Peter munkába indult, mint minden hétfőn. Reggel kilencre kellett beérnie az ingolstadti központba. Útközben izgatottan állítgatta a klímát a szolgálati A6-osban, de ezen a napon a kézzel varrott marhabőr illata is furcsának hatott. Az autó halk magányban zúgott a tükörsima autópályán, aznap nem volt forgalom. Peter gondolatai máshol jártak, feszült volt.

A kapuhoz érve még eltűnődött, hogy helyes-e, amit tesz? Végül rászánta magát, a mágneskártya lehúzása után a sorompó felnyílt, és Peter tudta, innen nincs visszaút, meg kell tennie. Az irodában mindenki viccelődött, a hétvégi esküvőről beszéltek, ahol Berndt, a HR osztály egyik vezetője egy R8-ast hajított kis híján a bámészkodó tömeg közé egy éles kanyar után. De nem tette, jó sofőr, még jobb autó. Peter egy képet nézett a falon. Walter Röhrl van rajta, egy S1 mellett pózol. A dicsőséges idők- gondolta. Közben kávét töltött, a máskor frissítő italban  csak zavaros ízeket érzett, mintha romlott lett volna a kávé.

A mélázást Dora zavarta meg, aki a fénymásolót állítgatva magára döntött négy rekesz színes papírt. Ilyen papírokra szokták nyomtatni az elvégzendő feladatokat. Mindenki nevetett, még Peter is elmosolyodott, aztán eszébe jutott, hogy neki ma nem szabad. Közben megérkezett az idorda vezetője, Herr Gruber is. Mindenki csak Herr Ingenieur-nek szólította, még fiatalon került át ide, gépészmérnök. Nem csak az autók eladásához ért, tudja azt is, hogy mitől működik. Mindenki a szokásos meetingre készült, lassan elcsendesedett a tárgyaló, jegyzetfüzet, laptop került elő, Fredi hozta a projektort. Herr Gruber még utoljára megigazította a nyakkendőjét, majd hozzáfogott az értékeléshez. Mindenki feszülten figyelt, Peter azonban nem tudott koncentrálni. Többen észrevették, hogy valamit idegesen szorongat a kezében, de senki nem tette szóvá. Dora beosont, majd kávét és süteményt hozott. Cipői hangosan kopogtak a padlón, de a zaj egyre halkabb lett, ahogy az ajtó felé közeledett, majd mituán kilépett, teljesen meg is szűnt. Hangszigetelt szoba: első a precizitás, második a diszkréció!-idézte fel Peter magában Gruber szavait.

A megbeszélés a vége felé közeledett. Herr Gruber megköszönte a figyelmet, majd elegáns öltönyét begombolva egyesével köszönt el a dolgozóktól. Udvarias ember, megszokták tőle. Peter mozdulatlan maradt, majd felállt, és az ajtó felé indult. Herr Gruber tőle is elköszönt, Peter zavartan jó munkát kívánt, és kilépett. Keserűséget érzett, tudta, hogy nem léphet csak úgy ki azon az ajtón, mintha semmi sem történt volna. Visszafordult.

-Herr Gruber, beszélhetnénk?

-Igen, Peter, csukja be ajtót és foglaljon helyet. Nos, miről lenne szó?

-Herr Ingenieur, uram, tudja, sok rokonom él Magyarországon.

-Tudom Peter, ott volt legutóbb nyaralni, nemde?

-Ott, uram.

-Fogjon hozzá, Peter, hallgatom.

-Egy barátom, egy gyermekkori barátom, akivel együtt nőttünk fel, aggasztó dolgokról beszélt nekem.

-Nocsak! Meséljen, Peter, meséljen.

-Uram, bizonyára emlékszik, hogy részt vettem a Single Frame-kampányban.

-Igen, Peter, kiváló munka volt, sok pénzt hozott a vállalatnak.

-Erről lenne szó.

-Mi köze ennek a magyarokhoz?

-Szóval ez a jó barátom képeket is küldött nekem. -Peter a kezében szorongatott Pendrive-ra nézett, majd engedélyt kért, hogy megmutathassa a képeket. A monitoron megjelenő képek láttán Gruber éktelen haragra gerjedt:

-Verdammt, Peter, mi akar ez lenni? Ki csinálta ezt? Hogy képzelik?

-Egy autó uram, Suzuki.

-Micsoda? Suzuki? Azok nem csak motorokat gyártanak?

-Attól tartok nem, uram. Magyarországon készítik, a barátom ott bukkant rá egy használtautós oldalon.

-Őrület, ezek a magyarok nem tisztelik a VÁLLALATOT, nem tisztelik a munkánkat, a rengeteg átdolgozott éjszakát, a drága sajtóutakat,semmibe vesznek minket! Mindig tudtam, hogy számító egy népség, pedig csak egyszer jártam náluk, a magyar üzemünkben.

-Egyetértek, uram.

-Tolvajok! Megloptak minket, Peter. Tudja ez mit jelent?

-Igen uram. Ugye jól tettem, hogy elmondtam?

-Mindenképpen. Peter. Erről értesítenem kell a vezetőséget. Ön is tudja, hogy ez tarthatatlan. Még ma szerezze meg nekem ezt az autót. Holnapra a központ udvarán akarom látni. Megértette?

-Igen, Herr Ingenieur.

-Nem viccelek, Peter. Ha ebből az autóból több is készült, az a vállalatra nem vet jó fényt. Ön tudja a legjobban, hogy mi minőségi autókat készítünk. Ha ezek a képek a sajtó elé kerülnek, az roppant kínos lesz mindannyiunknak. Rajtunk fog röhögni egész Stuttgart és München. Válság van, Peter. Az eladások a padlón, nem engedhetjük meg, hogy kigúnyoljanak bennünket. Meg kell akadályozni, hogy több is készüljön. Minden eszközzel.

-Értettem, uram.

-Azonnal induljon Magyarországra. Tudja a dolgát.

-Indulok, uram!

-Sok sikert fiam, ne hagyjon cserben, a vállalat jövője múlik most magán!


Peter kilépett az ajtón, még hallotta, ahogy Gruber ideges telefonálásba kezdett, és az igazgatóság mellékét kérte. Azzal elindult Magyarországra, hogy a központba szállítsa az autót a legnagyobb titokban, hogy megsemmisítsék, vagy eldugják a kíváncsi szemek elől. A kézzel varrott bőr újra jó illatúnak tűnt, a nagy forgalom ellenére Peter tudta, hogy fontos dolga van. A gázra lépett, a háromezres motor túlüvöltötte a gyári hifit.

Peter úton van, hamarosan megérkezik, hogy feladatát teljesítse.