Amikor ilyet látok, mindig eszembe jut, hogy friss, zsenge harmatos korában egy autó mekkora örömforrás lehetett egy ma már ismeretlen családnak...

A gépet átjárta az a jellegzetes újautó-illat, a gazda még a kezelési útmutatót böngészgette, hol is van a hátsóablak-fűtés kapcsolója. A gyerekek ugráltak a hátsó ülésen, anyuka meg aggódva kérdezte apukát, ugye van olyan gyerekzár a hátsó ajtón, mint a szomszéd 120-as Skodájában...

Aztán eltelt pár év, és az autó a bontóban végzi, én pedig csendben elmélázgatok rajta, vajon hány szép Golf II marad meg az utókornak egészben ?

Amikor pedig a vasmarok visszafordul, és egy placcal arrébb céloz, odaképzelem a saját autómat. Nem jó érzés egy autóbuzinak, na...

Tudom, nem maradhat minden autó örökké üzemben, de  ettől még szívszorító látvány. Nekem legalábbis az.
(Ez is egyfajta halál, az pedig mindig ilyen-nekem is. -omm)