Kedden kedvem kerekedett, vagyis nem kedden, de nem bírtam tovább. Motorra kellett ülnöm és kiszellőztetni a fejemet. Dombokat, falvakat látni elsuhanni magam mellett. Hallgatni a kipufogóból szóló brummogás közé keveredő, elégedetten dörmögő – menjünk még – hangokat. Járni az utat, nem szelni, csak borzolni a levegőt, nem hasítani. A mellettünk elsuhanó levegőből kihallani a kérdést – merre mész? Megyek merre az út, visz. Nem kell előre megterveznem. Csak maga az út, és a motor adta élmény kell. Nézni akarom csak a mellettem elsuhanó tájat, s nem megzavarni a természetet. Csak pár órát kiszabadulni a robotból, kiszellőztetni testet, lelket, gondolatokat. Felszabadulni, az utat figyelni, az agyat mégis kikapcsolni kicsit. Pár órát csak. Mert kell, nagyon, nagyon. Egy barátom mondta, semmi nem kapcsolja ki úgy, mint a motoros dolgok. Karbantartás, barkácsolás és persze főleg maga a motorozás.
Egy másik mondás szerint csak a repülés szebb. Nem tudom, még nem repültem. Nem repültem úgy, hogy arcom simogatta, testem körülölelte a szél. Illatok suhantak orromba, képek villantak szemembe, régi gondolatfoszlányok álltak újra össze egésszé agyamban. Ezt csak motoron éltem át eddig, és ott csodálatos. Ehhez az élményhez nem kell azonban száguldani. Elég nyugodtan pöfögni, és még az országúti sebességhatárt sem kell elérni egy kellemes élményhez. Ezt az élményt talán azok értik meg, akik veterán motorokon indulnak neki a távnak. Mindig is szerettem a régi motorokat, és tisztelem, becsülöm a régi motorok úri lovasait is. Azzal a nyugodt méltósággal motoroznak, ahogy a fiatalok közül kevesen tudnak, de talán ők is megérnek egyszer az effajta motoros élményre. Egy kép maradt meg bennem erről. Remélem leírva is, át lehet érezni a hangulatát. A Polgárdiban rendezett börzén történt, még évekkel ezelőtt, hogy kellemes négyütemű egyhengeres hanggal, egy csodás régi motor érkezett. Mikor a magas egyenes tartású motoros levette a sisakját, akkor lepődtem meg igazán. A bácsinak hófehér haja volt. A táltos paripa amin érkezett, pedig nem volt más mint egy ritka Junak 350.
Akkor rögzült bennem a tudat, hogy a motorozás szeretetéből az igazi motorosok sosem gyógyulnak ki. Szeretnék ilyen egyenes tartású büszke öreg motoros lenni majd én is. Remélem egyre többen értjük, meg a motoros élményét. Ki megtapasztalva, ki barátok elbeszélését hallgatva. S ha többen értjük, érezzük át a dolgot, jobban is fogunk figyelni egymásra, idegenként az utakon is.
Széles utat, gumi fákat.
Csőváz!
Beszóltak