Mérgezett veteránosként olvasom és gyűjtöm az ebben a témakörben fellelhető írott sajtót, ami sajnos nálunk viszonylag gyér mert két magazinban teljesedik ki a kínálat. Az egyik nemrég megjelenő számban örömmel tapasztaltam hogy rejtvény került az újságba, ezzel a témával foglalkozó újságokra nem volt jellemző ez a fajta olvasó agytorna.
Gondoltam egy kis aktivitás jót tesz nekem is, dicsőség talán még nyeremény is lesz a jutalmam ha kitalálom a képen feltüntetett autó típusát. Egy piros autót láttam a képen, mely első látásra az 1950-es évek amerikai koncepció autóira emlékeztetett. Na, itt a feladat találjam ki hogy ez most a Buick, Cadillac, Chevrolet, Dodge, Chrysler vagy a Ford mérnökeinek az agyszüleménye. A fő vonalat meghatároztam és kezdtem keresni, csak úgy füstölt a klaviatúra úgy gépeltem a Google keresőjébe az általam jónak ítélt kifejezéseket. Rengeteg ismeretlen oldalt és mégtöbb ismeretlen de fantasztikus autót fedeztem fel, de az én autómhoz csak hasonlót találtam.
Meg voltam győződve róla hogy az irány (USA) jó, és csak idő kérdése hogy az apró részleteket öszzehasonlítva meglesz. Eszembe jutott hogy egy angol veterános újságban, pár hónapja láttam egy nagyon hasonló masinát az árverezett csodák között.
Megtámadtam a polcot, mit nekem internet majd az én kis gyűjteményemben fogok rátalálni a megoldásra. Néhány régebbi szám átlapozása után meg is találtam a képet amire gondoltam, csalódás ült arcomra mert Chrysler Concept felirat éktelenkedett a kép mellett. Viszont piros volt, és a kasztni minden jellemző formája megtalálható volt rajta. Kezdett a helyzet egyre kilátástalanabb lenni, utolsó esélyként amerikai autós blogokba, fórumokba kezdtem el nézelődni. Meglett az eredménye! Rövid böngészés után megpillantottam amit kerestem, nem ugyanazon képet de a részletek passzoltak.
Ott volt a felirat az autó elején (amit a rejtvényben természetesen kiretusáltak), hogy FERRARI. Igen kedves olvasó leesett az álam, elérte a Ferrarit is a Rock and Roll és a McDonalds feeling csak nem sokan tudnak róla. Egyébként ezt a stílust a Chrysler (Flight-sweep) néven jegyezte be az autógyártás történelemkönyvébe. Annyira nem, hogy a rajongok és katalógusok sem említik ezt a fanatikusok szemében torzszüleményt, ami persze nem annyira csúnya csak hát...
Aki ezt a formát 1955-ben összehozta Robert Carl Wilke megbízásából (aktívan részt vett a tervezésben), az a Ghia formatervező cég, természetesen a Ferrari közreműködésével. Robert tulajdonosa volt Leader Card Company Milwaukee nevű cégnek, mely az 1930-as évek óta aktív részese volt az amerikai autóversenyeknek. Az első Ferrarit 1952-ben vásárolta és vezette is a nagy hagyományokkal bíró Mille Miglia versenyen. Később maga is szerepelt az Indy futamokon (1959-1970), csapata még napjainkban is aktív. Ezt a Ferrarit a 410 Superamerica alvázára tervezték, és ennek a típusnak a motorja szolgált donorként a FERRARI 510 Superamerica Ghia elkészítéséhez. Aluminium test, 16 hüvelykes kerekek, 112 inch tengelytáv, ültetett karosszéria és sok króm jellemezte az autó külsejét. Az autóban, Aurello Lampredi által tervezett 4,5 literes versenylegenda utcai változatának, a 410 Ferrariban lévő 4,9 literes (340 LE) felfúrt 5,1 literes SOHC V-12 (380LE) motorja dolgozott. A autóban a hosszú évek alatt 7600 mérföld került és a mért legnagyobb sebessége 170 mph.
A kis történetem pikantériája hogy a megfejtést beküldtem, semmilyen eredményhirdetés nem történt, sőt a következő számban már rejtvény sem szerepelt. Emilben történő érdeklődésemet válaszra sem méltatták, pedig büszke voltam magamra. Megfejtettem!
Ferarri 510 Superamerica Ghia 1955
Beszóltak