Index hír:
Szörnyethalt egy személygépkocsit vezető nő, amikor a szélvédőn keresztül a fejébe fúródott a vele szemben haladó teherautó platójáról elszabadult fémcső szerda reggel Győr-Ménfőcsanakon.
Az Élőben a városból blog három nappal ezelőtt postolta Saless képét és történetét, ahol egy rögzítetlen rakomány zuhant a zebrára egy platós Ducatoról. A számonkérésre a sofőr és barátai ezzel feleltek: Megesik az ilyesmi.
Veszem észre, bazmeg !
Dicső közlekedésrendészetünk kampányjelleggel működik, egyszerre csak egy dolgot tudnak ellenőrizni. Több ismerőstől tudom, hogy most éppen az elsősegély-doboz szavatossági ideje van terítéken.
Javaslom, hogy váltsanak profilt, és ha már eddig nem tették meg, szakadjanak rá villámgyorsan a rakományrögzítésre !
Én kétszer kerültem kellemetlen helyzetbe nem megfelelően rögzített rakomány miatt.Ez az a közlekedési szabálysértés, amit az ittas vezetéssel egy súlyban kezelnék. Finoman szólva is élet- és balesetveszélyes üzem a platós teherautó, és sokszor olyan arcok vezetik ezeket, akikről azt is alig hiszem, hogy felfogták a KRESZ-vizsga kérdéseit. Kemény ellenőrzés nélkül soha az életben nem fognak foglalkozni azzal, hogy elkerüljék a hasonló helyzeteket.
Sok évvel ezelőtt a 6-os út bevezető szakaszán egy Wartburg mögé kötött platós utánfutóról kezdtek felszállni büdos nagy kartonlapok. Ezek nem tűntek veszélyesnek, csak kellemetlennek, mert egy 4x3 méteres karton enyhén beletakar a látómezőbe. Amikor viszont a papír már fogyóban volt, meindultak az addig alattuk rejtőző PVC-csövek is. 90-es tempónál ezek már elég rendesen rombolnak, úgyhogy (más megoldás híján) villámgyorsan félreálltam, és csak erős 15 perc után mertem továbbmenni.
A másik kevésbé veszélyes, de igen kellemetlen volt. Szigetszentmiklós belterületén utolértem a Fehérjefeldolgozó teherautóját. Akinek nem esik le a tantusz, ez egy döghordó teherautó. Felépítménye elvileg zárt, de ettől még baromi büdös, és bizony, valahol ereszt. Én konkrétan nagyon büdös, fekete, ragadós, enyhén maró taknyot kaptam az autóra, amit egy órával később a gépi mosó ill. gőzborotva sem szedett le, hosszas féktisztítós áztatás után sikerült letakarítani úgy-ahogy.
Persze, mondhatni, demagóg vagyok, szegény nőnek már úgyis mindegy. Ez viszont cseppet sem eső után köpönyeg, hiszen te is, én is, anyám is, gyereked is találkozunk ezután is ilyen, potenciális gyilkos teherautóval.
Beszóltak