Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Bogár, autóbuzériám kezdete

2008.07.17. 08:00 | Lowtyo | 24 komment

Címkék: retro autó bogár vw

Egy 4 év körüli kisfiúcska állt minden vasárnap egy fehér púpos autó mellett. A keleti blokk autóihoz szokott szeme csodálkozva vizsgálta az autón lévő furcsa részleteket. A különálló sárvédőket, és a sárvédő és a kaszni találkozásánál végigfutó gumikédert, a furcsa nyomógombos fogantyút az autó elején, a sárvédő tetején trónoló indexeket és a kedvencét, a két hátsó kipufogó furulyát, amit egyszerűen csak bökőnek hívott. Körülbelül ezek a részletek voltak, amik leginkább megmaradtak bennem. Minden héten, nagyapáméktól hazafelé kötelező program volt megnézni a bogarat. Minden alkalommal felvázoltam apámnak elképzelésemet, miszerint ha majd nagy leszek, nekem ilyen autóm lesz, és apám minden alkalommal kedvesen mosolygott a bajsza alatt, megveregette a vállamat, hogy remek kis autó ez, és ha már megvettem, mindenképp vigyem vele Őt is.

Nagyjából ez a kép villan be először, ha a bogár szót hallom. Másodszorra egy kapualj, ahonnan 17 éves koromban kigördülünk egy barátommal a saját, fehér 1300-asommal, pontosan olyannal, mint amit gyermekként oly nagy csodálattal nézegettem minden vasárnap. Jogosítványom még nem volt, apám pedig, akivel elmentem megnézni az autót egy romnak tartotta és ezért nem is volt hajlandó eljönni velem megvenni a kicsikét, így Csacsa barátomra várt a feladat, hogy hazaszállítsa álmaim autóját egy belvárosi udvar diófája alól. Életem egyik legboldogabb napja volt ez. Tizen-pár éve tervezgettem, hogy veszek egy ilyen autót és most ott ültem benne. Nem érdekelt, hogy kicsit ütött-kopott, az sem zavart, hogy a diófáról ráhullott barna nemtommik szinte beleégtek a fényezésbe, nem zavart, hogy a belső kárpit dohos szaga miatt iszonytató bűz terjengett az utastérben. Én voltam a világ legboldogabb embere. Délutánonként, iskola után első utam az autóhoz vezetett. Ücsörögtem benne, vizsgálgattam, minden apró részletét felfedeztem. Néha picit beindítottam, hogy haljam a két bökőből előtörő csodás ciripelést.

Nem tudtam betelni vele.

Azt hiszem itt léptem át azt a határmezsgyét, amely az autóbuzit elválasztja a normális embertől és gyalogoltam el olyan messzire ahonnan ez a vonal már szinte nem is látszik. Azóta bolyongok ebben a csodálatos világban és köszönöm, jól érzem itt magam, maradok.

Meglett a jogsim, következett apámnak tett ígéretem, miszerint viszem majd egy kört az autómmal. Nem sikerült valami fényesen a túra. Apám próbált folyamatosan tanítani, mit hogyan tegyek. Engem pedig ez borzasztóan idegesített. El nem tudtam képzelni, mégis mit képzel magáról az öreg. Elmúltam 18, van jogsim is pár hónapja, mindent tudok a vezetésről. Pár perc autózás után egy forgalmas kereszteződésnél meguntam a dolgot és egyszerűen kiszálltam az autóból, majd megkértem, hogy vezessen Ő tovább. Apám riadtan mászott át a kormány mögé, majd elhangzott szájából a már jól ismert és rengetegszer hangoztatott megállapítás, miszerint és biztosan nem vagyok normális. Így utólag, bizony igazat kell adnom neki.

Aztán szép lassan nagyon összeszoktunk a bogárral. Persze ha csak lehetett autóval mentem mindenhova. Próbálgattam, hol leledzik az irgalmatlan 40 lóerős gép határa. Cipeltem a családot, cipeltem a haverokat, cipeltem a csajokat. Vidám kis autó volt, mindenki szerette. Hirtelen minden érdekelni kezdett, ami kapcsolatban volt a bogárral. Jártunk bogaras találkozókra, csodáltuk a tip-top gyári és még jobban az eszement tuning autókat. (fiatalok voltunk) Megvettem minden könyvet, amit csak találtam a bogárról. Felvettem a TV-ről az összes műsort, amiben picit is megemlítették az imádott autót. Bogaras bögre, bogaras persely, bogaras póló, bogaras öv. Nem volt nehéz ajándékot venni nekem.

Aztán persze voltak fiatalkori elhajlások, amikre nem vagyok túl büszke. Tuningolni kell az autót, efelől nem volt kétségünk. Akkor még nem lehetett leugrani a Tescoba pár neonért, meg egyéb hasznos eszközért, de minden, magára valamit is adó fiatalnak legalább egy feliratot illet elhelyezni a szélvédőn és a sötétített lámpákért is járt pár jó pont. A felirat nálam SUPERSONIC volt, ami egyrészt utalt az akkor nagyon divatos britpop csapat egyik számára, másrészt jelezte a forgalom többi résztvevőjével, hogy itt bizony nem valami szűzlányparádéval állnak szembe, hanem komoly, aszfaltszaggató lóerők és egy remek pilóta párosával. A lámpasötétítést először Vadas Atti haverom apjának 123-as dízel merciéből kiáramló korom felvitelével próbáltuk megoldani, aztán a több sikertelen próbálkozás után jöhetett a „gázolaj a rongyon ég” című mutatvány. Áldom az eszem, hogy nem Kornél barátom matt fekete festéksprayes változatát alkalmaztam, mert így később, mikor már kezdett benőni a fejem lágy része könnyen eltávolíthattam a kormot belőle. Aztán jött az ültetés, ami annyira jól sikerült, hogy azután külön meg kellett terveznem minden utamat, mert bizony jó pár utca volt, ahol kevésnek bizonyult az 5,5 cm hasmagasság, a rugózás pedig annyira kemény lett, hogy egy döcögős úton hamar megfájdult az ember gyomra. A felniket szétvágattuk, majd belehegesztettek egy övet, hogy szélesebb legyen. Ma már nem ülnék bele, még úgy sem, hogy az emberke olyan profi munkát végzett vele, hogy egy felnire még súlyt sem kellett rakni centírozáskor. Kapott egy állapotmegóvó lakatolást és erős női befolyásoltság miatt egy halványzöld fényt. A lakatolást a haverokkal csináltuk. Egy nyaram ment rá, reggel bemásztam az autó alá, este pedig kihúztak alóla. A fényezést após jelöltem garázsában ejtettük meg, a zöld aljzatbeton és a zöld aknafedő deszkák még mindig emlékeztetnek arra a remek napra. (a falakat kimeszeltük, mert természetesen azok is zöldek lettek).

Jó pár évig használtam ezután az autót. Mindent, amit az autószerelésről tudok, ezen az autón tanultam meg. Ezzel az autóval szereztem vezetői rutint, jártam vele felfedezni a „világot”, és feleségemet is Neki köszönhetem. Igazi családtag lett és igazi szerelem. Évek óta áll egy garázsban. Rendbe rakni nem volt időm, így inkább fedett helyre vittem és várom, hogy nekiállhassak a rendbehozatalának. Néha elmegyek, leporolom, megsimogatom, beleülök, és csak mosolygok. Annyi mindent éltünk át közösen, hogy hetekig mesélhetném.

Lassan 3 éves lesz a lányom, épp itt az ideje, hogy belekóstoljon a bogarazásba. Egy év minimum kell, hogy neki tudjak kezdeni és legalább egy év, mire el is készül. Azt mondják apja lánya, ezért ha kész az autó, biztos azzal kell majd mindig mennünk és a felújításnál is biztos ott sertepertél majd a lábam körül. Én már nagyon várom.




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr73557215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Palee 2008.07.17. 08:12:10

Nézdcsak a humoros gyerek ilyet is tud?
Jó sztori, respect!

Govinda 2008.07.17. 09:31:12

Nekem is volt, de már nincs bogaram, sajnálom is meg nem is, mert sokba került az állandó javíttatás, nem állta meg a helyét a mai forgalomban, nem volt biztonságos, de NAGYON szerettem vezetni, és NAGYON szuper volt a hangja.
Nagy élvezet, de sokba kerül.

Rocko- 2008.07.17. 09:33:21

zsír lett Lowtyo! ;)

Csimasz 2008.07.17. 10:17:24

Nekem volt egy bogaram, de ilyen penztemetot nem kivanok senkinek. 3x otthagyott, es minden elromlott benne, ami elromolhatott. Igen pihent penzeszsakoknak ajanlott...

cubalibre 2008.07.17. 10:20:38

Én is nagy bogár rajongó vagyok, igaz, nekem sose volt, de van csomó bogár matchboxom, rallye, cabrio, meg mindenféle.

ZsZ · http://vwt3.hu/ 2008.07.17. 10:26:55

Ha pénzeszsáknak nem is kell lenni, de nem szabad idegenkedni a szereléstől. Nekem buszom van, igaz már kocka. Az is élmény és könnyebb vele a mai forgalomban
riszpekt!

martong 2008.07.17. 10:30:19

egy barátomnak van egy 76-os gyönyörűen restaurált (sajnos nem OT mert van benne hifi meg kipuff) piros bogara
a bogarazás egy életforma, az egyik legkirályabb dolog, és mindenki csak mosolyog ránk ha azzal megyünk, inkább bezsúfolódunk négyen (mindenki 90+kg) minthogy az új Vectrájával menjünk strandra :))

jó post lett

GiXXXer 2008.07.17. 10:33:11

Ez 3 ajtós, 5 ajtós, vagy kombi Bogarantyú? :D

csiky944 2008.07.17. 10:33:52

eccer ha lesz sok pénzem,meg időm,majd veszek egyet,de ha komolyra fordítom a szót,akkor nekem nem lesz bogaram :)

csiky944 2008.07.17. 10:34:54

az első képen amúgy már ott a jövő,még Lotyó sem tudhatta,hogy ez a sors keze :DDD

NGA · http://kepfeltoltes.hu/080717/100_6505_www.kepfeltoltes.hu_.jpg 2008.07.17. 10:37:56

Már nekem is ül a kisfiam a kormánynál és vezeti. (lásd a linken) Nem szabad feladni. Nekem nem kerül vagyonokba, és nem pénztemető. Csak karban kell tartani, és figyelni rá. Én az elmúlt 2-3 évben csak olajat cseréltem, és tankoltam. Máshoz nem kellett hozzányulni.

ommm 2008.07.17. 10:42:05

NGA:

hohó, ez szép. gratulálok. nagyon jópofa :)

Lowtyo 2008.07.17. 10:47:06

GiXXer: ez egy 2 ajtós, ezen kívül van még 2db 4 ajtós autónk, durva nem? :)

NGA: nagyon szép az autód

martong: volt a baráti körben egy BMW is, a csajok mégis mindíg, az én leszakadt bogaramba akartak utazni :)

Pityke Őrmester 2008.07.17. 10:54:30

Jó írás, grat!

NGA · http://img0.tar.hu/vwbug/img/22393279.jpg#3 2008.07.17. 10:55:58

Köszönöm a dicséreteket, berakom azoknak a képet, akik leszólják a bogarat, hogy milyen vacak. Ez 2006-ban készült Rovinjban a bogártalálkozón, már másodjára voltunk lent ezzel a bogárral, simán vette az 1200 km-es turát minden hiba nélkül, és megnyertük vele a legszebb 1967 elötti bogár dijat is.

adam 2008.07.17. 11:14:08

kedves story, i like it:)

wabel 2008.07.17. 11:21:17

Az első autóm nekem is Bogár volt. Egy 74-es, autómata váltós. Imádtam! Volt vele gond, nem mondom, de sehol nem hagyott ott. Egyszer Biatorbágytól két hengerrel + 1,5l olajjal hazahozott Sopronba!
Hála Istennek itt van egy nagyszerű "bogaras" szakember, évekig ő szervizelte és vérző szívvel adtuk el a gyerek születése után, mert hát hátul nincs biztonsági öv. De márkahűek maradtunk és egy Golf lett az utód.

NGA 2008.07.17. 11:44:42

wabel: A helye benne volt a biztonsági övnek hátul, nekünk a 66-os bogárba simán be tudom rakni a gyermekülést hátra.

Radar53 2008.07.17. 12:15:59

NGA:szép!

Rocko- 2008.07.17. 12:22:14

csiky944 2008.07.17. 10:34:54
:DDD
akartam én is mondani. :)

Vargnatt 2008.07.17. 12:39:23

Ez annyira szép volt, nagyon tetszett!

NGA-nek én is gratulálok a gyönyörű járgányhoz, nem kis meló lehetett ilyen állapotba hozni. Szerintem szebb, mint mikor kijött a gyárkapun.

arthur877 2008.07.17. 16:32:34

Ezen a bogaras kórságon én is végigmentem, a hetvenes évek vége felé. Nagyon szerettem, kár volt eladni! Ma is jó lenne...

streetsta · http://www.managertoys.hu 2008.07.17. 19:31:30

Bogaram nem volt, nem is hiszem, hogy lesz, de öcsémnek volt, sőt, a hírhedt "Csiga-Bogár" elkövetéséhez is volt nem kevés közöm. Nem rajongok érte, de teljesen meg tudom érteni azokat, akiknek a mindenük az ízeltlábú. Itt ül a szomszéd szobában a cimbora, ő még a kielncvenes évek elején vette a Bogarát ('66-os), patent gyári állapotban, de az öreg tulaj csak olyannak adta el, akinek van garázsa. Havernak nagyon tetszett, az öreg meg jelezte, ha elmegy az autója, neki nem kell garázs. Úgyhogy a havernak lett egy csapásra egy bogara, meg egy garazsa -ma is abban áll a gép, ünnepnapon előjön, ciripel, a gyári állapottól a Fuchs felnik, meg egy kis ültetés választja el. Gyönyörű.
Ami Lowtyo szélesített felnijeit illeti, nekem bizony bejön az ilyen széles felni-dísztárcsa kombó. Sőt, kép alapján egész csinos a kis dög (monnyuk a lökhárító egy kicsit szomorúan le van fittyedve...).
Drága és nyeli a pénzt, megbízhatatlan? Amelyikkel nem jól foglalkoznak. Ha nem csak a legégetőbb, legszükségesebb dolgokat csináltatja meg az ember, meg nem valami kóklerrel végezteti a munkát (találkoztam pár lelkiismeretlen "bogárszerelővel"), akkor nem lehet megbízhatatlanabb és költségesebb, mint bármilyen hasonló korú gép -sőt.
Háhhá, most veszem észre, mégis van Bogaram, itt figyel szemben a vitrinben!!! Babakék cukorfalat:))

Simon János 2008.10.31. 18:32:43

Mindig is tetszettek,és most,hogy már van,nem is válnék meg tőle.Biztos,hogy sokat hosszú útra nem tervezem,így nem kell versenyeznem a mai autók kényelmével,és gyorsaságával.Viszont ha tönkre is megy,ami 40 év körüli autóknál várható nem kell messziről hazacipeltetni.De valljuk be őszintén meik mai autó fog elmenni ennyi évet?Én speckó becsülöm az öregségüket,és formáját a mai autók között.Nekem ez számít,hogy tudjam tisztelni az öreget.Nekem csak alkatrész eddig már 200-ba van,de teljes felújítás alatt van,h viszont elkészűl,bízok benne,hogy sokáig hűen szolgál.Persze nem a mindennapokban,csak találkozókra,meg mutatóba,valamint az önérzetem miatt.A mai autók is beszarnak,és ezek nem is javíthatók házilag.Valamint az árak sem olcsók a mai autókhoz.A bogarat saját magam csinálom,így megismerem minden zúgát,és remélem érteni i sfogok hozzá.Igaz a motorhoz lehet nem,de az a legkevesebb,meg könnyen pótolható.A többi a rendes karbantartás következtében nem hibásodhat.csak törödni kell velük.Olyanok mint a NŐK
süti beállítások módosítása