Mert úgy érzem néha, hogy az emberek, mi, falnak beszélünk, és a közlekedők nem fogják fel, hogy hideg van, tél van, csúszik az út, ésszel közlekedjünk. Csak párat az elmúlt napokból:
Pénteken hazafelé is volt móka. A havazás megérkezett, és nem sokon múlott, hogy ne csússzak bele az előttem lévőbe, szépen csúszott álló kerekekkel az autó, pedig maximum 1-2 szezonos gumi van fent. Aztán mégegyszer csúsztam egyet. Igen, hülye voltam, másodikra megértettem jómagam is, tényleg csúszik az út. Persze sötétített Mercis kollégát ez nem zavarta, kanyarodósávból, elég ideje piros már a lámpa akkor átmegyünk. Majd ugyanezt 5 kilométerrel később is. Annyit nyert, hogy kettővel előttem tudott lekanyarodni. Egyirányú utcába, forgalommal szemben. Megérte?
De lehetne sorolni tovább, hogy ma elég erős havazás volt. Hegyvidéken dolgozok, érdekes látvány volt. Jövök le, mögöttem fut le férfiember. Mert hogy nőiember nem tudott feljönni az autóval. Egyes BMW van, Angel Eyes van, kipörgő kerék van, buszmegállóban visítva röhögő Rocko van, feljutás nincs. Pedig nem egy hosszú szakasz, de olyan 5-10 méternél feljebb nem mehetett, kb. 3* gurult/csúszott vissza, ami után inkább átállt a szomszédos utcába. Ez van, pénz van, tudás nincs.
És nem csak havazás van. Itt van például a miskolci baleset, amikor szülő kiírtotta a a családot. Sajnálom a gyereket, de megint ott vagyunk, hogy nyugdíjas ember, rendőr volt, mégsem tudta elhárítani az ütközést. Oszlopnak csapódott, az pedig kilapította őket. A baleset okozásával inkább nem vádolnám meg.
Ha már oszlop. Egy vasárnapi, fővárosi eset:
A Honda Civic személyautó a Károly körúton, a Városház térnél letért az útról, a járdán letarolt egy gyalogosvédő oszlopot, majd egy hirdetőoszlopot döntött ki, amelynek vége a jármű tetején landolt. A sofőr könnyebben sérült.
Az egy dolog, hogy kisodródott az autó. De tessék megnézni az oszlopot! (Lánglovagok galéria.) Tiszta rozsda az egész, csak idő kérdése hogy nem dőlt ki magától, vagy támaszkodott rá egy néni. Vagy gondoljunk arra az abszurdumra, amikor a Combinok érkezésekor felsővezetéket cseréltek, és az elrohadt oszlopok nem bírták a súlyt, eldőltek, karbantartásról, cseréről sose hallottak, majd a megoldásuk az volt, hogy daruskocsival támasztották meg. Meg is lehet nézni, hogyan orvosolták a problémát, nem ám csere, hanem aljában fél méteres magasságig megerősítették, és a betonhoz csavarozták. Szakszerű, profi megoldás, egy rohadó, omladozó hídhoz csavarozni bármit is. A végeredmény gyönyörű lesz, nem tőből, hanem 60 centinél törnek majd az oszlopok. Bele se merek gondolni, hogy hány és hány ilyen balesetveszélyes tárgy van a környezetünkben, amit a nemtörődömség miatt nem gondoznak.
És a végére egy másik érthetetlen dolog:
Egy autóban az édesanya kettesben utazott kislányával Kútvölgy felől Hódmezővásárhely felé. A gyermek a jobb oldalon elöl, gyerekülésben ült, és játszott.
Eközben valahogy kikapcsolta a biztonsági övet, melyet az anyuka észrevett és megpróbált visszakapcsolni, de az autó közben az útpadkára sodródott. A nő ekkor visszarántotta a kormányt, de a jármű áttért a szembejövő sávba és frontálisan összeütközött egy terepjáróval.
Az édesanya és a másik jármű sofőrje is súlyos sérüléseket szenvedett. A kislányt a helyszínen újraélesztették - mondta Szenti Szabolcs. A helyszínelés idejére, várhatóan tíz óráig teljes az útzár az érintett szakaszon.
Gyerekes kolégákat kérdezném, mi ennek a menete? Nem az, hogy megtanítjuk a gyereket: bekötjük, és utazás végéig ott és úgy marad, nem játszik az övvel, nem köti ki és be magát? Vagy ha netán rakoncátlan a gyerek, akkor lassan félrehúzódva majd megállva igazítjuk meg az övet?
A végére pár galéria:
Íme az első, nyílt, egyenes havas úton: Feje tetejére az árokba borult egy Renault a 4-es főúton
Lámpaoszlop dőlt egy Chevrolet-ra a XXII. kerületben
Lámpaoszlopott döntött ki egy Opel a XI. kerületben
Suzuki, Renault és Chrysler karambolja a XI. kerületben
Nem is értem hogyan sérült meg a Renault sofőrje, hiszen be volt kapcsolva az öve:
Nem tudom, mit, hogyan kéne mondani, tenni, hogy rend legyen a fejekben.
Beszóltak