Sűrű hétvégénk volt. Két kemény év után végre vasárnap az új házunkban hajthattuk álomra fejünket. A két kemény évet, tessék szó szerint érteni. Alacsony költségvetésből készült a házunk, rengeteg mindent saját magunk csináltunk. Az összes szabadidőnk erre ment el, ennek tudható be az is, hogy nem sokat hallattam mostanában magamról a blogunkon. Nem vagyunk még teljesen készen, de már lakható, nekünk pedig ez elég. Ház kipipálva, feleség és gyerek is van, semmi más nem hiányzik a családi idillhez, csak egy kutya. És tudják, én lennék az a bogár-buzi emberke a csapatból, ezért komoly fejtörést nem okozott az eb fajtájának a kiválasztása sem. Némi bordeaux-i dog és bullmasztiffal történő kacérkodás után visszatértünk az eredeti ötlethez, német boxer lett a választott.
Lédíz end dzsentülmensz, bemutatom családunk legifjabb tagját Ghia-t.
Mert ha már német boxer, akkor legyen az egyik legszebb faros-levegős. A bogár elcsépelt lett volna, ötötvennek, vagy speedsternek pedig mégsem hívhatjuk.
Dzsia, csak így parasztosan. Tudom, hogy gia-nak kellene mondani, de egyszerűen nem tudom közel 15 év rossz beidegződését egy pillanat alatt elfeledni.
És, ha valaki esetleg nem tudná hová tenni a Karmann Ghia-t, íme egy rövidke ismertető a világ leglomhább sportkupéjáról.
Wilhelm Karmann hintók gyártásával foglalkozott de nagyon hamar elbódította Őt is a belsőégésű motorral hajtott járművek mesés világa. A II. világháború előtt több gyártónak is készített karosszériákat, azonban a szövetségesek a háború alatt a Karmann gyárat sem kímélték. 1945 ben szinte a nulláról kellett mindent újra kezdeniük. Karmann a Volkswagennel történő együttműködésben látta a jövőt, első közös munkájuk a bogár kabrió volt. Már az is csoda, hogy a Nordhoff-érában sikerült rávenni a vezetést egy kabrió gyártására, a bogár alvázra készülő sportkocsi tervével szinte fölösleges mutatványnak is tűnt zörgetnie Volfsburgban.
Az idősebb Karlmann 52-ben elhunyt, a vállalat irányítását fia vette át. Nem tudni hogyan sikerült rávennie a Volkswagen vezetőségét, de 1955-ben megkezdődött az olasz Ghia tervezőstúdió tervei alapján készülő kupé gyártása. Gondoljanak bele, 55-ben a Volkswagennek két modellje volt, a Bogár és a Transporter. Mindkettő olcsó, amolyan tömegmodell volt és a vezetőség is abban látta a jövőjüket, hogy egyszerű „népautókat” kell gyártaniuk. Nem volt még meg a Typ3-as sorozat sem, amely szintén bogár alapokra álmodott ferdehátú, lépcsőshátú és kombi karosszériákat takart, valamint volt már egy bogár-klón sportautó is, melyet Porsche-ék faragtak. Ilyen háttér mellett (ismétlem magam) kész csoda, hogy rábólintottak a Karmann Ghia terveire.
Végül is sikeres lett az autó. Aki látott már élőben Ghia-t, annak talán nem kell bizonygatnom, hogy ennek a sikernek köze sincs a bogár alapokhoz. A 30 lóerő hallatán már akkoriban sem lett nedves, egy autórajongó fecskéje sem, a forma azonban mindenért kárpótolta őket, olyannyira, hogy csakhamar a tengeren túlon is elkezdtek érdeklődni a kis német faros után. Egy saját sportautóról ábrándozó kisöreg álma valóra vált és sikeres lett.
Hamarosan megjelent egy nyitott tetejű változat is és 1975-ig közel fél millió darab készült a németországi és a brazil üzemekben.
Karmann Ghia-ból készült még egy karosszéria változat, amit Typ34 kódnévvel illettek (a „klasszikus” 1955 óta gyártásban lévő jele Typ14) utalván a Typ3 alapokra. Szokták ezt „pengének”, vagy „nagy ghia-nak” is nevezni, tény, hogy közel sem volt olyan sikeres, mint a vele párhuzamosan futó 14-es sorozat. Nagyjából 42.000 darab készült belőle, ritka kincsnek számít manapság.
A Volkswagennel való jó együttműködés megalapozta a német karosszériagyártó jövőjét. A Volkswagen csoport továbbra is megrendelő maradt és rajtuk kívül még olyan nagy gyártók is dolgoztak Karmannékkal, mint a Mercedes a Jaguar vagy a BMW. Sőt, a legendás német-francia ellentétet félretéve a Renault is adott megrendelést néhány modelljük „kabriósitására”.
Beszóltak