Múlt héten azon sopánkodtam, hogy a patent állapotú Robi-55, ami anyósomék garázsából kacsintott rám, nem akart menni. Tettem bele új benzint, kapott új gyertyát, meg csavarhúzót, mégsem pörgött fel. Csavarhúzó az alapjárati keverékcsavar és az alapjárati csavar beállításához kellet. Nem a lemez tankba döfködtem mérgemben, mint Sharon Stone az Elemi ösztönben szexpartnere arcába a jégvágót, de még ez is benne volt a pakliban.

Már másodszor mentem vissza a kertbe, abban a tudatban, hogy most biztos jó lesz. Persze megint nem ment úgy, ahogy kellett volna. Félfordulaton, kínlódva nekiálltam felkapálni a darab földet, hogy anyósom el tudja rakni a babot. Mert, ha aznap nem került volna a földbe a bab, az maga lett volna az kisgazda armageddon. Kérem szépen, nem kívánom senkinek, hogy könnyűipari, pedagógus és építőipari végzettségű rokonok között kelljen robbanómotoros gépet szerelnie. Sem ötletet nem tudtak adni, sem én nem tudtam elmondani, mit érzek a gépen. Nem volt más hátra, fel kellett hívnom Scheertit, bakonyi faösszerakó betyárunkat. Ő már óvodás korában pótkocsis Dutrával tolatott be a szőlősorok közé úgy, hogy egyik kezében tele lopóval töltötte a savankás bort a szüretelők orcájába.

Rövid kórisme után Scheerti kapásból megmondta a gyertyahézag gyári értékét, a keverék benzin keverési arányát és gyári manuált is kilátásba helyezett, igaz neten, PDF-ben. Igazi jó svábként elég slágfertig válaszokat adott minden kérdésemre, csak éppen azt nem tudta megmondani, miért nem pörög fel a gép. Ezt követően kezdett megvilágosodni számomra a helyzet, amibe kerültem. Itt nem egy egyszerű rotakapa szerelésről volt szó, hanem a letűnt gulyáskommunista szürkeállomány sajátos műszaki logikájának a 21. századi manifesztációjáról. Más szóval, nekem kellett idomulnom a keretekhez, engem készült betörni ez a füstokádó fenevad. Ha így állunk, hát legyen! Apró darabokra szedem a gépet, hogy feltárjam és megismerjem minden zugát, megkeressem a lelkét.

Idióta mankókerék a helyére röpült, majd megközölve a póréhagyma és a sárgarépa ágyást, megindultam a garázs felé. Féltem leszerelni a karburátort, mert egy karburátor, legyen akármilyen egyszerű, az egyik legkényesebb pontja a motornak. Kényelmesen ráültem egy fejtetőre állított vödörre, és hamar lekaptam a porlasztót. Kicsavaroztam a fúvókákat, leszereltem az úszóházat, megnéztem a tűszelepet, minden rendben volt. Kivéve Cézárt, mert ő elég rosszul érezte magát a tálcából párolgó mosóbenzintől. Hiába, az ő orra sokkal érzékenyebb. Állandóan a nyálas gumijátékait dugta az ölembe, hogy dobjam el neki. Tudják, ez az a játék, amitől sosem lehet szabadulni, ha az ember egyszer elkezdi. Mérgemben beb@sztam a garázsba a csúszós banánt. Cézár kihozta. Utána fogtam, felraktam a farakás tetejére. Ez a disznó utána az ölembe tolta a gumi halat. Röpült az is a vegyes tüzelésű kazán mögé. Ez az idióta azt is visszahozta. Na, ekkor legyeztem meg benzines ecsettel, utána kicsit lenyugodott. Összeraktam a gépet, minden csavart meghúztam, jöhetett a próba. Három-négy rántásra indult, de most már nem vittem sehova. Kapákat beakasztottam a fűbe, rátenyereltem a gázkarra, és semmi. Röfögött, köpködött, nyögött, de kaparni nem akart.

Nem csüggedtem. Magamba döntöttem egy fél liter Balfi vizet, felb@asztam Cézár gumi madarát a háztetőre, és elmentem netezni. Rákerestem a "Robi-55 nem megy" kifejezésekre. Majdnem egymillió találatot kaptam, hát mondom ez fasza. Röhögtem is, hogy nem csak én szívok. Kicsit azért szűkítettem a célterületet, rákerestem a karburátorra. Egy fórumon azt olvastam, hogy az úszónak épp vízszintesnek kell lennie a tűszelep zárásakor, mert különben gond van. Közben a gyertyahézaggal lázba hozott Scheerti a szerkesztőségi levlistán azt ajánlotta, hogy égessem ki a kipufogót. Ez mondjuk nem hangzott hülyén, csak hát a garázsban diszperzites vödrön, tűzifán és régi bicikliken kívül nem volt semmi. Ezekkel még McGyver sem tudta volna kiégetni a kipufogót. De én nem adtam fel.

Karburátort újra leszereltem, hogy az úszó szintjét ellenőrizzem. Nem volt jó helyen, így beállítottam finoman vízbe. Akarom mondani a zárási pontján párhuzamos volt a karburátor hossztengelyével, nem vagyok én kőműves bakker. Áttettem az immár beszakadt fenekű vödröt a traktor másik oldalára, és nekiálltam leszerelni a kipufogót. Viszonylag egyszerűen le is jött, ebből is látszott, hogy nem volt agyon hajtva. Bár kiégetni végül nem is próbáltam, egy méretre vágott dróttal végigböködtem a járatokat. Átjárható volt mind, egy kevés trutyit kis is tudtam bányászni a huzallal. Azonmód ment vissza a helyére, viszonylag könnyen. Tömítéseket sem a karbihoz, sem a kipufogóhoz nem vágtam. Nem is lett volna miből, meg bírta mind, jól. Ezt követően még lekaptam a légszűrőt. Ellenőriztem az olajat benne, rendben volt. Jöhetett a próba!

Berántottam, nyélgázon fel is pörgött! Na, ki a király, gondoltam, irány a kert! Cézár ugatás közben csak nyelte a kék füstöt, de nem állíthatott meg most már semmi. A kert végében álló öreg diófa alatt akartam kipróbálni. De mintha földiszonya lett volna: amint beleharaptak a kapatagok a földbe, ugyan az a vergődés kezdődött újra, ami egy fél nappal azelőtt. Ekkor köptem majdnem le, végül kiegyeztem vele egy döntetlenben és visszaállítottam a garázs sarkába, ahol x éve pihent. A szerszámok törölgetése közben végiggondoltam mindent, hogy mit felejtettem ki, de nem volt több ötletem.

Önnek van? Írja meg kommentben!