Volt egy fogadalmam miszerint addig nem halok meg, míg nem volt egy Citroen CX-em.

Karácsony táján jött egy e-mail Nagy Sanyi barátomtól, hogy lehetőség lenne kipróbálni egy CX-et, van e kedvem hozzá. Annyira egyértelmű volt a válasz. Sosem szerettem az ünnepeket, de nem emlékszem, hogy valaha is ennyi vártam volna, hogy elmúljanak a pihenésre, családra fenntartott napok, talán csak gyermekként, mikor a karácsonyra kapott pénz már szenteste elkezdte égetni a zsebem, hogy a közeli trafikosnál minél előbb kisautókat vehessek rajta.

Aztán eljött a nagy nap, Sanyi jött értem a téliesített 626-tal (ez az autó még így, lemezfelnikkel is gyönyörű) és indultunk Citroen nézőbe. Kis telefonos segítséggel sikerült megtalálnunk a házat, ami előtt mi is parkolhatott volna, mint egy BX. Sejteni lehetett, hogy a tulaj nem kicsit rajong a francia márkáért, Citroenes póló és a garázs, amiben a fehér Turbo2-es CX lapult, megannyi alkatrész társaságában. Egy igazi Citroen fan, gondolkodás nélkül beköltözött volna, noha mozdulni sem lehetett a hatalmas fehér bálna és a rengeteg motyó közt. Aztán a rossz hír, a művésznő nincs épp jó kedvében. Nem szokott hozzá, hogy hideg téli napokon a vacak pécsi utcákat rója, nagyobb kincs ő annál, erre a feladatra lett beszerezve a kubista rokon. Jobban nem is lehettem volna kétségbe esve, napokig készültem rá, hogy a pihepuha ülések és a kifinomult felfüggesztés kényeztesse az ünnepek alatt felhizlalt testemet, erre itt álunk egy földön fekvő topmodell mellett és még az ajtaját sem tudjuk kinyitni annyira, hogy valahogy bepréseljem magam. A tulaj beinvitált minket a házába egy kávéra, és biztosított róla, hogy mire elkortyolgatjuk a forró barna nedűt, szerez egy működő CX-et.

Hurrá, úgy néz ki, nem megyünk haza CX-ezés nélkül. Amíg a hangulatos nappaliban melegítettük elgémberedett végtagjainkat betekintést kaptunk a Citroen Automobile Club Hungary (CACH) életébe. Azt mindig is tudtam, hogy a kacsa legalább annyira kultikus autó, mint a bogár, bevallom kacérkodtam is annak az idején a gondolattal, hogy bogár helyett, kacsát veszek, de ugye a gyerekkori álmok arra valók, hogy az ember felnőttként megvalósítsa őket, így maradt a bogár, azt viszont nem is sejtettem, hogy ekkora klubélet van városunkban is. Aztán hallottunk még a közeli tervükről, miszerint indulnak a Bamako Rallyn egy dízel AX-el, ráadásul nem a megúszós szakaszon tervezik megtenni a távot, hanem az igazi terepen és haza is AX-el tervezik az utat. Nem kis kaland lesz és nem kevés munka van a mögött, hogy idáig eljutottak. Tavalyi évben két márkatársuk már megtette az utat egy BX-el és el is jutottak Bamakóig, ami nem kis teljesítmény, reméljük idén nekik is sikerül hazahozni a kis AX, úgy, hogy meglátják Bamako fényeit is. Az Autófília mindenképp nyomon fogja kísérni a két Citroenes útját. Amennyire a technika engedi, próbálunk majd folyamatosan tudósítani, és visszaérkezésük után nem fogják megúszni az újabb találkozást sem egy élménybeszámoló erejéig.

No, de vissza a CX-hez. Megérkezett az autó, ami ráadásul egy kombi volt. Sanyi első szava a halottas autó volt, ami a tulajdonos szerint az emberek 90%-nak az első gondolata a hosszú autó láttán, ami azért is érthetetlen, mert miért épp a halál jut eszünkbe, ha megpillantunk egy ilyen gyönyörűséget, a Citroenesek is szívesebben említik, hogy ez a karosszériaváltozat szolgált mentőautóként is.

Percekig álltunk mellette izgatottan, mint a kisgyerek, aki első napjára készül az iskolába, mentünk is volna már vele, de tudtuk az átlagautókhoz szokott agyunkra értelmetlen lenne rázúdítani azt a sok műszaki csemegét hirtelen, amit ez az autó rejt. Folyamatosan érkeztek a impulzusok valamennyi érzékszervünknek, a tulajok folyamatosan sorolták az autó furcsa technikai megoldásait, én átkoztam a percet, mikor nem futottam vissza a diktafonomért, közben nem tudtunk napirendre térni a csodás forma és az apró firnyákos részletek fölött.

Beültünk, kiszálltunk, tekergettünk, kapcsolgattunk mindent, közben néha hangosan visongtunk, mikor egy eszement kapcsoló, kezelőszerv a kezünk ügyébe került és láttam magamat este a használtautó.hu előtt ülni, eladó CX-eket keresni. Gyönyörű autó, még kombiban is, elég csemegével szolgál, hogy rajongani lehessen érte, egy autóbuzinak maga a Kánaán. Beindítottuk. Tudtuk, hogy dízel, mégis annyira fájt a szívem, hogy ebbe a gyönyörűségbe egy olajkályhát szereltek. Még akkor is, ha tudtam, hogy amikor ez az autó született, a franciák nagyszerű dízeleket gyártottak és, hogy ennek a motornak az erősebb változata, annak idején állva hagyta a BMW 5-ös dízelét. Egyszerűen nem szeretem a dízeleket, de ez legyen az én bajom.

Leültettük a földre, majd felemeltük szerviz állásba, döbbenetes a különbség, lapuló lopakodó cápából pár másodperc alatt hórihorgas lombrágóvá változik az autó. Aztán megnéztük az automatikusan középhelyzetbe visszatérő kormányt, amit később menet közben is kipróbáltunk, vakartuk pár percig a fejünket az indexkapcsolón, amit máig nem tudok megmondani kényelmes megoldás-e, vagy csupán a Citroen „ilyet még senki sem csinált” filozófiáját hivatott becsempészni az utastérbe

Rázártam Sanyira az ajtót, hogy próbáljon rájönni a nyitjára magától (én már nem voltam CX szűz, utaztam egyszer - igaz erősen ittas állapotban - egy ilyen taxiba, de Sanyi furfangos pécsi srác révén pici kaparászás után rájött hogy működik), nagyon élveztük a dolgot és lassan alkalmasnak éreztük magunkat rá, hogy menet közben is kipróbáljuk a hatalmas kombit.

CX-et meg kell tanulni vezetni, minden CX tulajtól ezt hallottam, picit talán igazuk is van, de koránt sem olyan veszélyes a dolog, mint gondolnánk. A legfurcsább a fékpedál, ami egy szelepet működtet, és sokkal finomabban kell kezelni, mint a hagyományos munkahengeres fékeket. Az első pár ablakkifejelős fékezés után kezd ráállni az ember jobb lába és utána már azon töri a fejét, miért is nincs minden autóban ilyen fék. Igaz ez a felfüggesztésre is. Azt autó nem rugózik, hanem siklik az úton, mégis úgy éreztem, sosem tudnám felborítani. Érdekes még, hogy, mivel a fék és a felfüggesztés egy hidraulika körön van és a fék, a hátsó felfüggesztéstől veszi el a nyomást, fékezéskor az autó nem bólint, nem emelkedik el a hátsó rész az úttól, hanem pont fordítva, picit lejjebb ül a segge. Az ülések mesésen kényelmesek, nem süppedősen puhák, csupán annyira, hogy az még ne legyen kényelmetlenül puha, de azért tartsa is a testet. Pompás. Városi legendák keringenek arról a CX tulajról, aki az új XM-be áttetette a régi CX üléseit. Valahogy hihetőnek tűnik.

Féltem a kormánytól, nem lesz e zavaró, hogy kanyarodás közben vissza akar térni egyenesbe, de egyáltalán nem volt az. Lényegében valamennyi különc megoldásra rá lehet fogni, hogy van értelme, némelyikhez kétség sem fér, némelyik inkább ízlés kérdése. Én azért szerettem a régi Citroeneket, mert minden porcikájával próbált kilógni az átlagautók sorából. Mint egy egzotikus szépség, egy csodálatos címlaplány, aki felszáll reggel a tömött buszra, mesés illatfelhővel körülvéve, és valamennyi utazó tekintetét magára vonzza. Minden férfi szeretné feleségül venni, de, mint minden topmodellnek, neki is vannak rigolyái. Az, hogy aznap buszra szállt, csak tévedés, őt drága autókkal szokták szállítani, vagy taxizik. Sok pénzt hagy ott a fodrásznál, kozmetikusnál, szoláriumban, méregdrága ruhákba jár és őrjítően szeszélyes.

Miután kiszálltunk az autóból, azon töprengtem, mennyi pénz kellene, hogy a hazai gyér felhozatalból kiszedve egy finomabb darabot újra olyan állapotba hozhassak, hogy ismét kifutóra léphessen. A karosszéria talán minden kasztnis rémálma lehet, és egy fényezés során is legalább két középkategóriás autóra való festéket rá kellene fújni. Aggasztóak a csupa egyszínű elektromos vezetékek is, hiába van a végük megjelölve. Bontott alkatrészt találni hozzá biztos nem tartozik a legegyszerűbb műveletek közé és a hidraulika rendszer sem egyszerű annyira, mint egy pár tekercsrugó. Szóval nagyon szerelmesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki bele merjen vágni egy ilyen kalandba, de megéri, mert egy szétcsúszott csont sovány, folyton betépett modellt ismét dívává varázsolni, majd végigsétálni vele egy nyüzsgő belvárosi utcán remek dolog lehet, még ha drága is az elvonó és hosszú az út, míg újra kifutóra léphet.

Bevallom a nap végére kezdtem úgy érezni, hogy ez a CX-szerelem nálam nem ilyen erős. Továbbra is egy csodálatos autónak tartom, és, ha egyszer nagyon gazdag leszek egy fémlökős, bőrös, benzines, azokkal a fura kis májkrém-konzervszerű órákkal, egészen biztos az elsők között lesz a több száz álomjárgány közül, amit majd a hangár méretű garázsomba fogok tolni, de jelen körülmények közt azt hiszem, marad az az egy szem bogár szerelemnek.