Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Csak egy átlagos péntek este

2009.08.04. 09:00 | Rocko- | 58 komment

Címkék: audi flex hip cucu

Az úgy volt, hogy gondoltam egyik pénteken kocsival megyek melóhelyre. Egyrészt megmutatni kollégának, másrészt kimenni kicsit autózni. Oké, muka után kocsiba be, M7 felé torlódás, hát M1-M7 közösön dugó, leállóban húznak el egyesek, aztán M1 felé már nem volt sor, mondom nem tartom fel őket. Pedig kellett volna, taplók. Közben vízőfok lámpa néha be-be villan, nem tulajdonítottam neki jelentőséget, lévén hogy a fordulatszámmérő is és a kmóra is szokott néha hülyéskedni, mesésen járnak, hol van hol nincs, gondoltam kontakt hiba. Másrészt hűtő ment, vízhőfok visszajelző mérőműszer meg fixen 90-et mutatott, se nem többet, se nem kevesebbet. szóval zavart, de nem gondoltam, hogy valós hibát jelez. Oké, ráfordulok egyesre, erre ahol kb. Tie Rangével lerobbantunk, ott kidobott egy füstfelhőt.

Oké, lehúzódok, motorháztető fel, nem látok semmit. Francba. Megyek tovább, emlekedő, jól bírja. Erre a budakeszi McDonald's előtt előtt elkezd füstölni. Ami kifejezetten jó, bár megnyugtattak, hogy nincsenek a kocsimban forró pontok, mégis egy 80-as kocka kupé volt a lelki szemem előtt, hogy azzal mentek egy próba kört és por ës homou vagymuk. Szóval kiégett, teljesen. Megállok meki parkoló motorháztető fel, dől a fust, próbálom elfújni (igen bammeg, szülinapom van), nem sikerül. Aztán kerék mellett benézve látszik, hogy "csak" egy vízcső van elrepedve, az egy kis sugárban pisili le a blokkot, és az füstöl. OK. Telefon anyámnak. Telefon Sabcnak. Anyámnak. Sabcnak. Senki se veszi fel. Végül ommot hívom, hagyjam így a kocsit vagy ezzel még hazamehetek. (Nem szívesen tenném.) Mondja megy Pozsony felé, Sabccal megpróbál beszéljek. Beszélnék ha elérném. Oké, szól neki. Sabc hív, prokeenál van, hazamegy, utána értem jön. Király. Na, ha már itt vagyok, és egy jó darabig itt leszek, akkor bemegyek kajálni, helyes kiscsaj, elég jól néz ki, kedvesen mosolyog.

Betoltam a kaját, utána hív Sabc hova merre. Letárgyaljuk, megérkezik. Na, nézzük meg a helyzetet. Hááát, szép lesz ez, megpróbáljuk fixálni, igazából semmi extra, hatszögletes, felül csavarhúzóhoz vágott fejű csavar (ilyen) fogja a bilincset, csőből levágunk, közelebb húzzuk, aztán vagy kiadja v nem. Meg feltöltjük az elfolyt hűtővizet desztilált vízzel. Gondoltuk mi. Akkor vágjunk. De mivel? Sabcnál van szerszámkészlet, de abból pont hiányzik a hatos villás, ami kéne ehhez. Csavarhúzó szintén nincs. A flex épp a garázsban maradt. Itt hagytunk egy kis időt, szívesen felajánlottuk volna a Belsőségre író sok kommentelőnek, hogy na most ezt oldd meg, most gyere a szakszervízeddel.
Oké, hát itt vagyunk Tesco mellett, sniccer, meg csavarhúzó biztos van. Bemegyünk, nincs sniccer. Még egy kör, nincs. Se autós osztály se háztartási, se kertész. Király. Milyen egy zsebteszkó ez?!

Oké, van itt benzinkút, nézelődjünk ott. Átmegyünk, megnézzük a rohadó, rommá tört hátuljó, majd kókányul megjavított, majd utána azzal vontatott 300D-tHát, sniccer az nincs, deszt víz van. Oké, azt veszünk. Közben látunk új, de jobb kormányos fehér réndzst, illettve egy hátul szarrá tört, lehajlott seggű, majd szarul megcsinált, és azzal még vontatott háromszázdét. Gyönyörű volt. Csodásan hajlott le a segge.
No, deszt' víz van, valamivel kéne vágni azért, meg visszacsavarni, deszt' víz be a kocsiba, nézzünk körül a Tescoban. (Itt már gyanusabban mért a biztonsági őr.) Kérdezzük, hogy sniccer van? Hát, az nincs, kések lehetnek a konyhaosztályon. Nézünk valamit, 3 darabos készlet, 3-400 forint. Ja, nem, az hat darabos, nem kéne. Hopp, Peti talált egy darabos kést, 300-ért, TV kés. aztán leesett, hogy nem TeleVízió, hanem Tesco Value (jelentősége lesz!). Megvesszük, fizetünk. Persze találtunk márkameggyet, amiben az összes palack hibásan volt öntve, a kupak elhajott az üveg síkjától.
No, csövet HIP elvágja (tenném hozzá, hogy a motor mögött, a tűzfal előtt, és a hegesztett akkutálca alatt van a cső, teljesen hozzáférhető helyen). Ekkor küldte az első számot Ingolstadtba. Rendben, a cső kiadja, a bilincset zárni kéne. Igen ám, de a változtatható szélességű franciakulcs kinyílik, amúgyis szar szögben van. Hát akkor a késből legyen multifunkcionális eszköz, mondom törd le a végét a minőség svéd, bocs, kínai acélnak, a hegyével csavard be. HOPPÁ, remek ötlet. és működik.

Zsír. Indítás, hát ez csöpög még. Hazáig kibírja, de azért jobb lenne, ha nem csöpögne, lejebb kéne húzni a bilincset. Akkor nézzünk szét tescoban, Sabc látott csavarhúzót. Mondom nincs, fázismérő volt. Hát de az célnak tökéletesen megfelel! Elvégre a vége csavarhúzó. Befelé megnézzük a fekete felnis, fekete ticot. (Tetszik érteni miért mondtam?!). Bent harmadik körünk, biztonsági őr már nem tart minket gyanusnak, Petin látszik hogy szerel. Igen, megtaláltuk, fázisceruza az, ránézésre első húzás után a fém kifordul a fröccsöntött és sorjás műanyagból. Meg is jegyezzük, ezt kibírja, akkor cikkszám alapján csakis ilyet fogunk rendelni. Beállunk sorba, természetesen "következő vásárló" rúddal gondosam elválasztom az egy darab párszáz forintos ceruzát. Mondanom se kell, itt már kínunkban nagyon röhögtünk, ez már este 8-9 felé volt, én meg olyan fél 7 felé érkeztem a tetthelyre, szóval fáradtunk, meg zseblámpa fényénél szerelt Peti. No, nő elveszi a két rudat, kérdezi, mit kérünk még? Ezen már csak röhögtünk, hogy lesz egy csavarhúzó, kéne egy csápos emelő, de kék, mert a piros az buzis, és mondanám fejből az alvázszámot, kéne egy vízcső a kocsimba. Persze ezt már csak egymás közt mondtuk volna, valósznűlszeg eléggé meglepődtünk volna egy pillanat, máris hozzák vagy egy elnézést, de 85 előtti vagy után az autó válaszon, mert hát nem mindegy az alkatrész miatt.
Kifelé megcsodáljuk az érvényes műszaki vizsgával rendelkező Ducatot, amelynek A oszlopára Nemecsek Ernő hőn áhitana. Ja, nem gittből, hanem glettből állt, fémet nem nagyon tartalmazott.

Kint a multifunkcionális késsel Sabc levágta a sorját, majd a francia kulcsba befogva próbálta alkalmazni. Esélytelen. Kicsit tudott húzni, de visszatértünk a késhez. Mint teljesen működőképes megoldás. Aztán Peti hazáig elkísért, ilyen egy rendes szerelő, már készült rá, hogy vontatni kéne (persze kötelünk se volt), de szerencsére nem kellett, se nem forrt mutató szerint a víz, se nem volt hideg, nem dobta le a csövet, de nem ez lesz a végleges állapota.
Pedig én csak azt akartam megkérdezni telefonon, hogy hagyjam így a kocsit vagy ezzel még kibírom hazáig. Természetesen ezer hálám neki.

Szóval így telik egy átlagos péntek este.




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr321251109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

series_one (törölt) 2009.08.04. 11:18:46

még élénken él az emlékezetemben, hogy mikor véget érta Rocko Autót Vesz (RAV) című folytatásos teleregény, valaki még lazán be is nyögte, hogy na, mikor indul a Rocko Autót Javít (RAJ) című sorozat.
:))))
de ennél nagyobb gondod sose legyen.

Kifordított kacagány 2009.08.04. 11:20:04

karácsonyra ti is mindig szado-mazo készletet kértek a jézuskától szerintem, ne is tagadd:)
tudod ki szenvedett volna vele ennyit. tartály feltölt, aztán hazáig gőzölögjön csak. maximum kapott volna egy darab rongyot, hogy ne spricceljen, hanem szépen csordogáljon.

persze értem én, van abban valami szépség, mikor az ember hasznavehetetlen eszközökből oldja meg a problémáit:)

Kifordított kacagány 2009.08.04. 11:27:57

@series_one: mikor pedzegették a "haladás" technikáját, én is sokkal nagyobb problémára számítottam és már vártam a kétségbeesett cikksorozatot, hogy mennyit kellett szenvednie az ezeréves vassal. erre jön egy ilyen. szerintem már égett a fickó képén a bőr, hogy eddig mindenkit elárasztott a RAV-os problémáival, a RAJ témában meg még semmi cikk sem jelent meg. valószínűleg hetek óta nyugodtan aludni sem tudott és alvajáró módjára az éjszaka közepén kiment és elhentelte azt a csövet, hogy legyen már valami:)

Rocko- 2009.08.04. 11:34:56

@series_one: ennél sose.
de van. leszedtünk pár megfáradt gumicsövet, és hát eléggé úgy tûnik, beszerezhetetlen az alkatrész. :/ szopó.

@Kifordított kacagány: kérés nélkül hozza a szopóálarcot, farzsebben mindig van tartalék.

amúgy ott keleltt megcsinálni, ennyi izgalom kell. :)

Kifordított kacagány 2009.08.04. 11:27:57
mint fentebb olvashatod, a szopóági oldal megvan.
és még a június elejei szerelést le se írtam. :)

Kifordított kacagány 2009.08.04. 11:40:44

@Rocko-: más dolog ott megcsinálni és megint más megoldani a problémát. nekem biztos nem lett volna ennyi türelmem. inkább otthon, valamivel jobban felszerszámozva tököltem volna vele. igaz, otthon sincs jól felszerelt műhelyem, de egy meki parkolónál bármi jobb lehet:)

na ez az, miért nem írtad le? fúr a lelkiismeret mi?:)

öööö, namost ilyen gumicsövet nem lehet méterben kapni?

tomnemtom 2009.08.04. 13:12:41

ilyet nem, de univerzális Dacia vízcsövet igen.
az állítólag még a Daciába is jó.

biker_kolee 2009.08.04. 13:14:04

Végülis akkor gondolom küldtetek a teszkónak is pár zeneszámot. :)

Rocko- 2009.08.04. 13:16:01

@Kifordított kacagány: "más dolog ott megcsinálni és megint más megoldani a problémát."
azért szerencsére HIP erre a rövid távra is egy tartósabb megoldást keresett, amivel nem lesz útközben probléma.
hazafelé M0-on jöttünk, nem lett volna jó, ha ott szakad le.

"na ez az, miért nem írtad le? fúr a lelkiismeret mi?:)"
nem, a kettônek nincs köze egymáshoz. pusztán az annyira nem volt izgalmas, mint ez, csak pár viccesebb momentum volt.

"öööö, namost ilyen gumicsövet nem lehet méterben kapni?"
nem csak ilyet vettünk ki, hanem olyat is, ami a motorba szállítja a levegôt, elég speciális kialakításuk van, az egyiken van vmi fityegô, a másik egy Y alakú alkatrész, levegôt visz, motor mellett, szóval gondolom nem szimplán egy slag kell oda, hanem ami bírja azokat a paramétereket, amiket ennek kell (hôtartósság, rugalmasság, külsô és belsô átmérô, a csatlakozási luk mérete, belsô levegôáramlások)

series_one (törölt) 2009.08.04. 14:33:57

@Rocko-:
aztán valami cikkszám nem látszik azokon a csöveken?
az én autóm se sokkal fiatalabb, mint a tiéd oszt mégis látszik minden cixxám még a vezetékkötegeken is.
:))))
na de tényleg, ha találsz rajta ilyesmit, az alapján be lehet azonosítani.

goes 2009.08.04. 14:55:45

Duct tape minden kocsiban alap. Azzal hazáíg kibírta volna. Egyébként ki volt az az állat, aki így megtépte ezt a bilincset a csövön?

Rocko- 2009.08.04. 14:59:12

@series_one: a cikkszámmal nincs probléma.
034 133 997
034 103 247B
a probléma az h nem gyártják. :)

Rocko- 2009.08.04. 15:00:10

@goes: itt épp nem akadt. :)
öreg hiba, amint járóképes lesz a kocsi, kerül be az is. WD40 már van.

Halálos_fogkefe 2009.08.04. 15:41:12

jajj az ilyet mindig örömmel olvasom (gondolom ott nem volt akkora öröm) mert arra emlékeztet mikor faterral együtt szereltük a kocsit állandóan az út szélén :D

biztos izgalmas lehetett mikor elkezdett füstölni. egyszer az M0 felhajtón a kanyar közepén elkezdett füstölni előttem egy vw t2. na hát onnantól a kép megszűnik, lassítok dehát akkor se láttam semmit. meg mivan ha megáll azt se látom... szóval körülvett a füstfelhő majd mikor elhaladtam mellette elég meredek szögben haladt az autó a szalagkorlát felé (kb 20-szal). nem olyan vicces dolog ez ha átéli az ember.

Kifordított kacagány 2009.08.04. 16:11:27

@tomnemtom: jaja, ilyesmire gondoltam. csak mert nekem otthon még vizestömlő is van olyan ami megfelel a célnak. nem mondom, hogy minden sarki boltban kapható verzió, de azért azt állítani, hogy már egy vacak tömlőt sem lehet kapni, az talán erős túlzás:)

@Rocko-:
milyen probléma lett volna? megint elfolyik a víz. a drágám úgy jött haza pestről, hogy a víz fele elfolyt. valamivel nagyobb távolság. igaz fent meg kellett állnia egyszer, amíg visszahűlt, mert araszolgatás közben felforrt neki erősen, de ahogy kapott egy kis szelet, már az is elég volt neki ami megmaradt. itthon meg kiszedtem a lyukas tartályt és elmondtam minden hülyének az előző tulajt, aki frappáns módon hőre olvadó ragasztóval foltozta be ügyesen, majd szépen nyugodt körülmények között kapott egy örökös típusú foltozást, úgyhogy jobb lett mint újkorában.
természetesen vitathatatlan, hogy úgy ahogy ti csináltátok sokkal megnyugtatóbb, csak sok türelem kell a kereskedelmi objektumokkal történő birkózáshoz.

nem kell a mellébeszéd, tudom én, hogy fúr a lelkiismeret, különben nem vágtad volna el a csövet;)

nem tudom milyen furmányos csöveket találtak ki az autódhoz, de a tény, hogy nem gyártják azt mutatja, hogy nincs rá szükség, ergo pótolható.
amúgy meg a régit is lehet foltozni, ha csak kirepedezett és még nem mállott szét teljesen. lehet kapni önvulkanizáló gumiszalagot, azzal be kell tekerni, rá kell tekerni üveghálót, majd még egy réteg gumit, aztán jóccakát. szerintem.

@goes: ezzel vitába szállnék. a ducktape mindenre jó, csak tömítésre nem. tudom, próbáltam. pláne ha vizes felületre próbálod ragasztani. a hőt se tűri túl jól.

biker_kolee 2009.08.04. 16:24:02

A szigszalag a nagy melegben megolvad, a ragasztó taknyos lesz, csúszik-mászik, hatása 0. Egyébként rendben van.

series_one (törölt) 2009.08.04. 16:37:43

@Kifordított kacagány:
"a ducktape mindenre jó, csak tömítésre nem. tudom, próbáltam. pláne ha vizes felületre próbálod ragasztani"

eseti kezelésnek én is használtam már hosszában végignyílt vítcsövön.
levettem, körbetekertem nagyonsokszor aztán visszabilincseltem a helyére, sapka levesz, minimálgázzal hazáig elketyeg.
110kilométer cipelés volt a tét, szóval egy próbát megért.

pickapu 2009.08.04. 17:31:15

Hahh! Annak idején a 105-ösöm ép vízcsővel is összehugyozta magát örömében, ha meglátott egy kocsisort.
Azért kellemesek ezek a péntek esték nemde? :)

Kifordított kacagány 2009.08.04. 17:34:45

@series_one: persze, ha a szükség hajt, inkább egy tekercs ilyen legyen nálam, mint bármi hasonló, ez kétségtelen. egy jól megtisztított felületre ha sikerül ráncmentesen feltekerni(nem könnyű), akkor alig ereszt(gondolom azért a te esetednél sem volt tökéletes a tömítés). a dől a víz-nél pedig bármilyen más megoldás jobb.
itt viszont eleve a le és felszerelés okozott barátainknak problémát, így nem látom be mennyit segített volna egy nehézkesen és feltehetően tökéletlenül feltekert ducktape. legfeljebb annyit, hogy nem a blokkot spricceli le, hanem csendesen elfolyik. az meg akár egy darab ronggyal, akár bármi mással amit a vízsugár útjába lehet tenni megoldható.

GábriSany535i 2009.08.04. 19:04:46

3 napja autót szerelek haverral, hol nálunk, hol náluk, úgyhogy az e28-as nem éppen kicsi csomagtartója peremig van pakolva szerszámmal, bár a mélynyomó is foglal de ez más kérdés :D. Úgyhogy most semmi se tud váratlanul érni :))))

Rocko- 2009.08.04. 19:11:20

@Kifordított kacagány: na most ha ezeket te kilegózod...
www.carpartsdiscount.com/auto/parts/87/audi/coupe/hoses_pipes_boots_and_clamps/crp_breather_hose.html?3593=12028
www.pbase.com/kneale_brownson/image/70007301

"milyen probléma lett volna? megint elfolyik a víz."
elfolyik pl. az összes víz.
"természetesen vitathatatlan, hogy úgy ahogy ti csináltátok sokkal megnyugtatóbb"
ez volt a cél. nem örültem volna h ha hengerfejes lesz a kocsi, egy felelőtlen döntés miatt.
"nem tudom milyen furmányos csöveket találtak ki az autódhoz, de a tény, hogy nem gyártják azt mutatja, hogy nincs rá szükség, ergo pótolható."
lásd képek.
"amúgy meg a régit is lehet foltozni, ha csak kirepedezett és még nem mállott szét teljesen. lehet kapni önvulkanizáló gumiszalagot, azzal be kell tekerni, rá kell tekerni üveghálót, majd még egy réteg gumit, aztán jóccakát. szerintem."
inkább kiöntetek újat.
állapotra lásd: m.blog.hu/au/autofilia/image/Rocko/budakeszi/IMG_3285.JPG
egyébként már így is be volt ductape-ezve szilózva.

Kifordított kacagány 2009.08.04. 17:34:45
"itt viszont eleve a le és felszerelés okozott barátainknak problémát"
konkértan sabcnak kisebb keze van, mint nekem és hát ő is küldött pár nótát. esélytelen, h egy Duct tekercs beférjen, egyébként meg csak ráncosan lehetett volna betekerni. az meg halottnak a ...

zalkapone 2009.08.04. 19:18:07

Rocko:

Nézd meg a Das Boot című örökbecsű filmalkotást! Ott aztán megtanultak csövet szigetelni pár perc alatt! :-)
Azért ezt a péntek estét nem irigylem! Akkor pont a Ráckevei wellness-központunkban (cimbi nyaralója) tartottunk átfogó jövedéki ellenőrzést, főként minőségi szempontok figyelembevételével...

series_one (törölt) 2009.08.04. 19:20:34

@Rocko-:

öööö
akkor most mégis lehet kapni, vagy hogy?

zalkapone 2009.08.04. 19:26:30

Ja, hogy hasznos infóval is szolgáljak, a "szöcskés" csávó minden alkatrészt maga készít, köztük a vízcsöveket is. Rákérdezzek?

Rocko- 2009.08.04. 20:11:35

@zalkapone: nem, nem süllyedünk.

@series_one: nem, nem lehet kapni. vagy miből veszed h igen? eddig arra jutottunk, h sajnos ezeket nem kapni a prokee által ismert helyeken.

Rocko- 2009.08.04. 20:12:05

@zalkapone: mindenképpen, érdekelne h tud-e segíteni.

V8 2009.08.04. 21:55:30

Hogy mennyire ismerős ez a dolog... Nekem néhány hete a fűtésradiátor durrant el, sajnos nem volt opció a továbbmenetel, ömlött ki a víz. Mondjuk az nem annyira hozzáférhető, mint egy vízcső, de rendes szerelőm van, és nem kellett trélerezni, a parkolóban ideiglenesen átkötötte, aztán kivitte a műhelyébe.

zalkapone 2009.08.04. 22:39:30

OFF

Szinkronizálom a telefont, és beleolvastam a régi smsekbe. Az alábbit a sukorói találkozó alkalmával kaptam a vendégház tulajdonosától:
"Mondd a fiúknak, ne a szomszéd előtti árokban menjenek a terepjáróval, mert már hívott!"
Kitaláljátok ki volt az? :-)

ON

Rocko- 2009.08.04. 23:03:44

@zalkapone: Tie. :)

@V8: ilyen a rendes szerelő. nagyon szeretjük őket!

Kifordított kacagány 2009.08.05. 07:36:23

@Rocko-: valóban elég furmányos darabok is vannak benne, de ha ki tudod öntetni, akkor mi a probléma? mellesleg valószínűleg olcsóbb is, mint gyárit venni.

az azért gondolom természetes, hogy ha tudom, hogy 10 perc alatt adott egység víz távozott, akkor azt amennyire szükséges időnként újratöltöm és akkor nem lesz hengerfejes. meg ugye ahogy fogy belőle a víz, úgy emelkedik a hőmérséklete, tehát azért van visszajelzés elegendő. szerintem. hozzáteszem nem tudom mekkora út várt még rád, de így ahogy leírtad nem lehetett több, mint amit a többszöri tescozással töltöttetek;)

@zalkapone: ja, filmen mindig egyszerű és elsőre sikerül(kivéve amikor a dráma másként kívánja) és soha nincs olyan, hogy újra szét kell szedni az egész kócerájt, mert valahol valami egy kicsit könnyezik:)

Rocko- 2009.08.05. 09:19:18

@Kifordított kacagány: "de ha ki tudod öntetni, akkor mi a probléma?"
semmi. :) csak az az egyetlen ha.

"de így ahogy leírtad nem lehetett több, mint amit a többszöri tescozással töltöttetek;)"
jócskán kevesebb. :)

"hogy ha tudom, hogy 10 perc alatt adott egység víz távozott"
nem lineáris, bele kell számolni, h mennyit tesz hozzá a csô további repedése. nem örültem volna az M0-on elfolyó magzatvízemnek. :)

Joey AK 2009.08.05. 17:59:25

Na, akkor legközelebb lehúzod a sarut a hűtő aljáról, és összetekered a vezetéket, hogy non-stop menjen a ventillátor. Ha nagyon paranoiás vagy, akkor veszel 5liter desztvizet, és a tágulásin a sapkát csak érintőre húzod meg (akkor nem a lyukon gőzölög ki, hanem a tartályból)
Ízlés szerint utánatölteni, és elmenni vele haza, nem baszakodni a tecskó előtt.

Hja, az évek, és a tapasztalat...

(ui: ha kavicsot kapott a hűtőd, akkor meg leengedsz a vízből, és feltöltöd tejjel. Felforr a lyuknál, és betömíti, elmehetsz vele haza)

Egyébként kol keresel te alkatrészt, hogy nem találsz?? Ne legyen már akkora kuriózum egy darab gumicső.

Rocko- 2009.08.05. 19:03:07

@Joey AK: "Egyébként kol keresel te alkatrészt, hogy nem találsz??"
Kauf-Fer, Bárdi, Unix, Láng, Meteor, Start, Partner, Polgár, Kocsis, Profi4, West-Autótéka, Porsche Hungária.
ezek a körök voltak meg.
" Ne legyen már akkora kuriózum egy darab gumicső."
lásd: Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.08.04. 19:11:20
és Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.08.04. 14:59:12
:)

Joey AK 2009.08.05. 22:42:54

@Rocko-:
OK, akkor San-ten, Mik-san, Harka is legyen benn a körben. Esetleg Parajdi, de őket már csak zárójelben mondanám. Ha kell adok telszámokat.
Ja, és silcarról is jókat hallani, meg a TLX-ről is. (és a Szigeti Kálmán utcai bolt is jó a neve nem jut eszembe) A felsorolt boltokban majd mindenhol van audiklubos kedvezmény

crix 2009.08.06. 00:17:15

Most sem értem teljesen, hogy mi volt, csak azt, hogy egy hűtéscső feladta és telibevizelte a blokkot. De tanulságos történet. Ennyit ér egy jó szerelő/barát. De ha kell tudok trélerest.
Meki parkoló az simaügy egyébként. Pusi és Bence a vadállat főkonstruktőrei rendszeresen szerelnek a Campona mélygarázsában. Legutóbb egy motorcserés trip volt. 1900-0300. Remek móka. Ha valaki kipróbálná vigyen szúnyogriasztót.

Sabc 2009.08.06. 01:37:31

@GábriSanyi: Vót egy pár E28-am. Tud. :)))

Sabc 2009.08.06. 01:38:46

@series_one: Hááát... aztán történtek dolgok. De végülis élünk. :)

Sabc 2009.08.06. 01:39:38

@Joey AK: Mik-Sant próbáltam, egy régi 5 hengeres motorkód van, a KX, amihez kurvára nincsen semmi. Mit ad Isten, Rockonak pont ilyen van. :)

Sabc 2009.08.06. 01:41:53

@Rocko-: Első képről a hármas, a másodikról meg konkrétan az, ami rajta van. Ha lehet rendelni, rendelj.

Sabc 2009.08.06. 01:45:11

@Kifordított kacagány: Aztán amikor elmegy a víz teljesen, akkor nincs ami melegítse a hőgombát, műszer nem jelez meleget, a motor meg szépen puhára fő.
Értemén, hogy neten mindenki tud autót szerelni, de akkor ott azzal nem lehetett elmenni csepelig, ott voltam, láttam, és egyszer láttam képen, hogy valaki autót szerel. :))

Rocko- 2009.08.06. 07:01:55

@Sabc: képet kerestem, h legalább mutogatni tudjam, h ezek nem csak ilyen "áá, locsolócsőből kicseréljük" dolgok.
a discoounted partsopot néztem, kép fent van, viszont rendelni már nem lehet, nincs benne a listában. :/
szopó.

Kifordított kacagány 2009.08.06. 07:03:52

@Sabc: oké, neked hiszek, csak Rocko barátunkat és túlzott aggodalmaskodását is ismerem;)
mindazonáltal bár én még nem láttam olyant aki autót szerel, azt gondolnám, hogy mielőtt elfolyik az összes víz, előtte még jól felforr egy kicsit a maradék. persze tévedhetek is, úgyhogy legközelebb ha hasonló problémám lesz majd én is téged zaklatlak;)

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.08.06. 12:28:31

@Rocko-: Jééééé,nekem pont ilyen csövem van 10db oszt a kutyának se köll.... ;o)

zalkapone 2009.08.06. 19:38:56

@Rocko-:

Nem véletlenül nem hívtalak eddig, sorry. Lost in connect...
De halkan súgok majd valamit...!

Rocko- 2009.08.06. 19:47:08

@zalkapone: sejtettem, értem, kösz. egyelőre próbáljuk még a Joey féle köröket.

Rallyefan81 2009.08.06. 23:50:52

@goes: " goes 2009.08.04. 14:55:45
Egyébként ki volt az az állat, aki így megtépte ezt a bilincset a csövön?"

Senki nem tépte meg a csövet, hanem a nemgyári fagyálló megeszi a szövet erősítést, a gumi pedig megdagad , elgyengül, aztán szakad....
Ezek az "oldmeg paraszt az út szélén bicskával" tanulságosak, életre tanítók... :D
Tyűűű mennyit tudnék ilyet mesélni.. :D :D

GábriSany535i 2009.08.16. 18:10:44

Az van hogy nekem is most szakadt ki az egyik hűtéscsövem....

Még szerencse hogy állásban, mer ugye van ez a rángatásom(éljen a K-jet..) és éppen azt butyköltem erre kaptam egy kellemesen langyos(az idő megszépíti az emlékeket....) könyékmosást. Ugyanúgy bilincsnél...

A következő 28 éves autómnál az első lesz hogy megcibálok miden hülye hűtéscsövet :)))

Rocko- 2009.08.16. 21:42:29

@GábriSanyi: :)))))
bocs, de ez káröröröm.
háát, nem megcibálni kell. hanem rögtön cserélni.

GábriSany535i 2009.08.16. 23:51:46

@Rocko-: nincs annak semmi baja csak kivágta a baszott bilincs az van...

Rocko- 2009.08.17. 06:54:39

@GábriSanyi: hát ha eredeti, akkor lesz. érdemes cserélni.

GábriSany535i 2009.08.17. 11:57:51

@Rocko-: Mind1 mosmá oda fogok figyelni erre is, meg rendszeresítve lett tartalék desztvíz a kocsiba. Egyebet nem tudok mondani kérem kaccsoja ki

Rocko- 2009.08.17. 14:52:43

@GábriSanyi: váratlan esetekre készülni kell, nem lesz annyira váratlan. erre rájöttem már én is. a többit meg meg kell elôzni.

GabstarDeLuxe 2009.08.18. 12:25:24

@Rocko-: Na vízgond letudva, csöveken már nem fog múlni, van tartalék víz is biztos ami biztos...má csak az a geci k-jet van hátra, de nagyon úgynézki hogy megy a kukába és motronic lesz helyette...
süti beállítások módosítása