Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Egy méltatlanul elfeledett klasszikus

2009.01.09. 13:00 | Tommi | 10 komment

Címkék: retro v8 autó technika rally triumph

Mint azt a bemutatkozómban is írtam, szeretem a ralit és a '80-as évek autóiparát. Mai elmélkedésem tárgya viszont kilóg a sorból, ugyanis az 1976 és '80 között a Rali VB-n szerepelt Triumph TR7 V8-ról írok.

Az autót, ahogy a nevében is szerepel, V8-as benzinmotorral szerelte a British Leyland. Kétféle ilyen motor létezett akkor a palettán, az egyik a 3500 köbcentis Rover V8 volt, a másik pedig egy 4416 köbcentis motor volt, melyet a Leyland P76 számára fejlesztettek ki eredetileg, de ez utóbbiakat gyárilag sosem építették be a TR7 karosszériájába. 4.4-es V8-cal szerelt TR7-est leginkább Ausztráliában találhatunk, ahol szívesen építették át ezekkel a motorokkal, mivel ezek jóval erősebbek voltak, mint a 3500-asok.

Az 1976-os raliszezonban azonban még nem V8-cal voltak szerelve, hanem egy 2000-es, 16 szelepes sornégyessel, mely a Triumph Dolomite Sprint-ből származott, de 1977-től 1980-ig már Rover V8-asok dübörögtek bennük. Sajnos arról nem találtam konkrét információt, hogy ezek a motorok milyen erősek voltak, illetve mit változtattak rajtuk, mivel a wikipédia idevonatkozó bejegyzései nem adnak erről (sem) információt, illetve hiába ütöttem be a google keresőjébe, ott sem hozott le egyetlen weboldalt sem, ami többet foglalkozott volna ezzel az autóval.

Íme a TR7-es ma, egy múzeumban, valahol az Egyesült Királyságban. Fred Gallagher neve ne tévesszen meg senkit, ő volt Tony Pond navigátora.

TR7-tel versenyzett többek között (a teljesség igénye nélkül) 1976 és 1979 között Tony Pond (később az MG Metro 6R4-gyel is versenyzett), akit 1979-ben és 1980-ban Per Eklund(!) váltott, Simo Lampinen (akiről Karotta itt mesél a Saab 96 kapcsán és helytelenül Lamponen-nek nevezi), illetve David Grainger, aki az első nem gyári támogatású versenyző volt, akinek sikerült versenyt nyernie egy TR7-essel.

Triumph TR7 V8 a Silverstone Classics 2008 egyik napján.




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr33849443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Auto-InterCont 2009.01.09. 13:17:40

Mindig mondom, hogy a vényócnál nincs szebb hang.

vancello · http://vancello.hu 2009.01.09. 17:25:07

Épp a minap volt egy fórumon ez az autó a feladvány egy rejtvényben. Ránézésre megfejtetem. :-)))

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2009.01.09. 18:40:42

Nem tudom, hogy hogy vagytok vele, de ez az autó szerintem nagyon pofás. Tommi, nem tudom, hogy tudtad-e de volt Matchboxban is. Még a karosszériája is műanyag, de érdekessége, hogy foszforeszkál a sötétben. Most hirtelen nem rémlik, hogy melyik évben jött ki, de nem 1-75 sorozatú volt, hanem valami Glow volt a sorozat neve. Van nekem belőle, de már régen nem világít a sötétben - ki tudja milyen szer, szir, vagy más volt az anyagában, hogy menjen.

biker_kolee 2009.01.09. 22:37:11

Ha azt mondom, hogy van egy ismerősöm, aki birtokol (még talán...-tavaly tavasszal még megvolt neki) egy ilyet, akkor sikeres-e vagyok-e? :D

Kifordított kacagány 2009.01.10. 19:59:18

nem. ha te birtokolnád, akkor lennél sikeres;)

biker_kolee 2009.01.10. 21:34:03

Jogos Kk. :D De nekem nem kéne... :$

Tommi 2009.01.11. 09:35:45

Kolee! Ha megvan még az ismerősödnek, küldhetnél róla képet...

biker_kolee 2009.01.11. 10:44:18

Meglássuk, mit tehetek ezügyben, megpróbálom. ;)

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2009.01.12. 23:03:35

Á, a TR7/8, az örök kedvenc, az egyik utolsó tökös angol szériakocsi...
süti beállítások módosítása