Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Háromliteres Suzuki

2009.11.30. 13:00 | prokee | 50 komment

Címkék: metro chevrolet lol technika fogyasztás érdekesség suzuki geo swift takarékos

Na nem úgy, hogy 3000ccm. Fogyasztásilag.

Szerencsétlenül járt Swiftem helyreállítása közben kezdtem el nézelődni a neten. Mivel az elejét gyakorlatilag lerombolta a Corsa, teljesen mindegy volt, mit építünk az elejére. Kíváncsi voltam, mi jön ki relatíve olcsón, és közben néz ki a lehetőségekhez képest jól. Eközben, bár sosem fogom bevallani, odáig süllyedtem, hogy különböző Swiftek képeit mentettem le a gépre, szortírozva, kategorizálva, későbbi csámcsogás céljából. Nem Lamborghinit, nem R8-at, nem Lancia Stratost, hanem Swiftet. Mélypont, na.

Találtam viszont egy szimpatikus őrültet, és az ő autóját, melyet most bemutatnék nektek.

Köztudott, hogy az ezres Swift nem egy nagyétvágyú autó. Páran talán emlékeznek még a kilencvenes években a gyár által szervezett és támogatott Suzuki fogyasztási versenyre is, amelyet emlékeim szerint 2.7 literrel nyert meg valaki. A gyár számára kiváló marketingeszköznek bizonyult az eredmény, és az sem rengette meg a mítoszt, hogy az akkori sajtóbeszámolók szerint az élmezőny autói inkorrekt eszközökkel is éltek - vontatták az autókat, rátankoltak, stb...

Mindenesetre a közhitbe beette magát az infó, és azóta a baráti beszélgetések, a fórumtopikok gyakori szereplői lettek az egymás alá licitáló "ezresswiftesek".

Amikor Doug Heffron a "kisfogyasztású autó" kifejezést használja, nem viccel. Egy 1989-es Geo Metrot (aka: Suzuki Swift) vásárolt újként, de elégedetlen volt az 58-56 MPG (3,9-4 liter/100km) körüli fogyasztással.


Valahogy így festett Doug Metroja eredetiben

A Geo Metro gyári fogyasztási értéke egyébként városi/országúti/vegyes üzemben 43/51/46 MPG (5,2/4,4/4,9 l/100km). Ehhez képest a Doug által mért fogyasztás az eredeti állapotban sem volt sok.

Az MPG többek között Észak-Amerikában használatos mértékegység a fogyasztás mérésére. A "miles per gallon" rövidítése, a szám tehát azt jelenti, egy gallon (3,785 liter) üzemanyaggal hány mérföldet tud megtenni az autó.

Doug tehát papírt és tollat ragadott. Aztán messzire hajította ezeket, és inkább felfűtötte a garázst, beizzította a gépeket, és nekilátott. Flexelt reggel nyolctól este tízig, tíz héten keresztül.

1993 októberében, tíz héttel a munka kezdete után a zavarodott szomszédok tekintetének kereszttüzében előkerült a garázsból a 75 MPG-s autó. Volt mit nézni rajta.

A legmarkánsabb változtatás természetesen a Half Top Chop, a jobb oldali tető teljes eltávolítása. A bal oldalon megmaradt mindkét ülés, tehát amolyan tandem-autóként működik a gép. Emellett Doug beburkolta a kerekeket, a jobb oldalon pedig egy kétrészes csomagtartó alakított ki, a súlycsökkentés érdekében alumíniumlemezből készült fedelekkel.

A látszattal ellentétben Doug, akinek hobbija egyébként a repülőgép-építés, és érvényes pilótajogosítványa is van, nem minden előkészület nélkül vágott neki a munkának. Egy nála tapasztaltabb szakembert kérdezett meg, hol kezdje az alacsony fogyasztású autó építését. Az öreg szaki így válaszolt: "A könyvtárban".

A repülőépítésben szerzett tapasztalatokból jött az autó jobb oldalán látható stabilizátor-szárny is, amely utólag került fel. Segítségével az erősen balra tolódott súlypont ellenére is meglepően stabil és irányítható lett a Geo.

A hajtásláncban egyetlen komolyabb változtatás történt, az ötödik fokozat fogaskerék-párját cserélte le Doug egy hosszabb áttételre. A helyi autósbolt 2500 dollárt kért volna a két alkatrészért, így inkább a garázsban álló esztergapadon készült el, és azóta is vígan dolgozik.

Doug két évig járt dolgozni az autóval, napi nagyjából 50 mérföldet oda-vissza, ezalatt 75 MPG fogyasztást produkált (3 liter/100km), jórészt országúton. Ezután az autó egy sufniba került. 2006-ban vette elő újra, és azóta is használja.

Egy kis Geo-történelem

A Geo Metro 1989-ben tűnt fel a Chevrolet-Geo szalonokban, a Chevy Sprint utódjaként, amely az egy generációval régebbi Swift "amerikásított" verziója volt.

Készült belőle három-, négy- és ötajtós, valamint kétajtós kabrió is. 1997-ig futott Geo márkanév alatt. 1995-ben jelentősen átalakították a modellt, amely 1998-tól Chevrolet Metro néven futott.

Eredetileg a Metro modelleket is Japánban gyártották, ám a nagy sikert látva 1990-ben egy új gyár, a CAMI Automotive kezdte meg működését Ontario állam Ingersoll városában, 50-50% GM és Suzuki tulajdonban. Itt kezdték meg a három- és ötajtós modellek gyártását, a csak Kanadában forgalmazott négyajtós Sedanok továbbra is Japánból jöttek, egészen a 98-as ráncfelvarrásig. A kanadai gyár belső piacra Pontiac Firefly néven forgalmazta a gyártmányait.

A forgalmazás 2000 végén leállt, bár 2001-ben még flottaként eladtak néhány Metrot. Az utódmodell a Chevy Aveo és a Kalos lett.

(http://www.1989geometro.com)




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr281562626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2009.11.30. 13:46:22

Á biztos lejtő vezetett a munkahelyre, csak azért fogyasztott keveset :D.

Fomics 2009.11.30. 14:05:15

Pici pontosítás.Az ámerikai gallon 3,785 liter
Ford motor lehetet.Fast Only Running Downhill.

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.11.30. 14:18:26

Faszinál nem kis baj lehet az agyában.... ;)

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.11.30. 14:23:27

Fomics:
Ez jogos, bár a fogyasztási adatokat elvileg miles per US gallon-ból számoltam.

Falurossza 2009.11.30. 14:24:54

BeeTm! Ezt jól írtad! Egyetértek veled!:)

Vágási Matyi 2009.11.30. 14:48:48

Nem stimmelnek az adatok!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2009.11.30. 14:55:08

Prokee, jól értem, hogy a fickónak is a sorhármas, 1 lityis motor van az autójában? Amúgy jópofa elmebaj, amit összerakott, csak totálisan feláldozta a használhatóságot a fogyasztásért. Ha a leburkolt rész csomagtartóként működne, még kajálnám is. De így... Akkor már előrébb lenne egy Smart for Two-val.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.11.30. 15:00:18

@Sam. Joe: "a jobb oldalon pedig egy kétrészes csomagtartó alakított ki" -> először olvas, aztán kommentel.

tomnemtom 2009.11.30. 15:09:51

humbug az egész, az első képen egy sárga, a többin meg egy piros autó van.

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.11.30. 15:23:47

Drága barátaim, köszönöm a korrekciót, kijavítottam végig.

Kifordított kacagány 2009.11.30. 15:36:04

ügyes és őrült. egy kis józan ésszel a sok beleölt pénzt és energiát inkább tankolásra költötte volna:)

nico_baby 2009.11.30. 15:49:38

van baja az ürgének :)))

hááát én nem tom, mások hogy csinnnyálják, de az én ezres swiftem a sportkipufogó feltétele (nem ér röhögni) előtt 5-öt lenyelt, azóta 6-7 körül, ami viszont már soknak számít.

007 turbozva nem keverve... 2009.11.30. 15:55:17

Dauhatsu cuore 3.9 benzint fogyaszt, németek kijöttek 3.5L is....3 henger,1000cc,változó szelepvezérlés és belül meglepően tágas.

tomnemtom 2009.11.30. 15:56:44

@nico_baby: mér, hova raktátok, a homlokzatra légellenállásnak ? :)
vagy a gyári diffuzoros volt, ez meg nem ?

nem lehet, hogy csak nyomod neki azóta, hogy hallatszon a hangja ?

szatyi 2009.11.30. 16:01:46

@nico_baby: Nyehehe! A figyelj hogy szól emeli a fogyasztást. A sportkipufogótól ezért jobban fogynak a gumik meg a fékbetétek, és többet járunk karosszériáshoz is.

Bocs, nem bírtam kihagyni :)
A posztautó meg nem lett nagyon szép, de attól még ha személyesen találkoznék az építővel, leborulnék előtte. Annyira hülye, hogy mutogathatom az asszonynak ezzel bizonyítva, hogy én közel normális vagyok :)

eisi73 2009.11.30. 16:10:18

Nem rossz, bár inkább a hátsó üléssort szüntetném meg, mint az jobboldalt. De kétségtelenül így az érdekesebb.

tomnemtom!
Az első sárga, az egy hasonló, nem az eredeti. A többi képen meg kék, nem piros. Ja, és van egy fémtiszta is, hogy a gyengébbek is kilogikázhassák, fényezve is volt utólag. :)

tomnemtom 2009.11.30. 16:26:59

@mail@mail.de: valóban, a hátsó üléssor megszüntetése nagyságrenddel csökkentette volna a légellenállási tényezőt.
jogos felvetés.
emiatt nincs az igazán gyors autókban hátsó üléssor.

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2009.11.30. 16:35:46

Van egy mások arc, aki egy civic-et nyomorított meg a fogyasztás oltárán...
www.aerocivic.com/
gazmegfek.blog.hu/2009/02/04/zoldleveles_autok_muhaha

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2009.11.30. 16:36:34

A aerocivic.com on alul össze van gyüjtve pár hasonló őrült, érdemes szétnézni.

pickapu 2009.11.30. 17:19:17

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem eszembe jutott a régi Multicar.

zalkapone 2009.11.30. 18:02:07

@pickapu:

Annak a kitalálója is beteg volt, az biztos! :-)

Kifordított kacagány 2009.11.30. 18:22:51

@zalkapone: mi lenne a világgal, ha csak értelmes emberek futkosnának benne?:)

más: lesz valami mikulásakció?

yeti 2009.11.30. 18:46:41

Hogy egy kicsit túllicitáljam az elmebajt a jobb oldali üléseket én meghagytam volna a felhajtható fedél alatt hogy ne csökkenjen a szállítható személyek száma.Így nyerné el értelmét az anyósülés kifejezés is.Egy jégesőben 120-as tempónál milyen vicces is lenne kinézni a fűtött kabinból hogy hogy is érzi magát szélvédő és tető nélkül a drága mama:D

pickapu 2009.11.30. 19:07:23

@yeti: Te sem jársz a szomszédba marhaságért :D

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2009.11.30. 19:52:23

@lacalaca: Uh, ezt csúnyán benéztem, pedig ott van tényleg fehéren feketén. De ezek után sem látom, hogy hol a "bejárat" a csomagtartókba.

Szsrobert 2009.11.30. 20:03:38

Yeti, brutál az ötleted.
Az a baj ezzel az ótóval, hogy ennyi erővel vehetett volna egy Honda Innovát, ami 2l alatt eszik. Vagy egyszerűen átnéni a csapágyakat(könnyen gördüljenek), tárcsaféket(üzemen kívül picit se súroljon), felszerel keskenyebb gumikat(4 pótkerék-mankókerék), felnyomja 3 atmoszférára, és mezítláb tapossa a gázpedálon lévő gombostű hegyét. Lejtőn, megállás előtt gurulás. 50-70-es utazósebességgel a szériával is kijöhetne a 3 liter. Esetleg lehetne elektromos motort is beépíteni.
Az index elektromos autó fórumán 130 felett lépő elektromos Swift is szerepelt.

Szsrobert 2009.11.30. 20:07:05

Vagy levághatta volna az egész autó tetejét, és beburkolja síkban, csak a vezetőülésnél lenne lik. :-)

Tommi 2009.11.30. 20:07:32

@Sam. Joe: Szerintem az utastérből lehet hozzáférni.

Bencesz 2009.11.30. 20:14:55

Jobban járt volna egy Citroen ax-el, idő és pénzspórolás. Igaz ez dízel: totalcar.hu/tesztek/maz2daxd/

Akarki lehetek 2009.11.30. 20:23:39

@prokee: Ezt az autót ismerem, tíz héten át flexelte a tulaj este 10-kor :)

Szsrobert 2009.11.30. 20:29:36

@Bencesz: Levágja a Citroen AX tetejét. :-)
Vagy beleépíti egy áramvonalas testbe. Kérdés, hogy mit akar. Kényelmetlen, semmi hasznosra nem használható rekordert. vagy kissé magasabb fogyasztású, de teherbíró, és csomagszállításra alkalmas autót.

Nem lenne hülyeség alapvetően alacsony, áramvonalas autót építeni, amelynek a felső részét lehetne bővíteni szabványos cseredarabokkal a szállítani kívánt tárgy méretének megfelelően. Tehát fél méteres az autó. Ha állva akarok hűtőt szállítani, akkor rádobom a magasabb tetőt, és csak akkor romlik a légellenállás.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2009.11.30. 20:52:44

Fenntartom a véleményem: a karbantartott "vas", a sebességhatárok betartása és a módszeres odafigyelés legalább annyira fontos (vagy még fontosabb) mint az ilyen hókuszpókuszok...:)
14 éves, 2000-es, benzines, automata gépsárkány...másfél tonna rozsdás vas...de motorikusan, fék- és futóművileg maxi módon karbantartva.

Elmúlt másfél év (41.000km) átlaga: 8.92 l/100km.

Mindez úgy, hogy mindennap reggel agglomerációból be Budapestre, (át a Dunán Budára), majd este haza...időnként megspékelve egy-egy vidéki úttal.
És a lényeg: ha ki lehet szabadulni a fővárosi dugóból, akkor ésszel, de a forgalmat nem feltartva!!! még egy ekkora vassal is lehet érdekes fogyasztási adatokat produkálni!
A három dobogós futam:
373km: 5.86
394km: 6.24
607km: 7.06

A negatív fogyasztási érték 10.59 (415km-es etap) volt, tavaly nyáron, egész nap Pesten cammogva, szinte végig légkondi...:(
Persze ha azt nézem, hogy a gyárilag megadott városi fogyi 10.8 (klíma nélkül, gondolom!!), akkor még ez is szép...:)

Röviden: tudatos(abb) vezetéssel igen sokat lehet spórolni...és nem kell hozzá elcsúfítani az autót...:)

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2009.11.30. 20:59:51

Ja...majd' elfelejtettem: éjjel-nappal világítok...:)

Zsomatograf 2009.11.30. 21:17:40

@tomnemtom:
Ez annyira csak nem lehet hülyeség, meg is csinálták:
ecomodder.com/forum/showthread.php/crazy-aeromodded-metro-chopped-teardropped-90.html

Pedig az is csak egy Stift. Akarommondani Metro.

biker_kolee 2009.11.30. 21:50:21

Fater fogyasztási versenyen az 1.3-as(!!!!!), Sedan(!!!!!) Swiftből hozott ki 2,03 l/100Km-es adatot. :) Na jó, nem rendes tempóval, de az nem volt megszabva. Meg is nyerte. :D

(Aztán még egyszer megrendezték, ott második lett, egy ezres Swift vert rá.)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2009.11.30. 21:50:56

@Tommi: Azt írja Prokee, hogy: "Emellett Doug beburkolta a kerekeket, a jobb oldalon pedig egy kétrészes csomagtartó alakított ki, a súlycsökkentés érdekében alumíniumlemezből készült fedelekkel." Elől mintha látnék is valami folytonossági hiányosságot, de a szárny alatt sima a lemez. Szóval fenntartom amit mondtam, hogy a fogyasztásnak áldozatul esett a praktikum.

tomnemtom 2009.11.30. 21:51:27

@pickapu: a Multicar-t erre tervezték, csak a SZASZ és a ONT tiltakozására megszüntették a jobboldali üléseket.

biker_kolee 2009.11.30. 21:51:51

@biker_kolee: És semmi rátankolás, meg ilyesmi nincs a dologban, le volt plombálva minden.

Balt 2009.11.30. 22:42:34

Én nem értem: azt nem olvastátok, hogy pilóta az ürge?! Nem lennék meglepve, ha a kormánykerék helyett egy Saitek joy lenne előtte, a pedálok meg a csűrőlapokat bizgetnék. :)

A családi 1.0-ás Stiftünk télen, itt a nagyfaluban (Demszkygrádban) nem éri be 8 liternél kevesebbel, tehát én minden fenti adatot kapásból szorzok kettővel. :))

Kifordított kacagány 2009.12.01. 09:36:54

@Balt: na ja, az a 2.03 elég viccesen hangzik, de a 3 litert elhiszem, én már csak ilyen hiszékeny vagyok.
amúgy meg beteg dolognak érzem azon versenyezni, ki fogyaszt kevesebbet.

Damavend 2009.12.01. 10:04:15

Igazi Swiftes barmok odaát is élnek, jó a tudat,hogy nem vagyunk egyedül

nico_baby 2009.12.01. 10:59:43

@tomnemtom: hihi, neeeem, rendesen a régi helyén van :) nem láttad? áááá, nem nyomom neki jobban, szelíd vagyok, mint a ma született bárány :P

@szatyi: igen :D jobban fogy a gumi is :P tudom, hogy ez a kipufogó növeli a fogyasztást...ne de ennyire?
annyira nem tolom neki, csak ha könyörög :)

esef 2009.12.01. 15:04:51

Akkor én nagyon sikertelen vagyok, ugye?
1.3-as Swifttel csak 4,71 l/100 km sikerült... Igaz, normálisan haladva, senkit nem feltartva, országúton.

zalkapone 2009.12.01. 17:51:13

@Kifordított kacagány:

Nem lesz semmi, az érdeklődés hiányára való tekintettel. A sertés/madár/dinoszaurusz influenzát meg már ne is említsem...

pickapu 2009.12.01. 18:02:10

@zalkapone: Tervben volt valami összeröfögés?

zalkapone 2009.12.01. 19:42:50

@pickapu:

Felvetettem ötlet szintjén, hogy mehettünk volna a gyermekotthonba Mikulásozni. Csak nem akart senki. Vagy legalábbis csak kevesen.

@Kifordított kacagány:

Ja. Most úgysem tudtunk volna menni, karantén van. Szegény Anyukám is elkapott valami influenzát, otthon fekszik.

Kifordított kacagány 2009.12.02. 19:51:47

@zalkapone: ugyan, pár új variánst biztos tudtunk volna mi is vinni a mikulásputtonyban:)
süti beállítások módosítása