Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

C'était un rendez vous - Az őrült száguldás

2008.11.21. 08:00 | scheerti | 7 komment

Címkék: video mercedes ferrari párizs cétait

Sokáig roppant nehéz volt jó "fedélzeti kamerás" autós videókat készíteni, hiszen a technika jelentősen korlátozta az ilyen irányú próbálkozásokat. 1976-ban azonban minden megváltozott. Ekkor készült el ugyanis minden idők egyik legismertebb autós onboard felvétele a francia Claude Lelouch jóvoltából. Egy borzasztóan meghökkentő rövidfilmet szerett volna készíteni, a végeredmény egy új műfaj lett, amelynek azóta számtalan követője akadt. A technika, amit Lelouch alkalmazott, akkoriban még igencsak gyerekcipőben járt:

Egy giroszkópos kamerát szerelt egy Mercedes-Benz 450 6.9 SEL elejére, borzasztó alacsonyra, így a sebesség sokkal többnek érződik, mint amennyi  valójában volt. Maga az autó nem különösebben sportos, ez nem is várható el egy négyajtós luxusautótól. A forgatáson használt darab ráadásul három fokozatú automata váltóval szerelt darab volt, ennek később még lesz jelentősége. A rendező lehetőségeit nagyban korlátozta, hogy a kamera mindössze 10 percet tudott rögzíteni, ezért meghagyta a sofőrnek, hogy a rendelkezésére álló időből hozza ki a legtöbbet.

Egy augusztusi hajnalon, pontosan 5:30 perckor kezdetét vette minden idők legemlékezetesebb rohanása Párizs utcáin, a létező összes szabályt megszegve:



Az útvonal a következő helyszíneket érinti:
Bd Périphérique at Porte Dauphine · Avenue Foch · Pl Charles-de-Gaulle · Av des Champs-Elysées · Place de la Concorde · Quai des Tuileries · Arc de Triomphe du Carrousel · R de Rohan · Avenue de l'Opera · Pl de l'Opéra · Fromental Halévy · R de la Chausée d'Antin · Pl d'Estienne d'Orves · R Blanche · R Pigalle · Pl Pigalle · Bd de Clichy · (aborted turn at R Lepic) · R Caulaincourt · Av Junot · Pl Marcel Aymé · R Norvins · Place du Tertre · R Ste-Eleuthere · R Azais · Pl du Parvis du Sacré Cour.

A poszteren Carroll Shelby és Jeremy Clarkson véleménye is olvasható

A sofőr kilétét illetően a mai napig megoszlanak a vélemények. Egyes szakértők szerint egy visszavonult, vagy akkoriban is aktív F1-es versenyző vezette az autót, mások szerint maga a rendező ült a volán mögé.  Az egészen biztos, hogy a francia rendőrség a felvétel nyilvánosságra kerülése után  a rendezőt őrizetbe vette, jogosítványát bevonták, majd még aznap (más források szerint néhány nappal később) visszadták. A sebességről szintén kevés konkrétumot tudni, annyi biztos, hogy a  tempó egyes szakaszokon biztosan 200 km/h felett volt. Ezt támasztja alá egy 2005-ben készült grafikon is, ahol 220-as csúcssebességet adnak meg, ami nagyjából reálisnak tűnik. Forgalomban ez a tempó több mint veszélyes, még akkor is, ha a felvételen kevés közlekedőt látunk. Annyi bizonyos, hogy Lelouch sosem kért engedélyt a forgatásra, vagy a helyszínek lezárására.

Korábban említettem, hogy a háromgangos automata váltónak még szerepe lesz. A vájtfülű nézők észrevehették ugyanis, hogy a felvételen egészen ötödik fokozatig kapcsol a sofőr, ami egy három sebességes autóval nem lehetséges. A titok annyi, hogy a kamera nem rögzített hangot (egyesek szerint rögzített, csak a rendezőnek nem tetszett), ezért arra valamilyen megoldást kellett találni. Lelouch nem esett pánikba, hiszen a garázsában ott domborított egy Ferrari 275GTB, amelynek 3,3 literes V12 motorja már sokkal szívmelengetőbb hangokat produkált, mint egy német luxusautó automata váltója. A Ferrari hangját összevágták, és a felvételre illesztették. Persze ma már egy C kategóriás akciófilm gagyi üldözéses jelenete alá is sokkal jobban keverik a hangokat. Ne feledjük azonban, hogy egy 1976-ban készült felvételről van szó, akkoriban ez a legmodernebb eljárással készült videó volt.

Lelouch rengeteg kritikát kapott a film bemutatása után, hiszen senki nem nézte jó szemmel, amint valaki kétszázzal hajt át a piros lámpákon, és gumicsikorgatva repül a szűk utcákon. A 200 km/h annyira megdöbbentően nagy sebesség volt akkoriban, amit az emberek nem tudtak tolerálni. Ma sem tudják, és joggal kérik ki maguknak az öncélú száguldozást. A film azonban műfajt teremtett, ami többek között a fiatalok körében roppant népszerű Getaway in Stockholm sorozat különböző részeiben él tovább. Hogy kellett-e ez a felvétel vagy sem, azt nem tisztem megítélni. Annyi biztos, hogy az internetes videómegosztókon az egyik legnépszerűbb anyag, megannyi városi legenda alapját képezi a mai napig. Ahogy mondani szokták: Az őrültséget és a zsenialitást csak egy nagyon vékony vonal választja el egymástól.

Meg vagyok róla győződve, hogy maga Lelouch vezetett. A film forgalmazójával készített interjú elég meggyőzően hangzik.

Itt van nekünk az oly csodás internet, melynek révén olvashattok minket. :) Aki kváncsi még egy kis érdekességre: a videot megnézheti, és közben az útvonalat nyomon követheti az alábbi linken.

Kövssük hát az egyszerű leírást:

  1. Indítsuk el a videot. Célszerű rögtön megállítani, hadd töltődjön be a bufferbe, így lehet elkerülni a megakadást.
  2. Ha eléggé betöltődött a video (ez látható a lejátszó ablak szürke sávjában), akkor a 4. másodperc utáni jel után nyomjuk meg a "GO" feliratú gombot, és dőljünk hátra. Ízlés szerint nagyíthatunk bele a térképbe. (Tudtommal már szerepelnek 3D-s tereptárgyak, mint az Eiffel torony, így még érdekesebbé teszi az élményt.)

Rocko

 




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr56773396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2008.11.21. 14:51:54

Klassz film, nem is vitás, csak ez a 200 km/h tűnik nagyon urbánus legendának. Bármelyik részét néztem, minden gyors szakaszon van néhány jármű, amit utolér a kamera. Vagy a többi jármű is kegyetlenül száguld, vagy csalás van a dologban, mert lassan éri utol, és lassan is előzi meg az előtte haladókat. Persze ez a film értékéből nem von le, de a 200-as legenda biztosan hozzátesz.

A Sün 2008.11.21. 16:07:41

A 80-120 sokkal-sokkal közelebb van a valósághoz, mint a 200. Nézzétek meg hang nélkül.

Noxin 2008.11.21. 18:12:36

Film szempontjából, bár nem vág a témába, ez egy sorozat része volt: Párizsról szólt, több filmrendező felfogásában, 10 percben.
A száguldás sem egészen öncélú volt, ha jól emlékszem egy lánnyal találkozott a végén a vezető. Egyébként MTV leadta jó néhány évvel ezelőtt, ott láttam.

prokee · http://blog.prokee.hu 2008.11.21. 19:08:52

streetsta:
Számolgatok, számolgatok, és 92 km/h körüli átlag jött ki. Bizony vannak benne igen lassú részek, tehát kell hogy legyen igen tempós is.
Ha megnézed a Rocko által linkelt diagrammot, és összeveted a filmmel, a 3 perc körüli részen bizony hihető a 200 feletti tempó - legalábbis az én szubjektív tapasztalataim ezt sugallják.

streetsta · http://www.managertoys.hu 2008.11.22. 00:57:16

prokee · www.prokee.hu 2008.11.21. 19:08:52

A kérdés csak az, mi alapján számolsz. Kell egy pontos távolság adat -ezt mondjuk sok melóval, de össze lehet rakni, minden sarkot, minden kanyart beleszámítva. Ezután kellene biztosnak lenni aban, hogy soha, sehol nem gyorsítanak a felvételbe bele, minen abszolút realtime. Na, ez az, amiben én nem vagyok biztos. Ha alolvasod az IMDB-s bejegyzést www.imdb.com/title/tt0169173/trivia , meg a Wikit, mások szeint is max 140 a reális. IMDB szerint 10,42 km-t tesz meg a kocsi 7:57 alatt, 78,64 km/h átlag sebességgel. Ráadásul a rendezővel készült filmben maga a rendező mondja, hogy ő vezetet, valóban a képen látható Mercedest, ami azért is érdekes, mert az IMDB-n azt is említik, a kocsiban összesen hárman ültek a kocsit vezető rendezőn kívül. Egyébként ez a kis riport azért is érdekes, mert a kamera nagyon hasonló szögből veszi ugyanazt az útvonalat, láthatóan sétatempóban, és sok helyen nem sokkal kisebb a sebességérzet. Ja, és még valami: a Benznek 220 körüli a végsebessége, azt még egy ilyen erős autónak is eltart elérni, meg aztán 220-ról lelassítani abba a kanyarba, amibe berakja a kocsit, igen komolyat kellene bólintania a kasztninak (mégiscsak egy luxus szedán, vagy mi, egy tepsi) Meg pont ezen a részen halad el nem iszonyat gyorsan valami R16 szerű mellett, ami gyaníthatóan nem százas tempóval hasított.
Meg amit nagyon furcsállok: elvileg végig hegyeset megy a mókus, de egyetlen egy kanyarban sem indul meg az autó segge a hideg hajnali macskakövön a 286 lóerő hatására.
Ennek ellenére mondom, nagyon hangulatos és látványos film, tényleg jópofa volt térképen végigkövetni a robogást.

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.11.24. 18:54:59

girós volt a kamerea azér nem bólogatott, és az egyik szakaszon megvolt a 210, legalábbis egyes források és diagaromok azt mutatják :)
süti beállítások módosítása