Unimogot szeretjük, mert BENZ. Meg persze, mert jó. Aki ült már Unimogban, főleg, ha terepen is hajthatta, tudja miről beszélek.
Nekem hivatalból is kell szeretnem, mert eszközöket gyártunk hozzá, nyílván minél több Unimogot adnak el, annál többet tudunk értékesíteni a hozzá készülő berendezésekből.

A Pappas Autó évek óta szervez egy összeröffenést az Unimog tulajdonosoknak, érdeklődőknek, fanoknak (mert, hogy ilyenek is vannak). Ha jól számolom az idei a VIII. volt. Nem egy nyilvános találkozó ez, csak úgy besétálni az utcáról nem lehet, de ha valaki olthatatlan vágyat érez magában, hogy egy napot a csillagos márka fura kis mindenrejó igavonói közt töltsön, szívesen látott vendég lesz.
A Mercedes nekem régi nagy szerelem. Egyszer már igen közel álltam ahhoz, hogy én is csillag mögött autózhassak, de aztán futni hagytam az igazán alkalmi vételnek számító vasat. (Nőt nem vonunk be az autóvásárlásba!) Az Unimogról egészen a tavalyi találkozóig csupán annyit tudtam, hogy nagyon komoly terepjáró pépességekkel rendelkezik és, hogy szinte bármilyen feladatra befogható a hótolástól kezdve a tűzoltásig. Aztán a tavalyi találkozón mehettem egy U 4000-es el, ami igazán maradandó élmény volt. Sikonyáltam, mikor felértünk a meredek domb tetejére és láttam, ahogy eltűnik alólunk a talaj, majd szép lassan átbillen a teherautó, hogy amilyen nyugodtan feljött, le is menjen. Aztán a domb alján a forduló, ahol biztosra vettem, hogy nem fordulunk el anélkül, hogy felboruljunk, de a középen helyet foglaló profi Unimog vezető biztosított róla, hogy gond nélkül teljesítjük a feladatot. Láttam, hogy jártak már előttünk arra a keréknyomokból, mégis hihetetlennek tűnt, hogy mi ott átjutunk. Átjutottunk. A végén, miután hagyta, hogy fokozott izgalmi állapotban többször használva a prostituált és a vaze pejoratívabb formáit tudassam vele, mekkora élmény volt, kaján vigyorral csak annyit mondott, „pedig ez mennyire egy egyszerű pálya volt”.

Ilyen előzmények után érkeztem meg az idei találkozóra. Egy komoly projekten dolgoztunk egész héten, csak pénteken jutott eszébe főnökömnek, hogy most van a találkozó és bizony nekünk ott dolgunk van. Gyorsan kerítettem pár képet, készítettem egy rövid prezentációt és szombat reggel felrohantam fővárosunkba. Korán értem oda, hogy el tudjam rendezni a technikai dolgokat, megtudakoljam mikor kell megtartanom az előadásomat, így ezek mellett volt időm gyorsan végigjárni a kiállított gépeket. Leginkább az öreg masinák érdekeltek, újat látok eleget. Csattogtattam is szorgalmasan a fényképezőt a rögtön a bejáratnál elhelyezett idősebb Unimogoknál, néhánynak az ajtaja is nyitva volt, így belenézhettem az utastérbe, élveztem, hogy nincs még tömeg. Leginkább egy zöld, duplafülkés fogott meg, ilyet még sosem láttam Unimogban. Aztán a legvégén megpillantottam egy igazán elvetemültnek tűnő járművet. Egy hómaró volt a nagyobbik fajtából. A garat akkora méretű volt, hogy ha nincs fejem, simán begyalogolhattam volna és a platóján volt egy hatalmas gépház, aminek az ajtaját próbáltam kinyitni, de nem sikerült. Annyi látszott, hogy egy méretes kardán megy előre, ami a hómarót hajtja, de piszkosul érdekelt, milyen motor lehet a platónyi bódé alatt. Aztán a 10 órakor kezdődő előadás alatt kiderült, hogy egy V12-es Mercedes harckocsi motor lapul a szörnyeteg gyomrába és, hogy ha érdekel minket, be is fogják indítani. Persze, hogy mindenkit érdekelt, az előadás után ott tolongtunk és vártuk, hogy életre keljen a monstrum. Amíg melegedett a motorja beszéltem a gépészekkel róla. Sokat nem kellet kérdeznem, pár percen belül jöttek a vidámabbnál vidámabb történetek a reptéri melegedőbe beszórt hóról, a 4-es út teleszórásáról, hogy evett meg egy 50 kilogrammos poroltót a szörny, hány ablakot sikerült már betörni vele, milyen érzés a hatalmas hóban beállt autópályán végigrongyolni vele, ráadásul munkamenetbe. Aztán beindították a V12-est. Meglepő volt, milyen csendes. A felnyitott tetővel együtt nyílt a két kipufogó is, így inkább annak a hangját halottam, de így is nagyon csendes volt. Mint megtudtam két fordulat létezik, alapjárati és üzemi fordulat, ami 2500 f/perc-et jelent. Nos, amikor felpörgette üzemi fordulatszámra a motort, akkor ismét azt éreztem, mint tavaly amikor véget ért az U4000-el a túrám. A csillapítatlanul a dobhártyámba jutó, üvöltő V12-es hangja kevés autóbuzit hagyna hidegen. Mindenki rohant onnan, csak én maradtam, és ha jól láttam papptibi. Aztán megnéztem a komótosan forgó marót, amely akár 50 méterre is képes elszórni óránként 5000 tonna havat. Kétség kívül a találkozó legérdekesebb gépe volt.

Aztán megvendégeltek bennünket egy remek ebéddel, az élményátadó tetején lévő étterembe és mehetett mindenki autókat próbálni. Unimogokon kívül több csillagos autót is el lehettet vinni egy körre, be lehetett ülni a kiállított egyéb járművekbe, kellően perverz mercisek simogathatták a kamionok elején lévő hatalmas csillagokat, kellemes délutáni program volt, na. Pappasék ismét megadták a módját, hogy a sok irodalakó öltönyös döntéshozó, a még hezitáló leendő vásárló és az Unimogját családtagként dédelgető meghívottak jól érezzék magukat.

Hazafelé még volt egy találkozóm tomnemtom barátommal, így fest, mikor egy antiszociális és egy csökkentelméjű találkozik.