Emlékszem, gyermekkoromban elég hamar túlestem a Mikulás, karácsony, húsvét szentháromság lebuktatásán, de ez szemernyit nem vont le az értékéből. Boldog voltam, mert a szüleim erejükön felül teljesítve, de mindig megoldották, hogy húgommal együtt rengeteg ajándékot kapjunk. A nagybetűs ünnepek sosem múltak el estébe menő Lego-építkezések nélkül. Legfeljebb akkor, ha a villanyvasúttal foglaltuk el éppen a nappali kétharmadát. Ezek mind a mai napig szép, kedves emlékek. Boldog, kiegyensúlyozott gyermekkorom lehetett, egy szerető családban.
Ezért is gondolom fontosnak, hogy segítsünk azokon a gyerekeken, akiknek ez nem adatott meg. A család, a szeretet. És az ajándékok. Mert ahol nincs öröm, ott sivárodik a lélek.
Szerencsére az Autófília szerkesztői csapata egy emberként áll mindig a jó ügy mellé, így az idei Mikulás talán egy kicsit vidámabban, jobb hangulatban telhetett a Velencei diákotthonban! Ahol minket is megleptek a lurkók, mert olyan táncos és ének produkciókat mutattak be, hogy tátva maradt a szánk. Nem viccelek, érdemes megnézni, meghallgatni őket!
Remélem a lelkesedésük, a kitartásuk és szorgalmuk megmarad, és talán kikerülve a nagybetűs életbe családot alapítanak, ahol a saját gyermekeiknek megadhatják azt, ami nekik nem adatott meg.
A tornaterem közepére kiáll egy számomra vadidegen srác, és énekelni kezd egy általam nem ismert dalt. A kezdeti döbbenet után libabőrös leszek és fejbiccentésekkel önkéntelenül követem a hangszeres kíséret nélküli dal ritmusát. A hely és a produkció között a kontraszt akkora, mint egy Liana és egy Porsche 911 Turbo között. A többi gyermeket is ámulattal nézem és örülök, hogy találkozhattam velük. Mert megmutatták két egymás mellett élő párhuzamos világ viszonyát, amit önmagunktól nem igen veszünk észre.
Húsvétkor találkozunk.
feketenap
Beszóltak