Ervinnél voltam minap a céges autóm kötelező szervizén. Sok munka nem volt vele, néhány nedvet lecseréltünk, néhányat leellenőriztünk, kapott új szűrőket a kicsike, lecsekkoltunk minden fényforrást, fékeket, csak a szokásos rutin. Persze olyan színvonalon, amit Ervinéktől már megszoktam. Például, nem csak kiszedték a régi légszűrőt és berakták az újat, hanem le is szerelték a légszűrőházat és kitakarították, raktak nylont a szőnyegre, hogy a pollenszűrőből kipotyogó kosz arra hulljon, ne a kárpitra, apró dolgok ezek, de ez miatt viszem immár tíz éve hozzájuk az autóimat. Meg persze a remek hangulatért. Ervinéknél mindig történik valami érdekes.
Ma például megcsodálhattam alulról is egy Smartot, láttam épülő Skoda 110 R Coupe-t és vezettem ezt az autót.
Történt ugyanis, hogy mialatt alulról csodáltam a kis Smart firnyákos megoldásait, egy hölgy lépett be a műhelybe, hogy hozott egy kis javítani valót. Tudtam, hogy ismerem a csajt valahonnan, csak hirtelen az nem ugrott be honnan. Megkérdeztem Ervint, elmondta, hogy a közeli szerszámbolt az Övé. Persze. Jópárszor jártam nála, még mikor az előző cégemnél dolgoztam. Kedves, korrekt hely. Aztán említette, hogy otthagyná az autót, de őt vissza kéne vinni a boltba. Ervin nyakig olajosan, Rizzo épp az Astrámat bújta, kézenfekvő volt, hogy én legyek a sofőrje. Kimentünk és ahogy megláttam az autóját a földbe gyökerezett a lábam. Más biztos nem kapott volna szélütést a látványtól nekem azonban nemrég még pont ilyen autóm volt. Szín, felni stimmel, tetőablak, elektromos tükör, kárpit színe, elektromos ablak, mintha ugyan az az ember ikszelgette volna be az extralistát ennél az autónál is, mint az exünknél.
Három lényeges különbség volt, hiányzott a digit-klíma, manuális váltó volt benne és dízel volt. Örültem, mint majom a farkának, megint vezethetek egy ilyen nyolcvanast. Sokat szívtam a miénkkel, de amikor ment, nem tudtam nem imádni.
Elindultunk, közben kiderült a boltoslány szüleié az autó, ők voltak az elsők, akik belerakták az ülepüket, rendszeresen szervizelték, aztán vettek újat, de ezt nem volt szívük eladni és most, hogy az Ő autója megdöglött pont jól is jött, hogy van egy amolyan tartalék autó. Meséltem én is a miénkről, hogy mennyire imádta a feleségem, meg, hogy milyen vicces volt, mikor megtudták mekkora motor van benne és, hogy szerencsére sikerült olyanoknak eladni, akik rendesen gondját viselik. Tudom furcsa egy nővel ilyenekről beszélgetni, de egy szerszámbolt tulajt érdekeljék az ilyen témák!
Aztán eljött a pillanat, mikor átülhettem a balegybe, hogy visszavigyem az autót a műhelybe. Izgatott voltam, mint a szűzlány a nászéjszakája előtt. Fölösleges volt. Az egyik legnagyobb előnye ennek a típusnak, hogy igazán vezetőbarátra sikeredett. Aki először ül ilyen autóban, annak is gyerekjáték elvezetni, minden jól kézreál, minden finoman, precízen működik. Haverokkal az ilyen autókat hívjuk asszony-autónak.
Szóval épp ott tartottam, hogy kilátásba van egy becsületes gatyábavizelés, mikor is minden örömömet egy csapásra kettészelte valami. A motor. Merthogy ebben nem az a selymesen duruzsoló V6-os motor van, mint a miénkben volt, hanem egy traktormotor. Ahogy kitolattam a parkolóból a lehúzott ablakon bejött az undorító szagú korom, majd gázadáskor diszkrét, dízelekre jellemző vibráció mellett megjelent az ocsmány kerregő hang is.
Fogalmam sincs miért gyűlölöm ennyire a dízel autókat, de nekem mindig hányingerem lesz, ha dízelbe ülök és egyszerűen hanyatt-homlok menekülnék, ha egy autóban feltűnik az izzítást jelző piktogram miután ráadtam a gyújtást. Az amerikaiak tudnak valamit, autóba nem való dízel motor.
Pedig ez még a jobbik fajtából való volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy borzasztó volt vezetni. Alul volt megfelelő nyomaték, a turbónyomás felépülése után finoman meg is lódult épp annyira, hogy érezzük, hogy van benne kraft, de még ne cibálja ki a kezünkből a kormányt, tűrhetően ment, de kerregett, vibrált és büdös volt. Egyszóval percek alatt képes volt eloszlatni a lila ködöt, ami a szemem elé szállt, mikor először megláttam Ervinék udvarában az autót.
Visszavittem és leraktam a kulcsot az iroda asztalára. Ervin mosolygott és kérdezte, milyen volt ismét ilyet vezetni?
Szar.
Most hazudjak?
Istenem, add, hogy sose kelljen dízelre fanyarodnom!
Beszóltak