Negyedik alkalommal indulok ezen a blog nevezetű játékon, első alkalommal autós témakörben. Mivel nálunk nem volt családi autó, így az autóbuzéria szele engem viszonylag későn csapott csak meg. Mit ne mondjak elég későn, pontosabban a tévés TotalCar idején.
Egy osztálytársam felhívta a figyelmemet, hogy nézd már szombaton a két marhát, az egyik bemutatta a Golfját, a másik meg úgy vezetett, hogy az operatőr lehányta a BMW-t. Na mondom nekem ezt látnom kell. Hát sikerült megfogniuk, szóval rászoktam a totalcar.hu rendszeres, napi olvasására, majd a Belsőségre. Onnan meg már egyenes út vezetett ide, hogy csatlakozzak ebbe a jó kis közösségbe.
Hogy milyen autók érdekelnek? Legfôképpen a németek, azokból is leginkább az Audik. Korábban bejöttek a nagy amcsi vasak, hatalmas V8-as hortyogások, röfögések. Ezeketől mai napig is könnybelábad a szemem, de így, higgadt fejjel egyik se kéne. A japán, koreai pláne kínai autóktól irtózok, nem kifejezetten az én világom.
A motorozás sosem mozgatott igazán, most kicsit pedzegetem a témát, de csak közlekedési eszköz, BKV pótló szinten. Az autók mellett érdekel még a fényképezés, így remélhetôleg jó sok képanyaggal látom el a blogot.
Jelenleg ezek a saját autóim:
Igen, sajnos nulla, időnként a családi Suzukit használom, de ha lesz saját kocsim az egy Audi A6 (C4) 2.0i Quattro lesz. Mert csak. :)
Ez volnék én.
Beszóltak