Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Anyukát csókoltatom!

2010.01.08. 13:00 | Sanyi. | 128 komment

Címkék: biztonság autó baleset köcsög ködlámpa baromállat

Ugyan bizonyos kultúrkörökben elcsépelt téma, de ma kiborították nálam a bilit. Békésen indult a reggel. Szép csöndben kikászálódtam a párom mellől, hajnal volt, sötét és néma csend. Kibotorkáltam a konyhába, tettem fát a kályhába, feldobtam egy jó teára való vizet melegedni. Magamhoz tértem a tus alatt, összeszedelőzködtem, beröffentettem a Mazdát, és miközben a PASO szólt a hangszórókból, kaján vigyorral gondoltam arra, hogy mennyire klassz nekem hogy nem Budapestre pottyantott a gólya. (Igazából oda, de már a 80-as években is forradalmár voltam, úgyhogy migráltam a „Nagy Koszból”)

Meg is ragadnám az alkalmat, hogy küldjek egy nótát pesti barátaimnak. Amikor még nem nyomta orrba-szájba az mr2, akkor volt egy tervem, hogy Rocko fehér ruciban tekeregve a BKV valamely viszonylatának korlátjain elplaybackelhetné karácsonyra, de azt mondta nem.

Budapest


Szóval szépen faltuk a kilométereket. Gusztustalan egy idő volt ugyan, de konokul haladtam előre. Szépen feltöltöttem hát magam a jó öreg 6-os útra, adtam egy nagyobb gázt és belefúrtam a ködbe, és akkor…

…egyszer csak ott termett az a világtalan, fogalmatlan, büdös bunkó. Értem én hogy nagy a köd. Értem én hogy van aki rosszul lát benne. Értem én hogy retteg attól, hogy egy kamion honnan-honnan nem megjelenik a semmiből és eltiporja mert nem látszik.

Lassan kezdi túltenni magát a magyar sofőrök evolúciója azon a szinten, amikor éjjel nappal ködlámpával közlekedtek, mert az menő, vagy raj, mittomén. Elérkezünk lassan egy olyan törzsfejlődési szakaszhoz amikor lassan felismerik hogy mire is jó a kőbalta – vagy nem. Megpróbálnék akkor segíteni. A ködlámpa arra való, hogy külterületen, korlátozott látási viszonyok között lássunk, illetve a hátulról érkezőknek idejében tudtára adjuk jelenlétünket. Namost! Ha szerencsétlen paraszt fényszórói már jól láthatóak a visszapillantó tükörben - Igen, azok a fülek kétoldalt, meg a wunderbaum tartó – akkor biztosak lehetünk benne, hogy kőkorszaki fajtársunk receptorai már érzékelték szekerünk záró fényeit. A helyes eljárás ilyenkor az adott egység üzemének megszakítása. (aka. kapcsold ki a hátsó ködfényt baszod!)

Így megkímélhetjük fajtársunk szeme világát a tartós terhelés miatti zavarjelektől, és biztonságosan folytathatja útját az a szerencsétlen ördög.

Ez lenne egy tökéletes világ. E helyett mi történt? Megérkeztem jelentős – mintegy 40 km/h-s – sebesség különbséggel delikvensünk mögé, aki a köd és a távolság megszűnése ellenér sem volt hajlandó kikapcsolni a – hátul dupla – záró fényét. Igyekeztem fénykürtözéssel felhívni figyelmét a tarthatatlan állapotokra, hiszen a pont szemmagasságban elhelyezkedő lámpái a szemerkélő esőben tökéletesen kioltották a kilátást, így előzni sem tudtam. Emberünk valószínűleg teljesen értetlenül állhatott a mögötte villogó másik autó rejtélye előtt. Amikor végre lehetőségem nyílt egy emelkedősávos szerpentinen az előzésre akkor elpattant. Elé vágtam és bekapcsoltam a ködlámpát. Erre mit csinál? Villog. De a sajátját le nem kapcsolja…

…és ne higgyétek hogy Ő volt az egyetlen.

NOTE: Ugyan ez áll az első lámpákra is. A legtöbb kocsiban ezek külön kapcsolhatóak, használjuk, mert nem csak mást, de magunkat is bajba sodorhatjuk. Gondoljunk erre. 

 




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr511656496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolika78 2010.01.08. 15:18:17

Amit leírt a szerző az a kisebbik baj.
A nagyobb baj az, hogy az autósok nayg részének fogalma sincs arról, hogy ködlámpát tilos lakott területen belül használni (még ködös időben is). Arról nem is beszélve, hogy szikrázó napsütésben...

David Webb 2010.01.08. 15:22:30

@prokee: Viszont ha 70-90 nel tud menni vki akkor nem olyan rossza az a látási viszon... vagy kamikázé...

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2010.01.08. 15:25:36

@David Webb: Inverze, amikor "gyökketővel" halad a delikvens, de nem tragédia a látás. Viszont ködlámpa ON:)

Bambano 2010.01.08. 15:26:40

@www.csikosgabor.blogspot.com: a biztonsági üveg vagy edzett vagy ragasztott. Az edzett üveg por alakra törik, de nem is inkább törik, hanem robban. A ragasztott üveg meg két rétege közé van egy fólia ragasztva, az egyben tartja az üveget. Ezért szilánktól való félelem okán fóliáztatni felesleges.

A másik, amit egy-két fóliázó cég oldalán olvastam, hogy a fólia szűri az uv-t. Ez eléggé nem hihetően hangzik, mivel az üveg teljesen kiszűri az uv-t és a fóliát belülre szokás ragasztani. Annak már nem marad...

Én azt mondom, fóliáztatni hővédelem szempontjából érdemes, vannak olyan fóliák, amik a látható fényt viszonylag kevéssé szűrik, viszont az infrát eléggé, így csökken az autóban a meleg. ez ugyan teljesen szabálytalan, viszont ez olyan pont, ahol szerintem a döntéshozókra ráférne egy kis engedékenység. Szerintem egy olyan fóliát, ahol maga a fólia csak a látható tartományban max 20-30%-ot szűr, el kellene fogadnia a jogszabály alkotóknak.

Bambano 2010.01.08. 15:28:00

@prokee: a látási viszonyok nem változnak attól, hogy utolértél valakit. Ha egyébként az utolérés tényétől függetlenül változnak a látási viszonyok, akkor illik kikapcsolni a záró ködfénylámpát.

Raplit csapni emiatt elég indokolatlan.

2010.01.08. 15:30:14

Azért annak is meg lehet az előnye, ha valaki bekapcsolja a hátsó ködlámpát, miközben 120 felett előz az autópályán: nem jönnek a "seggedbe".
Melyik a nagyobb bunkóság vajon?

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.01.08. 15:30:39

mondjuk a ködlámpa-flame legalább olyan tartós lesz, mint annak a vizsgálata, hogy élt-e Jézus...

Cook kapitány 2010.01.08. 15:33:04

Amikor idén leesett az első nagy hó, a Hungária körúton álltam a gigadugóban, az előttem álló autósnak pedig égett a hátsó ködlámpája, de valami brutál erősen, majd kifolyt a szemem.
Villantottam egyet, semmi. Párszor fel-le kapcsoltam a lámpámat, semmi. Villantottam még párszor, semmi. Na akkor mondom kapdbe, felnyomtam a refit és úgy hagytam. Kb. 15 mp után kikapcsolta a ködzárót. Hatalmas sikerélményem volt :-))) de miért kell ehhez nevelő reflektor?

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.01.08. 15:37:52

@Cook kapitány: nekem ez nem szokott bejönni :( egyszerűen nem értik meg, hogy miért villogok.

az elmúlt hetekben több olyan autóssal is találkoztam, aki bőven sötétedés után sem kapcsolta fel a városit (nyilván elfelejtette). ha jól emlékszem, a 4-ből csak 1 kapcsolta fel azok után, hogy rávillogtam szemből, a többi sötéten ment el mellettem és utánam sem lőtte fel :(

qmidőú 2010.01.08. 15:42:06

Majd a tavaszi szervízkor lekapcsolják neki...
Az a baj, hogy egy ideje futószalagon gyártják a "soffőröket",
én már semmin nem csodálkozok...:D

Lowtyo 2010.01.08. 15:42:26

@zolika78: lehet én tanultam már nagyon rég a kreszt, de olyanra nem emlékszem, hogy nem lehet lakott területen belül használni.
hol olvastad ezt?

qmidőú 2010.01.08. 15:43:50

@Lowtyo: pedig télleg nem lehet

vjalle76 2010.01.08. 15:44:20

A vezetes ilyen... Kompromisszumot kell kotni. Nyilvan NEKEM az lenne a legjobb, ha a szembejovok mindig csak annyira vilagitananak, hogy engem ne vakitson, hogy o lat-e, nem erdekel.
Igen, a kodzaro vakit. De legalabb latom a jarmuvet, jobb, mint ha belemennek.
Tehat a kodzaro hasznos.
Engem az idegesit, amikor kanyarodni akar valaki, pirosra valt a lampa, nem veszik vissza az indexet, hanem folyamatosan villog amig zold nem lesz.

DMi 2010.01.08. 15:46:01

Jó bunkó poszt volt. Én nem is értem miért raknak ki ilyeneket az Indexre. Mondjuk az tény, hogy az indokolatlanul használt hátsó ködzárófény nagyon zavaró tud lenni, és én is utálom. Az első ködlámpák viszont annyira nem vészesek, mert ha jól vannak beállítva, akkor úgyis lefelé világítanak, így azok nem zavaróak annyira. És nem is biztos, hogy azért kapcsolja fel valaki, mert "menő", vannak helyzetek, amikor azzal jobban lát. Én például ha nagyon rossz, kátyús úton megyek, akkor fel szoktam kapcsolni akkor is, ha nincs köd, mert egyszerűen jobban látom úgy, hogy mit kell kikerülnöm.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.01.08. 15:47:28

@vjalle76: "Engem az idegesit, amikor kanyarodni akar valaki, pirosra valt a lampa, nem veszik vissza az indexet, hanem folyamatosan villog amig zold nem lesz."

na ne már :)) és ebben mi a bosszantó?

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2010.01.08. 15:48:41

@vjalle76: Nincs baj a ködzáróval. Idejében jelzi az autót ködben, de amikor már annyira megközelíted, hogy a sima helyzetjelző is jól látszik, onnantól kezdve zavaróvá válik a frissen érkezőnek. Mi ebben olyan nehéz?

A szikkasztó gödör is hasznos, de amikor már a peremén állsz, akkor azért zavar...

qmidőú 2010.01.08. 15:49:31

@Lowtyo: igyekeztem minél mélyrehatóbban, paragrafusok alátámasztásával
érvelni... ennyi lett belőle:)

Lowtyo 2010.01.08. 15:53:10

@qmidőú: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM
itten kresz
44§ (4) - ködlámpa és ködzáró
itt nincs, hogy tilos

elkinsoto 2010.01.08. 15:59:36

Egyik este a városban(Bp) ment előttem egy ködlámpát használó autó. Este volt azon kívül semmi, se köd, se hó, se eső. Mentem mögötte gondoltam, lehet véletlen...Rávillogtam...semmi. Pirosnál kiszállok előre megyek...ablak le, és egy halálra ijedt nő ül a volánnál.
nő: "valami probléma van?"
én: "a ködlámpát úgy tetszett felejteni..."
nő(teljesen zavarban): "én nem is tudtam, hogy ezen az autón van olyan"
én: "legyen kedves lekapcsolni!"
nő: "hogy kell?"
...kész, ő nyert! erre már nem tudtam mit mondani. Benyúltam és visszatoltam a kapcsolót. Szépen megköszönte és visszaültem az autóba...miközben ez jutott eszembe: " van egy ország...ahol álmomban jártam Magyarország..."
Hihetetlen milyen emberek ülnek volán mögé...ijesztő!

Bambano 2010.01.08. 16:00:01

@Sanyi.: ebben az a nehéz, hogy elfogadjuk, hogy olyan rossz szemű emberek is jogosítványt kaphatnak, akiket a ködzárófény vagy a féklámpa zavar. Én fehér botot adnék nekik, meg kutyát.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.01.08. 16:01:17

@elkinsoto: de vajon melyik a rosszabb? aki direkt hagyja fent, vagy aki nem is tudja, hogy van ilyen a kocsiján?

Bambano 2010.01.08. 16:01:58

@Bambano: azért emlegetem mindig ezt a féklámpát, mert egy másik fórumon alig pár napja vitattuk meg, hogy van, akit meg az zavar, hogy piros lámpánál valaki benyomja a féket. Fényhatás szempontjából a két kérdéskör azonos.

És ezek a valakik azt akarták megmagyarázni, hogy tegyük a váltót üresbe és húzzuk be a kéziféket, ha az utcán a lámpa pirosra vált...

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2010.01.08. 16:11:26

@Bambano: Féklámpa teljesen más sztori, ki nem sz*rja le hogy álló helyzetben világít. Zavar és annyi. Viszont 40-50-60...100-120-nál már van tétje a kérdésnek. Esetleg nem veszel észre valamit tőle. Útszélén, szemből kivilágítatlan akármi, stb...

elkinsoto 2010.01.08. 16:13:29

@gio: jogos!:) erre a kérdésre egy új blogot lehetne kezdeni.

albi99 2010.01.08. 16:27:35

OFF
Csak tudnám, mitől annyira érdekes vagy menő(?) az, hogy valaki nem Budapesten lakik, és ezt egy tök másról szóló posztba is bele kell erőltetni... Lehet, hogy bennem van a hiba, de még sose ébredtem úgy, hogy közben "kaján vigyorral" arra gondoljak, hogy de jó nekem, hogy itt lakom, és nem máshol, míg mások meg máshol laknak... Ez már-már olyan, mint valami kompenzálás. Örülj neki, ha ez boldoggá tesz, de nem kell lépten-nyomon mások orra alá dörgölni, főleg mivel elég szubjektív dolog. Én pl. itt szeretek lakni. Most akkor én kevesebb vagyok?
Bocs az offolásért

reader613 2010.01.08. 16:31:05

egyszer megállított a rendőr, amiért az első ködlámpámat bekapcsolva felejtettem azok után is, hogy a hegytetőn levő tejködből beértem a tisztább városba. A következő beszélgetés zajlott kb:

- Jó estét, Jogosítvány, Forgalmi, tudja-e, miért állítottam meg?
- Fogalmam sincs.
- Kovács úr, maga szerint itt milyen a közvilágítás?
- Szar. (fejcsóválva fitymál, közben kapcsol, ködlámpa gyorsan le)
- Na menjen innen. Viszlát, jó utat.

Re-Peet 2010.01.08. 16:35:47

@Bambano: Csak egy jó kérdés.. honnan látod az előtted álló autón, hogy az most automata váltós vagy manuális?

Az első ködlámpa nem olyan zavaró, a hátsóra pedig nevelni kell... egy villantás.. két villantás, majd ha nem eszmél telibe fényszóró. És hogy miért jó fényszóróval közlekedni ködlámpás mögött? Egyszerű biológiai-fizikai magyarázatot is találhatunk rá. A saját fényszóród fénye visszaverődik a másik autó hátuljáról és ezáltal több és szórtabb fény jut vissza a szemedbe, így tompíthatod a zavaró éles fényt ami a ködlámpából árad. Te csak a tőled telhetőt megteszed, hogy a zavaró és potenciálisan balesetveszélyes zavaró helyzetet tompítsd. Hogy mondjuk ne ugorj bele, ha fékez és a sok piros fénytől megfáradt szemed nem veszi kellő időben észre fékezési szituációt ami miatt esetleg átrendezed a ködlámpás autó hátulját, amivel hatchback-et csinálsz a limuzinjából.
Korlátozott látási viszonyok semmi esetre sem olyat jelent amire hivatkozva ködzárófényes autó 80km/h feletti sebességgel száguldozhat. Ha erre hivatkozik, menjen 60-al...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.08. 16:44:00

@www.csikosgabor.blogspot.com: Persze, hogy nincs előzés, hiszen nem lát tőled az a szerencsétlen, aki utolért.

Én monnyuk nem villogok, felbaszom a refit, és ráülök a dudára.
Oszt jónapot.

harcsabajuszos 2010.01.08. 16:48:51

A ködlámpa elöl és hátul is nagy teljesítményű, irányítatlan fényszóró. mint ilyen, cseppet sem irányított, a legtöbb szórja a fényt mindenhova, vakítva a többi közlekedőt.
A ködlámpa egyetlen szerepe, hogy az autót LÁSSÁK A TÖBBIEK, ha a látási viszonyok ezt megkívánják, elsősorban akkor, ha a látótávolság alacsonyabb, mint kb. a biztonságos követési távolság és emiatt veszélyes volna helyzetjelzővel botorkálni a 20 méteres látótávolságú ködben vagy porzó esőben csapatni a belső sávban a pályán, mikor a vízfaltól semmit nem lát az utánunk jövő. De normális látótávolságnál esőben, sötétben???
A KRESZben egy olyan semmirevaló gumiszabály van benne, ami a funkcionális analfabétákat azonnali ködlámpahasználatra ingerli, ha leesik két csep eső, számomra teljesen érthetetlen okból. A legrohadtabb verzió az este, esőben használt ködlámpa, ami az autópályán is elnyom minden más egyéb fényt hátulról, beleértve a féklámpát is, amitől alig különböztethető meg, de két sávos úton szemből közlekedve is a vakítás számtalan balesetveszélyes helyzetet teremt.
Jelzem, használatától közlekedésbiztonsági szempontból jobban senki nem fogja jobban látni az utat (még csikósgábor sem, aki az út szélét lesegeti 120nál abban az 1-2 méteres távolságban, ameddig megvilágítja a ködlámpa, tök értelmetlenül, merthogy ha már abban a távolságban van valami, amit csak a ködlámpa világítana meg, annak lőttek).
Kedves csikósgábor, eme urbánus és mértéktelenül ostoba tévhitet nagyon egyszerű bebizonyítani. Látom, csinos fényképezőgépet fogdosol a profilképeden. Na azt fogd meg szépen és fényképezd le a vezetőülésből a tompított lámpa által bevilágított területet, majd csapd fel a ködlámpád és hasonlítsd össze a két képet, hol vannak a határok. Be is linkelheted, köszönöm, csak jelöld meg, melyik melyik, mert egyébként csak nagyítóval észlelni bármiféle különbséget a kettő között.
A kettő közötti igazi különbség az, ahogy elvakítod, s ezáltal veszélyezteted a szembejövőt, vagy mögötted jövőt, azaz engem, s engem ez nagyon zavar.
Talán a fóliát kellene leszedni a szeméttelepedről, hogy kiláss, egyből kinyílik a világ, s télen sem kell leengedett ablakkal osonnod a kereszteződésbe, hogy kiláss..
Aztán ne csodálkozzon egy ilyen ostoba véglény sem, ha már zavar a ködlámpája az esőáztatta sötét úton és felbaszom a három sort...mert nekem nagyobb van és megtehetem..aztán vakulj köcsög te is.

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 16:53:31

Oreg:
A 6/1990 KöHÉM szerint az első ködfényszórónak irányítottnak kellene lennie. Más kérdés, hogy ez a valóságban igen kevés esetben teljesül, és ebben komoly szerepet vállalnak a gyári ködlámpák is, amelyek manapság inkább design-elemek, mint praktikus kiegészítők.

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 16:54:28

Ködfényszóróra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek
45. § (1) Ködfényszóróval minden gépjárművet, mezőgazdasági vontatót és lassú járművet fel szabad szerelni.
A járműre felszerelhető ködfényszórók száma:
a) gépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű és motoros tricikli esetén
2 db,
b) oldalkocsi nélküli, illetőleg oldalkocsis motorkerékpár esetében
1 db,
c) 1,30 méternél nem szélesebb motoros tricikli és lassú jármű esetében elegendő
1 db.
(2) A ködfényszóró által adott megvilágítás a ködfényszóró középpontján átmenő vízszintes síkban és e felett a járműtől 25 méter távolságban 1 luxnál több nem lehet. A ködfényszóró csak színtelen (fehér) vagy kadmiumsárga fényt bocsáthat ki.
Ködfényszóróra vonatkozó további műszaki feltételek
46. § (1) Járműre csak jóváhagyási jellel ellátott ködfényszórót szabad felszerelni.
(2) A ködfényszóró átvilágított felületének alsó széle az úttest szintjéhez, 0,25 méternél közelebb, az átvilágított felület felső, a tompított fényszóró átvilágított felületének a felső szélénél magasabban, az átvilágított felület külső széle pedig gépkocsin és motoros triciklin a jármű legkülső pontjától, 0,40 méternél távolabb nem lehet. A motorkerékpár ködfényszóróját úgy kell elhelyezni, hogy optikai tengelye a motorkerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjába essen, vagy ha így nem helyezhető el, az átvilágított felületének ehhez a síkhoz legközelebbi pontja a motorkerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjától legfeljebb 0,25 méterre legyen. Az olyan motoros triciklin, amelyre csak egy ködfényszórót szereltek, a ködfényszóró átvilágított felületének a bal széle a jármű bal oldali legszélső pontjától 0,40 méternél távolabb nem lehet.
(3) A ködfényszóró elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy e fényszóró csak a helyzetjelző lámpákkal együtt, illetőleg akkor legyen bekapcsolható, ha a helyzetjelző lámpákat már bekapcsolták.
(4) A ködfényszóró - kivéve a motorkerékpár ködfényszóróját - a kormányzott kerékkel együtt nem fordulhat el.

Hátsó helyzetjelző ködlámpára vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek
58. § (1) Az oldalkocsi nélküli motorkerékpárt és a motorkerékpár 0,80 méternél nem szélesebb pótkocsiját egy, minden más gépjárművet, mezőgazdasági vontatót, lassú járművet és pótkocsit egy vagy két hátsó helyzetjelző ködlámpával szabad felszerelni.
(2) A hátsó helyzetjelző ködlámpa - a hátsó helyzetjelző lámpa fényénél nagyobb fényerejű - piros fényt bocsáthat ki.
Hátsó helyzetjelző ködlámpára vonatkozó további műszaki feltételek
59. § (1) A járműre csak jóváhagyási jellel ellátott hátsó helyzetjelző ködlámpát szabad felszerelni.
(2) A hátsó helyzetjelző ködlámpa átvilágított felületének az alsó széle az úttest szintjéhez 0,25 méternél közelebb, az átvilágított felület felső széle az úttest szintjétől 1,00 méternél távolabb, és átvilágított felülete a féklámpa átvilágított felületéhez 0,10 méternél közelebb nem lehet. Ha a járművön csak egy hátsó helyzetjelző ködlámpát alkalmaznak, akkor azt - e bekezdés előírásainak a megtartásával - a bal oldalon kell elhelyezni. Mezőgazdasági vontató és lassú jármű esetében a hátsó helyzetjelző ködlámpa átvilágított felületének a felső széle az úttest szintjétől legfeljebb 1,90 méterre - ha a jármű szerkezeti kialakítása szükségessé teszi, legfeljebb 2,10 méterre - lehet.
(3) A hátsó helyzetjelző ködlámpa elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy csak külön kapcsolóval, a helyzetjelző lámpák bekapcsolt állapotában legyen bekapcsolható.

Kuruttya 2010.01.08. 16:55:40

Az a baj, hogy azon túl, hogy igazad van, elképesztő bunkóparaszt a stílusod, kedves posztíró. Lekezelő vagy, felsőbbrendűnek hiszed magad, tipikusan az a tajparaszt sofőr, aki közben azt hiszi magáról, hogy ő vezet a legkulturáltabban az országban.

Továbbá apád faszát nevezd nagy kosznak, ne az én városomat. Köszi.

harcsabajuszos 2010.01.08. 16:56:30

Ja, majd elfelejtettem. 30+ év vezetés, millió kilométer és nem égett a ködlámpám pár napnál többet összesen.
Mert nem volt indokolt meg nem is volt sok évig.
Még egyszer sem jött belém senki.
Hogy is van ez?

tof 2010.01.08. 17:03:23

Ha már villogtatás...
Én elkezdtem egy új játékot.
Minden nap végig kell mennem egy kb.4km-es külterületi szakaszon, ahol 60km-es sebességkorlátozás van érvényben.
Kivételesen jó okot szolgáltatott rá az élet, mert egy sűrűn beépült régi szőlővidékről van szó, ahol minden reggel-este több százan próbálnak eljutni a buszmegállóig az út szélén (járdát csak nem építünk külterületen - nemigaz?)
Szóval, jövet-menet minden kedves szemből érkező száguldozónak villantok és körözök, ők hálásan megköszönik, és tapossák a féket.
Mindenkinek jobb kedve lesz, és talán még életet is mentek... :)
Javaslom honosítani a dolgot...

2010.01.08. 17:04:06

Akit ködben vakít a ködfényzáró lámpa, arról kapásból elmondható, hogy nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő követési távolságot tart. Maradjál le még három métert, és nem fog vakítani! Nem csak arra kellene gondolni, hogy "hamarabb meglátom" hanem arra is, hogy "nem megyek hozzá olyan közel". Próbáld meg elviselni, hogy más is van az úton, aki lehet 70 éves, és ezt a sebességet érzi biztonságosnak. Előzni nem kötelező, és nincs ködre megállapított minimális sebesség sem. Te nem biztos, hogy leszel 70 éves, de ha igen, akkor kívánok neked sok fénykürtös "jelzést" az akkori ifjoncoktól.

Más. Irányjelzéssel nem a kanyarodás tényét kell jelzni, hanem már a szándékát is. Nálunk kulturáltabb országokban a kanyarodósávban sorbanálló autók mindegyikének villog az irányjelzője, még akkor is, ha csak a harmadik lámpaváltásra tudnak átmenni. Mert kötelező. És ha nem teszi, megbüntetik érte.

www.szem.tv · http://csikosgabor.blogspot.com/ 2010.01.08. 17:05:36

@Álmos:Van egy "Koszos város" című fényképem:
csikosgabor.blogspot.com/2009/11/koszos-varos.html
Különben nem értem miért jönnek ilyen dolgok ki a szádon, béke van, nem?

váév építők (törölt) 2010.01.08. 17:05:59

erről egy cikket írni???? :)))
a cikkírónak a kommunizmusban kéne élnie, ott nem lenne ekkora pofája szar kis dolgok miatt

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.08. 17:09:52

@Ranx:
Nem látok ki tőled.
Nem látok el melletted.
Szemembe világítasz.
Ez nem a követési távolságról szól, hanem arról, hogy nem mindegy, hogy száz Watt világít hátrafelé, vagy harminc.

Kuruttya 2010.01.08. 17:16:54

@www.csikosgabor.blogspot.com: nincs béke, ha valaki egy teljesen más témáról szóló poszt elején is szükségesnek érzi a pofánkba vágni, hogy utálja pestet. Passzív agresszióra agresszió lesz a válasz, nem kell ezen meglepődni.

voodoux 2010.01.08. 17:17:07

egyszerüen hülye vagy sanyi!

harcsabajuszos 2010.01.08. 17:22:24

Na mégy egy utolsó az okoskodóknak, az USA vezető autóvilágítási szakértőjétől (persze csak ha tudnak olvasni angolul. Ha nem, a tudatlanabbjának még mindig ott a Google Translate)
Érdekes módon egyezik a véleményünk, s ugyanazok a gondok ott is, mert az ostobaság nem ismer határokat...
www.danielsternlighting.com/tech/lights/fog_lamps/fog_lamps.html

glassjaw 2010.01.08. 17:35:17

hát nem tudom, én eddig nem vettem észre, hogy olyan borzasztóan elvakítana az előttem lévő ködlámpája, de még a szembejövőét sem érzem annyira kritikusnak, főleg ha tényleg köd van. sokkal inkább azt érzem, hogy van egy embertípus aki egész életében arra veri, hogy ő mennyire jól vezet, állandóan hőbörög és mindenki más az úton szerinte egy bunkó paraszt, akit ki kéne tiltani az utakról. amúgy meg ha már okoskodni támad kedvünk, amikor olyan köd van, hogy alig látsz el pár méterre, akkor vajon okos dolog-e a visszapillantó tükröt sasolni és azt méricskélni, hogy vajon a mögöttem lévő vajon most annyira messze van-e, hogy kell neki a hátsó ködlámpa, hogy észrevegyem, vagy már olyan közel van, hogy zavarja, például azért mert a követési távolságra nagy ívből szarik és 20 centire jön mögöttem. mondjuk nincsenek illúzióim afelől, hogy a posztíró szerint én is egy "világtalan, fogalmatlan, büdös bunkó" vagyok.

váév építők (törölt) 2010.01.08. 17:49:56

@Oreg: "USA vezető autóvilágítási szakértőjétől "-DDDD
a "premier" szót félrértetted haver..itt .inkább azt jelenti, hogy minőségi..
te tudatlan...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.08. 17:55:26

@glassjaw: nem egészen erről van szó. Ha látod a visszapillantóban azt, aki jön mögötted, lekapcsolod a ködzárt.
Nem kell méricskélni, se gondolkozni. Meglátod, hogy jön valaki, akkor lekapcsolod.

Lehet, hogy Téged nem zavar, de elég sok embert igen, és jellemzően azt zavarja, aki gyorsabban megy, mint Te. Hosszútávon is gyorsabban megy, mert utolért, hiszen egységnyi idő alatt hosszabb utat tett meg.

Ezért, lehet, hogy meg szeretne előzni.
Pl. azért, mert gyorsabban megy, mint Te.
Vagy mert nem szereti, ha az előtte menő összefröcsköli az ablakát.
Vagy azért, mert nem szereti bámulni a ködzárt.
Vagy idegesíti, hogy ha szembe jönnek, akkor lelépsz a gázról.
Vagy valami olyan okból, amihez Neked semmi közöd.

Ebben akadályozza a ködzár.
Ami nemcsak, hogy elvakít, de ködben, esőben gátolja az autó melletti kilátást is.
Ezért kellene lekapcsolni, ha meglátsz valakit a tükörben.
Hidd el, mire Te meglátod őt, addigra már ő is lát Téged.

kispista 2010.01.08. 18:03:05

A másik állatfaj, aki nem képes beállítani a fényszórót és a repülőket célozza meg

Zzoorroo 2010.01.08. 18:09:32

@AzHofi: Ez nem magánblog? Hát mi?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.08. 18:13:33

@Zzoorroo: Ha nem magán, akkor vagy állami vagy szövetkezeti...
Annyira nem nehéz!
Mivel úgy ahogy működik, szövetkezeti nem lehet.

Zzoorroo 2010.01.08. 18:13:37

@Bambano: A KRESZ nem időjárási, hanem látási viszonyokról beszél. Mielőtt ilyen töményen okoskodunk és megfellebbezhetetlenül osztjuk az ész , tájékozódjunk.

KRESZ, II., fejezet, 44.§. (4) bekezdés.

Zzoorroo 2010.01.08. 18:15:09

@tof: Ez nem jó, mert idővel a villogás el fogja veszíteni valódi rendeltetését :)

Átvitel honvéd 2010.01.08. 18:15:17

Sosem neveltem senkit azért, mert ködben ködlámpával merészelt menni. Akkor sem, ha előttem ment.

Aki tiszta időben ködlámpával megy, az persze "megérne egy misét", de a ködlámpa messze nem zavar annyira, mint egy-egy, akár csak kicsit is rosszul beállított xenon. Előbbi nagyjából pluszban egy tompított fénye, nincs vele túl nagy gond, utóbbi viszont vakít. A hátsó ködlámpa egyszerűen nem zavar.

Az persze igaz, hogy nem mászok bele senki seggébe (akkor sem, ha előzni készülök), és nem próbálom mínusz ötös szemüveget viselve, ködös, esős félhomályban megszerezni a bajnokit...

Gera 2010.01.08. 18:22:40

Ez van, kurva sokan vannak, akik meglátnak egy ködfoltot és felnyomják a ködlámpát. Aztán le se veszik a motor leállításáig, hiába van 500 méteres látótávolság. Nem villogni kell nekik, mert úgyse értik. Az ember megelőzi őket, aztán annyi.

Gera 2010.01.08. 18:24:40

@pozitív szemidefinit mátrix: Miért, mi a baj a -5ös szemüveggel? Nekem -4.5 van és bármilyen távolságra élesen látok vele. Ez az előnye a szimpla rövidlátásnak, egy egyszerű lencsével teljesen korrigálható.

Kifordított kacagány 2010.01.08. 18:28:48

@Álmos: olvasd el a kommenteket is, na azok tényleg nem a magas kultúrájú társalgás szintjén hasítanak.
amúgy ha a te városod, akkor takarítsd ki, mert tényleg koszos;)

@Zzoorroo: a valódi rendeltetése a veszélyre és nem a rendőrre történő felhívás ha jól emlékszem:)

Átvitel honvéd 2010.01.08. 18:33:49

Még egy: az első- és hátsó ködfény nem minden gépen kapcsolható külön. Annak, aki elöl megy (tf. ködfénnyel), a hátulról érkező fényei miatt romlik a kilátása (rosszabb kontraszt a háttérfény miatt). Ha tf. előtte nem megy senki, azaz nem más fényeit követi, hanem az utat, akkor ezek után, ha lenyomja a ködfényt, még eggyel rosszabbul lát. ...Ez is benne van.

Átvitel honvéd 2010.01.08. 18:40:27

@Gera: számos ismerősöm rövidlátó. Többen beszámoltak róla, és gyakorlatban tapasztaltam is mellettük, hogy ha esik az eső (csillogó felületek mindenfelé) és mellé kevés, de nem nulla a háttérfény (alkonyat, félhomály, virradat), akkor sokkal rosszabbul látnak ki az autóból, mint én (nem szemüveges). ...Lehet, hogy a "törvény" nem általános, ezt tapasztaltam.

cantata profana 2010.01.08. 18:41:54

A ködlámpát nem magyaroknak találták ki, tehát úgy kell használni, amire kitalálták és az előirások szólnak: ködre (és nem rossz időre, esőre, osonásra, előzésvédelemre, stb). Nyugatabbra gyakran hirdetik, balesetveszélyes - főleg- a a hátsó ködlámpa, ha nem ködben használják, mert a stoplámpa fényét elnyomja, és a mögötted jövő szeme megszokja az égő ködlámpád fényét és lassan reagál a fékezésedre és a stoplámpádra.

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 18:42:19

Pozitív Sz.M:
KÖTELEZŐ külön kapcsolóra kötni.
Igaz, nem szokás, mert a tulaj nem szívesem fizet ki mondjuk egy Ignis kapcsolóblokkért 30.000 forintot, hogy a szimpla hátsó kapcsolós helyett elő+hátsó legyen. Így hát rákötik a hátsóra, JÓJAAAAAAAAAAAAAAAZ!

Azért mégegyszer:KÖTELEZŐ külön kapcsolhatónak lennie.

Átvitel honvéd 2010.01.08. 18:44:27

@prokee: az enyémben gyári van, '96-os, nincs külön kapcsolón... ilyenkor mi van?

Az enyémen kívül még hányban van gyári, közös kapcsolós ködfény?

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 18:46:15

PSZM:
Az nem gyári, tuti. Max. az átadás előtt belereszeltek két gyári ködlámpát, rákötve a hátsó kapcsolójára.

Milyen autó?

Gera 2010.01.08. 18:47:36

@pozitív szemidefinit mátrix: És honnan tudják, hogy te hogy látsz? Esőben félhomályban mindenki rosszabbul lát :) Persze vannak különbségek, de szerintem a rövidlátáshoz nem sok köze van. Van, aki jobban lát ilyenkor, van aki meg rosszabbul. Én jó közepesen szerintem. Vagy csak bátor vagyok :)

Átvitel honvéd 2010.01.08. 18:52:44

@Gera: tudom, hogy világosban hogyan vezetnek, ahhoz képest ilyenkor láthatóan bizonytalanná válnak, rátapadnak a szélvédőre (a kifejezés túlzás, de a mozdulat tisztán észrevehető), későn vesznek észre olyasmit, amit ezer kilométerről kiszúrok (túlzás, de tényleg beugrik, hogy bakker, ott van, ott van... mi az, hogy még mindig nem veszi észre? :-O ), no meg persze mondják, hogy nem látnak jól... ha kérdezem, miért, általában csillogásra panaszkodnak, de hogy pontosan mit (nem) látnak, azt persze nem tudom.

Kifordított kacagány 2010.01.08. 18:53:54

@prokee: hibás a jogszabály értelmezés. a külön kapcsolás arra vonatkozik, hogy a helyzetjelző lámpáktól legyen külön kapcsolható, nem arra, hogy az első ködfényszórótól. egyébként ha a jogszabályban megfogalmazott feltételeknek nem felelnének meg azok a gépek ahol együtt kapcsolható a ködfényszóró a hátsó ködlámpákkal, akkor azok forgalmi engedélyt sem kaphatnának.

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 19:04:16

"A hátsó helyzetjelző ködlámpa elektromos kapcsolásának olyannak kell lennie, hogy csak külön kapcsolóval, a helyzetjelző lámpák bekapcsolt állapotában legyen bekapcsolható."

Ennyi. Külön kapcsoló, semmi mást nem kapcsolhat.
Tudomásom szerint nincs is olyan típus, ahol együtt kapcsolódik.

Mellesleg forgalomba helyezhető egyedi elbírálással gyakorlatilag bármi, ami nem felel meg a 6/1990-nek, csak sokba kerül. Importőr kifizeti (elosztva 1000 autóra), te viszont nyilván nem (1 autóra elosztva) :)

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 19:05:06

pszm:
Hol van pontosan az a kapcsoló, amivel kapcsolod mindkettőt ? Felhergelt a dolog, most beleásom magam :)

Átvitel honvéd 2010.01.08. 19:11:51

@prokee: a középkonzolon, az elakadásjelzővel egy magasságban.

felfog6atlan 2010.01.08. 19:15:39

Akik szerint nem zavaró se elöl se hátul a ködlámpa:
Nos, én meg fényszóróval látom jobban az utat, így éjjel, főleg esőben, és egyébként bármikor mindig felkapcsolva hagyom, mert
1) én sokkal jobban látom vele az út szélét is, meg főleg messzebbre látok,
2) akit zavar annak baj van a látásával, menjen szemüvegért
3) csukja be a szemét akit zavar, hisz ugyanannyit (nem) fog látni az útból és a fényen kívüli világból(ahogy a ködlámpa is elvakít, mert a szemünknek sajnos nem végtelen a kontraszttűrő képessége)
4) mert aki előttem megy az ne nézzen tükörbe, hisz úgyis világítok mögötte, látja hogy ott vagyok.
5) éjszaka sötét van, tehát a nappalhoz képest kurvaszarok a látási viszonyok
6) "az ötletről, hogy percenként ki-be kapcsolgassa valaki a távolsági fényszórót, egy korrekt kifejezés jut eszembe: orbitális baromság. De akkora, hogy a himalája lepkefing hozzáképest."
7) "Nem érdekel, hogy zavarja esőben a szembejövőket, és előttem menőket, mert nem igaz."
Jónapot :)

Kifordított kacagány 2010.01.08. 19:17:08

@prokee: a ladában sem lehet külön, meg a chryslerben sem, meg az omegában sem lehetett. meg még ültem néhány olyanban amiben nem lehetett. mindegyik gyári megoldás.
az idézett megfogalmazás meg szar, mert nem külön mondatban tartalmazza a külön kapcsolás feltételét, hanem a helyzetjelző lámpákkal együtt.

Gastroger 2010.01.08. 19:25:50

Ja, majd tejködben kapcsolgatom a ködlámpát, ha valaki utolér nemá basszaja a szemét. Meg ha utolérek valakit közütón, akkor vegyem le a tompítottat helyzetjelzőre, nehogy bántsa már a szemét. Ja, meg lakott területen belül (kivilágítatlan, falusi utca éjjel) ne kapcsoljak refit, mert az nem szabályos.
Persze, ha eltolom a biciklist, mert szakad a hó, vagy köd van, vagy csak nem látom meg, akkor szabályos voltam.
Mondjuk a fényes nappal ködlámpázó barmokat én is tiltanám, de azért gondolkodjunk is béláim, ne csak kreszkönyvet olvasgassunk, meg orrba szájba kapcsolgassuk a hátsóködlámpát....
Ha köd van égjen, ha nincs akkor meg ne. Ennyire eccerű. De nem kell azt bazmeg kapcsolgatni, ha valaki beért, vagy megelőz...

kiccsávó 2010.01.08. 19:28:53

Nemrég ment előttem egy Citroen C3-as dupla hátsó ködlámpával világítva hátrafelé, igaz csillagos volt az ég, villogtam neki, de csak nem kapcsolta le.
Gondoltam biztos rosszul lát hátrafelé hát segítek neki, felkapocsoltam a bixenont. Sajnos hirtelen meg kellett állnia jobb oldalt, pedig szivesen hazakísértem volna. :-)

Gastroger 2010.01.08. 19:29:04

@felfog6atlan: majd tolom a segged refivel, akkor meg kurvaanyázol.. Lakott területen belül jó, de a szembejövőnek, előtted utazónak kurva szar. Elég ostoba lehetsz, ha ezt nem érted. Aztán majd, ha eltol egy bringást a veled szembe jövő, mert elvakítja a fényszóród, akkor majd azt mondod, hogy "de hát én láttam!" ?

Gastroger 2010.01.08. 19:30:15

@felfog6atlan: jahogy irónia volt, akkor bocs :)

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 19:32:16

KK:
Omegában tutira külön van gyárilag, akár A, akár B.
Lada 110 és tesóiban, Samarában tuti külön van gyárilag.
Chrysler ne legyen már mérvadó, amerikai autó - de szerintem abban is külön van.

Ezer olyan autóval találkoztam, ahol az első ködlámpa nem gyári, hanem utólag beszerelt, és spórolás okán a hátsóra van kötve. Hidd el, ez az általános.

kiccsávó 2010.01.08. 19:34:28

Omega tulajként állítom, hogy külön van.

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 19:36:07

"http://www.epzsingapore.com/Great_Wall/wingle/5.jpg"

Ilyen a kapcsoló piktogramja

dataton.net/vw/interior/controls/headlight_switch-3-city_lights_front_fog.jpg

Ilyen a visszajelzésé.

A lefelé irányuló az elsőé, az egyenesen "vonalkázott" a hátsóé.
Ha BÁRKI első ködlámpáját egyenes vonalú piktogrammal ellátott kapcsoló működteti, akkor a hátsóra van kötve.
Visszajelzésre ugyanez igaz, megtoldva a színnel, ui. a hátsót kötelezően narancs, az elsőt kötelezően zöld jelzi, és egyik sem opció, hanem előírás.

felfog6atlan 2010.01.08. 19:40:20

@Gastroger: Jahogyja. Perszehogy az volt :)
Engem azért zavar az indokolatlan ködlámpázás, mert pont olyan kontraszthatása van, mint bármely erős lámpának. Akár a szembejövőnek is. Aki azt állítja, hogy esőben lakott területen kívül közvilágítás nélküli úton ha szembejön egy egyszerű jól beállított tompítottas autó, és kiválóan lát mindent ami akár a saját sávjában 60-70 m-re vagy akár az út szélén van, mondjuk egy sötét kabátos öregember, hát az nem mond igazat.
Nem azért bántja a szemem a ködlámpa, mert erősebb mint a napfény, hanem mert iszonyatos vakterületet képez a sötét részeken. Igen, az előttem vízszintes úton álló 3 féklámpás nem automataváltós autók féklámpája is pontosan ugyanebből az okból zavar. Általában még a 3-al előttem állóét is látom, és míg a helyzetjelző 2x5 watt, addig a fék 2x21+a harmadik.

kiccsávó 2010.01.08. 19:42:38

Na megyek moziba, gyalog. :-)

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 19:43:59

felfog6atlan:
Most jövök egy vallomással.
Konkrétan 6x21W a hátsó féklámpám, PLUSZ a pótfék. Nemrég raktam fel más hátsó lámpákat, azóta van így. Viszont nemrég jöttem magam mögött (nyilván nem, de saját autóm mögött), és iszonyúan zavaró sötétben, úgyhogy vasárnap leszedem...

Kifordított kacagány 2010.01.08. 19:51:46

@prokee: az omegában lehet igazad van, elbizonytalanodtam, azon lehet nem is volt ködfényszóró:)
régen volt. a szamár meg a chrysler viszont nem, pár naposak az emlékek és azokon egész biztosan nem lehet külön kapcsolni. és gyári. a ladán konkrétan már majdnem szétszedtem külön, mert az volt az egyetlen olyan amin érdemes volt használni a fényszórókat, aztán mivel az eladás mellett döntöttem, már nem vacakoltam vele.

Kifordított kacagány 2010.01.08. 19:58:17

itt van a bele. úgy konkrétan hely sincs neki.
images.hasznaltauto.hu/1448116/2996709_5.jpg
és nem utólag eszkábált, így jött ki a gyárból.
images.hasznaltauto.hu/1448116/2996709_2.jpg

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 20:06:38

KK:
Ne vicceljünk, az nem gyári ködlámpa.

Kifordított kacagány 2010.01.08. 20:12:08

@prokee: nem viccelünk, az gyári. nem túl sok futkos az ilyenből, de akkor is az. a lökhárító sem úgy van kivágva, hanem eleve olyan, hogy ott a helye. tuti nem utólagos mókolás.

pickapu 2010.01.08. 20:14:04

@Kifordított kacagány: Ez tök jól néz ki! Te meg eladtad... :)
Láttam valami hasonlót egyszer, arra az volt írva, hogy Samara Baltic. Biztos valamilyen limitált széria volt. De lehet, hogy hülyeséget beszélek...

prokee · http://prokee.blog.hu 2010.01.08. 20:17:36

Pedig de. Akár akciós csomag a gyártól, akár importőri buzgóság, az tutira nem a gyártósoron került fel.
Valószínűnek tartom, hogy 2108-09-ből nem is létezett gyári első ködlámpás, még opcióként sem tartalmazza egyetlen kapcsolási rajz sem, amit felleltem a neten.

Kifordított kacagány 2010.01.08. 20:38:10

@prokee: pedig de:) ez így, ebben a formában ahogy látod került le a gyártósorról. a ruszkik akkoriban a régi ndk területére szánták állítólag a golf olcsóbb alternatívájának. ez a típus volt az első injektoros próbálkozásuk valami bosch vacakkal. régen a gyár honlapján is fent volt(6-7 éve légtömegmérő után kajtattam, akkor láttam utoljára). a kaposvári lada bolt pedig úgy hozott hozzá másik ködlámpát a törött helyett, hogy elég volt megadni a típusszámot.

@pickapu: ezeknek ilyen varázslatos "Ring" matrica van a hátulján. igen az is gyári.
kicsit sajnálom is, de amikor elkezdtem hirdetni, azért tettem, mert nem nagyon volt kihasználva és másik autót venni mellé már tényleg nem lett volna szerencsés. aztán persze pont akkor vitték el amikor nincs másik autóm, úgyhogy most autótlan vagyok.

Kifordított kacagány 2010.01.08. 20:40:09

@prokee: ja, bocs, a felni az nem gyári:)

Rocko- 2010.01.08. 20:43:07

na bazz mire érek haza...

a ködlámpáról: rühellem én is, minden ez, kivagyilámpa, hólámpa, esőlámpa, egyszer nem hajlandóak kapcsolni: ködben. de mást se, főleg fehér/szürke tulajok sofőrjei.
nem értem, ezek hol veszik a jogsit? nem elmondták oktatáskor, h mikor kell használni és mikor nem? akkor mi a baj?
szóval ha egy ilyen majom jön mögöttem, akkor bezony kapcsolom a ködzárót, lásson, ha már kapcsolt ködöt.

Rocko- 2010.01.08. 21:02:30

@Bambano: "És ezek a valakik azt akarták megmagyarázni, hogy tegyük a váltót üresbe és húzzuk be a kéziféket, ha az utcán a lámpa pirosra vált..."
a lehető egyik legkényelmesebb dolog. v te szereted feleslegesen taposni a pedált?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.01.08. 21:12:36

@Kifordított kacagány: szerintem az én vojédzsörömön úgy lehet kacsolni az első ködlámpát, hogy tekerek egyet a bajuszkapcsoló gyűrűjén, a hátsóhoz meg nyomok egy gombot középen a centárban.

Kifordított kacagány 2010.01.08. 21:38:36

@kolbászoszsömle: akkor én kifogtam az összes egzotikusnak számító darabot.

Kuruttya 2010.01.08. 23:38:47

@Kifordított kacagány: elkövetem a magamét, hogy tisztább legyen, az utcatáblánkat pl. rendszeresen tagmentesítem :P

nullstring · http://www.bmwfanatics.hu 2010.01.09. 12:49:18

nem olvastam végig a hozzászólásokat, ezért lehet, hogy ismétlek: A ködlámpa a város kellős közepén is nagyon sok embernél kötelezően bekapcsolandó felszerelés. Roppant mód dühít, sokszor gondolkodom rajta, hogy lehetne az emberek tudtára adni, hogy biz, arra a szarra itt a lámpák tövében qrvára nincs szükség, de nem jut eszembe soha semmi jó ötlet, így marad az a verzió, hogy fénykürt fel, egészen addig, míg rá nem jön, hogy mi a megoldás. A megdöbbentő az, hogy 10-ből pusztán 1-2 jön rá, hogy miért is égetem ki a szemét a jól belátható, jól megvilágított nagykörút kellős közepén.

kuki123 2010.01.09. 13:54:52

@prokee: ó bár csak így lenne
:(
a mai kocsikon nem is az utat világítják hanem előre az éjszakába
vajon megéljük még azt hogy a rendőrök éjszaka kiállnak és ellenőrzik?
esetlegesen jól megbasszák az illetőt hogy közlekedésre alkalmatlan a jármű, és veszélyezteti a többit?

a legtöbb kocsi 100-200m re világít tompítottal :/
távolsági szerintem 500 is meg van, tökegyenes szakaszon (és nincs köd se) is használják a barmok
magyar mentalitás a javából

Szendwich 2010.01.09. 14:51:27

Nekem egyszer volt ilyen élményem mármint, hogy az előttem haladó lekapcsolta a ködlámpáját. Természetesen kellemetlen köd volt. Egy hosszabb kocsisort értem utol aminek az utolsó autója egy pick-up volt. A fickó ép reggelizett, majd belenézett a tükörbe és hopp lekapcsolódott a ködlámpa. Sok év alatt, ennyiszer esett csak meg velem ilyesmi.

pickapu 2010.01.09. 15:02:04

@Szendwich: Az egy fasza gyerek volt :D

gyik-680 (törölt) 2010.01.09. 19:09:29

Sanyika.Nembaj,hogy hülye vagy,ezt elfogadjuk.De!Ha tudatlan vagy kegalább vedd elő a Kresz könyvet,és olvass.Én most ezt megteszem helyetted."ködfényszotót,illetve hátsó helyzetjelző ködlámpát akkor használhat,ha a látási viszonyok,-köd havazás eső miatt- csak lassúhaladást tennének lehetővé." Na most,hol van itt leirva,hogy ha téged Sanyika utolérnek akkor azt ki kell kapcsolni?Ja,és tudatom veled,hogy a távolsági fényszorot lakott területen belül csak vestély esetén lehet használni,lakott területen kivül max az előzési szándék közlésére.Vaqn azonban egy további feltétel is,mégpedig az,hogy a felvillanó fényszoró a közlekedés réstvevőit nem zavarhatja. Namost,lehet gondolkodni hogy eme szituációban ki is volt a BUNKÓ. Leülhetsz Sanyika...
süti beállítások módosítása