Gyermeknap.

Elméletileg a vidámság, a kacagás és a játék ünnepe.

Ilyenkor még gyakran a lusta családok is felkerekednek, és elmennek kirándulni egyet. Kimennek a közeli parkba, erdőbe, tópartra, piknikeznek, szaladgálnak, napoznak.

Mi is ilyesmit terveztünk, de nem szűk családi körben. Hiszen van egy nagy csapat gyermek, akiket lassan három évvel ezelőtt mélyen a szívünkbe zártunk, és akik önerőből sajnos nem tudnának elmenni kirándulni, még ezen a napon sem.

Sanyink szerzett elérhetőséget egy olyan emberhez, Arnold Richárdhoz, akinek mind jó szándéka, szíve, segítőkészsége, mind eszköze is volt egy ilyen álom megvalósításához. Mert hát van busza. Nem tudjuk neki elégszer megköszönni, hogy felajánlotta csodálatos Ikarusait a kiránduláshoz!

Szerencsére másokat is magával ragadott az esemény lendülete, így kaptunk felajánlást üzemanyagra, kedvezményes fagylaltra, ennivalóra. Már csak valami jó helyszín kellett a piknikre. Ebben segítségünkre volt a nádasdladányi Nádasdy-kastély, ahol tárt karokkal fogadtak bennünket. Már alig vártuk a vasárnap reggelt, az indulás tervezett időpontját!

Az indulásra megbeszélt időpontban be is gurultak a buszok, egy csodálatos Ikarus 55-ös, és egy egyedülálló Mávaut kabrió. Nos, nem tudom, hogy a többiek hogy voltak vele, de nekem az út porából kellett felvennem az államat. Ezek a régi buszok annyira szép, újszerű állapotban vannak, hogy nem egy, ma működő közlekedési társaság összetenné a két kezét, ha ilyen állapotú járműveket tudna szolgálatba állítani. A gyerkőcök is vidám zsibongásba kezdtek, hogy „tényleg ezzel megyünk?”, majd szálltak is volna fel azonnal. Előtte rövid megbeszélés, miszerint a Mávaut-on menet közben nem állunk fel, és nem hajolunk ki. És igen, a társaság egyik fele ide száll, a másik a másikba, hazafelé igazságosan cserélünk.

Indulás után volt egy kis döbbent csönd, aztán az első járókelők, és előző autók meghozták a társaság integetős jókedvét - és az emberek többsége egyből mosolyogva visszaintegetett. A nyugodt tempó ellenére nem a dodzsemszerű előzgetés volt a jellemző, inkább a mobiltelefonokat kattintgatta mindenki. Nem gondoltam volna, hogy a világbékéhez elég két veterán autóbusz.

Velencétől, Székesfehérváron át Nádasdladányig folyamatos volt a jókedvünk. A tető nélküli különítmény élvezte a szabadban lobogást, a Faros-brigád pedig a kifinomult gépezet suhanását. Egyébként leírhatatlan élmény két ilyen járművön utazni. A kísérők közt volt persze olyan, aki még menetrend szerinti járaton utazott például az 55-sel, de nekik meg pont a feltoluló emlékek miatt volt nagy élmény. Már az odaúton is azt beszélgettük, hogy ki sem kéne szállni, csak menni, menni. Pedig valószínűleg nem jutottunk volna messzire azzal a tempóval, amivel még egészséges közlekedni a nyitott Mávaut-tal. 50-es tempónál már elég szép vihar keveredik a fejünk körül - de kezdem érteni a fanatikus kabriósokat. Út közben egy rövid ideig csatlakozott hozzánk egy Wyllis Jeep is, ami megint csak fokozta a hangulatot.
 

Megérkezésünk után megtekintettük a kastélyt, ami szerencsére sok hasonló társától eltérően egy teljes körű felújításon esik át éppen. A külseje visszanyerte már méltó kinézetét, a belső munkálatok még folynak. Hallottunk sok érdekességet az egykori lakókról, a Nádasdy családról is. Haladó szellemű, a technikai vívmányok iránt érdeklődő emberek hírében álltak, akiknek biztosan szintén tetszett volna kéttagú konvojunk. A delelőre hágó nap már a parkban talált minket, ahogyan próbáltunk nekiülni az ebédet jelentő szendvicseinknek.

Igyekeztünk elég táplálékot magunkkal hozni, számítottunk a gyermekek jó étvágyára. Készültek is a szendvicsek ezerrel, a termelés alig bírt lépést tartani a kereslettel. A fiúk amúgy is megállás nélkül fociztak a tűző napon, órákon keresztül, kellett a bevitt energia. A lányok inkább napoztak, rajzoltak, beszélgettek. Volt egy fajta családi idill jellege a dolognak. Hazafelé aztán megtörtént az utas-csere, és elindultunk vissza, az eddigre hozzánk csatlakozó Kabriós Gergővel és Kabriós Judittal. Újabb lelkes integetés és kurjongatás lavina kíséretében átvágtunk Székesfehérváron, majd megálltunk az utolsó meglepetésre, a gárdonyi Kati fagyizónál. Ezúton köszönjük Kati néninek a kedvezményes áron biztosított fagylaltot!

Aztán a hazaérkezés és búcsúzás kicsit szomorú percei következtek, sok puszival, öleléssel.

Nehéz pillanatok voltak ezek.

Bízom benne, hogy továbbra is képesek leszünk rá, hogy időről időre felbukkanjunk Velencén, és némi mosolyt varázsolj ezekre a szimpatikus kis arcokra! 

Külön köszönjük még egyszer Arnold Richardnak, hogy buszaival eljött, és lehetővé tette kirándulásunkat!

Köszönjük a Spirit Cargo Kft-nek, Nyári Zsuzsannának és Zoltánnak a felajánlott üzemanyagot!

Természetesen köszönjük mindenki másnak is, aki csatlakozott hozzánk, és segített a program sikeres létrejöttében!

Tolmácsolnánk a gyermekotthon köszönetét is, mely természetesen nem csak nekünk szól!