Delorean napot tartunk ma. Foglalkozunk az autóval, és egy kicsit persze szülőatyjával, John Zachary Deloreannel, no meg persze az autótól szinte elválaszthatatlan Vissza a jövőbe filmtrilógiával is. Sorban érkeznek a postok, ha valamiről lemaradtál, elolvashatod majd egyben is:
Véletlenek szerencsés összjátéka. Ilyen egyszerű.
Az autófília levlistáján már többször volt téma a delorean.hu és a delorean.blog.hu, de valahogy a folyamatos időhiány miatt nem jutottunk el odáig, hogy megkeressük a Delorean Club Magyarországot. Szimpatikus társaság, szimpatikus hobbival.
Aztán egy apró véletlen folytán belebotlottam Zsoltba, aki elvezetett Viktorhoz, és egyszer csak arra eszméltünk Tomnemtommal, hogy a tatai Tesco (mi más?) parkolójában várjuk az érkező Deloreant.
Nem az a tipikus bevásárlóautó
Álltunk, és néztünk. Pontosabban bambultunk, nyitott szájjal. Megjegyzem, nem vagyok Delorean-szűz, volt szerencsém megtapogatni a Duna Plaza legendás parkolóházában álló autógyűjtemény darabjait, köztük a Deloreant is, de az egy poros, évek óta álló darab volt, mesterséges fényben. Ez pedig tiszta volt, csillogott a tűző napon, és egyáltalán, gurult.
Felénk.
Szürreális élmény. Rozsdamentes acél, fényezetlenül. Augusztus van, 10 óra, és valami furcsa meteorológiai anomália folytán ragyogó napsütés (igen, nyáron, van ilyen). Hunyorgunk, pislogunk. Közben az autó megáll, felkúszik az ajtó, kiszáll Viktor és kedvese. Köszönünk, bemutatkozunk, harminc másodpercben letudva az etikettet, és máris nyáladzunk az autó körül. Tomi már fotóz, próbálja megtalálni a szöget, ahol a gép fénymérője képes megbirkózni a különböző szögekből érkező vakító fénnyel.
Fénytörés, mindenhol
Én közben kóstolgatom a részleteket, próbálom felfogni, hogy egy fényezetlen lemezhalmaz alkotja az autó héját. Bizarr. Szinte minden részletében találunk valami furcsát, de nem merülünk el igazán, elgördülünk a tóhoz fotózni.
Árnyékban, vagy napon ?
Az autót Viktor félig egy fa alá állította le, ami igen jó ötletnek bizonyult, hiszen teli napsütésben szinte fotózhatatlan az autó. Következő Vásárló Miklós lecsapott a pilóta székére, mi pedig nekiláttunk felfedezni az apró részleteket.
Miklós helyet foglalt
A szerkezet
A Delorean különlegessége nem áll meg a sirályszárny-ajtóknál és a rozsdamentes acélból készült héjnél. Az autó alapját egy dupla Y-alakú, könnyűfém-ötvözetű alváz képezi. Ennek első részében találjuk a benzintankot, a víz- és klímahűtőt, valamint az első futóművet, hátsó traktusában pedig a motor-váltó egységet a hátsó futóművel. Talán nem kell külön hangsúlyozni, hogy minden kerék a többitől függetlenül lengedez.
Erre az alvázra ültetnek fel egy műanyag karosszériát. Ennek előállítási módja kissé homályos számomra, az elérhető információk kissé marketingízűek, tartalmaznak három- és négybetűs rövidítéseket is. A prototípust ERM eljárással (Elastic Reservoir Molding) készítették el, ám kiderült, hogy ez nem a legtutibb módszer. Szép is, jó is, de borzasztóan sokba kerül. Ekkor kitaláltak egy másik mozaikszót, a VARI-technológiát (Vacuum Assisted Resin Injection), ami jelentős költségcsökkenést eredményezett.
Nos, így fest egy VARI-eljárással készített váz. Mindenesetre nagy, forró vasdarabokat sugall, amelyek a gyártási folyamat során úgy préselődnek egymáshoz, mint a kartondobozba dobált Änäl ättackerek székházköltöztetéskor.
Erre a vázra kerülnek fel a híres rozsdamentes elemek, megalkotva az autó külső héját, és megadva azt a speciális karaktert, amely bámészkodásra készteti még a babakocsit toló kismamákat is.
Nos, az autó 1981-ben született, tehát 28 éves. Ezalatt sikeresen abszolvált 51700 mérföldet, tehát még nem futotta meg a 90.000 kilométert. A megkímélt állapot látszik is rajta, csak a napi használat nyomait látni, és bizton állíthatom, nem kőműves vállalkozó munkaautója volt.
Vidéki hölgyorvos nagymamájától ?
A fülkében helyet foglalni csak első pillantásra bonyolult. Az ajtó éle ugyan veszélyesnek tűnik a fejre, ám valójában magasabban van, mint egy átlag autó tetővonala. A fejet kevésbé kell lehajtani a beszálláshoz, mint egy Suzuki Swiftben, igaz, egészen máshol. Ha pedig az agyba hasító atomvillanást elkerültük, egyszerűen behuppanunk az ülésbe. Kívülről szűknek látszik a hely, de ez is csalóka. 180 centimmel (és vízicsúzdán rondán szétvert bordáimmal) kényelmesen elhelyezkedtem, és minden úgy esett kézre, ahogyan nekem jól esett. Az ajtó zárásához sem kell magasra nyúlni, a lelógó pánttal könnyedén lehúzható. Kissé furcsa művelet, a rutintalan sofőr reflexszerűen lehúzza a fejét - pedig magasan van a fedél, és a 105-ös Skodát új Deloreanbe beszámító kalaposokra gondolva kiváló mélyítés van az ajtón található... khmm... tetőkárpitban.
Szokatlan, de kényelmes
Az üléspozíció sportautósan mély, de korántsem kellemetlen. A pedálok épp "lábraesnek", és a szélvédő alsó vonala sem takar bele a látómezőbe. A kívülről várt bunkerérzés lezárt ajtóval sem érkezik meg, bár kissé meglepő, hogy a kapcsoló billentésére csak az oldalablak egészen kis része nyílik ki, enyhén raliautós érzést nyújtva. Persze, a parkolóautomatához elég, klíma meg van az autóban. Hivatkozhatunk persze a szabad levegő szeretetére is - ez esetben ajánlom, tessék kinyitni az egész ajtót, hibátlan gázteleszkópokkal nagyjából 60 km/h tempóig nyugodtan utazhatunk így.
A Mekiben csak gyerekmenüt kérjünk !
A műszerfal szerencsére analóg. Óriási szerencse, hogy a Knight Ridert pont a DMC gyárának bezárásakor mutatták be. Ha öt évvel megelőzi saját magát, Viktor most egy szoftverhibás karácsonyfaizzó-sort nézegetne, Veglia-Borletti felirattal. Így viszont a Delorean megúszta a digit-divatot, és minden egyes műszere, kontroll-lámpája kiválóan működik. A bajuszkapcsolók enyhe Skoda 120 hangulatot árasztanak, ám a látványt meghazudtolva egészen finoman működnek.
Nyitott ajtót jelző piktogram, LOL !
A műszerfalat nem tömték meg kapcsolókkal, szinte mindent a középkonzolra pakoltak fel. A fűtésszabályzó panel első blikkre egészen egyszerűen csámpásnak tűnik - pedig megmértem, szimmetrikus. A festés, feliratozás azonban kissé ötletszerűre sikerült, és ez rendesen megvezeti a szemet. A váltókar mögött lévő kapcsolósor, amely az ablakemelőket és a hátsó szélvédő fűtését működteti, nos, nem sikerült a legszebben. Kissé olaszosan állnak a helyükön, igaz, működnek.
Apropó, hátsó ablak fűtése... Tessék csak hátrafordulni ! Említettük már, hogy kétüléses az autó ? Azért egyfajta csomagtartószerűség van még hátul, alatta egyébként jobb oldalon az akkumulátor és a biztosítéktábla foglal helyet, bal oldalon pedig a K-Jetronic motorvezérlője (nem röhög, van neki, amerikai piacra szánt, lambda-vezérelt cucc!), valamint egy külön zárható rekesz, kiváló az instant ujjlenyomat-eltüntetésre szolgáló eszközök tárolására.
Ne próbáld ki otthon !
Autókozmetika
Az autón MINDEN EGYES UJJLENYOMAT azonnal meglátszik. Itt például az enyémek:
Pedig, becsszóra, nem volt Trabant-szerelés odafelé, talán még tankolni sem kellett. Ráadásul csak annyit tettem, hogy rutintalan felhasználóként az ajtó élét fogtam meg a záráshoz.
Persze megoldás van, egyszerű konyhai tisztítószer, a rozsdamentes mosogatókhoz fejlesztve. Kiváló a DMC-12-re is, bár ezt a csomagoláson elmulasztották feltüntetni. :)
Az autó normál tisztítása egyébként nem igényel semmi speciális műveletet. Sampon, víz, kefe, szivacs. Közben persze igen vigyázni kell arra, hogy a lemezeket ne üssük meg, ugyanis (bár a fényezésre nem kell figyelni) a pontszerű sérülések nem, vagy nehezen javíthatóak. A "gittelés" felejtős, hacsak nem ködölünk rá "rozsdamentesacélszínű" festékkel. A karcok viszont nem jelentenek akadályt, szintén a konyhai kelléktárhoz kell fordulni, a mosogató melletti dörzsipárna kiválóan megteszi.
Viszont: ha vásárolnánk egy ilyet, nem kell rétegvastagságmérőt kölcsönkérnünk. :)
Beszóltak