(Maximálisan fiktív gondolatfutam. Aki komoly dolgokról olvasna az autóval kapcsolatban, az látogassa meg Omm-ot a Belsőségen, aki pedig a látványt inná magába, nézegesse a fotóalbumot!)

Szép, havas délután volt. Vlagyimir Nyikiforovics Szemjonov borúsam bandukolt a Vörös tér kockakövein. Gondolatai akörül forogtak, vajon miért rendelte ismét magához az öreg. Oleg Tyimofejevics Malhasin, az Össz-Szovjet Gépipari Tervezőintézet feje, híres volt arról, hogy végrehajthatatlan feladatokat oszt ki az intézeti osztályvezetőknek, majd igen barátságos hangnemben számon kéri azok teljesítését. A barátságos hangnem persze megtévesztő volt, az uram-bátyám hangnemet nem volt ajánlatos viszonozni, inkább illett csendben, szinte kézzelfogható önkritikával helyeselni, így talán elkerülhető, hogy mintegy kitüntetésként az illető a hátralévő éveit egy frissen felállított, kihelyezett alosztályon töltse Novoszibirszkben.

Vlagyimir Nyikiforovics nem szerette a hideget. Még ezt a gyenge, késő őszi Moszkvai telet sem. A szállingózó hó és a gyenge, de igen hideg, metsző szél belopódzott a medveszőr usánkája és bundája alá is, kezeit pedig a kesztyűkkel együtt süllyesztette a bunda zsebeibe.

- Vajon mi lesz az öreg következő eszement ötlete ? Tervezzünk vodkameghajtású tolólapos teherautót, vagy zsebtelepről üzemeltethető kismotort a tömegeknek ? A legutóbbi ötletét is biztosan a méregdrága skót whiskey-k ihlették. Miért nem iszik vodkát, mint minden rendes orosz, akkor nem találta volna ki, hogy nyolc hónap alatt igazítsunk az orosz tajgához egy mediterrán országban készült, hátsókerekes autót...

Ahogy közelített a Kremlhez, a léptei lelassultak, hátha még két perce marad a hétköznapi létből. Azonban a Kreml oldalsó bejáratánál posztoló vöröskatona észrevette, felismerte, és türelmetlenül intett is neki. Úgy tűnik, várják, és meglehetősen türelmetlenek.

- Vologya, arany barátom, nem láttalak hetek óta ! - dörögte Oleg Tyimofejevics. - Mi van veled, hogy van a gyönyörrű feleséged, hogy bírják a gyerekek az iskolát ? Grisa - intett a Vlagyimir Nyikiforovicsot bekísérő kék parolis katonának, - hozzál valamit nekünk, ne várjuk üres kézzel a mi Vovánkat !

Vova csendben leült, és próbált nem tudomást venni csendben felbugyogó gyomorsaváról. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy válaszol a kérdésre. Lizaveta Dragunova nyolc éve lelépett egy doni matrózzal, és csak a vállalati párttitkár hozott hírt róla, amikor összefutottak Szocsiban. A gyerekekkel  kapcsolatban is nehéz szóba hozni az iskolát. Szerjózsa már a testnevelési főiskolán is túl van, atlétikaedzőként dolgozik Svájcban, mióta nem jött haza a legutóbbi Világifjúsági Találkozóról. Mása és Natasa, az ikrek pedig éppen ennek köszönhetően nem felvételizhettek a Lomonoszovra, így több éve Magnyitogorszkban élnek a bányavállalat munkásszállóján.

- Köszönöm érdeklődését, Malhasin elvtárs, jól vannak, minden kitűnően alakul.

- Ezt akartam hallani, Vologya, tudod, hogy szívemen viselem a barátaim sorsát. Te pedig a barátom vagy, hiszen tudod. Az ajtóm mindig nyitva áll az ilyen jó embereim előtt.

- Tudom, nagyon köszönöm, Malhasin elvtárs. Erről jut eszembe...

- Később, Vologya, később. Most sokkal fontosabb dolgunk van. Ezt kóstold meg - töltött a közben megérkezett vodkából - nazdarovje, Vologya, nazdarovje !

Egy hajtásra tűnt el az ital, és követte őt a tálcára kikészített kovászos uborka is. Az Oleg Tyimofejevics harapásáttól szétfröccsenő ecetes lé a vodkáspohárban landolt. Jellemző, az öreg a vendégeit soha nem kínálja a whiskeyből, csak ilyen kommersz vodkával...

- Vologya, terveznetek kell egy rendes autót. Egy jó, nagy, erős, rendes autót az elvtársaknak.

Vlagyimir Nyikiforovics nem lepődött meg. Mióta hírét vette, hogy Sztyepascsin elvtárs, a Moszkvai párttitkár sokadszorra is maga ült a kormánykerék mögé egy átdorbézolt éjszaka után, és a Kalinyingrádi dácsából hazafelé a tizenötödik Csajkát is összetörte, lélekben készült rá, hogy előbb-utóbb az autó lesz a hibás a rendszeres balesetekért. Meghúzta a poharát, a torkát égető vodka segít csendben maradni.

- Nagy autó kell, nagy motorral ! - az öreg felkelt, és az ablakhoz ment. Vendégének háttal, egyik kezében a fél uborkával, másikban az üres vodkáspohárral hadonászva ecsetelte a részleteket. - Tizenkéthengeres motort akarok, Vologya, tizenkét hengert, hasítson az a kocsi, mint a tizenkétlovas trojka az orosz sztyeppéken !

- Szabadjon megjegyeznem, Malhasin elvtárs, hogy a főtitkás elvtárs autójában csak tíz henger van összesen, a trojkát pedig csak három...

- Milyen igazad van, Vologya ! Ezért tartalak, ezért szeretem azt a kemény grúz koponyádat, mert úgy tudsz vele gondolkodni, mint senki más ! Legyen nyolc henger, nyolc hengerrel is lehet közlekedni, nem igaz ? Ezeknek a kutyáknak semmi sem elég, nagyobb autót akarnak még a főtitkár elvtársnál is. Szerénység, Vologya, szerénység. Ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység.

A kemény grúz koponya egészen véletlenül sem merte megemlíteni, hogy a tizenkét henger az imént még az öreg ötlete volt. Azt pedig főleg nem akarta kijavítani, hogy valójában ő örmény-kazah félvér, és soha nem szívelte a grúzokat. Ez most nem fontos. Gyorsan túl kell esni a beszélgetésen. Sok idő sok vodkát jelent, sok vodka pedig sok furcsa ötletet, amit aztán neki kell megvalósítani.

- Nagyon fontos, hogy biztonságos autó legyen. És nagy. Nagyon nagy. Azt pedig, Vova, felejtsétek el, hogy az imperialistáktól lopjatok. Hát nincs egy rendes komszomolista nálatok, aki meg tudna rajzolni egy ilyen autót ? Nem fecsekfarok, meg díszek, meg csillogás, Vologya ! A szovjet vezetők nem szeretik a fényűzést. Egyébként is legyen modern, egyszerű, de monumentális. A Lomonoszov-egyetemet akarom látni, nem a Vaszilij Blazsennij-székesegyházat, érted ? - és rágyújtott egy szivarra.

Az osztályvezető, aki igen erős függő dohányos volt, a vágytól rezgő orrcimpákkal szívta be a füstöt. Irigykedve nézte az eredeti havannát a főnök szája szélén fityegve. Tisztán kivehető volt a cirill betűs "Szgyelano v Tatarszkoj ASZSZR" felirat.

- Remélem, nem kell külöm emlegetnem, mennyire fontos, hogy az elvtársak kényelmére komoly hangsúlyt fektessetek. A munkáshatalomért folytatott harc a legtöbbjüket igen megviselte. A reumás lábaknak kell a hely, a vesék sem a régiek, nem utazhatnak hasra szorított térdekkel. Férjenek el kinyújtott lábbal. Arról nem is beszélve, mennyire kell a hely, amikor a komszomolista lányokat viszik az építőtáborba az elvtársak - hangzott az átláthatatlan, enyhén kátrányszagú felhőből, amelyet éppen ekkor hagyott el egy kisebb hamukupac. Valószínűleg kacsintott is az öreg egy hamiskásat, de ezt inkább csak Vlagyimir Nyikiforovics élettapasztalata sugallta.

- A szentségit ! Juteszembe, Vologya ! Hamutartó legyen ! Úgy értem, mindenhol. Nem várhatod el az elvtársaktól, hogy egymásét használják. Legyen külön-külön nekik, és legyen a sofőrnek meg a kocsiparancsnoknak is. Sőt, a pótülésre is kell külön, nehogy ráhamuzzon valaki az elvtársak nadrágjára. Tudod, milyen kényesek a jó megjelenésre !

Vlagyimir Nyikiforovics lelki szemei előtt megjelent Kuruzatov, a Petrozavodszki megyei párttitkár, pocak alá csúszott, szíj nélküli nadrágjában, amely alól hátul kivillan a bőszárú gatya korca, erősen átizzadt, köldökig kigombolt ingjében, homlokra húzott nyakkendővel, amint egyik kezében magyar fokhagymás kolbásszal, másikban egy üveg vodkával dalolja a Poljuskát... Igen, fontos a jó megjelenés. De ezt sem tette szóvá.

A szóáradat lassan kivehetetlen masszává olvadt össze. Oleg Tyimofejevics szavai nem sikerültek már olyan tagoltra, mint a beszélgetés elején, a bonyolultabb kifejezések már automatikusan két-három szótagosra rövidültek, és feltűnően sok mássalhangzót tartalmaztak. A néha-néha kivehető szavakat, mint szabotázs, króm, faerezet, géppuska még elraktározta az osztályvezető agya, de csak amúgy egyszerűen, betűk halmazaként, nem fűződtek hozzá képek, elképzelések.

Miután elfogyasztották a második üveg vodkát is, és mintegy pihenésképpen elénekelték a "Száraz ágú juharfán madár ül a fészken, Azért vagyok géppuskás, nékem is van fészkem" részletet egy halvány emlékként élő dalból, az öreg egy kötőszó és egy írásjel után egyszerűen elaludt a forgószékében. A vodkamanó az asztalra ragasztotta a homlokát, és bizony egy jóideig azt onnan eltávolítani nem lehet - gondolta Vlagyimir Nyikiforovics. Megkönnyebbülten felsóhajtott, felöltözött, és kisétált.

Néhány órával később, még sajgó fejjel leült az Intézet legméretesebb tervezőasztala elé. Rágyújtott egy Kolhoz cigarettára, nagyot slukkolt. Kifújta, és mivel az OMG kifejezést ő még nem ismerhette, egy halk Bozse Moj után a legnagyobb vonalzóját felcsapta az asztalra...

Ex-Szoci autók még:

Syrena
Trabant
Skoda 1203 mikrobusz
Dacia 500 Lastun
Lada Oka