozott, amely derivatív devizainstrumentukokkal svájci frankosítják a valójában forinthiteleket. Ez a swap kamatmarzs az MNB kamatcsökkentése óta most 7% körülire mérséklődött, de még így is rekordszintű profitot hoz, vagyis nincs alapja banki forrásköltségek növekedésére hivatkozni, mert az pont hogy rekord alacsony szintre csökkent, a svájci frankosítás pedig mostanában szinte soha nem látott extraprofitot hoz. És bárki által könnyedén elérhetők ezek a devizainstrumetumok, csak kamuzások és hüppögések a bankok magyarázkodásai. Ha állítólagosan továbbra is rekordszintű eredményeket és extraprofitokat termel az OTP, akkor milyen alapon emelték meg önkényesen és indokolhatatlanul a svájci frank hitelkamatlábakat, zsigerelnek ki dupla törlesztő részleteket, miközben a világon mindenütt nullára csökkent a svájci frank kamatlába??? (A válasz: A magyarországi bankok a felelőtlenségük okozta titkolt veszteségeiket uzsorázással próbálják kompenzálni.)

PS: A cikk alternatív konklúziója, hogy a svájci frankban történő eladósodás a várakozásoknak megfelelően nagyon is megalapozott és utólagosan igazoltan is rendkívül sikereses spekuláció volt. Igen, jól spekulált az, aki svájci frankban adósodott el. Hangsúlyozom, hogy a svájci frankban eladósodás spekuláció, de racionális és megalapozott spekuláció volt egyéni mikroszinten. Kivéve Magyarországon, ahol a jogállamiságot kipackázó magyar bankok ügyfeleikkel szembeni magatartása totálisan etikátlan, inkorrekt, illegális. Ezeket a "túlszámlázásokat" a bankoknak majd bírosági perek után kamatos kamatokkal kell majd visszafizetniük. Ugyanakkor ahogy azt már évekkel ezelőtt is többször hangsúlyoztam: makroszinten, a magyar nemzetgazdaság és a bankrendszer stabilitása szempontjából nem szabadott volna magánszemélyek devizahitelezését, különösen a derivatívákra épülő svájci frank alapú forinthitelezést megenegedni. Ez volt a magyar monetáris politika öngyilkossága."

nyilasi.tozsdeforum.hu, 2009.08.10. Svájcinéger uzsorások

tcom 2009.08.27. 23:07:39

2008-ig én is benne voltam a Suzuki körforgalomban. Az első Swift után 10 év múlva egy új következett 2006-ban. 2008-ban némi segítséggel szembe néztem a számokkal. Havi 30000 Ft, az egy évben 360000 Ft az ablakon ki, úgy hogy amire lejár a részlet is (7 év) már csak töredékét éri a 2900000 Ft-os árának. 2008 nyarán a legerősebb forintnál kifizettem a tartozásom és eladtam az autót. Máig nem merem kiszámolni mennyit buktam rajta. Vettem egy 12 éves Honda Accordot 900000 Ft-ért jó állapotban hitel nélkül. Egy év alatt 20000 Km után nyoma sincs problémának. De az is biztos, hogy ha felújításra szorul, sem kerül évente 360000 Ft-ba. Nem beszélek arról, hogy az Accord és a Swift között kényelemben, műszaki megoldásokban kategóriányi különbségek vannak.
Tehát a lényeg a saját bőrömön tapasztaltam meg az új autó hátrányait. Az életben nem lesz új autóm az biztos. Szégyenlem magam, hogy nem volt annyi eszem, mint annak, aki tőlem vette meg majd egy millióval olcsóbban a Swiftet 2 évesen 40000 Km-el kitűnő állapotban.
Ilyenkor eszembe jut, hogy illik sajnálni az autószalonokat, mert "szegények" válságban vannak. Kb 10 éve nyúzzák a nép bőrét. És ha valamire jó a válság, akkor arra, hogy egyre többen kezdenek el számolgatni.
Ami még fontos, hogy a használt autó vásárlásakor türelmesnek, körüllátónak kell lenni. Mert a Totalcar is lehet egy lerobbant használt.

gygaabor 2009.08.27. 23:07:47

Szarnak kell állandóan lecserélgetni a 4 éves autókat.... Egyet megvenni, leharcolni porig, aztán jöhet a következő. Egy normálisabb japó kocsi tíz évet elmegy komoly ráköltés nélkül (fékek, olaj, szűrők, apróságok, oszt jónapot).

Idióta fogyasztói baromság egy hibátlan autót lecserélni és még el is adósodni!!!!

klacus 2009.08.27. 23:16:39

@gygaabor: Ott a pont! Vedd meg azt használd amíg el nem rohad.

Azt nem értem, hogy miért kell egy autűó értékvesztésén csodálkozni?
A fordomat 1,5-ért vettem 4 évesen és 12 évesen számolták be 300 000-be. A bukta 1,200 000 névértéken plusz kb 800 000 kamat. Ezt akkor is tudtam amikor megvettem. Mivel munkára is használta, ezért arra törekedtem, hogy az autó termelje ki magát. Akinek a csillogás kellm eg a villanyablak, és ezért vált, az fizesse ki mások hasznát.

Fel kell fogni, hogy a 10 évre felvett hitelt, a 120-ik hónapban is vigyorogva kell feladni, ha nem vagy rá képes, akkor a hiba nem biztos, hogy a világban van.

cso zsi 2009.08.27. 23:17:48

Lenéztem én is a Swifteket, főként 2-3szoros hengerűrtartalom mögül, amelyik ott kepesztett, megmosolyogtam.
De.
Elgondolkodtatott, hogy a meglehetősen kétes ügyletekből élő ismerős is azzal jár. (mesélt a "beszerzés" sötét oldaláról is, de az terhelje az ő lelkét)
Mivel sokféle gép van a kezem alatt, így az utóbbi időben megfordultam párban én is.
A fíling a 120-as Skodához hasonlít, a lábtér a Trabantéhoz, de a gép elnyűhetetlen. Gyakorlatilag csak "üzemszerű" meghibásodással találkoztam, gumikopás, és a váltó pontatlansága, meglazuló ablaktörlőkar.

A csili-vili gyári rádióknak elkérik az árát, holott butábbak, mint egy hasonló árú, amit megvehetsz bárhol. Hogy mégse tedd, a kormányról vezérelhetőség, műszerfali kijelzőbe integrálás, és főként a dupla méret, ami helyett nem akarsz berakni újat.
Rokon *** típusú autójába gyárilag kazettás rádió beszerelve 5 éve, amikor már a cd-nek is kezdett leáldozni.
Külső cd-tár (mp3-at is tudó), 60-70ezer között, gari csak akkor, ha szakszerviz szereli.
Bontóban típusazonos cd-s rádió szintén 60-ért. (nem tud mp3-at)
FM-transmitter lett belőle.
Külföldi utakon azért sokszor kell újrahangolni, de ez legyen a legkisebb baj.

A témaindító anyagi részéhez többet nem tudnék hozzátenni én sem, de a nálunk székelő bankok a saját hazájukban nem ilyen kondíciókkal dolgoznak.
Odakint 36-40%-kal lehúzhatják a rolót. Igaz, mi megtermeljük nekik azt a bevételt, amit otthon veszítenek a versenyben.

tcom 2009.08.27. 23:19:16

@Yankee75:

Aki Merzsódessel próbálkozik az meg is érdemli. Azért megnézném én hogy fog kinézni a Suzuki 12 évesen 200000 Km-el? Illetve valószínűleg menni fog, ha az ember karbantartja. De mennyit fog érni? A durva az, hogy az én Honda Accordomat bármikor eladom annyiért amennyiért vettem 1 éve. De a tömegautókból 12 évesen rengeteg lesz a kereskedésekben és semmit sem fognak érni.
Igen is lehet jó minőségű, megbízható (japán) autót venni 8-10 évesen is harmad annyiért, amennyiért az új kerül. Vagy mondhatnám, hogy 3 (!!!) Honda Accordot veszek egy Swift áráért. És aki már ült Accordban, vagy a többi japán csodában az tudja mi a különbség.

phoenixke 2009.08.27. 23:25:53

Erre mondanám én azt hogy Jó Reggelt! Köszönöm, jól keresek, be tudnék vállalni egy 100 és 150ezer körüli részletet autóra. De minden évben kétszer meggondolom magam, maradok a tizennégy éves Hondámnál, ami nagy, elvisz négyünket nyaralni, 160 lóerő van benne és 9 -11 litert eszik. Évente annyi szervíz költsége van mint 2-3 havi törlesztő részlet. Nem trendi, nem virítok a rokonoknál, nem csajozós, van benne 18 ezer forintos hifi, 15 ezres használt erősítő stb. Hogy miért gondolom meg magam? Mert minden hitelnek kockázata van, és ha nem rohanna mindenki a bankba hanem leülne gondolkodni előtte, rájönne hogy az mindenkinek jó, csak Neki nem! Ja, hogy a szomszédnak is új van? Ki nem sz**ja le??? Budapesten tele vannak a lakótelepek 8-10 milliós autókkal! Többet érnek amikor megveszik mint a lakás amiben élnek.... Bele hajszolja a fogyasztói társadalom? Ajánlom az olvasást, ha már a könyvek ki mentek sok embernél a divatból, legalább internetes fórumokat, cikkeket ... Nagyon sok svájci - többek között magas pozícióban dolgozó embert ismerek, akik 15-25 éves autókkal járnak, és azokat perfekt állapotban tartják (többnyire saab, volvo kategória). De a sarki ABC-ben dolgozó, lakótelepen lakó magyarnak új autó kell hitelre..... Hát ha olvasni nem, számolni tanuljunk meg gyorsan... Lakást sem vegyetek amíg nincs meg 40-60%-a az árának.

tcom 2009.08.27. 23:27:00

@cso zsi:

Maga Swift formája is "hibás". Hiszen legtöbben egyből beleszerettünk, csak aztán a házasság után derült ki, hogy lenne értelmesebb helyekre is tenni a havi "arany ékszer kollekciót", amit a kicsike követelt a bank formájában.
Az autó nagyon a helyén volt, öröm volt vezetni. Egyetlen megszokhatatlan tulajdonsága, a kevés nyomaték és a nagygázos indulások volt.

tcom 2009.08.27. 23:32:07

@phoenixke:

14 éves Honda? Mi más lehetne mint az Accord. Nekem is az van most lesz 13 éves. Működik benne a kipörgésgátló, abs, klíma, gyári tempomat, elektrtomos ablakok (anyós kivételével) és még a fényszóró mosó is. Amikor átszálltam a Swiftből, azt hittem kijavították az utakat.

nikó 78 2009.08.27. 23:34:06

Megszívta.Addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér.Ez a mondás,érvényes a 21. században is.Megszivatták öt is ahogy mindannyiunkat, csak másképp.

NYISZI 2009.08.27. 23:34:17

@Utilsman:
Te nagyon félreértettél Utilsman. Engem is érdekelne a Lada ,csak sedanban.

igazi hős 2009.08.27. 23:38:56

@noncapisco: 7 év annyira nem nagy idő. CHF árfolyam szinte azonos, benzinárban 20% a különbség, a többi költségben kevesebb.

nick2005 2009.08.27. 23:42:13

@klacus: Azért az évi 100-120 ezer km. azért nem egy átlag magyar (Suzukis) család futásteljesítménye. Ez még Németországban is ritka, nálunk meg egyenesen extrém.
Szerintem Magyarországon a legtöbben (szerintem a családok háromnegyede) évi 10-15 ezer km-t mennek. Akartam javasolni, hogy neked a KIA Ceed lenne a legjobb kocsi, mert arra 7 év a garancia, de aztán rájöttem, hogy van km korlát is, ha jól tudom 150 ezer km., szóval te az másfél év alatt, vagy még hamarabb elérnéd. Ennél több garancia semelyik kocsira sincs, úgyhogy neked a gar. nem sokáig tart.

Na_mi_van?Semmi? 2009.08.27. 23:49:18

@phoenixke: "Lakást sem vegyetek amíg nincs meg 40-60%-a az árának. " ??? Azt meg, h a f@szba?
Vidéki viszonylatban nem keresek túl rosszul az átlaghoz képest, de hó végén nem sok marad a fizetésemből! Kb nyugdíjas koromig össze tudnék spórolni annyit, hogy egy saját lakásba költözhessek.... (Nem vágyom a kaptár létre, de egy kertes ház csak az álmaimban megengedhető luxus volna) :-/ Így inkább másfél havi albérlet- és kaja költségre spórolok londoni viszonylatban, aztán ágyő Magyarország! Számomra ezen a trágyadombon nincs jövő sajnos! Igen tudom, hogy külföldön is meg kell dolgozni keményen a pénzért, csak nem mindegy mennyit fizetnek ugyanazon munkáért!

Sutty 2009.08.27. 23:56:24

úgy látom, négy éves, jól kifogott luxuskategóriás autó kapható bármikor, egy 0km-es átlagautó áráért, amely csak pár hétig új autó... nem szabad új kocsit venni, hamár muszály csak kp-re.

nick2005 2009.08.27. 23:56:26

@Na_mi_van?Semmi?: Azért ott sem kolbászból van a kerítés, egyik szomszéd srác kint dolgozott villanyszerelőként. Úgy érte meg, hogy hatan laktak egy lakásban. De egy idő után elege lett abból, hogy nem hallgathat zenét, mert a másik éjjeles volt, stb. stb. Azt mondta, hogy ha ott egyedül szeretett volna bérelni egy normális lakást, ahhoz éppen olyan kevés pénze lett volna, mint itthon.

mohabá 2009.08.27. 23:59:37

A lakosság hány %-a teheti meg hogy kp-ra vegyen új autót?

Na_mi_van?Semmi? 2009.08.28. 00:04:52

@nick2005:
Hmm nekem pozitívabb tapasztalataim vannak! Egy pár lakik egy elég új építésű albérletben (2 szoba összkomfort) És havonta az egyikük fizetését félre tudják rakni, úgy, hogy nem nélkülöznek semmit! Viszont az biztos, hogy csak némi fanatizmussal lehet túlvészelni a nehezebb időszakokat Én már elszánt vagyok a jó pár évnyi szenny után amit munkavállalóként/állampolgárként itthon el kell(ett) viselnem...

mohabá 2009.08.28. 00:06:24

@Na_mi_van?Semmi?:
Szia,én egyetértek veled! :-)

igazi hős 2009.08.28. 00:09:00

@tcom: "Amikor átszálltam a Swiftből, azt hittem kijavították az utakat." Ugye olyan utakon nem jársz, amit még nem javítottak ki? Utaztam '96-os Accordban újkorában, vezettem is, német autópályán nagyon ott van, de kétjegyű magyar utakra nem való. A Swiftnél jobb, de csak azért mert az terheletlenül egy pattogó kartondoboz.
Viszont ha az a kérdés, hogy Swift (még ha szétrúgott, céges is), vagy Volán busz, akkor a Swift is überkirály.

dani740 2009.08.28. 00:12:07

Elég érdekes dolog jutott az eszembe:

jó 30 éve még 10 évet kellett várni egy autóra, ma meg (a válság előtt) beleülünk 0 ft-tal és 10 évig fizetjük...

Melyik a jobb?

Hozzászólás © 2009.08.28. 00:14:27

Lehet ideje foglalkozni a népi bölcsességekkel: Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.

Mostanság ezt sok ember fogalmazza meg másképp...

tcom 2009.08.28. 00:15:46

@igazi hős:

Az igaz, hogy nem éppen a magyar utakra való az Accord, de azért még is kevésbé ráz.
A Swiftel az a baj, hogy 3 Accordot kapok az áráért!

dani740 2009.08.28. 00:17:11

Egyébként én sem tudok egyet érteni a 3-4 évente új autót vevőkkel. Össz ekéne hasonlítani, hogy egy 0km-es (mondjuk a cikk kedvéért) Suzuki 5 év után, kamatokkal, szervízzel, értékcsökkenéssel mennyibe van a tulajnak, és mennyibe van egy már eleve értékcsökkent használt nagyobbacska autó 5 év után, kamat nélkül, kevés értékcsokkenéssel talán több szervízzel. Meglepő adatok lesznek...

tcom 2009.08.28. 00:25:06

@dani740:

Csak akkor a Skodákra, Daciákra, Ladákra, Trabantokra vártunk, miközben a nyugat Kadettekkel, Mercikkel, Toyotákkal járt.
Én inkább fizetném a hitelt és autót veszek, mint hogy 10 évig várjak a 30 éve elavult KGST roncsokra.
Inkább legyen tele a bolt és én legyek szegény, mint legyen pénzem, de nem engednek (!) vásárolni. Hogy miért? Mert ha megvehetsz bármit, akkor csak tanulni, dolgozni, akarni kell és meg lesz a következménye.
Ha az átlagember visszagondol, hogy 20 éve mit engedhetett meg magának napi szinten is, még ha nem is trendi, de beismeri, hogy az LCD TV-nek szebb képe van, mint a Kékesnek és a havi keresete ötödéből soha sem vásárolt ennyit az élelmiszerboltban és még csak le sem kell fizetni a közértest, hogy tegyen félre egy kis banánt, és valahogy a telekommunikáció is kicsit egyszerűbb és olcsóbb, mint anno stb.
Köszi, nekem jobb most

Na_mi_van?Semmi? 2009.08.28. 00:27:22

@mohabá:
Hi, köszi! :-) (Gondolkodtam, honnan ismerős a nicked, de aztán rájöttem, hogy az ájgóból! :-S) Hiába no, késő van már!
Rémálom mentes jóéjt mindenkinek!

tcom 2009.08.28. 00:27:49

@dani740:

Igen, akár milliókról is beszélhetünk. Döbbenet.

D e n i e l 2009.08.28. 00:50:04

Aranyos volt a történet, bár én már csak a beismerő vallomás után olvastam miszerint kitaláció volt az egész.

De olvasás közben három szarvas hiba miatt azonnal kételkedtem benne:

1. "1997-re aztán megnősültem, a lagzi után a kapott pénzekből és a régi autóm beszámításával szerettem volna valami újat venni."
A világon nincs ilyen feleség aki bele menne abba, hogy a "hozományt" Te beosszad teljes egészében saját kedvtelésedre.

2. "Így újra ott ültünk a párommal a szalonban."
Rendben te lehetsz hülye és elvakult "autómániás", de egy feleség mindig racionális marad. Tuti, hogy vele nem jutnál el az autószalon várójáig az előzmények figyelembe vétele miatt.

3. "Megígérték, hogy lekérdezik a tartozásunkat. Mikor közölték, hogy közel négymillió forint, értetlenül néztem."
Ezek után ez a cikk nem jelenhetett volna meg, mert ezt már tényleg egy feleség sem tűrné tétlenül, tuti hogy már nem élnél :)))

mafos 2009.08.28. 00:52:08

az a nagy büdös helyzet, hogy ez nem csak nálunk megy így, nézzétek meg a németeket. Talán még az NDK részen élök tarják magukat az F astrákkal, nem vesznek 2-3évente új autót. Ebben szerintem csak az a szomoru, hogy egy ilyen esetből csak 1 család okul. Ha okul. Az autó is mint minden hasnzálati cikk egy befektetés. Meg kell nézni ár/érték/kihasználtság arányaiban mennyit érdemes rászánni. Persze ez a 'vegyünk suzukit mer az a ami autónk' felkiáltás nagyon nem állja meg a helyét. ha valaki így akar gondolkozni akkor vásároljon magyar élelmiszert inkább.
Éljen a kapitalzmus! Népköztársaság mindörökké!
De örülök hogy ennyi embert felzaklatott a dolog. na nem a nagy hitel, hanem hogy valaki ezt önként és dalolva a nyakába veszi.

BiroAndras 2009.08.28. 01:00:50

Én is is nézegettem a használt autókat egy darabig, de arra jutottam, hogy ha jó állapotban levő és megbízható gépet akarok, akkor az így is drága, vagy sokáig kell keresni. Mivel időm kevés, de jól keresek, úgy gondoltam, inkább újat veszek. Inkább fizetek többet, és nem aggódom, hogy mikor esik szét alattam. Szóval végül 2006-ban egy új Octavia II-t vettem 4.4 milláért. kb. 60% hitellel (CHF), 5 évre. Ez az akkori árfolyam mellett azt jelentette, hogy összesen 400K kamatot kell fizetnem, ami vállalható. Mivel akkor épp gyenge volt a forint, 2 és fél évig kevesebbet kellett fizetnem, és még most is pluszban vagyok. A kocsi pedig kiváló, benne van minden ami kell, az 1.6-os motorhoz képest meglepően jól megy (a meg csomagtartóba befér az Ignis :) ), és eddig gyakorlatilag semmi sem romlott el rajta.
Csak egy dolgot rontottam el : senki se szólt nekem, hogy SK-s rendszám mennyivel olcsóbb, mint a H-s.

a kertész tömlővel 2009.08.28. 01:03:27

sztem lesz még mostanában pár ilyen story.sajnaos nem sajnos,,gondolkodni kell

vki irta h napi 1 doboz cigi ára amit max törlesztöre szán napra lebontva,,kb igaza van,,hasonloan gondolkodtam,,csak napi 2 doboz cigi árábol van olyan autom amit szeretek vezetni,,meg addig megtartom amig lehet,,hitel meg 5 év,,több mint fele letelt már,,soah nem volt késés,,és nem is szivom el azt a két doboz cigit mint elötte sok évig...

Krisi 2009.08.28. 01:18:57

Énis mindig azt mondogatom, hogy a hitel rossz, aztán mégis életem első gépét (23 éves motor) hitelre vettem. 160 ezer volt, komámtól vettem, kifizettem előre 100-at, aztán kétszer havonta 30-at. 0% téháem, 0% kezelési költség :D
Viszont megjegyezném, hogy ugyanennyiért bármikor el tudnám adni, sőt, lassacskán kezdenek felmenni a hasonlóan gyári állapotú vasak árai, tehát kis szerencsével még drágábban is el fogom majd tudni adni pár év múlva. De mondjuk nem ez a magyar átlag :)

Az meg hülyeség, hogy jobb oktatás kéne. Látom pl. az OTP reklámban, hogy egymillió forint 5 évre havi 30 ezres törlesztővel. Elvégzek 3 szorzást, és látom, hogy 5*12*30'000=1'800'000 Forintot fizetek vissza a végén. Gondolkodó ember erre azt mondja, hogy lófaszt veszek fel ilyen hitelt.
Meg amikor a Rajfajzen reklámban mondja okos apuka, hogy menjünk el hitelből nyaralni, nagyszülők vegyenek hitelből laptopot az unokának, és persze ne hagyjuk a polcon a kétszázezres plazmatévét, vegyük meg azt is hitelre.
A providentnek meg van pofája kiírni a reklámba, hogy 260% THM. De persze miért ne írná ki, ha így is igénylik a birkák.

Amúgy nem magával a hitellel van a bajom, hanem hogy mindenki mindent hitelre akar megvenni. Szerintem is csak ingatlanra érdemes felvenni - ami jó esetben akár többet is érhet, mint a felvett hitel -, vagy autóra akkor, ha azzal keresem a pénzt.

Ja és zippó, ha még idenézel, lenne hozzád egy kérdésem: Mire vagy büszkébb? Arra, hogy az összes autódat a szüleid vették neked, és Te azokkal menőzöl, vagy arra, hogy soha nem fizettél adót? Tényleg érdekelne.

aglaca 2009.08.28. 01:32:47

Kedves apamacko!
Ha már 13 éve autószalonban dolgozol, mesélj már inkább arról mennyit is keres egy kereskedő a hitelen?
jelenleg 20% ismétlem 20% jutalékot fizetnek a bankok az új autó kereskedőknek.
Tehát ha valaki felvesz 3 milla hitelt akkor 600e jutalék üti a kereskedő markát.
De beszélhetünk arról is amikor a jóhiszemű vásárló trabantját mondjuk 300e Ft-ért beszámolják egy új autó vásárlásába (jellemzően Suzuki csinálta, de más márkák is), és azt hitte, hogy mondjuk 3 milla hitelt vett fel, de valójában 3,3 millát, amit persze kamatos kamattal kell visszafizetnie.
Meg persze a nullrevízió meg forgalomba helyezési költségek meg egyéb nyalánkságok jogcímén elkért 100-150e Forint aminek a fele megint csak extra profit.
Na így tud egy 3 milliós hitel hipp-hopp 4 millióra hízni, és még árfolyamveszteség sem kell hozzá.

rcgames.ro · http://rcgames.ro 2009.08.28. 02:32:35

@zgabi: ezt (árfolyamfüggő törlesztőrészlet) az elmaradott Romániában úgy csinálják, hogy az euroban felvett hitelt euroban fizeted vissza. Eurot meg onnan szerzel ahonnan akarsz.

Ciri 2009.08.28. 05:31:54

@daneszka:

"KiA-m van,fix törlesztővel vettem a válság előtt 1 hónappal! Muhaha!"

Te nagyobb ökör vagy, mint a suzukis kolléga! Muhaha!

Szerinted ki a faszom fogja helyetted az árfolyamváltozást EGYBEN kifizetni te nagytudású ? A csigabiga? A Kiád zseniális értéktartásával, te nem (csak) a válság idején szívsz, hanem minden alkalommal amikor le akarod záratni a hiteled, ugyanis a legrosszabb forintnál sem fizettél árfolyamváltozást aktuálisan, hanem azt szépen gyűjti NEKED a bank a végére.

Ez innentől kezdve egy maradványértékes hitelnek minősül, amelynél a futamidő nagy részében lófasz tőkét nem fizetsz, csak kamatot. A végén majd nyugodtan számíthatsz akár hétszámjegyű összegre, illetve bőséges futamidő hosszabbításra.

Éppen a válság előtt vetted fel erős forinttal és eddig legalább egy éve fizeted (csak még nem tudod) a nem kicsi árfolyamváltozást, szemben azzal aki minden hónapban kifizeti a "büntit" és még azt is tudja (veled ellentétben), hogy mikor jár le a hitele.

Szóval a nullszázalék/ezer év konstrukció is "okosabb" választás a fixnél.

Ciri 2009.08.28. 05:45:13

Mellesleg a másik tipikus dolog, hogy Suzukis emberünk szájából elhangzott a "méltánytalanul alacsony áron akarták máshol beszámolni az autómat" mondat.

Az viszont nem tűnt fel egy percig sem neki, hogy a Suzukinál meg méltánytalanul magas áron számolták be a kocsiját és az új autóra zéró alkulehetősége volt.
Egyáltalán nem akarják a suzukisok puszta elégedettségből kizárólag suzukira cserélni meglévő autójukat (végigmennek ők az összes márkán) csak ugye az a fránya használtpiaci ár....:D

Erre épít a márka több, mint tíz éve és még mindig vannak balekok...

Na de ugye vége a generált 10-20%-oknak, vége a tíz évnek, vége a nullás befizetőnek, drágultak az autók is, nagyon sok hasonló árú alternatíva született ezért más márkánál is, és ugye amikor már jóval komolyabb japánt, németet kapsz hasonló feltételekkel, ugye rögtön nem ez a világ legjobb autója....

easycash 2009.08.28. 06:58:27

Ráadásul előre látható volt, hogy a 10 évre, 0-10% önerő mellett felvett hitel esetében az autó értékénél, gyakorlatilag a futamidő végéig több lesz a fennálló tartozás összege. Aki ezzel nem számol, az meg is érdemli.

cuebler 2009.08.28. 07:04:55

több hitelem van az autómon, mint a pár éves, belvárosi lakásomon. ez egy vicc, mivel tavaly ilyenkor még pont fordítva volt :-D

falfirka 2009.08.28. 07:17:24

@Elektro: Azé veszel használtat 1 milkáért, mert fogtechnikus vagy.
Inkább punnyadsz egy elavult ,komfort vagy bizt.technikától mentes verdában, csakhogy fijaljon a lóvéd a köcsög bankosoknál.
Vannak akik szeretnek álmodozni ( új autó,biztonság,stb) és bevállalnak egy hitelt-mert az akkori számítás szerint belefért a költségvetésbe. Ha motort veszek én sem egy ótvaros régi szrt vállasztok,mert arra fussa, hanem amire vágyom. Hitellel? Igen !

qmatch 2009.08.28. 07:20:39

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
autót hitelre??????????????????????????????????????????????????????????

citrix 2009.08.28. 07:34:56

Autóra banki hitelt felvenni legalább olyan ésszerű,mint a kapott pénzt a WC-n lehúzni.Addig érdemes nyújtózkodni,ameddig a takaró ér.Sok ember elszédült a karnyújtásnyira elérhető ÚJ autó gondolatától (jó is az),amit akár 0% be (nem) fizetésével is elvihet.Irigykedjen csak a szomszéd,a haverok,a csajok is mindjárt másként állnak a hétvégi bulihoz...Persze,és a havi 25-35 ezer törlesztő se elviselhetetlen egy kisautó esetén.A gond akkor jön,amikor a törlesztő változik (felfelé,merre máshová),fizetni kell a súlyadót,a kötelezőt,a cascót,az időszakos szervízt és ugye a benzint se ingyen adják.Így együtt komoly fejfájást okoz a helyes jószág,sokan belebuknak.Szerintem a bebukott és alig futott autók között kellene a kispénzűeknek keresgélni,igen kedvező áron kínálják őket nagy választékban.És tessék kifizetni egyben,a bankokat el kell felejteni egyszer és mindenkorra.

Franky4fingers 2009.08.28. 07:46:10

Elmegy a sunyiba a posztíró, a meggondolatlan hitelfelvevő dumával.

HOgy a bús francba lehet, hogy míg Lengyelországban a törlesztőrészletek újra közelítik a válság előtti szintet, nálunk nem?

Elmondanám. A bankok a törlesztőbe beleépítették a nemzetközi piacon drágán beszerezhető frank árfolyamát. Ez eddig korrekt. Csakhogy a svájci jegybank a válságkezelés miatt jószerint ingyen ad frankot.

De a bankjaink ezt már nem építették bele a törlesztőbe (tehát nem csökkentettek), viszont ők olcsón kapják a lét.

Mi az oka mindennek?

Az, hogy a jelenlegi környezetben is ugyanannyi profitot termelnek, mert a válság hatását a jólfizető hitelesek benyelik.

(MÉg forszírozhatnám ennek a hosszútávú hatását a gazdaságra- több pénz hitelre- kevesebb fogyasztás- lassuló gazdaság- MAgyarország szopóágon)

Köszönjük leadott, korrupt PSZÁF.

_mikulasbacsika_[+1] 2009.08.28. 07:52:02

@efhábé: Naiv vagy öcsém. Mondj már egy olyan bankot vagy bármilyen vállalatot amelyik nem csak látszólag van magyar kézben és magyar érdeket szolgál, nem tünteti el a profitot bizonyos volt elvtársak üvegzsebeiben. Vagy nézd meg a Dunaferrt. Fogalmad sincs, mennyi pénzt lopott ki belőle az ukrán maffia, közben állami támogatásért sírtak, meg is kapták, ami nem ment volna a libatolvaj Kordonka és stábja nélkül, nyilván őket is degeszre tömték ropogós 100milliókkal. A zsidrákozásért meg bocs, de ez is olyan, mint a cigánybűnözés, hiába no, kicsúszik az ember száján ha nap mint nap ezt tapasztalja.

napalm 2009.08.28. 07:55:53

@mohabá:
az az óriási nagy helyzet hogy majdnem csak igen.
közszféra, középfokú fizetés (asszem nem kell bemutatni).
de nekem munka után nem rest az egyéb munka.

wagabound 2009.08.28. 08:08:40

Már elnézést a bocsánatért, de aki olyan hülye, hogy egyik hitelből/részletből bukdácsol a másikba, és bedől a reklámdumáknak, az megérdemli, hogy így járjon.

Maximum fél (na jó, legyen egy) órára kéne leülni egy papírral és ceruzával, esetleg egy Excel-táblázattal, és kiszámolni, mennyi az annyi, és mindjárt nem cserélgetnéd meggondolatlanul az egyik kifizetetlen autót a másikra.

HLaci 2009.08.28. 08:23:01

és isten mondá: aki hüje haljon meg!

(másnap: emberek, hova lettek a buzukisok? :-)))

Utilsman 2009.08.28. 08:51:49

@NYISZI: Szia, akkor elnézést kérek. A Sedan-ról semmit sem tudok. Én azért is vettem meg a csapott hátút, mert jobban pakolható ha arról van szó, ugyanis 100%-ban dönthetőek az ülések is. Nekem ez is fontos szempont volt. Egyébként eddig bejött, megbízható. Sokat autópályázok vele a 150-es utazó- de akár több is- simán tartható és még így sem eszik sokat. Mivel én nyírbátori vagyok ez majdnem 290km, oda-vissza durván 600 és egy tankkal simán kibírja.
Ha lehet magánszemélytől vedd, ne kereskedőtől vagy neppertől, mert sok a leharcolt! Én is így vettem..

Ciri 2009.08.28. 08:52:04

@Franky4fingers:

"HOgy a bús francba lehet, hogy míg Lengyelországban a törlesztőrészletek újra közelítik a válság előtti szintet, nálunk nem?"

Azért ez nem ennyire egyszerű. A Lengyeleknél egyrészt nem volt ekkora mértékű az ingadozás, ezért nem is emelkedtek meg ennyire a törlesztők sem. Másrészt pedig arányaiban véve messze messze nem volt ennyi bebukott hitel, mint nálunk, aminek a jól fizető adós issza meg a levét, ugyanis azt a banknak valakin be kell hajtania.
Harmadsorban pedig nem olyan olcsó az a bankközi(!) valuta sem, attól függetlenül, hogy olcsó a svájci jegybank...

Persze a bankokat sem kell félteni. :D

Phrascarica 2009.08.28. 09:02:40

@pet77: az ingatlanbefektetős részeket olvasd, arról szól a legtöbb. De van ennél jobb is a "A hétvégi milliomos ingatlanbefektetési titkai" itt konkrétumokkal szájbarágósan írja azt le amivel a Kiyosaki nem foglalkozott. Az egyik ezért jó, a másik pedig másért.

cso zsi 2009.08.28. 09:29:26

@tcom: Anno is volt rendesen nyugati autó az országban (pl Kovács úr első VW-je), és azokra nem kellett várni, ki kellett fizetni.
Sokaknak volt miből. (Az egyenlőbbeknek)

Most se lenne gond a nyújtózkodással a takaró alatt, de senki nem mondta, hogy egy kicsit levágunk innen, egy kicsit onnan, és a végén lehúzzuk rólad a gatyáddal együtt.

Anno a fizum töredéke volt a mostaninak. Mégis meg tudtam venni részletre olyan (fél)tartós fogyasztási cikkeket, ami a havi keresetem tízszeresébe került.
Futotta mellette hó végéig kajára, rezsire, nyaralásra.

Phrascarica 2009.08.28. 09:46:56

@phoenixke: mutass már egy néhány svájci magas poziccióba dolgozót aki 12 éves Hondával(ban) mutatkozik? Ilyet te sem láthattál, vagy a "svájci rokon" a svájci lakótelepen előadta neked ezt a mesét???

Ejoy 2009.08.28. 09:51:08

Most épp egy 3000 köbcentis batár 8-9 éves felsőkategóriás fullextrás autót akarok vásárolni, úgy 1,5M Ft értékben kp re persze. Erre mondják nekem a fogyasztás meg kötelező díjakra hivatkozva, hogy "tudsz élni apukám", majd elégedett mosollyal beülnek a fapados picsa zuzkiba/skodába stb stb. és kipengetik a havi minimum 40-et csak a törlesztőre...
Elnézve az autó parkot, ebben az országban kurva sokan tudnak "élni"...

BlazeHun 2009.08.28. 09:52:27

Ki az az ökör Magyarországon (eltekintve a zsírgazdag főlopó elvtársaktól, meg a kopaszvállalkozóktól SK rendszámmal) aki képes új autót venni. He? Ez idiotizmus!

3-6 éves tűrhető állapotú használt autót kell venni, a javítás sose lesz annyi mint a törlesztő egy 3 milliós hitelre!

Autóim: hyundai accent 6 évesen párszázért, opel astra g 6 évesen 1,5m, Volvo V40 6 évesen 2 milláért, jelenleg 6 éves 530D BMW 3.3m

Amit költeni kellet rájuk a kötelezően eljövő dolgokon kívül:
Hyundai: -
Opel: 1x motorhengerfejtömítés+síkolás 140.000
Volvo: 1x Váltó javítás 70.000
Bmw: 1x turbo 300.000 (bár ez igazándiból a futásteljesítménynek megfelelő élettartamnál lett cserélve, telók+stabinga 100.000, gázolajcső 1000)

Mint látható az autók új árához képest olcsón a javítást a hitelhez képest nevetséges áron lehet megoldani még a bömösnél is!

Hitel: 1.000.000 Ft 9 év futamidővel viszzafizetsz 2.500.000 - 3.000.000 Ft-ot!!! Inkább járj egy ideig szarabb autóval, tedd félre a törlesztő árát és vegyél egy értelmes használtautót belőle!!!

Sákif za morro? 2009.08.28. 09:52:57

Központi zárért, villany ablakért lecserélni egy jó és megbízható autót? Ugyan már! :-)

T3raYon 2009.08.28. 09:57:12

RE: UPDATE (aug.27, 22:00).
Sajnálatos lelki és személyiségi szegénység és primitívség egy kreált történetet valósként eladni. Az egész blog hitelességét aláássa ez. Lehetett volna az elején megmondani, hogy kitalált tipizált történetet írsz, a vita attól még jó lett volna.Így viszont most végül is senki sem tudja mi az igazság, az eredeti-e a hazugság vagy az UPDATE, vagy mindkettő.
Egy kiderült: szeretsz hazudni.

Akinek ilyen hozzáállása és erkölcsi rendszere van egy "névtelen" blogban az nagyon gázos ember. Messzire kerülni.

Kár volt lejáratni az "intézményt". Az egész postot érdemes lenne törölni.

:-/

Gabryel 2009.08.28. 10:13:52

Autót hitelre SOHA. Házon/lakáson kívül semmit nem szabad hitelre venni, azt is csak azért, mert máshogy tényleg nem megy. Nem lett volna szopás itt gazdaságilag, ha mindenki az anyagi szintjének megfelelő termékeket veszi. Ha csak 2 év alatt tudsz kifizetni egy plazma TV-t, akkor azt nem neked gyártják. Ha csak 8-10 év alatt tudsz kifizetni egy autót, akkor azt nem neked gyártják. De ha már mindenképp hitellel akarod terhelni magad minimum +20% törlesztő emelkedés gond nélkül férjen bele.
De most már megtörtént, ami megtörtént. A bankok elnagyolták a tájékoztatást, a népnek meg kényelmesebb volt bólogatni az ügyintézőnek, mint azt mondani, hogy utánanézek és holnap visszajövök.

eichler 2009.08.28. 10:16:39

Annyi ökörséget olvastam itt, hogy már nekem is írnom kell!
1.000.000.- hitelre mikor kell 2,5-3millát visszafizetni? Ne röhögtess már!
Most ott tartunk, hogy az az 1m hitel 17.000/ hó / 84 hónap!
Matekból rossz vagy, az 1,5milla!!!! EUR alap, igen árfolyam kockázatos...
Egy normális kereskedő ezen az 1m-n keres 80-100e Ft-ot. (Suzukis vonatkozásban nem a Suzuki ÁSZ ról beszélek!!!)
Ki gondolja azt, hogy egy alap Peugeot 206 akciós 35.000.-Ft-os!!! árréséból fenn tudna tartani egy autókereskedést? Felveszem közgazdásznak!

Vannak itt érdekes kérdések: indokolatlan banki költségek (lsd feljebb) a havi részletben, az importőrök erőfölénnyel való visszaélése, az átlagos vásárló pénzügyi analfabétizmusa, de ettől függetlenül nem kellene hülyeségeket irogatni!

Ha pl. a 3m-es használt BMW-t megveszi valaki, de hitelre, akkor mi a különbség közte és a Swift vevő között? Ha mag mindkettő kp. akkor nem tud a fenti eset előfordulni...

ÁÁÁÁÁÁÁ

eichler 2009.08.28. 10:24:14

@T3raYon:

És igazad van, ha a totalcar így akar pént keresni, akkor bekaphatja!
Végiggondolva a tartozás abban a példában amit fent bedobtak, max 2,5-3m körül lehet...

És még egy, hol volt akkor a PSZAF amikor ezeket a hiteleket kitalálták?
Kiket vontak felelősségre ez ügyben eddig?

Kotit 2009.08.28. 10:37:28

Hogy új is legyen:
Én az új autó igényét megértem, DE egy 3 éves autó, amit én vettem 0km-vel az is ÚJ, azt csak akkor cserélem le, ha az ár 100%-a megvan kp-ben.
Szerintem sem kell a suzukit szidni, DE a suzuki az a márka, aminek (talán) a legnagyobb az értékvesztése, tehát ha valamit érdemes használtan venni és nem érdemes 3 évesen újra cserélni az pont a suzuki.

Ezzel együtt apósomék majdnem ugyanezt az utat játák végig (Dacia->Swift->Ignis->SX4), a 2 suzit kb. 3 évesen cserélték kevesebb, mint 20.000km-vel; mondjuk nem 0% önerővel, legalább a hitelen nem buktak akkorát.

Tightend 2009.08.28. 10:41:01

Khm, elszúrtad. De nyugi, nem csak te, sok más hülye is van még a világban rajtad kívül.

Rocko- 2009.08.28. 10:44:18

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: lehet az adott történet csak fikció, ellenben mint a keretes írás is mondja: nem egyedüli a történet, lásd: autofilia.blog.hu/2009/01/30/hi_hi_hitel

Rocko- 2009.08.28. 10:45:50

@cso zsi: "A fíling a 120-as Skodához hasonlít, a lábtér a Trabantéhoz"
koránt sem. a Skoda élveztesebb, a lábtér nagyobb egy Trabantban.

antika13 2009.08.28. 10:48:19

Nem olvastam végig az összes kommentet, nem is lehet, nincs is értelme.
Gondolom a szutyukis a hülye,+ a bank,+ a többiek akik hitelre vesznek autót.
A bank nem hülye, mint a fenti példából látszik is.:)
Az autó nem termeli a pénzt, hanem viszi. Kivéve a kereskedőnek, de neki sem mindig jön be. Ha vállalkozáshoz kell autó, vegyen újat persze akkorát amit a vállalkozás fenn tud tartani.
De azért újat venni, mert azon van már hátsó ablaktörlő ( ne röhögj, megtörtént és szutyukis volt ) Szerintem baromság.
Kedvenc kollégánk ugyanezt a kálváriát járta végig, mint a fenti elméleti példa. svift-ből indult, ami még most is tökéletesen működik valahol és ignis, új svift-en keresztül már sx4 nél tartott (neki is mindig jól beszámították) és senki sem tudta meggyőzni arról mekkora hülyeséget csinált.l
De ez van, az embereknek új ató kell, mégha ki is lóg a seggük a gatyából.

n_attala 2009.08.28. 10:49:47

Felmenőim mind dolgos szorgos alföldi parasztemberek voltak. Nagybátyám amikor annak idején meg akarta venni a Wartburg 'deluxét' részletre az egész család ellene volt márpedig azzal az érvvel hogy majd akkor vegye meg ha összegyűlt rá a pénz. Mindig erre gondolok mikor dupla annyit fizetek az autóimért a részletek miatt. Három autómat vettem részletre és míg az ára kétszeresét fizettem ki részletekben feleannyiért tudtam eladni. A hitellel csak azt értem el hogy olyasmibe ültem amire nem volt pénzem így nem is volt az enyém tehát nem rendelkeztem vele, amit nyertem az az értékcsökkenés és a fenntartás volt. A hitel tulajdonképpen pénz vásárlás, pénzt veszek mert nincs nekem, egy forintot két forintért adnak el nekem. Kösz nem, soha többé. Szerencsére időben ki tudtam szállni nem úgy mint sokan mások akiknek erre megy rá a házassága, egészsége, élete.

isti77 2009.08.28. 10:54:47

"Az eladósodás általános jelensége volt annak tudatlan vásárlói magatartásnak amit a felpörgetett fogyasztói társadalom erőszakolt rá az egyszerű emberekre, akik a társadalmi trendeknek való megfelelés okán törtek egyre előrébb a bankhitelek dzsungelében."

Akkor lefordítanám: azok a sznob balf.szok jártak így, akik a világon mindent a külsőségeknek rendelnek alá, akik infarktust kapnak a gondolattól, hogy a testvér, sógor, szomszéd, barát jobb autóval jár, mint ők.

Csak az a gond a fenti érveléssel, hogy ezek az emberek a saját hülyeségük áldozataivá váltak, mert egy normális, felnőtt, józan ítélőképességű ember meg tudja ítélni, hogy amit rá akarnak tukmálni, az SZÜKSÉGES-e, még akkor is, ha percenként látja-hallja a reklámot, hogy ez milyen jó lesz neki.
Tehát ez a "ráerőszakolós" duma nem kell, ez nem erőszak, senkit nem lőttek még le azért, mert nem vett meg valamit.

Ez a "mindenki más hibás abban, hogy ide jutottam, a marketingesek, a kereskedők, az ismerősök, a bankok, csak én nem"-duma k.rvára unalmas már, és az is mutatja, hogy mennyire hülye az, aki ebbe beleesik, hogy áltakában mindegyik ezzel a szöveggel jön.
Legalább beismernék, hogy ők a hülyék, és nem másra próbálnák tolni a felelősséget, amit csak a hozzájuk hasonlóak vesznek be.

Egyébként a leírt történetben az is tipikus, hogy még a becserélni kívánt autót sincs kifizetve, mindent hitelre veszek, egy csóró szakadt pronyó vagyok, de a 4 éves autó már öreg nekem, a 40-50 ezer kilométerrel, amit beletettem (mert ugye a benzinnel is spórolni kell, hogy fussa a törlesztőre, így nem is használom minden nap).
Nekem semmi bajom nincs azzal, hogy egy 13 éves autóba ülök be nap mint nap, amit 8 évesen vettem meg, igaz, az eleve autónak készült (E36 328i). De még egy Suzuki vagy Opel is kibír 10 évet, főleg amellett, amennyit az említett "réteg" használja.

eichler 2009.08.28. 10:57:46

@antika13:

Nem lenne semmi baj az új autó vételével, ha nem 3 évre, hanem 10-re és nem 10%-al, hanem kp.-vel, vagy kevés hitellel történne...

értékvesztés? melyik újonan 3m-s autó ér 3 évesen 1.7m-nál többet?

Euscorpius Hungaricus 2009.08.28. 10:58:34

Tény1: Az új autó a legnagyobb bukás.
Tény2: A bank behajtja, ami "jár neki"
Tény3: 5 éves megkímélt használt autó a 40%-át éri az újkori árának(hiteltörlesztést nem számítva)
Baj1: A kereskedő fejni akarja a bankot is és az ügyfelet is.
Baj2: A kereskedő csal (órát teker, átfényez, elhallgat)
Baj3: Törvényességi hiányosságok (számonkérési, kártérítési lehetőségek hiánya, apróbetűk, törvényértelmezési különbségek)
Baj4: Az emberek rosszul mérik fel a lehetőségeiket.(Bátrak vagy hülyék. Megértem, hogy belevág a lakáshitelbe, hiszen ha nincs, akkor valahol lakni kell és nyilván nem drágább, mint az albérlet, de mi a fenéért kell mellé bevállalni az új autót? Lásd: Tény1,Tény3 )
Baj5:Tanulnunk kellett volna pénzügyi ismereteket az iskolában(mindenkinek kivétel nélkül általános iskola felső tagozatban, hiszen látszik, hogy mennyire tudatlanok vagyunk a pénzügyek vonatkozásában. Pl: 300% THM ) Lehet, hogy csak a matekot kellene ebbe az irányba terelgetni?

NoOne 2009.08.28. 11:05:09

Miért kell mindig mindenkit piszkálni? Honnan a jófenéből tudhatta volna egy alkalmazottként dolgozó szaki, hogy "gazdasági válság" lesz, és az "x" valuta alapú hiteltörlesztés így "kibillen", a kiszámíthatatlanság határáig. Új autót akart. Na és? Suzukit akart, mert megszokta stb. Na és? Sokan szidjátok, pedig az ára, a fenntartási költségei és kategóriájában a biztonsági tulajdonságai egyáltalán nem rosszak. (Hogy félreértés ne legyen: egy 1,4 -es benzines 23 éves Ford Escorttal járok éppen.)
Az pedig, hogy az ember mit szeretne és a takaró meddig ér, egy józan világban egyértelmű. De amikor valaki mindenhol azt látja, hogy ennek is van, annak is van, a reklámban célzottan hirdetik neki, estleg a gyerek, a feleség, a haverok, munkatársak is spannolják, akár akaratlanul is, hát belevág... Nem mindenki Szent Antal, vagy a józanság és önuralom megtestesítője... Sokan vannak nagyon tisztességes, de a mai világot igencsak naívan értelmező egyszerű(bb) emberek... és sokan olyanok is belevágtak akinek főiskolai vagy egyetemi végzettségük volt...

phoenixke 2009.08.28. 11:05:32

@Na_mi_van?Semmi?: 35 évesen még nekem sincs lakásom. És nem is nyafogok. Minden ember életében eljön egy pillanat amikor valamennyi tőke kerül hozzá, csak az emberek többsége nem várja ki.

@phrascarica: olvasd el amit írtam - Saab, Volvo kategória. És akiket ismerek azért nem váltják le mert 1. elégedettek az autóval, 2. Úgy gondolják egy autó gyártása elég nagy szennyezéssel jár..... Persze ez nem mindenkire igaz, csak ismerek ilyeneket. Az is tény, Miamiban amikor jártam csak gettó négerek jártak 10 éves Hondákkal meg diákok ....

Blog.hu-s nickname 2009.08.28. 11:09:42

@T3raYon:
Én sem értem, hogy ha ez kitalált, vagy más története, miért kell elhallgatni, és sajátként leírni... gondolom a kattintások...
.
Régi igazság, hitelt csak az vegyen fel, akinek erre nincs szüksége.
Hitelt akkor szabad felvenni, ha a céltárgy valamit "termel" is. (Az is csak akkor, ha van 1-2 év tartalék, baj esetére...)

Ezekután igaz: "Addig nyújtózkodj..."

Blog.hu-s nickname 2009.08.28. 11:18:52

Ja, és a Suzuki jó kis autó, volt nekem is! A kényelmét ugyan kevésbé, de a fenntartását mind a mai napig visszasírom. "Nyugati trabant".

antika13 2009.08.28. 11:28:56

@eichler: Ez így van. Ha lenne 3 millám, meggondolnám, hogy új autóra költsem. Főleg a mai helyzetben. pár év múlva, amikor kiderül, hogy a hibrid, vagy tiszta elektromos autónak van jövője. Szerintem mindkettőnek. és a gáz vonalról nem is beszélve.

NYISZI 2009.08.28. 11:34:31

@Utilsman: Köszi az infókat!
Igazándiból még a kombi is tetszik,de szerintem azokat kimondottan "cipelésre" használták,így inkább elállnék a vásárlástól.Múltkor csináltam egy alkatrész-ár összehasonlítást egy német,japán és a lada között.Hát a lada alkatrészárak kb 50-60%-al olcsóbbak.A szervizekről tudál mondani valamit?Köszi előre is!

Phrascarica 2009.08.28. 11:34:53

@BlazeHun: miért mennyi egy turbónak az élettartama?

zUlU 2009.08.28. 11:38:21

Új autó, igen, az érzés az, amit megfizet az, aki akarja. Én nem akarom. Mindig is gondolkodtam, hogy kb. mikor vennék új autót. Akkor, ha annyim lenne, hogy esténként akár be is fűthetnék vele (értsd: lottóötös, vagy ezzel egyenértékű vállalkozói szféra :)).
Csak 1 példa: 3 éves Clio III-at vettem a feleségemnek. Új ár (felszereltség-motor-minden csecsebecse ami benne van): 3.8 millió. Most lesz 3 éves 21000 km gyak. újszerű állapot: 1.9 millió. Semmi hitel meg más butaság. Ennyi volt szánva rá. Iszonyú értékvesztés az első 3-4 évben, term. van márka, ami kevésbé veszti az értékét, van ami jobban, de ez az általam gyanított 50% szerintem mindenhol tetten érhető, ahogy keresgettünk és nézegettünk. Bár az is igaz, hogy a válság miatt úgy látom sokan szabadulni akarnak az autótól akár ár alatt is, itt is 250-et tudtunk alkudni, kiderült, hogy családilag szar van a palacsintában, mi meg vittük a pénzt. Tudom, szívtelen dolog, de ennyire önző az ember, az a lealkudott pénz elég volt 4 téli gumira 4 felnire hozzá, az átiratásra (cca. 60e), és jópár tele tankra.

A hitelekre visszatérve: tudom, az ember olyan, hogy mindig többre vágyik. Ez rendben is van, ez visz minket előre, DE. Mindig annyiért vegyünk kocsit, amennyink van autóra. Mekkora okosság tudom. De ne söpörjük ki a családi kasszát, ha összesen van 800e megtakarításunk, akkor ne 3-4 milliós autóba gondolkodjunk, de még 700 ezresbe se.

Ha meg ne adj Isten vki hitelt vesz fel, vagy részletre veszi, akkor tegye úgy, hogy ne az legyen, hogy 23-at ki tudunk nyögni havonta, de 33-ra felszökkenve kész, inkább nem eszünk. Nemár.

Phrascarica 2009.08.28. 11:40:48

@phoenixke: svájcban magas pozicióban (20.000 Sfr/hó) nem találsz 10-15 éves autóval furikázó tagot, kivéve ha az egy új korában 300eSfr-es autó volt, ha megjelenne a tag valahol egy 15 éves Volvóval azt hinnék el ment az esze.

guy 2009.08.28. 11:42:32

Igen, vannak ilyen családok. Ez akkor a leggázabb, ha két fizetésből veszik fel a hitelt és elválnak. Vagy ha ellopják az autót, és nincs rajta casco - találkoztam már ilyennel.

Bubuka1978 2009.08.28. 11:49:15

Magyarországon sokan nem fogták még fel hogy autóra NEM VESZÜNK FEL 10 ÉVES HITELT!!!!!!!! Bármilyen verdát is veszünk (és minél drágábban annál nagyobbat) bukunk rajta, nem is keveset. Az első pár évben CSAK A KAMATOKAT FIZETI AZ EMBER (!!!!), amikor a tőketörlesztéskor még szó sincs. Ha pedig ingadozik a CHF vagy az EUR akkor bizony nem meglepő a törlesztőrészlet emelkedése. Nekem is volt új verdám, Daewoo Kalos, 2.000.000Ft volt összesen, négy évig használtam, dolgoztam is vele (kb 7-800.000Ft jött össze a melóból), eladtam 1.000.000Ft-ért, relatíve buktam 2-300.000Ft-ot (4 év alatt!!!), ami igen kevésnek számít. Tehát lehet újat venni csak ésszel (!!!!), nem mindegy mennyiért, mire kell, valamint hogy mennyit tudunk rá havonta költeni (!!!!). Valamint szerintem ha lecseréljük a verdát akkor azt leghamarabb 6-7 év után tedjük (én csak azért cseréltem le mert felajánlottak egy másikat féláron a piaci árhoz képest, ami egyébként 700.000Ft volt, nem 2-2.500.000!!!). Szóval legyen agyunk!!!!!! Ne gazdagítsuk a bankokat emberek, főleg úgy hogy MO-on mindenkivel előzékenyebbek és engedékenyebbek csak a magyarokkal nem!!! Szebb jövőt!!!

Utilsman 2009.08.28. 11:54:41

@NYISZI: El kell, hogy keserítselek, mert Pesten nem nagyon fogsz találni jó szervízt. Én vidékre hordom egy normális szerelőhőz, az apró-cseprő dolgokat meg én megcsinálom magam (olajcsere, olajszűrő, levegőszűrő, izzók).
Talán az Autógél Kft.-ét tudnám ajánlani, mert már halottam, de sosem voltam még náluk. Még van kettő ami a hivatalos honlapon is fennt van:
1, Hefter József Autójavító Kft.
1191 Budapest, Jósika u. 5. 1191 Budapest Attila u.35.
(1) 348-0286, 282-3123

2, Pálya Autójavító Bt.
1161 Budapest, Pálya u. 24.
(1) 406-4721

stn 2009.08.28. 11:57:18

nem azért, de 4 éves autót újra lecserélni oltári nagy baromság... nagyobbat nem is leghetne bukni rajta

indapasssucks 2009.08.28. 12:01:42

haha, jól nyomod apamackó :)
igaz, hogy ezt a poént egyszer lehet elsütni, de ez most ütött :) csak jgy tovább!

phoenixke 2009.08.28. 12:03:44

@phrascarica: Akkor bizonyára hazudok, nem? Személyesen ismerek 2 ilyen embört .... De mind1.

Phrascarica 2009.08.28. 12:06:56

@phoenixke: aha, ez elég is lesz bizonyíték gyanánt :)

NYISZI 2009.08.28. 12:07:36

@Utilsman: Köszi!
Az az igazság,hogy vidéki vagyok:)).Az apróbb dolgokkal elboldogulok én,azokkal nem lesz gond.Köszönet mégegyszer!

antika13 2009.08.28. 12:09:16

@stn: Azért ezt nem mondanám. Négy év után, fékek, futómű, gumik, szíjak vezérlés, vízpumpa csere, és ezek csak kopó alkatrészek. Szóval elég húzós összeg lehet. és nem romlott el semmi komoly. Biztosan vannak olcsóbban dolgozó szervizek is, de addig is autó nélkül vagy. Mindezt összevetve, ha megteheted, hogy vegyél másik autót a hangsúly - ha megteheted- en van. Szerintem te is vennél másikat.

Rocko- 2009.08.28. 12:15:37

@T3raYon: "Sajnálatos lelki és személyiségi szegénység és primitívség egy kreált történetet valósként eladni. "
gondolom a szépirodalmat se szereted.
"Így viszont most végül is senki sem tudja mi az igazság, az eredeti-e a hazugság vagy az UPDATE"
le van írva, utána lehet járni. te megítélsz egy komplett blogot, anélkül h ismernéd.
nem ítélkezel kicsit túl korán?

@eichler: "És igazad van, ha a totalcar így akar pént keresni, akkor bekaphatja!"
hm? hogyan jön ide a TotalCar?

@Blog.hu-s nickname:
"Nyugati trabant".
tekintve h Japán tôlünk keletre van, ezért nem igazán nyugati. persze nyugatról is el leeht érni, de az hosszabb, így keletinek vesszük.
a magyar Suzuki meg annyira japán, mint az elefánt vizi állat.

gorcsev54 2009.08.28. 12:35:27

Az igaz, hogy oda kell figyelni a hitelkonstrukcióra , de az is igaz a bankok sehol sem olyan pofátlanok a a kamatokkal és az árfolyammal mint magyar országon, persze velünk ezt is megtehetik mint ahogy sok minden mást(nekem is van életemben először 55 év és nem 30 as vagyok hiteles most 6 éves Lagunám fix 25.000Ft törlesztéssel még 4,5 évig és még ettől is ki ver a frász hát még a a 27éves lányom
lakáshitelétől ami szintén azért nem egy eget verő...persze emelkedő összeg-és Ő aránylag jól keres igaz bruttó annyit mint a másik lányom nettó(nem Mo.-on).Előtte mindig kp. használt gk.-im voltak utoljára Honda Accord amit a mai napig siratok és ha nem 17 éves 400.000 futott volna hátakkor.... tőlem csődbe mentek volna a bankok, mert egyet sem gazdagítottam volna.Az már csak hab a tortán, hogy itt nálunk 36 év munkaviszony után az ember pénzét elviszi a megélhetés a háza fenntartása,karbantartása kocsija és ha még marad egy kicsi akkor a gyerekeket el kell indítani(ne legyen olyan sok a hitel) -meg persze lehessen fizetni az APEHNEK illetéket a lakás után had legyen a feneketlen tóban még több amit aztán egyesek osztogatnak maguk közt.Ha meg elveszítjük a munkánkat hát akkor.....

soseleszekelső 2009.08.28. 12:38:49

@Rocko-:

Úgy jön ide a Totalcar, hogy Index címlapon vagytok a Totalcar részeként.


Mi 2 éve vettünk 2M-ért egy autót, az előzőt 1,6-ért adtuk el, nem akartunk hozzányúlni a megtakaritásainkhoz, felvettünk 400e hitelt 4 évre. Most 360-at kéne becsengetni, hogy lezárjuk. Mondjuk ebből 50e a lezárási díj, ami külön pofátlanság.

De szerintem általában nem önmagában a hitellel van a baj, hanem, hogy túl magas részleteket vállaltak be sokan. És havi 10-20e emelkedés már komoly gondot okoz.

magdi_anyus 2009.08.28. 13:12:23

elmondom hol itt a baj:
"33 évesen csak megérdemlek ennyit, nem?"
ez a baj, ez a hozzaaallas, hogy "megerdemlem " ennyi idosen/ennyi muka utan a plazmatvt, az ABSt, az akarmit.
es nem addig nyujtozkodunk ameddig a takaronk er....
Ugy kellett volna , mint az elso kocsi utanit...("egy kis hitel")
nem pedig hogy hitel a nagyobb resz.....
"mert megerdemlem"

redriot77 2009.08.28. 13:13:53

@antika13: azért ezek a tételek egy Ignis kategóriás kisautónál nem olyan egetverőek. Ráadásul lehet, hogy négyévesen van benne 40.000, akkor még nem kell vízpumpát meg vezérműszíjat cserélni. Gumma+fékbetétek, olaj, szűrők, gyertyák -> ennek ki kell jönni 100-120ból, és egy nap alatt megvan. Ettől én még nem rohannék új adósságba verni magam...

antika13 2009.08.28. 13:38:59

@redriot77: Ha saját magad csinálod, esetleg. Csak ne felejtsd el, hogy már az olajleeresztő kicsavarásához is spéci szerszám kell. Ezeknek az árát is számítsd bele. Akkor már nem biztos, hogy olyan olcsó.

Na_mi_van?Semmi? 2009.08.28. 14:03:11

@phoenixke:
"Minden ember életében eljön egy pillanat amikor valamennyi tőke kerül hozzá"
Itt konkrétan mire gondolsz? Lottóötös? Örökség? Talált pénztárca az utcán? Vissza nem térő alkalom az adócsalásra/sikkasztásra?
Sajnos kb. mindegyikre ugyanannyi esélyem van (nullához konvergál).

Dynojet 2009.08.28. 14:05:22

Évekkel ezelőtt megmondtam, hogy a bankok-kereskedők duó mekkora hibát követ el, amikor ütre-főre mindenkit tolt bele ebbe a konstrukcióba. Ez akkor jó volt nekik, dőlt a lé, de a korlátolt agyukkal azt nem látták , hogy éppen kinyírják a jövőbeni potenciális ügyfeleiket! Ugyanis ezzel a módszerrel csak szépen tönkretették a hiteleseket, akkik amint kimásznak valahogy majd ebből , utána soha többet autóhitel közelébe sem mennek. Most meg sírnak, hogy nincs vevő stb. , megérdemlik , néhány évvel ezelőtt kellett vona gondolkozni.
Az átlag vevő ezt nem látta át , hogy mekkora csapdába sétálnak, az átlag magyar nem képzett olyan szinten közgazdaságilag , hogy ezeket átlássa. A bank-kereskedő duó viszon tuti felelős , most szépen minenki szív!

Balazs5 2009.08.28. 14:15:03

@Dynojet: Nem tudom milyen közgazdasági képzettség kell ahhoz, hogy "nincs pénzem új autóra akkor nem veszek". Korlátolt agyuk csak a hitelt igénybevevőknek van.

gyagyás 2009.08.28. 14:30:27

98-ban vettem egy 11 éves toyota corollát 660 e ft.ért 10 évig használtam tankoláson kívül nem kért semmit 2008 ra szétrohadt ekkor vettem egy suzuki swift sedant 98-ast "470ft-ért" eddig csak tankolom és ezek mindenhova elvittek és elvisznek mint a vatta újak hitel csak a házamon van azon sem sok autóra ekkora hiteleket beválalni nagyon nagy butaság !!

jegenyeartur 2009.08.28. 14:40:44

Izgalmas.
Én nagyon okos voltam, akár a sok sok okos itt a kommentekben, vettem 1 millióért egy 8 éves Ford Mondeot. Aztán jöttek a bajok, itt egy szervíz ott egy szervíz, kifizettem egy év alatt 700e-t. Aztán amikor leégett a pálya mellett, akkor eladtam 300e-ért. Ergo buktam 1,4 milliót.

Tegyük fel, hogyi 1,4 milliót buknék egy újautón, vagy még többet. De nem kell sem egyfolytában szerelôkhöz rohangálnom, sem véletlenszerûen százezreket zsebben tartani, mert ki tudja mikor jön egy turbofelújítás. A hitellel normál esetben kiszámítható költséget vásárolsz, és problémamentes közlekedési eszközt.

A Mondeo után vettem hitelre 2,4millióért egy 4éves Astrát (G), és azóta boldogan fizetem a hitelt.

Akik szerint a bank a gonosz, amikor emelkedett a hiteltörlesztés, azok szerint a bank a jófej, amikor csökken, vagy akkor "húdejó konstrukciót választottam"?

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.28. 14:45:39

Nagy butaság volt a még ki nem fizetett hitelre újat felvenni...
Sajnos későn okos az ember.

Suttora 2009.08.28. 14:48:36

@jegenyeartur: A 4 éves Astra lehetett volna ám ugyanolyan betegágy, mint a Mondeo, sőt, még lehet is. Az egyikkel szerencséd volt(?), a másikkal meg nem. Szerintem.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.08.28. 14:54:07

Kedvenc autómárkám a Cégautó. Legkedvesebb extrám hozzá a Routex kártya.

Kopányi Tamás 2009.08.28. 15:22:21

Elképesztő a lakosság pénzügyi képzetlensége!

A hitellel előre lehet hozni jövőbeni fogyasztást. Ez teljesen logikus, ha tartós fogyasztási cikkekről beszélünk, hiszem ki szeretne 50 éves korában saját lakásba költözni? A hitellel megteheted 20 évvel korábban, majd 20 év alatt "összespórolod" rá a pénzt a hiteltörlesztés formájában.

Ennek az egésznek a kamat az ára, ami részben az inflációt fedezi (ha most 15 milliós lakást veszel, akkor nem lenne elég 20 év alatt ennyit összegyűjteni, hiszen addigra többe kerülne a lakás), másik része pedig annak az ára, hogy mások lemondanak a fogyasztásukról a javadra (igen, valakitől jön a pénz, nem terem) nekik kell valamit adni cserébe.

Nézzük mit csinált a cikk beküldője:
Az első autóra összespórolta a pénzt, nem is volt belőle gond.

A második autóra már nem volt spórolt pénze, az első autóból maradt valószinűleg kb. 400 eFt, a lagziból összejött 600 eFt. Saját erő 1 millió, a hitel 750 ezer forint. Ezt az autót 6 évig használta és közben kifizette a hitelt is. Ez a hitel megfelelő felhasználása volt.

A harmadik autóra saját erőként csak az előző autóból származó összeg volt, 800 eFt. A hitel összege 1,9 millióra emelkedett. Ráadásul a "megfelelő" törlesztőrészlethez 10 éves hitelt vett fel a család. Ez magyarra forditva azt jelenti, hogy az 1,9 milliót a család 10 év alatt tudta volna összespórolni! Az autót viszont csak 4 évig használták.

Igy aztán a negyedik autóra gyakorlatilag elfogyott a saját erő!

Másik oldalról nézve, az első autó 4 év alatt vesztett az értékéből a példa kedvéért 400 eFt-t. A második autó 6 év alatt 950 eFt-tal ért kevesebbet. A harmadik autó 1,380 eFt-t vesztett 4 év alatt.
14 év alatt az autók értékcsökkenése felemésztett (inflációt nem változtatva) 2,730 ezer Ft-ot. A kezded kezdetén ebből rendelkezésre állt 880 eFt, majd az esküvő alkalmából újabb 600 eFt került a kasszába. Azaz 1,250 eFt-ot spórolt a család 14 év alatt autóra. Ez évente 100 eFt átlagosan, nem túl sok ebből az első autó se jött volna össze 8 év alatt!

Csoda, hogy eladósodtak? A bank a hibás? Legfeljebb abban hibás a bank, hogy idióta módon hitelt adott valamire amire nem is kellett volna!

Hogyan lehetett volna ezt elkerülni? Nézzük: a 1,750 eFt-os autó 6 év alatt 54%-ot veszitett az értékéből. A 2,680-as autó 4 év alatt 51%-ot vesztett...
A helyzet az, hogy 3 év alatt az autók elvesztik az értékük felét, azután nem amortizálódnak olyan gyorsan, ráadásul egy átlagos magánember évi 10-12 ezer km-es használata mellett egy modern autó 6 évig simán gond és nagyobb költséges javitás nélkül fut.
Ha 6 évig használták volna mindegyik kocsit, akkor még csak a harmadiknál tartanának! Az első két autó értékcsökkenésén vesztettek volna 1,5 millió Ft-ot! A 2003-ban felvett hitelnek megfelelő összegre lett volna szükségük 2005-ben! 5 éves hitelekkel, jövőre futna ki a harmadik autó hitele és lenne egy saját kb. 1,3 milliót érő autójuk!

A bankok a hibásak, vagy az erején felül vásárló fogyasztó? A devizás hitelek kérdését jövő órán tárgyaljuk. (Bár attól tartok, hogy a több száz hozzászólás végén senki nem fogja elolvasni ezt a hosszú szöveget. Be kéne nekem is küldenem olvasói levélben...)

Suttora 2009.08.28. 15:26:26

@Kopányi Tamás: Én elolvastam, Tömör professzor :DD

petyo 2009.08.28. 15:30:54

Igen, buta voltál, többet költöttél mint amennyit termelni tudsz és nem olvastad el a kondíciókat. Ráadásul az ilyen buták rántják magukkal az egész gazdaságot és szívatják meg azokat akik nem ilyen buták csak ilyen butákkal élnek egy országban.
Utálom a fajtád is.

petyo 2009.08.28. 15:33:39

" A fenti levélben leírt eset nem csak Suzuki tulajdonosokkal történt meg!

Az eladósodás általános jelensége volt annak tudatlan vásárlói magatartásnak amit a felpörgetett fogyasztói társadalom erőszakolt rá az egyszerű emberekre, akik a társadalmi trendeknek való megfelelés okán törtek egyre előrébb a bankhitelek dzsungelében.
Az erőszakos reklámok, gyenge pénzpiaci szabályok pedig csak erősítették, és felgyorsították a folyamatot."

Aha, majdnem. Szerintem meg az idióta az csak idióta. Tőlem lehet olyan agresszív a reklám, amilyen csak akar. Nem sajnállak benneteket.

popkiller 2009.08.28. 16:08:33

@BlazeHun: egyetértek,én is pont ilyesmi 530d-re mennék,olyan 2004es évjáratra, bár a tied még nem E90es ugye?Csak ilyen autot,hol tudok venni magánszemélytől,mert ha kupectől veszem,akkor ő hiába vette fasza áron,nekem már felárazva adja,és bár birnak az ilyen motorok 500ezret is,azért jó lenne valós kmóra állással hozzájutni.Sztem aki nem üzletelni akar az autóval,ilyen nagyobb megbizhatóba érdemes gondolkozni,mivel ez kimegy a világból is.

Nagy-Papa 2009.08.28. 16:20:44

@phrascarica:
Az IKEA tulaja egy 20 (vagy 25?) éves volvóval jár.
Aztán nem nézik le sokan. Inkább jóval többen irigylik... ;)

Rocko- 2009.08.28. 16:22:57

@soseleszekelső: "Úgy jön ide a Totalcar, hogy Index címlapon vagytok a Totalcar részeként."
meg Index címlapon van ezer másik hír, reklám, centiméter mérô. ezeket nem akarod számon kérni? el kéne különíteni, hogy hol milyen tartalom jelenik meg, kik írják és az írónak mi a véleménye.
ez a "minek került ez az index címlapra" esete. a postok íróinak vajhmi kevés köze van, hogy hivatkoznak az írásukra.

@koborló: tehát használsz valamit, de jóformán semmi kötelezettséged nincs hozzá, és erre büszke is vagy?
ezen a jogon mered valakinek felhánytorgatni hogy nem bírja a terheket?

Lacee83 2009.08.28. 16:31:33

26 éves vagyok és 19éves kocsival járok aminek az éves fenntartása kb 50-60E forint maga kocsi ér kb 200ezret. Nekem is több extrás kocsi kellene majd, ezért veszek egy 10éves középkategóriásat kp-re sajátom és még nem is égő vele járni. Egyébként sajnálom kicsit azokat akik adóságcsapdába estek, de előre is kell látni és számolni a rosszabbra is

Host 2009.08.28. 16:36:22

"A régi autónkért sajnos csak 1.300.000-ot adtak, és a tartozásunk is még bő egy millió volt a régire, de olyan kedvező konstrukciót ajánlottak, hogy nem tudtunk nemet mondani."

No itt kellett volna vmelyik gyereket megkérni, h számolja már ki miért is kell apunak nemet mondania!

tónik 2009.08.28. 16:38:36

@petyo:
Lényegében egyetértek, de hogy a gazdaság tönkretételéhez közük van a hitelre új autót vásárlóknak, abban azért kételkedem.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.08.28. 16:51:42

@Rocko-: Drága barátom, hol látsz te bármit is, amit felhánytorgattam? Első kérdésedben a válasz is benne van, némi irígységgel átitatva. Próbáld meg újra, kérdőjel nélkül ;)

Phrascarica 2009.08.28. 17:25:27

@Nagy-Papa: Phoenixike ezt írta "Nagyon sok svájci - többek között magas pozícióban dolgozó embert ismerek, akik 15-25 éves autókkal járnak, és azokat perfekt állapotban tartják (többnyire saab, volvo kategória)"
aztán ezt:
"Személyesen ismerek 2 ilyen embört .... De mind1."

Neki a nagyon sok az 2!!!, amit azért még felülvizsgálnék a szavahihetőség miatt. Érted "nagyon sok" vs. "2" :D
Az Ikea tulajdonosa pedig a világ egyik legfösvényebb embere, és ráadásul nem is svájci, és nem magas pozicióban van, mivel Ö a tulajdonos, az meg kb. olyan mint Isten és a püspöki kar viszonya egymással :D

Fehérszakál 2009.08.28. 17:50:23

Van egy kollegám aki hasonló cipőben jár. Nagyon jó a fizetése, kb 400-500-at visz haza havonta, de van, hogy a dupláját. Na ez a kollega egy swift-ben kezdte, állandóan dicsekedett vele, hogy most milyen felnit vesz rá, hova fog díszlécet rakatni rá. Egy csavart nem húzott meg soha az autóján, mindig hordta a márkaszervízbe. 3 éves lett a kocsija, volt benne kb 10.000km amikor átült egy nagyobb suzukiba. Ugyanez a cscsásítás, sok százezret rákölt majd ujabb 2 év múlva beleugrott egy SX4-be. Most ott tart, hogy van egy 1 éves autója, egy bizonytalanná vált állása, bármikor utcára kerülhet 40 évesen, van 3 és fél milla tartozása a bank felé. És még nagyképüen jön lenéz, mert én egy 22 éves citroennel járok amit 100.000-ért vettem, magam javítom, magam viszel el műszaki vizsgára stb.

Kifordított kacagány 2009.08.28. 18:08:08

@Mk412: persze hogy az úton spórolta meg a szálloda árát. pont úgy, mint amilyen megfontolásból autót is vett. az egyik oldalon olcsójános, a másikon szórja a pénzt.
amúgy meg egy normális ember, aki nem ilyen, az ha nincs pénze, akkor a; nem megy nyaralni, b; kevesebb időre, vagy máshova megy nyaralni, c; nem vesz új autót és egész biztosan nem a nyaralás költségvetéséből elcsípett összegekből akarja finanszírozni az autóhitelét.
lehet, hogy éppen nincs másik autója, csak a bevásárló, de érdekes módon ezt mindenki más meg tudja oldani, csak a magyar nem. ez pedig nem gazdasági megfontolás, vagy szegénység kérdése, hanem emberi korlátoltságé.
egy pótágyazott apartman meg nem az a kényelmi szolgáltatás, amiért az utazáson kellene spórolni. pláne ha az ember egész nap a tengerparton vakarózik és vedeli a sört.

x 2009.08.28. 18:17:58

szerintem akinek ingatlanhitele van annak azért szarabb !!!!!!!!!!!!!!

Phrascarica 2009.08.28. 18:36:41

@x: nekem van, és hidd el nekem hogy nekem jó!

Phrascarica 2009.08.28. 18:38:36

@x: kis magyarázat a fogyasztási ingatlan hitel nem összekeverendő a befektetési célu ingatlanhitellel, pedig mindkettő ingatlanhitel :)

napalm 2009.08.28. 18:40:10

@redriot77:
vezérműszíj nincs benne, helyette lánc élettartammal.
gyertya 120e körül cserélendő.
az enyém 5 éves volt márciusban (100.000 km-el), a kötelező dolgokon kívül (olaj, váltóolaj, szűrők) nem volt cserélve semmi.
illetve de, egy szett nyári gumi.

napalm 2009.08.28. 18:40:48

@napalm:
ja meg persze a fékek (tárcsa, betét).

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.08.28. 18:41:11

napalm:
OFF, de 90-nél cserélendő a gyertya.

napalm 2009.08.28. 18:47:56

ignisnél? mindjárt megnézem a gépkönyvet.

feketefutár 2009.08.28. 18:48:24

Tavaly január óta fizetünk egy új swiftet.A minőségét felesleges megbeszélni.Azért vettem mert hazai gyártmány és hozza az átlagot.Az előző kocsi is egy swift volt.(94es sedán) Az keveset evett és volt csomagtartója.Szóval 10 évre vettük és jelenleg úgy tűnik,hogy kb. 4 millában fog megállni 10évesen.Pár hete viszont megvettem életem régi szerelmét,egy 18éves,308D Mercedes kisbuszt,350ezer forintért.A tízed ára a kis swiftnek,a használati értéke pedig a sokszorosa.Ráadásul kevesebbet is fogyaszt! Azzal nyugtatom magam,hogy kell egy megbízható,városi kisautó,amivel egyszerű közlekedni de egyre kevésbé "hiszek"magamnak. :) Döntse el mindenki,hogy megéri e ebben az országban új autót venni.Én már visszasírom a régit és nem azért mert nembírjuk ezt fizetni hanem azért mert úgy érzem,hogy jól átvertek.

napalm 2009.08.28. 18:53:53

@prokee:
off
kicsit tévedtem, de nem sokat.

"105000 km-es vagy 84 hónapos szervíz:

Iridium elektródás gyujtógyertya.

Megegyezik a 15000 km-es felülvizsgálatban leírtakkal. Hozzájön a szelephézag ellenőrzés a korongos hézagolású M-es motoroknál, az első gyujtógyertya csere a platina-iridium gyertyával szerelt modern Euro4-es motoroknál"

link : www.suzuki-alkatreszek.hu/index.php?stilus=lap&hiv=17&nmo=13
középtáj alatt kicsivel.
on

Kifordított kacagány 2009.08.28. 19:12:34

@x: tényleg szar lehet nekik. miután az állam az én adóforintjaimból garanciát vállalt a visszafizetésükre. őket is nagyon tudom sajnálni.

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.08.28. 19:37:44

napalm:
Ööö, tényleg, régen ment fejből :)

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.08.28. 19:57:21

@phoenixke: Sajnos te még a büdös életben nem jártál Svájcban, egyáltalán nem népszokás 15-20 éves romokkal mászkálni arrafelé. Ellenkezôleg, 10 évnél fiatalabbakat látni túlnyomórészt.

Rocko- 2009.08.28. 20:00:47

@koborló: nem hánytorgattad, csak szimplán ez jött le a hozzászólásodból.
nekem nincs irigységre okom, pusztán jó lenne ha szemelőtt tartanád, hogy egy autó jár bizonyos kötelezettségekkel, amiket szimplán nem hordasz a válladon. így könnyű ezzel menőzni.

Sir_nyeteg 2009.08.28. 20:09:14

Az eladósodásod története tipikus. Tanulságos

Phrascarica 2009.08.28. 20:21:49

@Il mio nome è Nessuno: na végre valamiben egyetértünk :DDD

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2009.08.28. 21:04:25

@www.rcgames.ro: Na ja. De amikor ezt itthon megpróbáltam, a bank körberöhögött.
Igaz nem vas, hanem ház, de az elv a lényeg.

kutyaütő 2009.08.28. 21:07:26

Drága Feleim,

Köszönettel tartozom a 90%-otoknak. Reggel 10-kor olvastam a bejegyzést, ellilult a fejjem.
Mondok magamban, nem kezdem el kurvaanyázni a szerencsétlen hüjje szuzukist, majd megteszi más. És ahogy végigolvastam a kommenteket, rájöttem, hogy ebben az országban van még zsák ember, aki normális.
Aki tudja, hogy mit engedhet meg magának, és mit nem.
Aki addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér.
Aki nem a bankokat hibáztatja a saját mohóságáért.

Kedvencem a Lexus. Simán vehetnék egyet, imádom mindenét. Persze zsírújonnan, valami kis szerény GS300-at. Telne rá, hitelből. De gondolkodtam egy picit, végignéztem, ahogy az egyik barom 13. havi nyugdíjat ígért, a másik meg rátromfolt a 14. havi nyugdíjjal (mer ugye ne felejtsük, h 3 milla szavazóképes nyugdíjas van ebben az országban, meg köll nyerni őket mindenáron).
Ekkor nyeltem egyet, elmentem érvénytelenül szavazni (mindenkit behúztam, aki szépet ígért a kampányban), kinyögtem a lakásra felvett csekélyke devizahitelemet, és hátradőltem: Vártam, hogy mikor dőlünk be, mint ország. Közben a paraszt vette a Szuzukit, meg amit csak megkívánt a szája, tányérostévét, lapostévét, mindent-mindent devizahitelre.
Én csendben vásároltam egy Honda Civic 1.4 LS-t, háromévesen, 4.1 Milla helyett 2.1-ért. Semmi baja, imádom, ezt engedhetem meg most magamnak.
Konklúzió: nem sajnálok senkit, aki hülye volt, sőt, azt se bánnám, ha házát is elvennék: másból nem tanul sem Ő, sem a szomszédja. Ha annyira nagyfijú, hogy kell eccerre minden, és attól is több, ha szavazóképes, és szavaz is valakikre - hát akkor gondolom felnőtt ember, így vállalja tettének következményeit.
De ahogy olvaslak benneteket kedves emberek, hogy majd mindenki az én véleményemen van, és átlátja mindezt, úgy érzem: van remény.
Nem csak hülyék élnek ebben az országban, akik bedőlnek mindenféle populizmusnak (politikai, reklám, stb.).

És ez fasza.

JOHN RAMBO 2009.08.28. 21:10:09

Idén januárban vettem egy 2001 citroen xsarát.14000 km tettem bele a mai napig.Amit ráköltöttem:2 db gumi szilent +1 db izzó.Tele van minden használható extrával.-kp zár,abs:) -Városba klímával nem tudok többet 7,6-nál megetetni vele.Multikormánytól a fűthető tükörig tényleg minden bene van.Mindössze 850000 forintért.0 ft hitellel.Kutya bajom.Addig nyújtóztam ameddig a takaróm ért.Nem új autó?És akkor mi van?

Fishbed. 2009.08.28. 22:28:34

Sziasztok!

Szerintem az új autó hitellel sem mindig ostobaság.
A hugomnak 2 éve kellett egy megbízható kocsi a munkájához, amivel havonta 1xSvájcba kell mennie, illetve heti rendszerességgel Ausztriába (teljes útiköltségtérítéssel), mivel nem ért az autókhoz (tankoláskor is a kutas segítségére van utalva) , ezért döntött új kocsi mellett. G Astra 2,7mill. A megtakarításaiból tudott volna venni 2db-ot, de nem! 60% önerövel elhozta 3 év futamidővel a többi befektetve kis kockázatra kis haszonnal.

Szerintem így nem volt ostobaság hitelre autót venni.

Az én estem más, saját autóval évi 15000 km-t megyek építkezés mellé 20 éves Passat kiváló, 15000Ft minden hozzá (Hengerfejtömítés csere, önindító, bontott motor, stb.) Nos nekem a hiteles autó lett vona böszmeség. A jelzáloghitel elég ahhoz, hogy "jól érezzem magam"

A devizahitelről pedig annyit, tudja, tudta mindenki, aki felvette, hogy mi a kockázata, de arra senki sem gondolt, hogy az árfolyam és a kamatkockázat egy válság miatt ekkora lesz, és egyszerre jelentkezik, sőt a nagy bankok tanult szakemberei sem látták előre mi jön. Én nem hibáztatom a kisembert, hogy devizahitelt vett fel autóra, ingatlanra. Viszont az LCD TV, spanyol nyaralás személyi hitelre, na az az amit nem tudok megérteni.

Ugyancsak nem értem a bankokat, miért adnak hitelt olyan embernek, akiről már a hitel felvételekor tudják, hogy bele fognak bukni? Mert bizony sok iyen ügyfele lett az elmúlt években a hitelintézeteknek.

Na ez hosszú lett és már én sem tudom, hogy akkor most mit is akartam....

Higany 2009.08.28. 23:00:41

Egy nagyobbacska, keveset futott, 12 éves japán autóm van, nincs rajta hitel. Mérnökként dolgozom, a korosztályomra jellemző átlaghoz képest valamivel jobb a fizetésem, de mondjuk egy német takarítónő lesajnáló pillantásokkal méregetné a fizetési papíromat. Viszont mindig csak addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér, nem válnék egy autóért adósrabszolgává. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem muszáj ám 4 évente hitelre új autót venni...

Ciri 2009.08.29. 06:06:08

@Dynojet:
"Évekkel ezelőtt megmondtam, hogy a bankok-kereskedők duó mekkora hibát követ el, amikor ütre-főre mindenkit tolt bele ebbe a konstrukcióba."

A lónak a nagy büdös faszát! Amikor megjelent a konstrukció AZZAL a bizonyos márkával és AZZAL a bizonyos bankkal, minden más importőr és pénzintézet ordítva jelezte a PSZÁF felé, hogy ez így nem jó. Nem egy bejelentés és nem egy vita volt az importőrök egyesületénél ekkor. Mindenki pofázta, hogy hosszútávon ez nagyon nem lesz jó.
Aztán ugye győzött a pénz és a korrupt PSZAF, innentől meg vitt a lavina minden bankot és kereskedőt. Ha nem álltak volna be a sorba, mehettek volna a picsába.

Másrészt senki "nem tolt" senkit sehová.
Ilyenek vagyunk/vagytok. A fenti példa a tipikus lenyomata a magyar autóvásárlási szokásoknak, telis tele kibaszott buta,debil, gazdasági analfabétával.
Aki például suzukit vett, zömében nem autót, hanem havi törlesztőt vásárolt.

Nincs ott basszus próbaút, színválasztás ("Ez jó? Ilyen van raktáron, akár már a jövő hét elején viheti"), nem beszélgetnek extraigényről, méretekről, stb stb, csupán arról, hogy mennyit kell befizetni (vagy mennyit nem) és mennyi a törlesztő.
Nem számított a KHR lista, nem volt fontos munkahelyet produkálni, stb stb, "elrendeztek" az ügyfél helyett mindent.

"Itt írja alá!"
Milyen egyszerű és gyors megoldás ugye?
Van olyan ökör, akit mikor megkérdeztem, hogy mennyiért vásárolta a kocsit, mennyi hitelt vett fel, van-e egyedi befizetése, egyikre sem tudta a választ csak a törlesztőre emlékezett.
Például (de sorolhatnám a példákat napestig) láttam ennek az ökörnek a hitelszerződését, ahol tollal(!) volt beírva 3*200.000 Forint egyedi befizetés, amiről állítása szerint nem tudott...

De nem baj, visszanyalt a fagyi, rengeteg suzi kereskedés például azért (is) zárt be, mert havi szinten több milliós(!) jutalék visszaírása van a bebukott hitelekből.

Ciri 2009.08.29. 06:30:56

@Fishbed.:

"Szerintem így nem volt ostobaság hitelre autót venni."

Persze, hogy nem ostobaság új (!) autót hitelre venni. Csak oda kell figyelni.
Mindig azt mondom, hogy hitelkonstrukcióban történő vásárlás esetén az olcsó autó is lehet drága, illetve a drága autó is lehet olcsó.

Nem kell pénzügyi szakembernek lenni ahhoz, hogy ki tudjuk számolni azt a minimális önerő/futamidő kombót, ahol az autó aktuális értéke mindig több, mint a hitel összege, illetve mit bír el a családi kassza ha a törlesztő 30 százalékkal emelkedik.
Ez viszont "sajnos" nem a nullás,tizes hitelekre (és az azokat felvevő emberkékre) jellemző...


Egy jó éve a TC-n volt egy vita a hitelekről és ott valaki harminc kommenten keresztül levezette, hogy Ő pénzügyi szakember, de nullával vett fel tíz évre egy suzira hitelt és mennyire jól járt, mert valami 600.000-os többletkamata lesz a futamidő végére(!).
Akkor én (is) már nagyon kacagtam rajta, pedig nem volt még szó sem a válságról.
Most olyan szívesen beszélgetnék vele...:)

laslo71 2009.08.29. 08:49:22

A baj az hogy mosópor amivel a takarót mostuk ki, rossz volt vagy túl nagy volt a hőfok, mert a takaró összement, és pár éve még aláfértünk most meg már nem nyújtózkodhatunk. Az biztos, hogy újautót részkletre venni elég rossz üzlet , mivel a vásárlás után egy percel már elbuktunk vagy félmillót, vagy többet.
Ja aztán meg egy excel tábla sokat segít a számolásban . de ha a vásárlót beültetik az új autóba és megárzi annak új szagát akkor ne számol hanem vesz, vagyis tavajig vett

Benoke2 2009.08.29. 08:59:33

apamacko nak üzenném. Oké hogy az autójának a Havi törlesztője mondjuk 15k körül van havonta bár azt nem tudjuk mennyi ideig fizeti még ezt, na de azért wagon R+ -t venni mert van benne esetleg ABS meg a vezetőnek esetleg az utasnak légzsák az meredek... Egy öregebb de masszívabb autóval jobban járt volna kisebb hitellel. Az öregebb autókban is van ABS meg légzsák...

Más: Hitelre autót venni ésszerűen lehet és nem ész nélkül. Úgy szabad csak megvenni hogy előlreláthatólag a hitel folyamán soha sem lesz olyan h az autó kevesebbet ér mint a tartozás maga. Persze lehet karambolozni meg ilyenek... Inkább használtat de ki legyen fizetve. Tudom lutri újjonan kevésbé az, de hát erre is megvannak a megoldások... Azért ha lehet kerülni kell a hiteles vásárlásokat.

koroncsapári ottokár 2009.08.29. 09:10:12

Ismerősöm mesélte például évekkel ezelőtt, hogy chevrolet lacetti-t vett hitelre, nem sokára pedig egy kb. 60 forintos mobil telefont szintén hitelre, hogy sokkal több mindent kértek a mobil telefonhoz és macerásabb volt, mint az autóhitel.

star77 2009.08.29. 10:01:42

én azt nem értem,hogy aki alír egy hitel szerződést v lizingszerződést egy bankkal,miért nem olvassa el mi áll benne?ha nem ért v nem tud vmit ,miért nem kérdezi meg?nincs ebben semmi kellemetlen,inkább az a ciki,ha sokan úgy csinálnak,mintha értenék és tisztában lennének a szerződésben szereplő minden egyes ponttal.utána meg mennek értetlenkedve reklamálni.hogy ez meg az mi.másik meg,hogy azt gondolom senki nem tartott fegyvert a hitelfelvevők fejéhez,hogy az kötelező.az a baj,hogy sokan azt nem akarják elfogadni,hogy a hitel nem alanyi jogon jár.hanem egy üzlet és semmi több,nem kötelező belemennie senkinek.

antika13 2009.08.29. 10:10:06

@Kopányi Tamás: Én is elolvastam, szerintem még az első autó is megy valahol(komolyabb ráfordítás nélkül), de hát a szomszéd is újat vett:))

Lookie 2009.08.29. 10:27:28

Nem is az a fontos hogy a fent leírt sztori, tényleg igaztörténet vagy csak a szerző szüleménye, úgyis ez egy szinte mindennapos életkép tulajdonképpen. Ez tényleg sokakkal megtörténik úgy Magyarországon úgy a körülötte levő országokban ahol az emberek kb egy szinten vannak úgy gazdaságilag mint tanultsági, felfogási szinten. Na már most azzal én sem értek egyet hogy hakra-bakra egyik részletből a másikba bukdácsolva élje le az ember az életét főleg egy autóért nem. Ezt egy olyan ember mondja aki él hal a kocsikért, aki minden egy egyes porcikáját kiolvassa a Totalcarnak és egyébb hasonló oldalaknak , olyan akinek mindenféle autóval volt dolga és vezetett deeee jelenleg a tiszta anyagi helyzet további fentartása miatt (értsd: teljes anyagi függetlenség ,mindenféle hitelmentes élet) inkább egy 2004-es 1,6os 52,000kmrrel az oráján Logannal jár amivel mellesleg még abszolút semmi műszaki bajom nem volt és tette a dolgát amit egy autónak tennie kell. Emellett valahogy összejött egy 50 négyzetméteres 2 szobás tömbházlakás vásárlása ( Kolozsváron élek szinte Pesti árak az ingatlanok piacán) hitel nélkül és annak ellenére hogy nagyon nagy volt a kísértés egy 3 szobás vásárlása(de már hitellel) a józan ész döntött mellettem még 2007ben ( vagyis amikor még nem volt gazdasági válság, de már nagyon a közelünkben döngetett) s a mai napig áldani tudom az eszemet, hogy úgy döntöttem ahogy döntöttem . Tiszta lapokkal élek nyugodtan alszok éjjelente és nem kelek karikás szemekkel, hogy ha épp befuccsol a munkahely akkor kerülök az utcára vagy viszik a kocsit a lakás elől s még fizetni is kell utána. Csak hát na nem vagyunk egyformák , emberek vagyunk és a legfontosabb emberi tulajdonság, hogy ugyancsak hibázni szokott, nem is ritkán. Én semmi pénzért nem csináltam volna ami fentebb a cikkben le van írva de ugyanakkor meg is tudom érteni mit miért tett....biza az állandó vásárlásra késztető inger ( ahogy fentebb valaki leírta , mindenkinek van már jobb, szebb stb. autó , lakás...LCD Tv stb. tehát nem olyan könnyű ez mai nap.
Viszont azokon csak mosolyogni tudok aki 2-3 évente megjelennek egy egy baráti összeruccanáskor a vadi új cuccos nyugati márkájú fullextrás kocsival mindenki csodálja, ( neki hízik a mája ezerrel ) mindenki irigykedik rá, az illető is kicsit rádolgozik erre, nagy lazán beadja a dumát magáról és a kocsiról szinte lebecsmérlően beszél róla, aztán mikor magára marad és hazamegy a családjával a szürke hétköznapokban vért izzadva gürcöli ki nagy nehezen a pénzt a kocsira amit oly nagystilüen lehet mutogatni családtagoknak ismerősöknek. Köszönöm szépen, én ebből nem kérek. Ennyi.
Mindenkinek a létező legjobbakat és higgadt megfontolt életet kívánok.

bigpond 2009.08.29. 12:09:07

szerintem meg az sem normalis aki kepes 1-2 evet dolgozni azert, h uj autoja legyen(hitellel vagy anelkul). ha autobuzi az illeto, vagy az az alma, h legyen egy xy uj autoja vagy beleteker evi 50 ezret a gepbe akkor az persze mas.
gondoljatok csak bele, 1-2 evig minden nap felkelni reggel dolgozni menni csak egy autoert cserebe. eveket vesziteni az ember eletebol majdnem feleslegesen!

persze en sem vagyok teljesen komplett, mert csak kb3-4 heti fizumat vagyok hajlando autora kolteni, tovabbi egy heti love altalaban megy szervizre. aztan mehet az auto amig birja utana kuka vagy bonto. jelenlegi jarganyom mar 4 eve szogal, koszoni szepen jol van,most 16 eves,, nincs ra hitel nincs casco, nincs benne elektromos ablak (BRRRR... tudom ez mar nagyon ciki) nincs legzsak sem (mert igen igen bator ficko vagyok).
el lehet a penzt kolteni ertelmesebb dolgokra is szerintem mint egy auto. aki pedig az autom utan itel meg azt csak sajnalni tudom.

Suttora 2009.08.29. 12:57:26

@JOHN RAMBO: Remélem negyedszer nem akarod ugyanezt a szöveget bemásolni...

antika13 2009.08.29. 13:34:59

@JOHN RAMBO: Melyik város szélén jársz

Phrascarica 2009.08.29. 15:24:09

@bigpond: és ha már megvan minden, csak pont az autó hiányzik a boldogsághoz? Egy autó ugyanúgy lehet a vágy tárgya mint egy üveg skót whisky :) te mire költesz inkább mint autóra, fogadjunk hogy sokan lennének akit azt mondanák rá hogy na az aztán egy végtelenül nagy baromság...
Én 10 évig jártam 10+ éves szarabbnál szarabb autókkal pedig volt közte BMW, Merci, Volvo, Saab, Audi, VW is és nem kívánom vissza azokat. Amint lett pénzem rögtön valóra váltottam a vágyamat és vettem egy új autót, úgy éreztem hogy valamit kipipáltam, azóta is csak újakat veszek hitelből és nem érdekel a sok okoskodás mert mindig ki tudtam fizetni az autózás költségeit és a pénzt amit hitelként felvettem azt úgy fektettem be, ahogy jóval többet hoz mint a hitel néhány %-os kamata.

Kifordított kacagány 2009.08.29. 17:06:19

@phrascarica: általában a befektetések kevesebbet hoznak, mint amit a kamat elvisz, ezekben az érdekes időkben meg főleg. szerintem azt hinni, hogy bármilyen formában megéri autót hitelre venni, ha az nem munkaeszköz, csak önámítást.
de tételezzük fel, hogy te megtaláltad az optimumot és neked tényleg megéri. rajtad kívül még hányan vannak így a milliókból?
azt meg egyszerűen hiteltelennek tartom, hogy valami kulturáltabb autóból átülve egy új suzukiba, vagy twingóba, vagy akármilyen kis szarba ami új, az akkora földöntúli élményt okozott volna.

papa33 2009.08.29. 17:20:29

Gondolatnak a másik oldalról, mert azért míg itt ennyire nincs újautó párti, miközben teli az utcák új autóval... nem?:
-Savanyú a szőlő (nekem is): Mindenki újat akar, csak hát a kereseti viszonyok-autóárak bármiként: hitel, előtak(és itt áremelések plussz), sok év kemény munkája.Vessük össze a havi pl 100 netto-ami soknak nincs-meg a 2,5-4 millát...
-Újautó párti vagyok, lehet Logan-Thália vagy nem jut eszembe akár 3-5 év garival sokaknak többet érhet ilyen értékű a gari nélküli 2-5 évesnél, mellesleg itthon mindenki teker, csal, autón akar meggazdagodni, 2-5 év km-től függően fék, gumi, vezérlés, esetleg kuplung, stb, nem egy autó tagadta le korára taxi, oktatóautó múltját, sokaknak a 2 milla akkora, hogy használtat nem vállal be.
-a devizások, pl ha az utolsó 2 évben duplát fizettek, még mindig jobban jártak FT hiteleseknél (esetebmben +300 lett volna összebn a ft hitel a devizához), szóval a devizások ne szóljanak és tudták bármi lehet, de aláírták.

-és sok mai autóban bekövetkező baleset a régiben halállal végződött, nem egy ismerősömet a fejlégzsák megmentette volna, ez csak új-néhány éves drága géppel lehetséges és van akinek a családja mindennél fontosabb(mikor az én egyik előző márkámmal egyező gépben az orrom előtti koccban a mentők dolgoztak...)Ez az amit nem tudnak a tizen-huszonéves 200k-ért vehető gépek. Utána jönnek a terepesek-farokhosszabbító is 1ben...

tónik 2009.08.29. 18:16:48

@papa33:
Mivel az újonnan vásárolt autók döntő többsége devizahiteles, már a cím elolvasásakor könny csillan meg a szemükben, és átkattintanak máshova. Nem csoda, hogy hozzászólást kevesen írnak, azok is a szerencsésebbek, akiket nem tesz padlóra egy ilyen melléfogás.

JSHannibal 2009.08.29. 22:01:51

Nem olvastam el a hsz-eket mind, csak az elején... meg lehet kicsit máshogy közelítem a dolgot, és így egyeseknek hülyén fog hangzani, ilyenek készítsenek be egy hideg sört maguknak..
de bizony két dolgot akkor sem értek:
1: Miért nem lövi le valaki azt a sok parasztot, akik végett ma az a módi, hogy egy F0574L1C5K4 autóra, ami alig ér 1 milliót, 4 millió hiteltartozása lehessen bárkinek, úgy, hogy közben rendesen fizeti a szaros részleteket??
2: nem értem azt sem, hogy minek kocsit venni hitelre? ha 2 millióba kerül, akkor annyiba, hitelre lesz az 3 is, ettől mi lesz jobb? előbb szétrohad, ha előbb ülhetsz bele.
4misiért meg már lehet igazán biztonságos szekeret is venni. Vagy valami régebbi szépet, megkíméltet (na ja, privátból, nem útszéli ketrecekből). de 2-ért is, 1-ért is, néha.
Na de ízlések és pofonok, körülmények és lehetőségek.. csak az én gondolataim ezek.
Én - igaz család még nincs, de nem kéne váltanom, ha lenne - 10 év alatt kb. 1-1,2mihályt költök benzinre, félmilliót autóvételre, félmillát fenntartásra, mondjuk ugyanennyit szer(viz)elésre. Igaz, ha egyszer szembejön egy vaksüket kopaszb*zi bmw-s, esélye van, hogy meghalok benne. De ha én nem, akkor ő igen. Mondjuk eszerint vezetek, és fel vagyok készülve (megszoktam) a néha sok parasztot a modern trutyijaikkal. Na de az 3, max. 3,5 milla. Tokkal-vonóval, 10 évre számolva! Minden költséggel - ismétlem!
Namost, ha csak ennyiért vennék csak EGY autót bizonytalan hitelre, én nem tudom minek tudnék örülni akkor...
Ja, a fentiben két tökéletesen működő autóm árát számoltam, felfelé kerekítve. :P
A márkát direkt nem említem, mivel magasról teszek rá, hogy ki mit gondol róla, de főleg hogy nem ez a lényeg. Mindenki örüljön (ha tud) amije van, ne a másét fikázza. Én boldog vagyok 5 éve, és most intéztem el, hogy még 5-re boldog legyek. Aztán 2014-ben megnézem újra a kommenteket, ha még élek :P

napalm 2009.08.29. 22:55:46

@antika13:
ööö, igen.
pocsék a vezetési stílusom (a feleségem szerint).

jediweb 2009.08.30. 07:11:20

No igen...
Nem is értem, magán használatra új autó évente max 8-15e km
az 6 év alatt sem több 50-90e km , a mai autók ,(megkímélve)
min a 3x futásteljesítmény, ha nem lenne az értékcsökkenés
akkora, talán megérteném a már 6 éves de nem 3 éves autó
cseréjét.Sírunk sírunk nincs pénz erre - arra, de új autó (mindig zsír új )
az kell ráadásul hitelből, pedig a hitel az BANKI üzlet.
Sokan megvesznek 2-3 mill. autót 10 évre és a végére szinte a dupláját
vizeti ki. No ez a NEM normális eset.
Racionálisabban kéne gondolkodni és nem a szomszéd zöld gyepét mindig felülmúlni ha KELL, HA NEM.
Én speciel ezen felesleges pénzeket más hasznos dologra költöm és van
szép állapotú felső középkategóriás autóm is , ja és nem 3 évente cserélem.

Kifordított kacagány 2009.08.30. 07:38:11

@papa33: cáfolnám állításodat. ha fortuna hirtelen nyakonszarna és vad autóvásárlásba kezdenék, kb 15-20. darab lenne legfeljebb új. annyit meg biztos nem vennék autóból.
ez a ki miben halna meg kérdés is sokkal árnyaltabb annál, hogy egyértelműen kijelenthessük, hogy az új a jobb.

HLaci 2009.09.01. 04:47:38

"Én voltam buta, vagy a törvények túl lazák?"

1. nem buta, hanem egy kibaszott idióta vagy.

2. a törvények túl lazák, hiszen megengedik, hogy 50 alatti IQjú emberkék aláírjanak mindenféle hitelszerződéseket...

hitelkarosultak · http://hitelkarosultak.blog.hu/ 2009.10.26. 18:51:03

Hasonló (de nem kamu) történetedet írd meg nekem és én kiteszem a blogomra:
hitelkarosultak.blog.hu/

Altis 2009.12.17. 20:32:48

nekem nincs kocsim, nincs hitelem, nincs gondom, és ha kell, taxit hivok...
És eddig még mindig eljutottam, ahova el kellett mennem, vagy nagyon el akartam menni....
süti beállítások módosítása