Egy 4 év körüli kisfiúcska állt minden vasárnap egy fehér púpos autó mellett. A keleti blokk autóihoz szokott szeme csodálkozva vizsgálta az autón lévő furcsa részleteket. A különálló sárvédőket, és a sárvédő és a kaszni találkozásánál végigfutó gumikédert, a furcsa nyomógombos fogantyút az autó elején, a sárvédő tetején trónoló indexeket és a kedvencét, a két hátsó kipufogó furulyát, amit egyszerűen csak bökőnek hívott. Körülbelül ezek a részletek voltak, amik leginkább megmaradtak bennem. Minden héten, nagyapáméktól hazafelé kötelező program volt megnézni a bogarat. Minden alkalommal felvázoltam apámnak elképzelésemet, miszerint ha majd nagy leszek, nekem ilyen autóm lesz, és apám minden alkalommal kedvesen mosolygott a bajsza alatt, megveregette a vállamat, hogy remek kis autó ez, és ha már megvettem, mindenképp vigyem vele Őt is.

Nagyjából ez a kép villan be először, ha a bogár szót hallom. Másodszorra egy kapualj, ahonnan 17 éves koromban kigördülünk egy barátommal a saját, fehér 1300-asommal, pontosan olyannal, mint amit gyermekként oly nagy csodálattal nézegettem minden vasárnap. Jogosítványom még nem volt, apám pedig, akivel elmentem megnézni az autót egy romnak tartotta és ezért nem is volt hajlandó eljönni velem megvenni a kicsikét, így Csacsa barátomra várt a feladat, hogy hazaszállítsa álmaim autóját egy belvárosi udvar diófája alól. Életem egyik legboldogabb napja volt ez. Tizen-pár éve tervezgettem, hogy veszek egy ilyen autót és most ott ültem benne. Nem érdekelt, hogy kicsit ütött-kopott, az sem zavart, hogy a diófáról ráhullott barna nemtommik szinte beleégtek a fényezésbe, nem zavart, hogy a belső kárpit dohos szaga miatt iszonytató bűz terjengett az utastérben. Én voltam a világ legboldogabb embere. Délutánonként, iskola után első utam az autóhoz vezetett. Ücsörögtem benne, vizsgálgattam, minden apró részletét felfedeztem. Néha picit beindítottam, hogy haljam a két bökőből előtörő csodás ciripelést.

Nem tudtam betelni vele.

Azt hiszem itt léptem át azt a határmezsgyét, amely az autóbuzit elválasztja a normális embertől és gyalogoltam el olyan messzire ahonnan ez a vonal már szinte nem is látszik. Azóta bolyongok ebben a csodálatos világban és köszönöm, jól érzem itt magam, maradok.

Meglett a jogsim, következett apámnak tett ígéretem, miszerint viszem majd egy kört az autómmal. Nem sikerült valami fényesen a túra. Apám próbált folyamatosan tanítani, mit hogyan tegyek. Engem pedig ez borzasztóan idegesített. El nem tudtam képzelni, mégis mit képzel magáról az öreg. Elmúltam 18, van jogsim is pár hónapja, mindent tudok a vezetésről. Pár perc autózás után egy forgalmas kereszteződésnél meguntam a dolgot és egyszerűen kiszálltam az autóból, majd megkértem, hogy vezessen Ő tovább. Apám riadtan mászott át a kormány mögé, majd elhangzott szájából a már jól ismert és rengetegszer hangoztatott megállapítás, miszerint és biztosan nem vagyok normális. Így utólag, bizony igazat kell adnom neki.

Aztán szép lassan nagyon összeszoktunk a bogárral. Persze ha csak lehetett autóval mentem mindenhova. Próbálgattam, hol leledzik az irgalmatlan 40 lóerős gép határa. Cipeltem a családot, cipeltem a haverokat, cipeltem a csajokat. Vidám kis autó volt, mindenki szerette. Hirtelen minden érdekelni kezdett, ami kapcsolatban volt a bogárral. Jártunk bogaras találkozókra, csodáltuk a tip-top gyári és még jobban az eszement tuning autókat. (fiatalok voltunk) Megvettem minden könyvet, amit csak találtam a bogárról. Felvettem a TV-ről az összes műsort, amiben picit is megemlítették az imádott autót. Bogaras bögre, bogaras persely, bogaras póló, bogaras öv. Nem volt nehéz ajándékot venni nekem.

Aztán persze voltak fiatalkori elhajlások, amikre nem vagyok túl büszke. Tuningolni kell az autót, efelől nem volt kétségünk. Akkor még nem lehetett leugrani a Tescoba pár neonért, meg egyéb hasznos eszközért, de minden, magára valamit is adó fiatalnak legalább egy feliratot illet elhelyezni a szélvédőn és a sötétített lámpákért is járt pár jó pont. A felirat nálam SUPERSONIC volt, ami egyrészt utalt az akkor nagyon divatos britpop csapat egyik számára, másrészt jelezte a forgalom többi résztvevőjével, hogy itt bizony nem valami szűzlányparádéval állnak szembe, hanem komoly, aszfaltszaggató lóerők és egy remek pilóta párosával. A lámpasötétítést először Vadas Atti haverom apjának 123-as dízel merciéből kiáramló korom felvitelével próbáltuk megoldani, aztán a több sikertelen próbálkozás után jöhetett a „gázolaj a rongyon ég” című mutatvány. Áldom az eszem, hogy nem Kornél barátom matt fekete festéksprayes változatát alkalmaztam, mert így később, mikor már kezdett benőni a fejem lágy része könnyen eltávolíthattam a kormot belőle. Aztán jött az ültetés, ami annyira jól sikerült, hogy azután külön meg kellett terveznem minden utamat, mert bizony jó pár utca volt, ahol kevésnek bizonyult az 5,5 cm hasmagasság, a rugózás pedig annyira kemény lett, hogy egy döcögős úton hamar megfájdult az ember gyomra. A felniket szétvágattuk, majd belehegesztettek egy övet, hogy szélesebb legyen. Ma már nem ülnék bele, még úgy sem, hogy az emberke olyan profi munkát végzett vele, hogy egy felnire még súlyt sem kellett rakni centírozáskor. Kapott egy állapotmegóvó lakatolást és erős női befolyásoltság miatt egy halványzöld fényt. A lakatolást a haverokkal csináltuk. Egy nyaram ment rá, reggel bemásztam az autó alá, este pedig kihúztak alóla. A fényezést após jelöltem garázsában ejtettük meg, a zöld aljzatbeton és a zöld aknafedő deszkák még mindig emlékeztetnek arra a remek napra. (a falakat kimeszeltük, mert természetesen azok is zöldek lettek).

Jó pár évig használtam ezután az autót. Mindent, amit az autószerelésről tudok, ezen az autón tanultam meg. Ezzel az autóval szereztem vezetői rutint, jártam vele felfedezni a „világot”, és feleségemet is Neki köszönhetem. Igazi családtag lett és igazi szerelem. Évek óta áll egy garázsban. Rendbe rakni nem volt időm, így inkább fedett helyre vittem és várom, hogy nekiállhassak a rendbehozatalának. Néha elmegyek, leporolom, megsimogatom, beleülök, és csak mosolygok. Annyi mindent éltünk át közösen, hogy hetekig mesélhetném.

Lassan 3 éves lesz a lányom, épp itt az ideje, hogy belekóstoljon a bogarazásba. Egy év minimum kell, hogy neki tudjak kezdeni és legalább egy év, mire el is készül. Azt mondják apja lánya, ezért ha kész az autó, biztos azzal kell majd mindig mennünk és a felújításnál is biztos ott sertepertél majd a lábam körül. Én már nagyon várom.