Címkék

Címkefelhő

Beszóltak

Autófilek még

3. Gokart maraton, ahogyan mi láttuk

2010.10.08. 10:00 | zalkapone | 1 komment

Címkék: gokart maraton

Hétvégén ismét felbőgtek a motorok, sikítottak a gumik (is), és lüktető adrenalinnal telített vérünk áramlott a testünkben szerte-szét.

Egy hetes, eső okozta halasztás után hétvégén megtörtént, amire annyira vártunk: elfoglaltuk a Baranyaring gokartpályáját!

Az Autófília szerkesztőitől nem idegen, hogy autók, motorok, és egyéb gép erejű járművek közt töltik a szabadidejüket, és nem is ez az első ilyen jellegű összejövetelünk.

Sajnos a meghirdetett autósblog-versenyünk annak idején elmaradt. Jószándékú környékbeliek épp a kitűzött hétvége előtt fúrták meg kedvenc pécsi pályánkat, mondván, túl nagy a pályán a zaj. Egy belvárosi Tesco mellett. Hiába volt zajmérés, amely cáfolta ezt, hiába kereste a pálya üzemeltetője a mindenkinek megfelelő kompromisszumot, sajnos költöznie kellett.

Mi már az új helyen látogattuk meg őket - és bizony, érdemes volt váltaniuk.

Van valami, amiben viszont az első volt a mostani! Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy pár héttel ezelőtt hirdettünk egy rajzversenyt a Velencei Diákotthon lakói számára, amelynek két győztese részvételt nyert az egésznapos programra. A két diák, Oláh Vivien és Csáforda János voltak. Jánost azonban magaviseleti problémák és ebből fakadó büntetése miatt nem engedték el, így a harmadik helyezett Vimmer Dávid foglalhatta el méltán megérdemelt helyét az egyik gokartban. Szombaton már hajnalban ott toporogtak a kapuban, várván az indulást. Már az odaút is jó hangulatban telt, sok minden kiderült a srácokról útközben.


Már majdnem családi kirándulás, szendviccsel, almával

Vivien például nagyon jó tanuló, és szinte minden érdekli, ráadásul igen kreatív. Mondjuk ezt már a rajzából leszűrhettük mi is. Dávid szintén figyelemreméltó fiatalember, második szakmáját szerzi meg éppen, mellette dolgozik, és készül a független, önálló életre. Ami különösen meglepett vele kapcsolatban, hogy benne nyoma sincs a mai gyerekekre jellemző lustaságnak. A szombati gokart után ugyanis már másnap reggel ment szüretelni, miközben mi otthon fáradt tagjainkat pihentettük a tv előtt. Ez igen, így tovább!

Mikor megérkeztünk a pályára, már a társaság nagy része ott volt. Pacsik, puszik, mindenkinek ami jár, és már haladtunk is a bukósisakos állvány felé. Szerencsére akadt gyermekméret is, így Vivien is biztonságban kőrözhetett a pályán. Először aggódtunk kicsit, hogy vajon egy 12 éves kislány hogyan fog megbírkózni a feladattal, de azt hiszem alábecsültük. Semmi bizonytalanság, szépen rajzolta az íveket, és úgy taposta a gázt, mintha egész eddigi életében ezt csinálta volna - pedig éppenhogy elérte a pedálokat. Ügyes kislány, na!

Nagyon a szívünkbe lopta magát, ahogyan gyermeki lekesedéssel rohant egyből, ha üres gokartot látott. Szerintem tetszett neki!


Vivien versenyre készen

Másik gyermekünk, Dávid, már ült ilyen autóban, látszott is, hogy nem teljesen ismeretlen neki a közeg. Izgult azért, hogy a "nagyok" mit szólnak hozzá, de megnyugtattuk, hogy itt senki nem osztályoz, senki nem bírál, menjen nyugodtan kedve szerint. Ment is, ha alkalma volt, előzött, ha lehetett, akkor nyélgázon fordult. Jó, persze, itt-ott beesett egy két gumifalas találkozás, de ez része a mókának, még nálunk is.

Ami nekem nagyon kedves pillanat volt, amikor láttam, hogy sorstársával, Viviennel, úgy bánt, mintha a kistestvére lenne. Még a vérre menő csatában is óvatosan előzte, véletlenül se essen semmi baja a lánynak.


Dávid és egy szép kanyarvétel

A végére azért jól elfáradtunk, jól esett az ücsörgés a házigazdák által készített hagymás zsíroskenyérrel a kézben, valamint a lányok sütötte pogácsákkal. Egész jó kis családi fiesta kerekedett az összejövetelből, azt hiszem mindenki jól érezte magát. Hazafelé még a gyerkőcökkel bementünk a környéken méltán híres kakasdi Anna Cukrászdába egy sütire, de az egésznapi élményektől már nem sok étvágya volt senkinek. Még én is meghagytam az enyémet, pedig akik ismernek tudják, hogy nem szokásom. Aztán fájó szívvel váltunk el újdonsült kis barátainktól, akik visszatértek a többiek közé, a maguk nagy családjába. De talán aznap este mosolyogva, boldogan aludtak el...

Ami még nagyon melengette a kis lelkem, az a többiek hozzáállása volt! Rögtön az elején teljes mellszélességgel kiálltak az ötlet mellett, és amiben tudták, támogatták. Köszönöm nekik! Persze nem csak én, hanem a gyerkőcök, és az otthon is, ahol laknak.

Részemről remélem, hogy nem szakad meg a kapcsolatunk a gyermekekkel, és a továbbiakban is lesz lehetőségünk ilyen, és ehhez hasonló programok szervezésére, lebonyolítására. Abban is bízom, hogy esetleg az olvasókat sem hagyja hidegen a dolog, és legközelebb módunkban áll majd több gyermeket is magunkkal vinni. Mert egy őszinte gyermeki mosoly mindenki lelkének jót tesz!

Zalkapone


 

Időnként felmerül bennünk, hogy nyolc órát gokartozni vidám, szórakoztató, élvezetes dolog.

Persze, így is van, egészen addig, amíg vége nem szakad. Akkor aztán ráébredek, mekkora hülyeséget csináltunk. A hátam foltos, az arcom mocskos, a kezeim zsibbadnak, a karom fáj, a combom ég.

Ráadásul előttünk van 200 killométer hazáig. Másfél óra folyamatos zsolozsmázás: soha többet, meghalok, végem, kurvaélet, ki volt az a hülye, aki ezt kitalálta. Éjjel kevés alvás, karok és lábak tekergetése, hogy valami többé-kevésbé elviselhető pozíciót találjak nekik.

Aztán reggel felébredek, és bevillan, milyen iszonyat jót játszottunk. A kanyarok, a csitt-csatok, a gumik, ahogy repülnek Feketenap felett, a mandinerek nyomán a gumiból kifolyt tócsák és az azokon el nem forduló gokartok, az esés-kelés hideg gumikon, a századszorra is kipróbált hátsó kanyar, ahol a nap végéig sem találtam meg a legjobb ívet...

... és persze a gyerekek, ahogyan megilletődve megérkeznek egy idegen, hideg és vizes aszfaltudvarra, Vivien, ahogy a sisak résén kimosolyog, aztán tol egy kövér gázt az egyenesben, Dávid, ahogy újra és újra kiinteget a pálya szélére minden alkalommal, amikor hibátlanul vette a célegyenesre fordító ívet...

... a zsíros kenyér és a pogácsa, a sisakok, kesztyűk, gumik, az időmérő cetlik fölé hajló fejek, a mindenkit folyamatosan leoltó, majd lazításként a hideg gokarttal külső íven lazán bárkit körbeautózó Gábor, minden kanyarok tudója.

Az biztos, hogy megyünk még, a pályacsúcs mellé ugyanis nem került fel egyikünk neve sem. Majd jövőre.

Természetesen meg kell említenünk azt is, akinek ezt köszönhetjük. A pályabérlet nem volt kis összeg, bár az élvezeti szinthez és a létszámhoz képest "bágátell!". Mindenesetre az tény, hogy a Generali a Biztonságért Alapítvánnyal eltöltött egy évünk nélkül nem töltöttünk volna ilyen szórakoztató napot Pécsen - így utólag is köszönjük.

Ja, majd elfelejtettem: megnyugodhattunk, Lowtyonak mégsincs BX-e. :)

- prokee -


Azt hiszem, én dobtam fel a szerkesztői lev-listára, hogy ideje lenne egy gokartnak. Aztán fonódott tovább az ötlet, hogy Zalkapone hozná a rajzverseny gyermekeit, a többiek is kedvet kaptak, nem kellett sokat győzködni őket.

Október másodika kissé hideg reggelén tényleg Lianával fordultam be a gokartpályára, ahol Nem Juliette Lewis gyakorolt bródszájdolni egy hetes béemvével. Begördült az Orion csillagkép is, átadtam vendégeinknek egy színes ceruza készletet és egy Autó-motor magazint, majd lóhalálában megindultam a gokartok felé. Lement a roló és azt hiszem egészen délután fél ötig fel sem jött. Bevallom, azért mentem, hogy mindent kihajtsak magamból, és ez sikerült is.

Eltörtem egy kormányrudat (kanyarban!), később lebontottam a pálya egy részét miközben Sanyit próbáltam beépíteni a gumifalba, volt, hogy egyedül is mentem, ha a többiek pihentek és a köridőim sem lettek rosszak.

Ahogy fáradtam, egyre gyakrabban került az arcomba zsíroskenyér és üccsi. Közben valódi ámulattal néztem ahogy Vivien olyan pontosan vezet, mint májkel sumahher, ahogy Dávid próbálja feszegetni a határokat, ahogy Zalkapone szende Szilvije kenterbe veri a női mezőnyt, ahogy Szélfútta Haj és Lowtyóné újrajátszák valamelyik F-1 futam befutóját.

Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradtságot és eljött közénk! Azt hiszem, mindenki jól érezte magát, aki ott volt, gyermekek, felnőttek egyaránt. Jövőre veletek ugyanitt.

 Feketenap


 

Sosem ültem még gokartban. Egy apró gyösz, pici motorral, nulla rugózással. Persze, ez nem a kényelemről szól, de fogalmam sem volt hogy mire számítsak. „Fájni fog mindenem” és „hétfőre szabadságot kértem, hogy összeszedjem magam” írták a többiek, valójában nehéz volt ezt komolyan venni. Elvégre mégis csak egy fűnyíróról beszélünk. 

Aligha. Centikre ülni az aszfalttól, minden egyes kavicsot és apró megcsúszást érezni egy olyan pályán, ami félig vizes, félig száraz és végig csúszkál a gokart, jó dolog. Mindeközben fej-fej melletti harc folyik, küzdünk a milliméterekért, a század másodpercekért és prokee féktávon keresztbe csúszik be eléd a semmiből, az nagyon jó dolog. Nem volt ember, aki ne vigyorogva szállt volna ki a gépből. Aztán pogácsa és tea kíséretében megpróbáljuk elképzelni, hogy milyen is lehet ez hétszer gyorsabban egy Forma 1-es autóban.
 
Persze a hölgyeket is sikerült rávenni egy kis versenyre. Amennyire félénken kezdtek körözni, annyira komoly, már-már vérre menő harc alakult ki a délelőtt elteltével. Nem kellett őket félteni, jópárunknak sikerült borsot törniük az orrunk alá. Persze ezt igyekeztük kifogásokkal hárítani, de az időeredmények nem hazudnak.
 
Na és persze a gyerekek. Azt hiszem egyikünk sem tudja elképzelni hogy valójában ez mekkora öröm volt nekik. Ahogy Vivien padlógázon végigtolta az egyeneseket, pedig éppen hogy csak elérte a lábával. Ahogy Dávid vigyorogva mesélte, hogy hol csúszik a pálya és hol találta meg azt a pár tizedmásodpercet az előző köreihez képest. Pár kör után már annyira belejöttek, hogy komoly ellenfélként kellett velük számolni. Aztán öt óra fele elkezdek fájni a derekak, a karok és a lábak. De muszáj volt menni még egy kört, majd még egyet és még egyet.
 
Egy szó mint száz, óriási élmény volt ez a nap. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a szervezésben és a lebonyolításban. Ezt meg kell ismételni!
Halálos_fogkefe

Harmadjára, ismét. Összejött a társulat, hogy levezessük a felgyülemlett enegiáinkat.

A pálya új volt, ellenben a gépek és a csapat nem. Tudtuk mire számíthatunk, kinek milyen a stílusa. Így könnyen csaptunk bele a családias hangulatú, gépzajos piknikbe. Egyesek már a gokartok mellett toporogva várták, hogy mehessünk, mások higgadtan várták a soroukat. Az esemény örömét növelte, hogy láthattuk Vivent és Dávidot boldogan vezetni. Először kicsit félénken indultak neki, de később nagyon belejöttek. Ügyesek a srácok!

Külön kiemelném, hogy az utolsó kört élveztem a legjobban. Amig Tündér örömautózott, addig mi, fiúk, négyen egymással küzdöttünk. Tomnnemtom ideális ellenfele prokee volt én pedig Halálos fogkeféé. Semmi vérre menő harc, pusztán a másikkal párbajozás. Ha az egyik elmaradt, a másil bevárta, így élvezet igazán a gokartozás!

A végére elfáradtunk rendesen, de megérte. Megyünk holnap is? :)

Rocko

 

A végére pedig - leginkább magunknak - a mért köridők. Az igazsághoz tartozik, hogy sok körben nem ment az óra, néhány esetben pedig nem működött az adott gokart időmérő rendszere. Azért a tendencia látszik, Feketekanapé gyakorlatilag lemosta a mezőnyt.

Érdemes még megjegyezni Viven meglepően erős idejét -bizony, nem hiba, az a kör ennyire jól sikerült.

(Bandi = Feketenap, Balázs pedig Zalkapone neve, hétköznapiul)




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr182345135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pickapu 2010.10.08. 18:33:42

Már vártam ezt az írást. :)
Örülök, hogy ilyen jól sikerült. Egy-két ember elmehetne rabolónak, olyan szigorú arcot kölcsönöz nekik a sisak. :)))