Volt nekünk egy éve egy találkozónk, ahol a sors véletlen szeszélye folytán kapcsolatba kerültünk egy gyermekotthonnal (Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Gyermek- és Diákotthon, Velence, Bárffi Gusztáv út 4-6.), és annak kicsi lakóival. Röviden annyi volt a sztori, hogy kicsit szűken voltunk fekhelyekkel, és a gyermekotthon felajánlotta, hogy szívesen kölcsönadnak nekünk kempingágyakat. Csak úgy, barátságból. Erre összedugtuk fejünket, hogy akkor már miért ne viszonozzuk ezt a kedves gesztust valahogyan. Tie barátunk egyből bólintott, hogy jönnek a cimborájával, és vigyük el a srácokat egyet autózni. Lowtyo is csatlakozott Csirkéjével, Ommm egy Hilux tesztautóval, összeállt a banda!

Az ominózus túra

Előttem már páran leírták akkor, hogy milyen hatással volt ez ránk, ha kíváncsiak rá, akkor olvassák el, itt.
Akkor eldöntöttük, ha lehetőségünk lesz rá, akkor megpróbálunk velük kapcsolatban maradni, hátha kis dolgokban ugyan, de tudunk segíteni abban, hogy kicsit teljesebb életet élhessenek, kicsit érezhessék, nincsenek kirekesztve a világból. Aztán jött egy ötlet, miszerint az otthonban már évek óta nem tudtak kifesteni, pénzhiány, és egyéb okok miatt (állami intézmény, támogatás nincs, oldják meg...). És közeledett a Gyermeknap! Komoly brainstorming vette kezdetét, szerezzünk festéket, és fessünk ki! Vonjuk be a srácokat is, had érezzék még inkább sajátjuknak a szobájukat. És akkor a "rosszarcú" társaságunk ellepte a helyszínt, és színessé varázsolta a szürke falakat.

Prokee belecsapott a lecsóba

Sanyiék is haladnak

Apamackó a bezöldült szobában

Ekkor már komoly érzelmi válságban voltam (szerintem nem csak én), nem értettem, hogy ezeket a kedves gyerekeket miért nem karolja fel senki?! Azért mert egykoron a saját szüleiknek sem kellettek? Vagy mert egyesek szerint nem éri meg reménytelen gyerekekre áldozni? Miért lennének reménytelenek? Ki döntheti el, hogy ki reménytelen, és ki nem? Azért, mert néhányuk enyhe szellemi sérült, vagy mozgásában korlátozott? Számít ez? A legtöbbjük erőn felül teljesít nap, mint nap, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét. Van, aki ilyen körülmények közül is elérte, hogy gimnáziumi tanuló lett, van aki dolgozik, és mindannyiuknak vannak álmaik! ÁLMAIK! Igen, nagy betűvel, mert nekik nagyon sok - számunkra természetes - dolog csak álom. De küzdenek, nem adják fel!
És akkora szeretettel fordultak felénk, hogy majd kifacsarodott a szívünk! A hétköznapi rohanásban megfáradt, eltompult lelkünk is új lendületet kapott, hogy igen, van értelme!

Ezért fordulok most a kedves olvasók felé! Aki hasonlóan gondolkodik, mint én, mint mi, az ne sajnálja felajánlani adója 1%-át ezeknek a gyerekeknek! Nekünk csak egy tollvonás a felajánlás, nekik meg esély, hogy olyanokká lehessenek, mint mi magunk. Hadd vegyenek nekik ebből a pénzből normális tanszereket, könyveket, ruhákat, vagy akár csak gyümölcsöt!

Kölyöksziget Alapítvány: 19098856-1-07

Köszönöm, köszönjük!

This is beginning of beautyfull friendship