Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

GPS: Namégegyszer

2008.05.13. 08:00 | ommm | 4 komment


The Elf olvasónktól kaptuk az alábbi fejtegetést. Nyomtatott újságban "egyhasábos"-ként is elmenne.
 

Tudok én navigálni

Én tudok navigálni, ugye te is? Sőt tudom azt is, ha az ember nem nyomja a gázt, akkor kevesebbet fogyaszt az autó, lehet pumpálni a féket, ha a kerék kipörög el lehet venni a gázt, sőt tovább megyek, nem csak a GPS-re, a korszerűbb, takarékosebb motorra, a sok 3 betűs rövidítésre nincs szükség, de autóra sem, hiszen van két lábam, azokkal is el lehet jutni A-ból B-be. Lehet, csak nem éppen praktikus.



Ergo mégsem baj, ha van ABS, vagy jobb motor, és uram bocsáss, a GPS sem árt. No nem azért, mert mindig azt kell nézni vezetés közben, sőt, azt is el lehet fogadni, hogy a GPS alapú navigáció sem tévedhetetlen, hiszen a 3 hónapos térképen nem lesz kinn az 1 napos egyirányú utca tábla, így bizony figyelni kell a táblákat is. Meg nem árt meghallgatni a közlekedési információkat is, és az interneten is utánanézni, melyik útszakaszt illik elkerülni. Nem tájákozódás képessége helyett van.

Nem is szabad ahelyett használni, ahogy az ABS sem jelenti azt, hogy nem kell megtanulni normálisan fékezni, annak aki vezetni szeretne, a GPS sem jelenti azt, hogy ne kéne megtanulni tájékozódni. Mert mi van akkor, ha lemerül a kütyü, elromlik, az USAban valaki megnyom egy gombot, amitől a mi GPSünk baromi pontatlan lesz, meg mi van az alagútban, a térképünkkel nem lefedett területen.

A GPS azt jelenti: Az útjaid egy részén a GPS rövidebb, gyorsabb, jobb utat tesz lehetővé a logikus és egyszerű megoldásnál, ellenben ehhez vagy GPS kell, vagy nagyon pontos itiner, számos településnév fejben tartása, hogy hol, melyik falu után, melyik falu felé kell kanyarodni, ha nincs ott, akkor hány kilométer múlva. Nomeg rengeteg fárasztó odafigyelés, a fáradtság pedig balesetveszélyes.

Nem volt olyan autó ami ne állna meg, és örökmozgóként viselkedne, minden energiaforrás nélkül. Mégis jobb az ABSnek hála megállni a fal előtt, és nem kockáztatni, pánikban hogy fékezünk. És jobb GPS-szel navigálni, viszonylag jó biztonsággal választani a rövidebb, gyorsabb, kényelmesebb utat. Jobb kevésbé fáradtan hazaérni, és még jobb az, ha ezzel elkerülünk egy balesetet, mert ugye a fáradtság balesetveszélyes.

A megtakarított idő, a megtakarított kilométer pedig kevesebb elégetett üzemanyagot, kevesebb kidobott pénzt jelent. Sőt, ha a furcsa útvonal elkerüli Budapestet és az egyéb nagyobb városokat, akkor még jobb helyzetben vagyunk, hiszen megspórolunk egy csomó idegeskedést, elkerülünk sok agresszív tolakodó embert. És ők is elkerülnek minket, egyenletesebben oszlik el a forgalom, kisebb lesz a zsúfoltság, kevesebb a baleset.

Ennél talán csak az a jobb, ha a TMC vevőnek hála menekülőutat is találunk, mielőtt dugóba keverednénk.

A GPS és a TMC nem egy felesleges parasztvakítás, hanem egy-egy újabb 3 betűs, ami nélkül is jó volt, de amivel még jobb. És egy megfelelő eszköz utólag is beszerezhető, és bizony olcsóbb mint az extralista legtöbb eleme. Persze sok extra is hasznosabb, mint amilyennek tartjuk, ez is megérne egy misét.

TheElf



A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr28464184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prokee · http://blog.prokee.hu 2008.05.13. 08:46:46

Kicsit túlzásnak érzem ilyen csillagászati magasságból nézni a dolgot. Akkro menj gyalog, vagy bringával, kézben térkép (szigorúan reciklált papírból!), nulla károsanyag-kibocsájtással, már ha nem ettél kelkáposztát.
Megfordulni is könnyebb így, ha elrontod.

Vagy, javaslom, ha már itt van ez a sok megnevelhetetlen ember, inkább zárd ki őket a kis világodból! Építs saválló acélból drautkoszorút, öntsd körbe betonnal, és bújj el az ojjektumba !

Gianni 2008.05.13. 11:35:33

én mindig akkor jutok el a legjobb és leglátványosabb helyekre ha eltévedek...másrészt élvezem a megállok minden faluban és navigálok magamnak a térképről.abban semmi izgalmas nincsen ha odatalálsz mindenhova egyből,ráadásul szerintem ezek a kütyük miatt elfelejtenek gondolkodni az emberek és mindenki egy gépek vagy mások álltal irányított droid lesz.nekem ne mondja egy gép hogy menjek gyorsabban vagy lassabban vagy ne rángassa helyettem a kormányt...stb.

Gianni 2008.05.13. 11:38:35

ja és nem utolsósorban egyszer egy hülye majdnem belökött a vonat alá mert a kütyüjét nyomogatta és nem arra figyelt hogy álnak elötte....

vazzze 2008.05.14. 16:09:03

Van a GPS-nek előnye persze de ebben a stíluban előadni ?
Megfekszi az ember gyomrát már bocccs..
süti beállítások módosítása