Az első kísérlet vidéki életemben, hogy egy komolyabb beavatkozást kövessek el a Mazdán, sajnos - egyelőre - megfelelő infrastruktúra nélkül. Lássuk miből lesz a cserebogár!

Ott tartottunk, hogy némi vidéki találékonyság segítségével sikerült kibányászni a donort a régi kusztniból, ahol téli álmát aludta. Most jön az első lépés, le kell venni a kerékanyát. Ehhez ki kell ütni az anyán lévő rögzítő fület, utána pedig egy jókora (esetünkben 37-es) kulccsal le kell lazítani azt. Neki sem érdemes állni egy mezei crova fejjel, hacsak nem akad a kezünk útjába egy méteres „erőkar” is, amit rá tudunk húzni annak a végére, megnövelve ezzel a hatásfokát.
Nekem sajnos egyelőre nincs alkalmas szerszámom, ezért Ulmer haveromtól kértem egyet kölcsön.

Ő régi autós család sarja – édesapja motorversenyző volt, még a '70-es, '80-as években, tesója pedig Easterrel ostromolta a Pécs-Remete rét távot a hegyi versenyek alkalmával. Legemlékezetesebb versenyén én is ott voltam, ekkor felrobbant a váltó a gépben, és az alkatrészek áttörve az üvegszálas testet szerteszét szóródtak a Mecsek-oldalban. Nagy szerencse, hogy senki sem sérült meg. Ulminak volt két említésre méltó vasa is, az első egy közel 100 lovas „tolókerekes” Lada, a másik pedig az azt követő Alfa 33.1.7-es boxer motorral. Na az a gép odabaszott – amíg élt.

Visszatérve igazából az lett volna az ideális, ha Ulmiék műhelyében játszódik a cselekmény, de a donor egyrészt nem ott van, és mivel nem is járóképes ez egy halva született ötlet volt. Ebből annyi lett végül, hogy tőle hoztam egy krokodil emelőt, eminek nem volt ki a négy kereke, és egy ipari méretű „csináld magad” kerékanya-kulcsot. Ez egy nagyjából 60 centis, acél szárú „L” alakú darab volt, értelemszerűen 3 méretben.
 

Korrektül, mondom nektek bíztam a cuccban…

Ezzel álltam neki az anyának, de hiba feszültem bármely irányba nem moccant. Kalapáltam, WD-40 fürdőt adtam neki, de az sem használt. (Pedig az mindenre jó, Lowtyo például napozáshoz is azt használja.)

Tegyük hozzá, - úgy nézett ki - nem én voltam az első versenyző.

Most az van, hogy egyrészt kurvára tűz a nap, ennek következtében meg ömlik rólam a víz. Hovatovább a rohadék csavar nem  moccan. Itt ülök, töröm a fejem hogy mi legyen, miközben Bütyök az egy éves kaukázusink folyvást el akarja vinni a kulcsot. Becsületére legyen mondva, ő legalább küzd. Igaz, öles fahasábokon nevelkedett gumicsont helyett.

Aztán persze Bütyök is faképnél hagyta az "eszközt".

Nem t’om mi lesz. Tele a tököm, egyenlőre elmegyek füvet nyírni...annak legalább van látszatja.