Talán látták páran a címben szereplő filmet. Egy öregemberről szól, aki elindul meglátogatni haldokló testvérét egy fűnyíróval. Kedves, szomorkás, de mindenképpen elgondolkodtató történet, ki más, mint David Lynch tolmácsolásában.

Azt hiszem a korral jön, de van valami különleges vonzerő a kistraktorba oltott fűnyírónak a férfi ember számára. Megannyiszor vihorásztam magamban, hogy hejj, ha majd lesz nagy kertem, veszek egy ilyen kerti fűnyírót, és azzal járok majd mindenhová. Micsoda áldás is az a már-már multi-funkciós gép!

Persze nálam sem volt ez mindig így, suhancabb koromban rühelltem a kerti munkát, és a dimbes-dombos telkünkön a küzdelmet a fűnyíróval, és a száz méternyi csirkével (ez esetben hosszabbító, az a szép sárga). Aztán jöttek az albérletek, panel, ott nem kellett ilyesmit csinálni. Pár éve meg elkapott a nosztalgia hullám. Ház kéne, telek, birtok. Most úgy néz ki alakul, és nézelődik már az ember...

A hét végén leugrottunk a pécsi vásárba, mert ott van minden. Asszonytól, a 3 méteres gipsz Leninig bármi fellelhető.

Ott szúrtam ki ezt:

Kell ennél több egy az agráriummal szemezgető benzinvérű számára?