Hol volt, hol nem volt... nem is olyan rég egy a Velencei-tó partján lévő vendégház kertjében feküdtem. Nyugágy, kellemes napsütés, cirógatott lengedező szellő. Érezni lehetett a tavaszt. A parkoló felől lelkes autóbuzik tömegének zsibongása hallatszott. A zsivajt rendszeresen és határozottan törték meg mindenféle belső égésű motorok hangjai. Duruzsoló sornégyek, morgó véhatok, és bugyborékoló vényolcak, nomeg egy kilóméterekről is tisztán hallható Celica Corolla.

Aztán egyszer csak egy szólam eltűnt. Kinyitottam a szemem. Hová lettek a nagybőgősök?

Ekkor tudtam meg, hogy kinevezett házigazdáink – Pista, és Balázs – egy kis alternatív programot szerveztek a készleten lévő terepjárásra képes egységek bevonásával. Balázs édesanyja a helybeli gyermekotthonban dolgozik, és úgy gondolták cserébe a kölcsönkapott pótágyakért mi is kedveskedhetnénk valamivel, így a srácokat elvitték a fiúk egy jó kis tereptúrára.

Megható volt látni a gyerekek örömét, és még tán annál is inkább a kőkemény „buzik” szemében a morzsolgatásra váró öröm könnycseppeket.

Aztán pár héttel később – már nem is tudom mikor – felvetődött az ötlet, hogy adott nekünk ez az egyesület. Kéne vele valamit kezdeni. Lehetne csinálni olyat, ami nem fáj, mégis mindenkinek a javára válik. Legyen valami kölcsönös. Na, ekkor jött az ötlet, hogy közeledik a gyermeknap, menjünk le Velencére, dobjuk fel megint a srácokat, érezzék ők is, hogy élni érdemes, nem feltétlen csak a szürke hétköznapok vannak, és aki képes megmozdulni az a saját jövőjét építi.

Így esett a választás arra, hogy vasárnap felkerekedünk, és egy klassz délelőtt alatt kifestjük a gyermekotthon legcudarabbul kinéző lakószobáit – a gyerekekkel offkorsz. Közben hogy ne csak a munka legyen, majd vetélkedni is fogunk, sőt ha az időjárás is kegyeibe fogad minket, tán egy szabadtéri sütés is összejön.

Ne vizionáljon senki tehetős, divatból jótékonykodó sznob bagázst. Mi is ugyanolyan hétköznapi arcok vagyunk mint bárki más, hétköznapi élettel, gondokkal, problémákkal, de egy dolgot megtanultunk aznap Sukorón.

Ha másoknak segítesz, azzal magadnak is segítesz. Egyszerű ez mint a karikacsapás, ugyanaz az elv, mint a Maónika Show, csak fordítva. Nem csak más nyomora boldogít, hanem az öröme is.

...ezerszer jobban…

Az ötlet hirtelen jött, és a rákészülésre sem volt túl sok időnk – munka, blog, kinek-kinek család – de szerencsére akadtak még pártfogóink. Ez úton szeretnénk megköszönni a szigetszentmiklósi REVCO Magyarország Kft-nek a rajtunk keresztül az otthon rendelkezésére bocsájtott festéket, a Generali a Biztonságért Alapítványnak hogy ez az egész legális formában létrejöhetett, illetve Sípos „Managertoys” Zolinak a vetélkedőkre felkínált pólókat és sapkákat.

Ha valaki még indíttatást érez arra hogy csatlakozzon, vagy ideje híján valamilyen formában támogatná ezt kis kezdeményezést az kommenteljen, vagy írjon az egyesulet@autofilia.hu címre

Köszi, a „Fílek”

A találkozó előtt nem sokkal szólt omm, benne lennék-e egy laza terepezős-gyermekotthonos kirándulásba. Nem gondolkodtam, igent mondtam, mert az a pár liter üzemanyag, amibe az egész kerül, nem csapolja meg jelentősen a családi kasszát és a gyerekeknek pedig ki tudja, lesz-e lehetőségük valaha is ilyen autókkal mókázni. Sokat nem vártam a dologtól, gondoltam segítek kicsit olyanoknak, akikkel elbánt az élet, beülnek, megyünk egy kört, kiszállnak, ennyi. Összeszedtük Őket az otthonnál, elindultunk és elkezdtünk beszélgetni. Fene gondolta volna, hogy két ilyen komoly fiatalember fog beülni mögém és ilyen élvezettel fogom hallgatni kedves történeteiket, terveiket azt pedig végképp nem vártam, hogy ennyire nyitott, közvetlen stílusban fog zajlani a beszélgetés köztünk. Megálltunk fagyizni, öröm volt nézni azt a sok mosolygós arcot. Pista odajött hozzám és csak annyit mondott „ez jót tesz a lelkednek barátom”. Nem hinném, hogy szebben össze lehetne foglalni ezt ennél. Egy, másfél órát lehettünk a gyerekekkel, nem épp úgy telt, ahogy először gondoltam. Vicces fiúnak nem volt kedve viccelődni. Nem arról volt szó, hogy nem éreztem volna jól magam, egyáltalán nem. Örültem, boldog voltam, hogy egy kicsi odafigyeléssel, egy kevés törődéssel segíteni tudtam pár gyermeknek egy emlékezetes délelőttöt szerezni. Azt gondolom, mindannyian akik ott voltunk úgy mentünk vissza a találkozó helyszínére, hogy legalább annyira boldogok voltunk, mint a srácok, akiket megautóztattunk. Csodás érzés másokna élményt adni. A beülnek, megyünk egy kört, kiszállnak megvolt, de közben megmosolyogtatták a szívemet. Tudom szentimentálisan hangzik, de ez az igazság. Ezért is bólintottam rá, amikor Sanyi kitalálta, hogy menjünk le ismét és fessünk ki pár szobát. Szóval az Uranium Brotherz jelen lesz, jó pár fíliással együtt. Reméljük ismét szerezhetünk pár kellemes órát a gyermekotthon lakóinak, és persze nekünk is ismét kedves élmény lesz. Tudjátok. Ez jót tesz a lelkünknek.

Lowtyo

Alkossak szép, nyálas, hosszú mondatokat a barátságról, összetartozásról, önzetlenségről? Az olyan bulváros lenne. Jól esik azt adni, amit másnak jól esik kapni. Ha pedig ezt jó társaságban tehetem, akkor élménynek sem utolsó. Ott leszek.

prokee

 Lapától kaptuk - ha valaki esetleg csatlakozna, szövekezzetek:

"tisztelt Filek,

ahogy értem a felhívás nem kizárólag egyesületi tagoknak szól. a helyi
gazdasszony-szakszervezettel folytatott, többször megszakított
tárgyalásaim végül sikerrel zárultak. részemről rendelkezésre állok egy
terepjárásra alkalmas ötszemélyes járművel és két munkás kézzel.
legkésőbb 16 órakor kell haza indulnom.

Aki velem jönne, az legyen szíves írjon egy mailt a lapa@lapanet.hu címre.


köszi és üdv,

lapa"