A sukorói találkozó egyik legszebb történetét szeretném megosztani a kedves olvasóval. Millió ilyen volt, nekem mégis ez maradt meg leginkább.
Délután érkeztem meg a találkozóra némi telefonos segítséggel (köszi, apamackó), gyors köszönés az ismerősöknek, bemutatkozás az ismeretleneknek, tehát az ilyenkor szokásos körök. Megdöbbentően sok autó állt a parkolóban, nem volt nehéz kiszúrni, hogy melyik utcába kell befordulni.
Barika ragaszkodott hozzá, hogy megmutassa a Mercedest, ami a Brno-i indulás előtt néhány perccel lett kész. Nem ellenkeztem, szeretem a zöldségeseket. No, nézzük azt az automata váltót, milyen lett. Nem céltalanul krúzoltunk, tonikot kellett kerítenünk a Bavorak készítéséhez.
Négyen voltunk az autóban, beültem a jobb hátsó ülésre és elindultunk. A főútra kanyarodás előtt megálltunk, mert ott állt valami furcsa motor, olyan, amiből Magyarországon keveset látni, sokan azt se tudják, hogy eszik vagy isszák. Igen, egy angol rendszámos café racer volt. Yamaha, négy henger, hmmm, szép. XJ 650-es, tippeltem azonnal. Heka kiugrott, szabadegyfényképet? A motort néztem, a Mercedes meg alapjáraton kotyogott, nem hallottam milyen nyelven folyik a diskurzus. Nekiveselkedtünk, benzinkutat kerestünk, kocsmák sora az út mentén, ott nem adnak tonikot, vagy ha igen, akkor méreg drágán.
A benzinkúthoz értünk rövid kóválygás után, közben figyeltük az automata váltót, tényleg jó. Ott sincs tonik. No, akkor irány a bolt. Szerencsére hamar találtunk boltot, volt tonik is, irány vissza.
Valami furcsa tűnik fel az úton, kék, sose láttam ilyen autót.
- Ez a Csikós! - kiáltunk fel mindannyian.
Meglepően fürge autó a Bianchi, meg is lepődtünk. Én főleg akkor, mikor Heka kiugrott, hogy csináljon egy fényképet a kocsiról. A vasúti átjárótól úgy 50 centire. Épp csak nem lógtunk rá a sínekre, és előtte ment el a vonat is, mögöttünk nem volt autó. Csak abban bíztam, hogy nem jár erre valami túlméretes szerelvény.
Aztán indultunk vissza. Zsolt még ki se szállt, azonnal körbevették, utoljára akkor láttam ilyet, mikor egy osztálytársam walkmant kapott Bécsből, az osztályidegen rokonoktól. Hiába, menő tárgyat birtokolni felnőttként is jó dolog.
Mi is odamentünk köszönni, esélytelenül, mert a Bianchit úgy járták körül az autóbuzik, mint Lenint a mauzóleumban. Igaz, itt nem voltak fegyveres őrök, akik a bámészkodókat taszigálják, amiért áll a sor.
Szerencsére más érdekes járművek is érkeztek, így én is tudtam köszönni Zsoltnak. Kicsit beszélgettünk, szóba került az oldtimer expo is, meg a veteránfelvonulás. Meg a motorok. Motorok nélkül nincs beszélgetés Csikós Zsolttal.
Valahogy így zajlott:
Csikós Zsolt: Te szereted a café racereket, igaz?
scheerti: Igen, persze.
Csikós Zsolt: Fényképeztem egyet a rakparton, valami Honda CB lehetett - Közben bekapcsolja a gépet és mutatja a fényképet.
scheerti: Yamaha blokkos, talán XJ, az előbb itt láttuk, alig 200 méterre. - Többen bólogatnak, ismételgetik.
valaki a tömegből: De hát ez itt áll az udvaron!
Zsolt megdöbbent, alig akarta elhinni. Közelebb is mentünk. És valóban ott állt a motor. Mint kiderült a tulajdonos magyar, és ezt a stílust kedveli. A vas egy XJ 750-es, japán belpiacos motor, ami egy soft-chopper (csak a japánoknál nem), nem is hasonlít, ezért is kevertem. Mellette állva csak annyit hallottam, hogy mindenki hümmög, nézegetik az emberek, nem tudják hova tenni a formát. De mindenkinek tetszik. Az este folyamán még többször ránéztem. Sötétben is szép!
Tudtuk, hogy kicsi ez az ország, de erre senki nem számított. Ez persze csak egy történet volt a rengeteg közül, de nekem a kedvencem.
Beszóltak