Az autós zenelejátszók sokat fejlődtek az elmúlt fél évtizedben. Manapság az MP3, az iPod csatlakoztatás és a pendive-ról hallgatás idejében a feledés homályába tűnnek a kezdeti próbálkozások. Az autós magnók szépen lassan eltűnnek, pedig fél éve még én is arról hallgattam ZZ Top-ot. Valószínűleg egy évtized múlva már azt sem tudják majd a fiatalok, hogy régen ilyenekről hallgatták a zenét az autóban – valami ilyesmit mondhattak akkor is mikor az autós lemezjátszót leváltotta a kazetta.
.jpg)
Az 50-es évek Amerikájában járunk, amikor az egyetlen mesterséges zeneforrás az autóban a rádió volt. A legkülönfélébb stílusokban sugároztak zenéket az adók, de a lefedettség hiányossága még nagy probléma volt, gyakran vezettek utak teljesen sugárzásmentes övezeteken keresztül. A zavartalan zenehallgatás megoldása kézenfekvő volt, az otthoni lemezjátszót az autóba kellene rakni. Ez azonban több problémát is felvetett: egy lemezre akkoriban legfeljebb egy szám fért rá, nehéz lett volna vezetés közben állandóan a lemezeket cserélgetni. A problémát egy új lemeztípussal oldották meg, melynek forgási sebessége a normál lemez 45 fordulat/percével szemben csak 16 volt, valamint több hangbarázda helyezkedett el a rajta. Ezzel sikerült a bakelitlemez kapacitását közel egy órára kitolni.
További probléma volt, hogy a lemezjátszó igen érzékeny volt a rázkódásra, ezért egy-egy bukkanó alkalmával a tű állandóan leugrott volna. Egy speciálisan csillapított mozgású csapágyas lemezjátszó karral siketült csaknem teljes mértékben kiküszöbölni a hirtelen oldalirányú rázkódásokat. Ellensúly segítségével kiegyensúlyozták a kart, így megelőzhető volt hogy a tű túl nagy erőt fejtsen ki, ezzel tönkretéve a lemezt.
1956-ban a média hamar felkapta az új találmányt és egyre több reklám jelent meg. Elsőként a Chrysler árusította autóihoz extraként a lejátszót Highway HiFi néven, majd később a Dodge is csatlakozott. Azonban a várt siker elmaradt. Utolsó próbálkozásként a Chrysler piacra dobta az automatikus lemezcserélőt, ami a kesztyűtartóban helyezkedett el, de a szerkezet túl nagy helyet foglalt el, túl komplikált volt és az új típusú lemezek nem terjedtek el elég gyorsan. Az igazi hordozható zene 1968-ig váratott magára, amikor a tengerentúlon befutott a kazetta.
Beszóltak