Nem mai a történet, és nem is érdekes.
Azért elmesélem.
Előzmény:
Idén augusztus 6-8 között szociautó-veterántalálkozón voltunk Balatonakaliban, 8-15 között pedig Alsóörsön, a Nagy Nyári Találkozón.
Balatonfüred pedig, mint tudjuk, Balatonakali és Alsóörs között található.
Augusztus 15-én tehát csorogtunk hazafelé. Elég későn jöttünk el a kempingből, de szerencsére még az esti teljes bolondokháza előtt. Ráadásul nem is mentünk fel a pályára, bár volt matricánk. Elöl a Tramp, mögötte a Camptourist, tető lent, mi pedig nézelődünk, vigyorgunk a ránk vigyorgókra, bámulunk a ránk bámulókra. Kirándulás, azt hiszem, ezt így nevezik.
Ragyogó napsütésben gurultunk, bár Pest felé komoly felhőket láttunk. Nem tartottunk az esőtől, gondoltuk, ha belefutunk, gyorsan felcsapjuk a tetőt, és megyünk tovább. Szántunk időt arra is, hogy Szabadbattyánban megnézzük a Kula teret és a Kula tornyot.
Szóval egyáltalán nem siettünk. Azért kora délután elértük a Velencei tavat. A régi hetesen hasítottunk. Sehol senki az aszfalton, Fehérvár óta jövünk laza negyvennel, és még senkinek sem voltunk útban. A tó keleti sarkánál lévő egyenesben azonban megpillantottunk egy négyütemű Trabant kombit a szemközti oldalon, lehúzódva a nádasba. Mikor odaértünk, épp próbált megfordulni, de megállt, keresztben az úton.
Egyébként is ki vagyunk hegyezve az elakadt Trabantokra, most pedig másfél hete ilyenek között töltöttük az időt. Ráadásul tudtuk, hogy mindenki most tart hazafelé a találkozóról, így egyértelmű volt, hogy megállunk. A túloldalra letettük a szerelvényt, és átsétáltunk az addigra visszatolt Universalhoz.
Így találkoztunk Lajos bácsival. Kiderült, kifogyott a benzin. No problem, leereszteni ugyan nem tudunk, de szívesen elvisszük a kútig. Lajos bácsi kicsit gondolkodott, látva a furcsa, fedél és ajtó nélküli borzalmat, de végült beült a jobb egybe. Elindultunk, kérésére Gárdony felé, bár tudtuk, arra meszebb van kút, mint Fehérvár irányába.
Az úton persze beszélgettünk. Lajos bácsi elmesélte, hogy 6x éves korára, életében először, el akart menni egy Trabant-találkozóra. Egy ismerőse szólt, hogy lesz a hétvégén, valahol a Velencei tó mellett, egy kempingben. Felkerekedett hát, a kitakarított-lemosott-szilikonozott Trabantjával. Szépen lassan végigjárta a tó körüli kempingeket, de mindehol csak értetlenül néztek. Trabantok? Itt? Nem tudunk róla.
Lajos bácsi kitartott, bejárta az északi és a déli partot, de semmi. Lelkiismeretét megnyugtatandó megjárta a hetes utat egészen Martonvásárig, aztán ott úgy döntött, hazamegy.
Egészen a nádasig jutott. Az otthon még meglévő több, mint fél tank benzin eddig tartott. Kérdeztük, honnan jött, mire közölte: Balatonfüredről.
Összenéztünk Tündéremmel, hogyan is adagoljuk be, de nem volt jobb megoldás, mint elmondani: a találkozónak épp most van vége, mi is onnan jövünk.
Alsóörsről, ami Balatofüredtől egy köpésre van ugye...
Lajos bácsi nem volt boldog a hírtől, de tulajdonképpen már teljesen mindegy volt. A társalgást is más irányba terelte, kérdezősködött az autóról, hogyan csináltuk ilyenre, miként kapott rendszámot?
Sok-sok találkozón szereztünk magunknak számtalan vidám percet azzal, hogy kitalált történeteket adtunk be naív érdeklődőknek, a legsikeresebb, visszatérő mesénk a négyhengeres, létrás tűzoltó-Trampról szólt, ezt még a tőzsgyökeres ex-kelet-berliniek is megették, még emlékeztek is ilyenre... Lajos bácsi azonban szimpatikus volt, nem vezettük meg. Elmondtuk, hogy ez így gyári, csak a Fiat-motor beépítése hazai barkács. Valami halvány emlékkép neki is bevillant, tényleg, a Stasi ilyennel vitte el a notórius rendszerelleneseket. Nem volt túl fontos kigazítani, ráhagytuk.
Mentünk nagyjából 10 kilométert, Lajos bácsi végtelenül élvezte az utazást. Valószínűleg sokáig meséli majd, hogy Stasi-Trabanttal ment tankolni. A kúton megbámultak minket rendesen. Az öreg elmesélte, hogy mi csak benzinért hoztuk el, kapott valami ajándék kannát, megtöltötte, és már indultunk is vissza. Útközben kaptunk egy meghívást Füredre, megtudtuk, hogy Lajos bá kutyatenyésztő, imádja a Trabantját, van Swiftje is, és hogy legközelebb biztosan eljön a Trabant-találkozóra.
Visszaértünk, a benzin bekerült a tankba, az autó elindult, és elváltunk.
Elautóztunk kb. 1400 kg gördülősúllyal "feleslegesen" 18-20 kilométert, eltöltöttünk ezzel nagyjából háromnegyed órát, de jól éreztük magunkat.
Tanulság, ahogy említettem, nincs. Mondhatnám, hogy ennek köszönhetően - Bár előttünk-mögöttünk minden ismerős elázott Martonvásár és Érd között - megúsztuk az esőt, de ez persze csak véletlen. Örülhetnék, hogy ennek a kis plusz útnak köszönhető, hogy Tárnoknál esett szét a váltó, nem pedig az Ágyúgolyó Futamon - de ezt sem tudhatjuk.
Én szimplán csak örülök, hogy valakinek segítettünk, és közben jót beszélgettünk.
Mondd csak kedves Olvasó, te meg szoktál állni a láthatóan elakadt autóknak?
Beszóltak