Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Még egy kicsit?

2009.06.09. 08:30 | fofo69 | 9 komment

Címkék: veterán fiat alfa ermini

Vonzódom a veterán autókhoz, minden fajtájú, évjáratú és teljesítményű masinában találok érdekeset. Mégis a rengeteg kategóriából kiemelném a "kicsiket". Talán a kis motorjuk miatt technikájuk átláthatóbbá, kézzelfoghatóbbá és urambocsá elérhetővé válhat egy magamfajta műkedvelő számára.

Persze ez csak illúzió, kellően komoly technikát képviselnek ahhoz hogy nagyokkal együtt emlegessük őket. Egyik jeles képviselőjük Olaszországból Pasquino Ermini, aki már viszonylag fiatalon 1932-ben saját műhelyében szerelte, javította a kor nagy márkáit (Squadra, Bugatti, Talbot). A háború után lassan újraéledt az autóversenyzés, ki ki a maga módján teremtette meg a feltételeket hogy rajtrácsra tudjon állni. Ermini, mint sok más sorstársa a Fiat 1100 alapját felhasználva építi meg versenyautóját, melyben egy Alfa 2500 ccm motorja dohogott. A versenyek hangulata és a sok kiforratlan technika, arra ösztönözte hogy saját motort majd később autót építsen. Ez egész 1947-ig váratott magára, amikor is elkészítette 1100 ccm DOHC vezérlésű motorját ami aztán rendkívül sikeres lett kategóriájában. Ezt a motort egyébként a konkurens versenyzők is használták maguk által tervezett autóikban. A nagy hagyományokkal rendelkező (Mille Miglia) versenyen, kategóriájában megszerzett hetedik helyezés bizonyította hogy jó úton járnak.
A jó motorhoz már csak egy váz és egy szemrevaló karosszéria hiányzott, 1949-ben készült el az a versenyautó melynek Gilc alváza volt és kasztniját Tofani tervezte. Néhány évvel később 1950-ben már Ermini néven forgalmazta autóit, viszont már az szépségért és az aerodinamikáért Motto és Morelli volt a felelős. A motor sem maradt fejlesztés nélkül, 1953-ban megjelenik az alublokkos 1100 köbcentiméteres DOHC vezérlésű erőforrás, amit már öt helyen csapágyazott főtengely jellemez. A folyamatos fejlesztések és a szebbnél szebb formák sem voltak elég jók a korabeli piacnak. A tömeggyártás és a konkurens márkák megerősödése 1956-ban a cég végleges bezárását eredményezte.

Ermini 1100

Ermini Sport 1948

Ermini 1100 ccm Corsa 1948

Ermini 1949

Ermini Alfa

Ermini 1100 Sport 1950

Ermini Sport 1951

Ermini Sport Internazionale 1100 ccm 1951

Ermini 1500 ccm 1953

Ermini Sport Competizione 1100 ccm 1955

 

Ermini 375 Sport 1955




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr71170046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darti · http://www.darti.hu 2009.06.09. 09:29:39

Ez egy igazi műalkotás, gyönyörűszép.

És a motorja. Szerintem a mai napig megállná a helyét. Egyébként én vagyok a hülye, vagy az tényleg olyan sok gyertyakábel, és ezzel együtt henger, mint amennyinek látszik??? Mindez 1100, illetve 1500 ccm-ben??, Hát kíváncsi lennék rá, az biztos.

korlat 2009.06.09. 10:07:38

Hát ezek mennyire gyönyörűek már. Nagy köszi a képekért és infoért:)
Az utolsó nekem hasonlít erre nagyon: Ferrari 860 Monza. Vagy nem erre, nem tudom, de volt egy Ferrari, aminek kb ugyanilyen volt a segge. Amazing.

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2009.06.09. 10:53:58

Úristen, mennyire gyönyörű autók... nyálcsorgatás ON.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2009.06.09. 11:37:53

@Darti: Nem vagy hülye. Négy henger, de hengerenként két gyertya. Tudod, mint a Twin Spark az Alfában.

Amúgy a "fiát" tag mellé javaslom a "lányát" tag-et is. ;-)

Kifordított kacagány 2009.06.09. 12:01:42

"Talán a kis motorjuk miatt technikájuk átláthatóbbá, kézzelfoghatóbbá és urambocsá elérhetővé válhat egy magamfajta műkedvelő számára"

bár úgy lenne, nem sokat haboznék:)

yeti 2009.06.09. 16:56:29

Kéne.....nagyon.Kár,hogy manapság már nem nagyon vannak ilyen kis gyártók:(

zalkapone 2009.06.09. 18:56:57

Bazzeg, ezek tényleg nagyon szépek! Én nem nagyon szoktam olasz autókért lelkesedni, de itt fejet hajtok! Azért a hangját meghallgatnám! Kár, hogy ezek a kis manufaktúrák kipusztultak!

crix 2009.06.10. 20:36:01

Aztat szeretném mondani erre:
VÁÁÁSZTÁKÚRVÁÁÁÁ
Fofo isten vagy. Ez a név csak nagyon hátul, nagyon elbújva volt meg. 0 infóval.
Mostmár van kicsi :)

zalkapone 2009.06.10. 21:23:55

@crix:

Én mondom, Fofo leigazolása az egyik legjobb húzás volt az elmúlt egy évet tekintve! És ragad a hülyeség, mert elkezdtem régi autós könyveket túrni az antikváriumban... :-)
süti beállítások módosítása