Ha nyögve-nyelősen is, de ide ért a nyár. Délelőtt tíztől már patakokban folyik rólunk a verejték, megfőlünk az irodában, autóban. Árnyék nélkül rövid úton szénné lehet égni-már ez a napsütés sem a régi. Mit csinál az ember ilyenkor? Megpróbál valahogy jól kijönni ebből, és könnyít a helyzetén: például átül az autóból motorra vagy robogóra. Én is két keréken robogok már egy ideje, és bár a reggeli nyirkos hidegek megnehezítették kicsit a dolgomat, mostanra semmi kényelmetlenséggel nem találkozom indulástól megállásig.

Illetve ez mégsem igaz, hiszen akkor nem írtam volna ezt a posztot. Az történt, hogy átültem egy ugyan olyan kétütemű rogobóra, mint amit én hajtok, mentem vele pár métert és elájultam. Képletesen persze. Szóval az a másik ötvenes csak úgy repült, mint ökörnyál a levegőben, sokkal jobban, mint az a kétkerekű, amit én használok. Annyit figyeltem meg menet közben, hogy ércesebb volt a hangja, de semmi eltérés nem mutatkozott a két gép között. Kivéve még a futásteljesítményt: a másik 10.000 kilométerrel kevesebbet futott, mint az általam nyúzott, ami 27.000-et ment eddig.

Mint utóbb kiderült, az ércesebb hang azért hallatszott, mert nem olyan rég, ki lett égetve a kipufogója. Egy sima dobról van szó, semmi katalizátor, meg nyalánkságok. Mondtam, hogy ezt én is megcsinálom. A kipufogón még eredeti volt a festés, tuti nem volt ily módon tisztítva.

Rövid sztori következik, még a szocialista hőskorból. Báttyámnak volt egy Trabantja, amit ugyan vagy tizedikként használt, és agyon volt gányolva, de ő nagy becsben tartotta. Emlékszem, egyszer leszerelte az egész kipufogó rendszert, és a hátsó dobra vágott egy téglalap alakú nyílást. Akkor még pöcsös voltam - tíz év van köztünk - nem tudtam, hogy miért kell tűzzel-vassal nekimenni annak a szerencsétlen kipufogónak, kap az eleget, amúgy is a két üteműből. Természetesen azt sem tudtam, honnan volt otthon apparát, amire akkora pisztolyt rakott, hogy szemmel láthatóan esett a nyomástcsökkentő órán a mutató. Szóval hegesztő a lelkem, akadt a keze ügyébe egy s más. Végül használta egy darabig a Trabit kivágott-kiégetett hátsó dobbal, tutkó kis hangja volt, tényleg! Aztán persze szabott rá egy lemezt és befoltozta. Itt kénytelen vagyok egy újabb történetbe átvágni, mert menet közben jött a felismerés. Szóval ez a hátsó dob nélküliség lehet, hogy családi vonás, mert amikor az 1.8-as GTI-t vettem, akkor is az volt, hogy épp le volt törtve a hátsó hídnál a kipufogó további része, tehát a hátsó dob. Mikor beindítottuk, hogy azért már nézzük meg, ha ott vagyunk, annyira állat hangja volt, hogy még. Azonnal megegyeztünk az eladóval, én meg ugrottam be a rekárós ülésbe és toltam neki, ahogy kifért a csövön. És elég jól kifért, mert nem volt rajta dob. Aztán hamar rájöttem, hogy... bazz, eszembe jutott még valami, de majd mindjárt... szóval hamar rájöttem, hogy ez így nem lesz jó mert a szabadon mozgó csővég, odaverte magát a kasztnihoz, a hátsó hídhoz gyorsításoknál, kisebb-nagyobb gödröknél. Végül aztán felkerült a GTI-re a Sebring dupla dob, azzal se vót' szar.

Szóval amin az előbb jót röhögtem, hogy volt nekünk egy nagypolákunk, amin én kb. 10-12 éves koromban kipufogó tuningot hajtottam végre. A beavatkozás abból állt, hogy fogtam egy vasfűrészt, és a hátsó dobból kivezető csövet levágtam. Persze a vágás nem volt egyenes, kanyarodott izmos kezeim közt a fűrész, de hát valahol el kellett kezdeni.

Szóval hamar lekaptuk gyönge testéről a kipufogó dobot, elővettük a lánghegesztő berendezést (mifelénk: apparát) és nekiláttunk. A kiégetés úgy zajlik, hogy először fel kell melegíteni a dobot, lehetőleg mindkét nyíláson keresztül kell égetni a lánggal. Aztán amikor elkezd izzani a dob, akkor csak levegőt kell bele fujatni. És az sem árt, ha közben teszünk fel egy fülvédőt, vagy védőszemüveget. Előfordulhat ugyanis, hogy bedurran a dob, és szól akkorát, hogy leszedi a sunákról a szoknyát. A levegős fujatást lehet kompresszorral csinálni, de tehetősebbek vagy gyári maszekok csinálhatják oxigénpalackkal is. Azt hozzá kell még tennem, hogy lehetőleg lakott területtől távol, mondjuk úgy szabad negyven-ötven hektáron égessük a dobot, mert olyan irdatlan füstje lesz az égő trutyinak, mint Szaddam lángoló olajkútjainak. Végül, mikor már nem füstöl és nem is izzik, akkor kiégett minden kiéghető lerakódás, befejeződött a mutatvány. Lehet finoman ütögetni a dobot, kirázni belőle a kokszot, szemcséket.

Befejezésként elmehetünk a sarki autósboltba, választhatunk egy hozzánk illő festéksprét, és csiszolás után lefújhatjuk az alkatrészt. Én cinksprét használtam, olyan felületet ad, mintha horganyzott lemez lenne a cucc. És ez ipari célokra készült, kiskerben nem is kapható, szóval elvileg tutkó a tartóssága is. Nem mondom meg, honnan volt.

Felrakás utáni próbakörön azonnal éreztem, hogy könnyebben lélegzik a kicsike. Igaz kerékre még most sem áll indulásnál, de jobban veszi a fordulatot. Érces hang is megérkezett, sajnos nem tudom, hogy gyárilag is ilyen volt-e, mert újkorában nem hallottam nyüszörögni. Remélem tényleg tartós lesz a dukkó a dobon, mert a következő harmincezer kilométer alatt nem akarok még egy erdőnyi fát kipusztítani az égetés füstjével.

Ha volt már hasonló kalandjuk, bátran írják meg a történetet!